2024. november 24. vasárnap

Születésnapi beszélgetés Dr. Springer Miklóssal

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. február 3.

1928. január 31-én született Dr. Springer Miklós, az FTC elnökségi tagja, az FTC Baráti Kör alelnöke.

Születésnapja alkalmából felkerestük, hogy köszöntsük és beszélgessünk.

Prótagorasz szerint: „Mindennek mértéke az ember.” Mi felkerestük azt az embert, aki a Ferencváros életében valóban egy mértékegység, sőt úgy gondolom, még annál is több.

Vittünk neki ajándékot, ám az igazi ajándékot tőle kaptuk, szavait, gondolatait, megelevenítette előttünk a kort, amelyből a Fradizmus sarjadt.

– Születésnapja alkalmából fogadja el szerkesztőségünk nevében kicsiny ajándékunkat, egyben átadjuk úgy a magunk, mint olvasóink, az egész Baráti Kör, sőt a Fradisták millióinak üdvözletét és legjobb kívánságait.
– Nagyon szépen köszönöm! Az Isten egyik nagy ajándéka, hogy a Fradi-család tagja lehetek.

– Az mindenki előtt ismert, hogy Dr. Springer Ferenc a ferencvárosi nagypolgárság vezetője, országgyűlési képviselő, ügyvéd, 1899. május 3-án a Ferencvárosi Torna Club megalapítóinak vezéralakja volt, akit közfelkiáltással elnöknek választottak. Én most elsősorban az ezt megelőző eseményekre lennék kíváncsi, na meg természetesen a Springer család történetére.
– A Springer-család Kassáról származik, felvidéki cipszerek voltak. A cipszerek, a jászsági szászokkal vándoroltak be, még Mária Terézia idején. Nagyapám egy nagyon tehetséges és céltudatos gyerek volt, például gyalog jött fel Pestre, mikor a papok elvállalták, hogy ingyen taníttatják. Kassán élt a családja, ő feljött egyedül, és az intézetbe került. Annyira tehetséges volt, hogy az egyik rend felkarolta és ösztöndíjjal segítették.

Egy vezéregyéniség volt, briliáns agyi képességekkel. Gyakorlatilag ő alapozta meg a Springer-család polgári jellegét. Az én dédapám, egy cipészmester volt. Sajnos, rövid ideig élt, ami elmondható nagyapámról is, aki 57 éves korában halt meg. Apám még ennél is korábban, 46 évesen. A családon belül én, és a 82 évesen elhunyt bátyám ritkaságnak számítunk, mert megéltük a nyolcvanadik életévet is. Visszatérve nagyapámra, ő a Kossuth Párt képviselője lett. A Ferencváros egyes számú, elismert embere, és mint ügyvéd komoly nevet szerzett magának. Ulrich Etelkát vette feleségül, akinek az apja kávéház tulajdonos volt, melyből később a neves Baross Kávéház lett. Nagyanyám fiatal, 22 éves asszonyka volt. 1890-ben házasodtak össze és 1892-ben született meg az apám. Etelka otthon szült, az orvos házhoz jött a szüléshez. Miután levezette a szülést, és a csecsemőt ellátta, elment. Akkoriban sajnos a kommunikációs lehetőségek még nem voltak ilyen fejlettek, mint manapság, és eltelt már egy óra is mikor észre vették, hogy a nagyanyám vérzik. Mire az orvos visszaért, addigra elvérzett.

Eltelt 3-4 év és nagyapám ismét megnősült. Egy Bauer Mária nevezetű hölgyet vett el, aki egy nagyon jómódú családból származott. Tőle még további négy gyermeke született, három leány és egy fiú. Apám testvérei tehát, mind féltestvérek voltak. Apámat mostohaanyja, Mária nevelte fel, de nem volt közöttük jó viszony, egész apám haláláig. Akkor nagyon csodálatosan viselkedett vele, végig fogta a kezét.

Visszatérve a testvéreire, a fiútestvérének, Istvánnak, magyarosítania kellett a nevét, mert szabadalmi bíró volt és a harmincas években, a Horthy-időkben kötelezték a közszolgálati embereket, hogy magyarosítsák a neveiket. Ő pedig mérnök és szabadalmi bíró volt. Zseniális elme volt, úgy mondanám dupla doktor, mérnök-doktor, mert nem csak elvégezte a mérnöki iskolát, hanem le is doktorált belőle. Ő Sályira magyarosított. Ő alapította meg Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetemet, amelynek haláláig a rektora volt. Mechanikát tanított, könyvei jelentek meg, például ő írta a mérnökök tankönyvét is. Egyébként még az Elnöki Tanácsnak is tagja lett, mert szerettek olyan emberekkel felvágni, akik párton kívüliek. Neki született két fia, mindkettő műegyetemi tanár lett. Az egyik Miskolcon, a másik pedig itt Budapesten, a Villamosmérnöki karon.

A három lánytestvér remekül ment férjhez. A lányok közül a legidősebb, Mária, hozzáment egy Igazságügyi Államtitkárhoz, Záborszky Istvánhoz. A legkisebbet, Irént, Noszkay Aurél (kép) vette feleségül, akit az Új Szent János kórházban, csak úgy neveztek, hogy „Vesepápa”. Az Urológián egy nagy márványtáblája van ma is és a kórház területén egy utca van róla elnevezve. Ő volt az orvosetikai bizottságnak is az elnöke. Ezen kívül, még országgyűlési képviselőnek is megválasztották. A politikához semmit nem értett, de tiszteletből megválasztották. Itt kell, elmondjam, arra nagyon büszke vagyok, hogy egyetlen ember nem volt a nagy családban, aki bármely pártba belépett volna. Sőt, még ma sincs az utódok között sem olyan, aki bárhol is párttag lenne.

A középső lány, Piroska, férjhez ment Mensáros Zoltánhoz, aki később egy nagyon jó nevű ügyvéd lett, csak volt egy nagy pechje. Őt választották meg ugyanis a MÜNE elnökének. Ez a Magyar Ügyvédek Nemzeti Egylete, ami a Kamarának az elődje volt, a Horthy időszakban. A Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyletének a Szálasi-korszakban kötelezővé tették, hogy távolítsák el a zsidó ügyvédeket. Ő volt akkor az elnök és az ő nyakába varrták az egészet. Mikor jött a fordulat éve, bevitték a Markóba, és vizsgálati fogságba helyezték. Súlyos gyomorfekélye volt és a családi legenda szerint, őrölt üveget tettek az ételébe. Akkor gyomorvérzést kapott és meghalt.

– Ő volt a Mensáros Lászlónak, a híres színésznek az édesapja?
– Két fia volt, az idősebb, Mensáros Zoltán, aki tavalyelőtt halt meg. A fiatalabb pedig az a Mensáros László, aki a nemzet egyik legnagyobb, Kossuth-díjas színésze volt. A felesége egy Juhász lány volt, a Juhász-féle Gamma egyik tulajdonosának a lánya. A Juhász testvérek alapították a Gamma gyárat, amely egy optikai gyármű volt a Fehérvári úton. A két testvér zseniális feltaláló volt, ők találták fel a lőelemképzőt. Ez egy olyan radarszerű berendezés volt, melyet a magyar légvédelmi gépágyúra szereltek, majd a kezelőjének nem kellett mást csinálnia, mint a gépbe a lőelemeket betáplálnia és az a gép sebességét is beszámítva, olyan helyre célozta a lövedéket, hogy az a géppel találkozzon. Ezt aztán az angolok le is másolták. Mondanom sem kell, hogy a Juhász testvéreket ki is menekítették az országból, ha jól tudom Svédországba kerültek. Tehát a „Gamma” testvérek egyikének a lányát vette el a Mensáros László. Három gyerekük született.

– Tartotta vele a kapcsolatot?
– Igen tartottam, bár nem találkoztunk sűrűn, mert más körökben mozogtunk. Viszont mi gyerekkorunkban úgy nőttünk fel, hogy mindannyian a Hőgyes Endre utca 11-ben laktunk. A felsorolt összes család. Ezt úgy is hívták, hogy a Springer-ház. Nyolc lakásból hatban a család lakott és csak kettő volt idegeneknek kiadva. Mi minden karácsonykor mentünk egyik helyről a másikra gyertyát gyújtani. A család ebből a szempontból teljesen összetartott. A nagyapám volt ennek a háznak az első tulajdonosa, egy évvel a Fradi alapítása után vette meg.

– Miként merülhetett fel benne, a klubalapítás ötlete?
– A Kossuth Párt erősen angliai érdekeltségű volt, ő pedig ebben tevékenykedett. Az akkori időben nem csak német befolyás volt. Persze az volt az adott, mert az itt volt helyben, de ennek az ellenoldala az angol volt. A futball Angliából terjedt el és mivel nagyapám politikailag is nagyon széles kapcsolatokkal rendelkezett, összejárt ezekkel az emberekkel. Így érintette meg ez az „angol szél”.

– Ismerhette a már akkor létező MTK-át ?
– Nagyon valószínű, később is kapcsolatban volt Brüll Alfréddal az MTK elnökével. Ez a kapcsolat igencsak elmérgesedett, amikor a Schlosser miatt egy óriási és elhúzódó „háború” keletkezett. A békét végül apám teremtette meg, amikor átvette 1929-ben a Fradi vezetését. Előtte a nagyapámat 1899-től 1920-ig minden évben újraválasztották elnöknek, sőt még az 1920-as halála után, az iránta érzett tiszteletből két évig nem választottak valós elnököt.

– Miklós bácsi mivel foglalkozott?
– Én a külkereskedelemben dolgoztam. Az összes vezető, az ÁVH-ból átmentett kommunista volt, de a szaktudásuk az egyenlő volt a nullával. Mi szakemberek voltunk, de minket nem engedtek a csúcsra, csupán a helyettesi posztig juthattunk. Szakmailag természetesen ránk támaszkodtak. Nagy nyomás alatt voltam néha, mert volt egy pár „buzgómócsing”, aki mindenáron be akart szervezni a pártba. Én valahogy ezt mindig ügyesen kikerültem. Mikor jöttek ezek a felkérések, akkor én mindig azt mondtam, nem akarom belülről bomlasztani a pártot. Mert én egy olyan ember vagyok, hogy nem bírom ki azt, hogy ne szóljak valamiért. Nekem egy rossz természetem van, ez nem való a pártba. Ezekkel a trükkökkel sikerült is megúsznom ezt a nyomást, amit rám gyakoroltak. Ennek ellenére, majdnem minden évben, a külkereskedelem kiváló dolgozója lettem, amivel jutalomként járt, egy heti fizetés. Eddig juthattam és nem tovább. Viszont pártonkívüliként, a nyelvpótlékokkal együtt több volt a kerestem, mint a vezérigazgatóé, aki nyelvtudás nélküli munkáskáder volt.

– A kis közbevetés után kérem, meséljen az édesapjáról!
– Édesapám egy nagyon magasan kvalifikált ügyvéd volt. Egyetemi éveiből két évet Angliában töltött, majd azt a két évet itt beszámították neki. A kommün előtti évben előrehozva kapott diplomát. Hadi félév volt, és engedték hamarabb levizsgázni, mert behívták katonának.

Tartalékos tüzérszázados lett, az olasz isonzói csatában is bevetették. Óriási csaták voltak ott, be voltak ásva a frontok és lőtték egymást hetekig, hónapokig. Aztán jött 1919, átvették a hatalmat a kommunisták, ők pedig besorozták apámat is. Esze ágában sem volt bevonulni a vörös hadseregbe, úgyhogy a behívónak nem tett eleget és bujkált Sárváron. Ez komoly dolog volt, mert fel is koncolhatták volna, ha elkapják. Itt meg kell, említsem, hogy a bajor király, mikor letaszították a trónról és a német egységes állam megalakult, Magyarországon telepedett le és uradalmat alapított. Az én anyai nagyapám volt ott az uradalmi főintéző. Az apám oda menekült, ott bujkált és ott ismerte meg az édesanyámat, akibe első látásra halálosan szerelmes lett. Nekem még megvan egy olyan levele, melyben megkéri az édesanyám kezét, 1920-ban össze is házasodtak.

Első gyermekként a bátyám, 1921 januárjában született. Mivel elsőszülöttként jött a világra, apám után a Ferenc nevet kapta.

Nekem pedig nagy a gyanúm, hogy Horthy Miklós miatt adták a Miklós nevet. Ezt nekem nem mondta senki, de akkoriban nagyon nagy tekintélye volt Horthynak Magyarországon. A nővérem 1922-ben született, így voltunk hárman testvérek. Anyám elárulta, hogy én tulajdonképpen véletlenül születtem, mégis én lettem az, aki mindkettőjük kedvence lett.

Sajnos az apámat csak tíz éves koromig láthattam, mert utána meghalt. A házunkban volt az irodája és én voltam az egyetlen, aki bemehettem, mikor az apám tárgyalt. Leültem az ölébe, és farkasszemet néztem az ügyfelekkel. Rengetegen jártak hozzá, mert az egyik egzisztenciális forrása az volt, hogy a háztulajdonosok az ügyvédeknek adták oda a házak kezelését. A házmestereket ők számoltatták el, ők intéztek minden jogi ügyet. Ezért a házkezelésért a beszedett bér bizonyos százalékát megkapták. Ez egy állandó bevétel volt. Egy ügyvédnek, akinek szabad foglalkozása volt, óriási biztonságot adott ez. Az apám kezelt körülbelül 10-12 házat.

– Úgy tudom, a családjuk erősen kötődik a Velencei-tóhoz is.
– Mikor apám telket vett – hihetetlenül olcsó áron – a tónál, eszébe sem jutott az építkezés. Nem is volt meg hozzá a tőkéje. Majd, amikor egy öt évig húzódó pert megnyert, mely után nagy díjazásban részesült, ebből ott egy házat épített. Úgy emlékszem, 6000 pengőbe került annak a háznak az építése. Az apám ott volt a helyszínen, mikor az alapokat készítették, és ellenőrizte, hogy mennyi cementet raknak bele. Mert akkor a Velencei-tó nem volt még szabályozva, a talajvíz pedig kijött minden tavasszal. A nem jól alapozott házak pedig összeomlottak. Így kezdődött a Velencei-tóhoz való kötődésünk. Gyerekkorunkban itt töltöttük a nyarakat.

– Édesapja mikortól vállalt munkát a Fradi vezetésében?
– Már a húszas évek végén a Fradi főtitkára volt. Hatalmas Fradi-drukker volt, és ismerte is azt a közeget, ahova bekerült. Minden meccsen ott volt még a beválasztása előtt is, az edzőtáborokba is elkísérte a csapatot. Az egész klub főtitkára volt, úszókkal, tornászokkal és minden szakosztállyal együtt. Később, amikor megalakult a professzionális Ferencvárosi Football Club, ennek ő lett az ügyvezető elnöke. A profik mellett működtek még amatőrök is, mert a Fradinak volt amatőr csapata is, mely FTC néven, az amatőr bajnokságban játszott.

Gschwindt Ernő volt a főmecénás és a díszelnök. Egy likőrgyáros volt a IX. kerületben, aki egy dúsgazdag ember volt. Apám lett az ügyvezető elnök, mindenben ő döntött. A fizetésekben is az ő szava volt a döntő, ő választott edzőt, de például ő vitte el a csapatot a máriabesnyői zughelyükre, ahol a mérkőzések előtt készült a csapat. Rendkívül szigorú és következetes ember volt, még olyan játékosokkal szemben is, mint Lázár Gyula, akit „Tanár úrnak” nevezett a magyar labdarúgás. Ugyanígy szigorú volt például Háda Jóskával, aki csodálatos kapus volt, vagy akár Toldi Gézával, Sárosi doktorral. Nem kivételezett senkivel sem. Mikor apám átvette a stafétabotot, első dolga volt, hogy békés hangulatot hozott létre a három nagy csapat, a Ferencváros, a Hungária és az Újpest között.

– Nagy volt az ellentét köztük?
– Akkora, hogy volt, mikor a Fradi nem állt ki ellenük. Akkor ki akarták ezért zárni a csapatot. Rendkívül mérges volt a viszony az egyesületek között. Apám Brüll Alfréddal és Aschner Lipóttal kötött egy „gentleman-agreementet”. Ennek alapján megállapodtak, hogy egymástól játékost a másik hozzájárulása nélkül nem igazolnak, nem csábítanak el, csak ha a másik hozzájárul. Ennek egy jó példája a Sebes Gusztáv, aki át akart jönni a Fradiba, ám ezért nem jöhetett, ő pedig élete végéig megutálta a Fradit. Ez a megegyezés elhozta a békét. Ellenfelek voltak, de barátokként kezelték egymást. Brüll Alfréddal ténylegesen is baráti viszonyba került az apám. Brüll egy nagy textilmágnás volt, az Aschner Lipót pedig a Tungsramnak, az Egyesült Izzónak volt az első embere. Ők mindketten maguk finanszírozták saját zsebből a csapatukat. A Hungáriának volt egy zsidó támogató törzsközönsége is, jól menő kereskedők adták be a pénzt és segítették a csapatukat. Akkor a zsidóság középosztálynak számított. Ők voltak a kereskedelemnek a birtokosai. A keresztények lenézték a kereskedelemmel járó piszkos munkát, inkább a keménygalléros, nyakkendős állásokat választották, minisztériumi tisztviselők lettek. A Fradiban is voltak zsidó vezetők, apám idejében például a 11 vezető közül, 4-5 zsidó volt. Emellett viszont végtelenül nagy Fradisták voltak, és óriási nagy magyarok. Az akkori rendszer rontotta el azt, hogy manapság a zsidóság megkeseredett és bosszúálló lett, mert akkor még egy nemzetbe beágyazódott középosztály volt. Katonatisztek voltak, a fronton harcoltak, pont úgy, mint egy keresztény ember. Na és persze senki nem jegyezte azt a másikról, hogy zsidó vagy nem zsidó. Mikor a zsidótörvényt hozták, akkor kapott lángra ez az egész. Még az iskolában is, a bizonyítványba is beírták azt, hogy ki milyen vallású.

– Említette, hogy édesapja nagyon szigorú ember volt. Miben mutatkozott ez meg?
– Például, megtudta azt, hogy a Háda, a Lázár és a „hungáriás” Cseh Matyi kimaradtak a meccs előtti napon. Azt csinálta, hogy elment a játékosokhoz este 8 órakor és visszament 11-kor. Aki nem volt otthon, az másnap nem játszott. Felhívta a Brüll Alfrédot és megkérdezte tőle, hogy halottad? A Matyi a Gyulával együtt volt az este el. Igen? Kösz. Ennyi elég is volt. A Cseh nem játszott a Hungáriában a következő meccsen, nálunk meg nem játszott a Lázár. Nagyon nagy fegyelem lett. Akkoriban nem volt olyan, hogy a játékos bement és az asztalt verte, hogy elmegyek! Az elnöknek tekintélye volt. Mégis imádták, mert tudták, hogy mindent kiharcol a számukra. Elvitte őket majdnem minden télen, két vagy három hetet Máltára. Neki akkor már ilyen erős összeköttetései voltak. Mindezt úgy, hogy a Máltaiak fizettek mindent az utolsó centig, még az utazást is.

Egy kép 1937-ből Máltáról, az ülő sorban balról a negyedik Dr. Springer Ferenc:

– Említette, hogy volt egy fő mecénás. Rajta kívül mások is támogatták akkor a klubot?
– Kisebb támogató rengeteg volt, a középosztály kereskedő rétegéből. Ezért persze már akkoriban reklámozva voltak a stadionban.

– Édesapjának volt tiszteletdíja a Fradiban?
– Egy fillért soha el nem fogadott! Egyedül az útiköltségét állta a klub, mikor kísérte a csapatot, ha valaki tiszteletdíjról tett volna neki említést, azt kiüldözte volna a világból! Az volt a jellemző, hogy a Mensáros papa, meg a Hecht Ernő számtalanszor átvette a folyó ügyeit és helyettesítették a bíróságon, mert a Fradi mellett kevesebb ideje jutott a saját munkájára. Dr. Hecht Ernő egy öreg zsidó ember volt, a Fradi elnökségének a tagja, aki azzal vette le apám válláról a terhet, hogy elment helyette a tárgyalásokra, mikor apám a Fradival volt elfoglalva. Apám a szó szoros értelmében is a Fradiért élt-halt. Őt bármikor felkelthették, reggeltől estig, sokszor akár az éjszakába nyúlóan is a Fradival volt elfoglalva.

– Akkor volt már székháza a Fradinak?
– Nem, a játékosok is mindig a lakásunkra jöttek. A lakás előszobájában volt egy gyönyörű nagy asztal, ahol én óriási gombfocicsatákat vívtam. Az egyik legnagyobb gombfoci partnerem Sárosi Béla volt, mert amíg az apja, aki szabómesterként menedzselte a fiait, tárgyalt az apámmal, addig a Béla velem gombfocizott. Számomra a futballisták gyerekfejjel istenek voltak. Öt éves voltam, mikor az apám először bevitt az öltözőbe. Ez fantasztikus élmény volt!

– Apja a szakmai kérdésekbe beleszólt?
– Igen, például Rauchmaul Emilt ő irányította teljesen. Persze, voltak olyan edzők, akiket nem lehetett, mint például a Tóth-Potya. Nála soha nem szólt bele szakmailag. Viszont, ha egy játékost tetten ért engedély nélküli kimaradáson, akkor nála is beleszólt, mert azt letiltotta. Eszükbe sem jutott ezt megkerülni, tudták ő a vég, ellene fellebbezésnek helye nincs! Mikor valaki lebukott előtte, az másnap összehunyászkodva esedezett a bocsánatért. Akár egy Lázár Gyula is, aki Magyarország egyik legnagyobb labdazsonglőre volt. Ennek én is szemtanúja voltam. Az is profi szemlélet volt. Heti fizetések voltak. Aki játszott már a válogatottban, az magasabb fizetést kapott, vagy emelte a fizetést egy bizonyos meccsszám elérése is a Fradiban. Érdekes, nyolcasra végződtek a fizetések. A 28 pengő az egész fiatalon leigazolt professzionisták fizetése volt, akiknek még nem volt múltjuk. Ez heti fizetés volt. Erre jött rá a győzelmi prémium. Ez úgy oszlott meg, hogy volt egy átlagos, majd volt egy emelt, ami a rangadókra volt kitűzve. Vagy például a KK-ban, a Lazio ellen is kiemelt prémium járt. Soha nem felejtem el, mikor a Toldi Géza felesége itt volt a hazai KK-döntőn a Slavia ellen. Kint 2 – 2-őt játszottunk, itthon pedig vereséget szenvedtünk, és a Géza felesége a fejéhez kapott, „ÚRISTEN! Már megrendeltem az új szobabútort, miből fogom kifizetni?”.

Szigorúsága ellenére, a játékosok nagyon szerették és tisztelték édesapámat. A temetéséről még vannak képek. A Kerepesi temetőben van eltemetve, ahol akkoriban nem csak a Fiumei útról volt bejárat, hanem a Salgótarjáni út felől is. A ravatalozótól a Salgótarjáni útig álltak az emberek. Tizenkét-tizenötezer emberre saccolták a résztvevőket a temetésén. A játékosok vitték a koporsót a vállukon a ravatalozótól a sírig.

– Milyen volt a kapcsolata az akkori MLSZ-szel?
– Az MLSZ-t is a nagyapám javaslatára alakították meg, fel is kérték elnöknek, de maga helyett a Kárpátit javasolta, ő nem vállalta el. Apám pedig a BLASZ-nak lett az elnöke, ami a Budapesti Labdarúgó Alszövetség. Volt vidéki és budapesti alszövetség. Érdekes volt, hogy az MLSZ-től apám már abban az időben sem volt elragadtatva. Az MLSZ-ben egy kicsit a Hungária érdekei felé hajlottak. Az egyesületek már akkor sem örültek neki, ha a válogatott elvitte a játékosaikat. Mert például törvényszerű volt, hogy aki elérte a válogatottságot, annak emelni kellett a fizetését.

– Édesapja idejében volt az egyik legnagyobb sikere a Ferencvárosnak, másodszor is elhódítottuk a KK serlegét.

– 1937-ben vívtuk a KK döntőt a Lazióval. Előtte apám már nagyon beteg volt, 1936-ban nagybátyja, a Pécsi Klinika igazgatója, Dr. Neuber Ernő operálta. Ki kellett venni a lapockáját, mert szarkómája volt. Sajnos ez tovább terjedt a tüdejére. Sajnos innentől gyakran gyengélkedett. Azonban még 1937-ben, a Lazio elleni kupadöntő hazai meccsére kiment, ahol 4-2-re nyertünk. Engem is kivitt magával. Bement az öltözőbe is a fiúkhoz, de a visszavágóra már nem tudott kimenni, ágynak dőlt. Levelet írt a csapatnak, amit Édesanyám vitt ki nekik. Mikor megérkezett a csapat, első dolguk az volt, hogy taxiba ültek és mind kivétel nélkül, hozzánk jöttek a lakásra. Büszkén jöttek és elhozták a meccs labdáját, majd később ezt a labdát begalvanizáltatták. Minden játékos aláírta a nevét és egy talpazatot készíttettek neki. Ez a labda, ma is ott van a Fradi-múzeumban, mert a bátyám odaadta a család nevében.

– A párizsi világbajnokság idején, mikor másodikak lettünk, már tíz éves volt.
– Pluhár István közvetítette a mérkőzéseket, nem tudtam elszakadni a rádió mellől és csakúgy, mint később a berni döntő után, sírva fakadtam. Nagyon a szívemre vettem a vereséget. Sajnos, egy buta szövetségi kapitányi döntés miatt kaptunk ki. Kihagyta az olaszok kérésére a döntőből a Toldi Gézát. Az olaszok rendkívül féltek a Tolditól. Reszkettek tőle és tücsköt békát kiabáltak rá, hogy a Toldi egy szabálytalan futballista, alattomos. Az mondjuk igaz, hogy a Toldi egy robosztus alkat volt, nem lehetett elnyomni. Egy igazi férfias test volt, és rettenetesen sok borsot tört már az olaszok orra alá. A szövetségi kapitányunk pedig kihagyta az olaszok elleni döntő előtt a csapatból. Toldi nélkül az olaszok valóban erősebbek voltak nálunk és meg is nyerték a mérkőzést.

– Miklós bácsi élőben láthatta a Rudas Ferenc féle 1948-49-es csapatot is. Rudas Ferenc amúgy is Miklós Bácsi személyes jó barátja.
– Merem állítani, hogy olyan csapat még nem volt. Mert például, én megsüvegelem a Sárosi-féle csapatot is, de abban azért voltak lyukak. Úgy mondanám, hogy az óriási klasszisok mellett, azért akadtak középszerű játékosok is. A Rudas-féle csapatban viszont kilenc-tíz klasszis játékos volt. Sorolom az általam klasszisnak tartott játékosok nevét: Henni Géza, Kispéter Mihály, Rudas Ferenc, Kéri, Lakat Karcsi, a csatársorban volt a Budai, a Kocsis, a Deák Bamba, a Mészáros Dodó és a Czibor. Rádásul közülük legalább heten nem csak klasszisok voltak, hanem egyenesen világklasszisok.

Ők akár egy csettintésre tudtak öt gólt rúgni. Lehet, hogy kaptak is, de rögtön rúgtak helyette legalább kettőt. Olyan erős támadófocit játszottunk, hogy például a Vasas ellen már az ötödik percben 2-0-ra vezettünk.

– Honnan nézte ezeket a mérkőzéseket?
– Akkoriban a Weisz Pista bácsi, aki pályagondnok volt, nekem és még plusz egy főnek egy állandó belépőt adott. Elküldte minden évben kérés nélkül. Ráírta a hátuljára, hogy plusz egy fő. Mert tudta, hogy a legjobb barátomat én mindig beviszem. A díszpáholy fölött volt a Fradi vezetőknek a helye és oda volt nekem két helyem.

– Hangosan szurkolt Miklós bácsi?
– De még mennyire! Emlékszem, egyszer alattam ült a Marosán György. Fradi – Vasas meccs volt, nyertünk 4-2-re. Akkor még Fradinak hívtak minket, de nem sokára ezt megszüntették. A Vasas lőtt egy gólt és a Marosán György, teljesen odavolt. Erre mi válaszoltunk egy góllal és elkezdtem a „Gyurinak” mutogatni, hogy úgy kellett, úgy kellett, csak azért is lőttünk egy gólt! Feljöttek utána hozzám Fradisták és szóltak, hogy Miklós ne hülyéskedj, hát elvisznek! Akivel ott lent van, az két „fogdmeg”. Megmondom őszintén, engem a meccs vége előtt kimenekítettek, nehogy elvigyenek. Aztán volt olyan is, mikor el is vittek.

Tehát 49-ben volt egy szabad belépőm, talán még ma is megvan valahol. Aztán a Kinizsis korszakban mikor átvették a Fradit, akkor az újak már nem küldtek. Én azonban a B-középben elvegyülve, minden Kinizsi meccsre megvettem a jegyemet. Engem azért vittek el egy Újpest elleni meccsről, mert hajrá Fradit kiabáltam. Mellettem állt egy civil ruhás kopó, aki azért volt ott, hogy kiszűrje a közönségből az ilyen „rendbontókat”, mint én is lettem ezen drukkolás által.

– Úgy tudom fiatalon sportolt is. Mesélne erről az időszakról?
– A Bencés Gimnáziummal szemben volt egy dohányraktár. Azt bérelték és ott volt egy hatalmas nagy terület és azt felöntötték minden télen vízzel. Telente volt 40-50 nap, amikor lehetett korcsolyázni. Ott kezdtem el hokizni. Tizennégy éves koromban, már hokikapus voltam, mindaddig, míg a fogamat le nem törték, akkoriban még nem volt arcvédő. Majd a hadsereg kézilabda csapatában folytattam a sportolást. Akkor még nem kézilabdapályán űztük ezt a sportot, hanem futballpályán. Én támadó centerhalf voltam. Megjegyzem, később a Fradinak is volt ilyen csapata, Som Ferenc például még játszott ilyen csapatban. Én még a Nagyváradon állomásozó hadtest válogatottjába is bekerültem.

A háború végén francia fogságba kerültem, de Németországban, mert azt a területet a franciák szállták meg. Ott összejött egy magyar tábor, az odaverbuválódott leventékből, meg hadapródokból, meg leszerelt, menekülő magyar katonákból. Szabályos parancsnokság alatt éltünk és a táborban kaptunk ellátást. A tábort nem szabadott elhagyni. Volt itt egy lengyel fogolytábor is és volt az ottani francia seregnek egy csapata. Ez a három hadináció csinált három futballcsapatot. A magyar csapatba én is bekerültem. Mások közt a csapattársam volt a magyar atlétikai bajnok, Tima-Horváth, százas és kétszázas futó, aki 10,6 mp alatt futott a magyar bajnokságon. Aztán a Juhos Péter, aki az Újpestnek volt a válogatott balbekkje, keménységéről volt híres, ő volt az, aki eltörte Sárosi Gyurinak a bordáját. Ott volt még a csapatban Bencsik III az MTK-ból. Remek futballisták voltak. Két meccset játszottunk, egyet a lengyelek, egyet a franciák ellen. A franciákkal döntetlent játszottunk, a lengyeleket nagy nehezen megvertük, de az egy óriási nagy meccs volt. Persze közönségünk is volt és a mi közönségünk elkezdte kiabálni, hogy „Huj, huj, hajrá!”. Mire a lengyelek elkezdtek eszeveszettül nevetni. A tolmácstól tudtuk meg, hogy a huj, az náluk mást jelent, a férfiak nemi szervét.

Amikor hazajöttem, az egyetemre kerültem és a BEAC-ba igazoltak le. Ez egy másodosztályú csapat volt és én azért igazoltam ide, mert itt csupa egyetemista srác volt. Apám halála után, nekem az egyetem mellett is dolgozni kellett, tehát nem tudtam edzésre járni. A szombati meccsre, örültem ha el tudtam magam szakítani.

– Mit dolgozott ekkor Miklós bácsi?
– A házban volt egy kés- és műköszörűs és orvosi műszerészmester. Nála dolgoztam, reggeltől estig. Életemben nem kerestem jobban, mint ott. Orosz tankokból, acél darabokat gyűjtött be és vitte haza. Abból csináltunk orvosi ollókat és műszereket. Az olyan anyag volt, hogy nem kellet edzeni sem, csak köszörülni, meg formálni. Darabbérben dolgoztam, sokszor reggel nyolctól, este tízig tartott a munka. Olyan fizetésem volt, hogy megkerestem az ezer – ezerkétszáz Ft-ot egy hónapban. A vezérigazgatói fizetés, hatszáz Ft volt akkoriban Magyarországon. Itt tanonc voltam és egy év után tehettem segédvizsgát. A segédvizsgán el kellett készítenem egy ollót. Ma is megvan a segédlevelem. Muszáj volt dolgoznom, mert Anyám mindössze 70 Ft nyugdíjat kapott, ami kegydíjnak volt tekinthető. Annyi könnyítésünk volt, hogy apám halála után a lakbért nem kellett fizetnünk.

A BEAC-ban ritkán játszottunk azonos felállásban, mert hol ez nem tudott ott lenni, hol a másik. Sőt még játszattak ott „feketén” is játékosokat, mert nem nézték akkoriban olyan szigorúan azt az igazolást. Amúgy én nagyon jól fejelő játékos voltam, még NB I-es szinten is. Büszkén mondhatom, hogy egyszer még a Deák Bambát is lefejeltem egy edzőmérkőzésen. Aztán a Bamba rúgott egy szabadrúgást, én meg beálltam a sorfalba és pont fejbetalált. Utána csak szédelegtem és kerestem a helyem, hogy hol vagyok?

A Mező utcai pályánkon viszont egy kicsit nehezen fordultam, mert mély homokos talaj volt, nem volt füvesítve. Ott tudtam igazán nagyot játszani, ahol kemény talaj volt.

– Miklós bácsi bátyja is aktív volt egy ideig a Ferencváros vezetésében, aztán ha jól tudom egy bizonyos ügy rossz fényt vetett rá.
– A bátyámmal a tudtán és akaratán kívül kiszúrtak. 1944-45-ben, amikor a nyilasok átvették a hatalmat, akkor utasításukra ki kellett zárni a Fradiból a zsidó elnökségi tagokat. Négy ilyen zsidó vezető volt akkor. A közgyűlést soha nem hívták össze, csak papíron történt meg a kizárás. Sőt még kizárás sem volt, csak papíron feloszlatták a régi közgyűlést és megalakították az újat. Az új közgyűlésbe, beleírták a bátyámat is, mint elnökségi tagot. Később ezt a szemére hányták, hogy benne volt ebben a kizárásban. Pedig semmi köze nem volt hozzá, csak szerepelt benne a neve.

A Mensárosékat kitelepítették a családi házukból, mi pedig örültünk, hogy éltünk. Aztán engem is kirúgtak az egyetemről a Mindszenty-ügy kapcsán. Ugye, elég színes a családi történetünk?

– Valóban, nagyon érdekes. Később a bátyja nevét is megismerhettük, ha nem is a Fradiból, hisz a neve, összeforrt a Velencei-tóval. Igaz, hogy ő virágoztatta fel a térséget?
– A bátyám lába térdben béna volt. Az orvosok amputálni akarták, de az apám nem engedte levágni a lábát, így megmentették. Később, amikor feltalálták a penicillint, akkor egész szépen helyrehozták neki. A csontvelő állandóan vándorolt a lábában és itt-ott tályog keletkezett. Borzasztó volt szegénynek, mert nagy fájdalmai voltak. Sajnos, soha nem tudott sportolni, de helyette a sportszervezésben élte ki magát. Végül sportágat is talált magának, hiszen elkezdett vitorlázni, mert ezt az ő állapotában is tudta űzni. Imádta a vitorlázást. Ő alapította meg a Velencei-tavi Vitorlás Sportiskolát, ő lett a Velence-tavi Intéző Bizottság főtitkára, minden, ami fejlesztés volt, az ő nevéhez fűződik. Díszpolgára lett Fejér Megyének, Kossuth díjra is felterjesztették de azt pártvonalon megfúrták. Ettől függetlenül, rengeteg kormánykitüntetést kapott. Létre hozta a Pro-Recreatione Alapítványt, mely Velencén alakult, és a diákoknak a nyári táborozását oldotta meg, ingyen és bérmentve. Állami finanszírozás nélkül, önerőből hozta létre. Ennek a történetét éppen most készülnek megírni. Tudomásom szerint egy utcát is el szeretnének nevezni róla, elindították a folyamatot.

A Fradit a Velencei-tónál sem felejtette el, szerzett egy tóparti területet a kajak-kenu szakosztály részére. Amikor államosították a pályákat, akkor ezt egyszerűen elvették, sajnos. Zseniális ember volt ő is. A Kádár-rendszer alatt olyan állami pénzeket tudott szerezni, hogy az szinte hihetetlen. A Velencei-tónak elintézte, hogy több pénzt kapott, mint a Balaton. Az Országos Tervhivatalnál mindenkivel jóban volt. Saját pénzen vendégül látta az illetékes elvtársakat a Velencei-tavon, elvitte őket vitorlázni, majd a Szúnyog Csárdában ettek-ittak. Rém jó hangulatot csinált, és ezt minden évben megismételte. A barátai meg kijárták neki az állami pénzeket, amit ő remekül használt fel. Az akkori politikai államtitkár, aki óriási nagy pártember volt, élt halt a bátyámért. Az összes politikai ügyet ő vitte, a bátyámat pedig mindenkitől megvédte. A temetésén döbbentem meg, hogy ott voltak MSZP-sek, SZDSZ-esek, FIDESZ-esek. Mindenki ott volt, mindenki szerette, pártállástól függetlenül. Maga a politika soha nem érdekelte, csak a Velencei-tó. Egy megszállott volt.

– Nem tudok elmenni a mai témakörök mellett sem. Mit szól az angolok szerepvállalásához a Fradiban?
– Engem bánt, hogy az angolokat bántják, mert én hálás vagyok nekik! Én sem úgy képzeltem el, hogy valaha is külföldi tulajdonosa lesz a Fradinak. Mikor egyértelmű lett, hogy az angolok tulajdonába kerül a Fradi, én egyből azt nyilatkoztam a televíziónak, hogy csak azért vagyok szomorú, mert egyetlen magyar milliárdosnak sem jutott eszébe megmenteni a Fradit, mint magyar hungarikumot. A titkolt vágyam ma is az, hogy lesz még egy olyan milliárdos Magyarországon, aki nem fél a politikai szövevényektől és visszaveszi a Fradit az angoloktól. Én magyart szeretnék, nem külföldit, de be kell látni azt is, az angolok rengeteget fejlődtek. Először talán nyersek voltak, de mára már rengeteget idomultak. Az sem tetszik, hogy a Berki Krisztiánt nem fogadja el a közönség egy része. Rieb Györgyöt talán már kezdik elfogadni, pedig őt is sokat bántották. Persze még nekem is küldtek olyan üzeneteket, melyek említésre sem méltóak, de én csak azért sem vagyok hajlandó az elveimet feladni! Én soha nem titkoltam, istenhívő, katolikus ember vagyok. Papoknál nevelkedtem, soha nem loptam, nem csaltam, nem hazudtam! Nyers voltam mindig, de őszinte. Akik megismertek, azok tudták, hogy soha nem rosszindulatból szidok valakit, hanem mert ez a véleményem. Ezt nyíltan vállalni szoktam, nem hát mögött beszélő ember vagyok.

– Befejezésül, mert ezt nem lehet eleget hangoztatni, kívánunk még egyszer sok boldogságot és nagyon jó egészséget!
– Én meg nem győzöm elégszer megköszönni a felém áramló és érezhető szeretetet. Nyolcvanadik születésnapomra kaptam egy nagyon kedves verset, amit azóta is őrzök. Arról szól, hogy nyolcvan felett az ember már alkudozik a Jóistennel, hogy mindig eggyel több legyen az évei száma. Évenként így jut el százig. Én is ezt teszem, mert még sok Fradi sikert, bajnokságot és kupagyőzelmet szeretnék ünnepelni, ami Isten akaratából kétségkívül el fog jönni, mert a Fradi győzelemre van ítélve!

Istenes Tibor
A beszélgetés ideje: 2010. január 28.

A kérdező és kérdezett egymás mellett.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

12 hozzászólás

  1. jackie írta:

    Kedves Tibu !

    Miklós bácsival készített interjúd kötelező olvasmány kell(ene) legyen minden Fradista számára! Bár a legutóbbi felmérések szerint a funkcionális analfabéták száma egyre nő…
    Még egyszer gratulálok!

    Hozzászólás ideje: 2010. február 3. 06:00

  2. Pilu írta:

    Nagyszerű interjú,köszönet érte.

    Hozzászólás ideje: 2010. február 3. 07:32

  3. Slózi írta:

    „Rieb Györgyöt talán már kezdik elfogadni, pedig őt is sokat bántották.”

    Akkor jól mondta az SRK szurkolói fórumokon, hogy Rieb elnök úr fizet az ultráknak, hogy ne szidják. Elég korrupt és morális hulla lett mára a Fradi család.

    Hozzászólás ideje: 2010. február 3. 14:49

  4. jackie írta:

    Kedves slózi !

    Aki Springer Miklós bácsit és srk-t együtt képes említeni,arra még haragudni sem tudok,csak felidézem Jézus Krisztus szavait : ” Bocsáss meg nekik Uram,mert nem tudják mit cselekszenek ! „(Lukács23.34.)

    Hozzászólás ideje: 2010. február 3. 18:08

  5. Slózi írta:

    Jackie!

    Már majdnem azt hittem, hogy az állítással vitatkozol. De ezek szerint az rendben van, helyette jöhet a púder. Megszoktuk.

    Hozzászólás ideje: 2010. február 3. 21:00

  6. Névtelen írta:

    nagyon szep es meghato gratulalok
    sok egeseget kivanok

    Hozzászólás ideje: 2010. február 3. 21:15

  7. ftc ireland írta:

    sok erot,egeszseget kivanok!

    Hozzászólás ideje: 2010. február 4. 00:54

  8. Kálmán írta:

    Slózi szerintem a legtipikusabb példája vagy a jelenleg Mo-on élő honpolgároknak.
    És a józan paraszti ész teljes hiánya ha valaki nagyon szar az nem tudja az egész stadiont lefizetni és etc. Inkább olvasd el még egyszer a cikket és próbálj tanulni belőle valami más mentalitást is mert rád fér szerintem. Persze nem a te hibád téged már nem piarista gimnáziumban neveltek fel. Elnézést a személyeskedésért

    Hozzászólás ideje: 2010. április 7. 15:58

  9. kpeti3 írta:

    Aszongya:
    Budai, Kocsis, a Deák Bamba, Mészáros Dodó és Czibor

    Vajon a magyar focival még foglalkozók közül hányan tudják hogy ők nálunk lettek azok, akik?

    Springer Miklós per pillanat maga a Ferencváros élő történelme, miket látott, belegondolni is szédülés! Isten éltesse!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 7. 23:40

  10. Ferko írta:

    Jó egészséget kívánok Miklós bácsinak!
    A nagymamám a szobalány volt a családnál, mindig nagy tisztelettel és szeretettel beszél azokról az évekről amit ott töltött.

    Hozzászólás ideje: 2010. október 31. 16:31

  11. Bruno írta:

    2007-06-29Előszf6r is gratule1lni szreetne9k, hogy ilyen jf3l ve1lasztotte1l szakdolgozat te9me1t Szerintem tf6bbe9 keve9sbe9 jf3l le is edrtad a tf6rte9netet, de reme9lem nem haragszol meg, ha azt mondom, hogy ez aze9rt ele9g kf6nnyű munka volt

    Hozzászólás ideje: 2012. május 27. 03:39

  12. Muraközy Tibor írta:

    Kedves Miklós Bátyám!
    Adjon a jó Isten Neked még sok-sok boldog esztendőt, legyen örömöd szeretett zöld-fehér Csapatodban. Ölellek tisztelettel: Muraközy Tibor a Szentlőrinci AC tiszteletbeli elnöke, Pestszentlőrinc-Pestszentimre Díszpolgára, az FTC Baráti Kör tagja.

    Hozzászólás ideje: 2012. május 31. 18:24

HOZZÁSZÓLÁS