Igen, csak egy szó. Mégis sokaknak mindent jelent. Legalábbis ezt remélem. Mert régen valóban minden volt. Ma is az?

Fradi!

Elemezzük egy kicsit! Van még olyan klub e hazában, amely ily kedves becenevet kapott? Amely becenév nem csak város-, de ország-, sőt világszerte is ismertté vált? Ha ezt kimondják bármely magyar előtt a világon, pontosan tudja miről is beszélünk.

Van Budapestnek egy kerülete, a kilencedik, úgy hívják Ferencváros. Az itt lakó polgárok gondolták úgy 111 éve, hogy sportklubot alapítanak Ferencvárosi Torna Club néven. Ne higyjük azt, hogy Budapest más kerületeinek polgárai nem alapítottak sportklubokat. Dehogynem! Tette ezt szinte mindegyik. Ám valamiért ez az egy erősödött meg olyanná, hogy kinőtte saját kerületét, feszegetve előbb a város, majd az ország határait. Lett népszerű egész Budapesten, majd egész Magyarországon. Aztán ahogy sportolói hírét vitték a világban, úgy nőtt híre mindenütt. Nőtt, mert a hazájától bármi okból távollevő magyarral mindenütt találkozott. És ezen – valljuk be, honvággyal küszködő – honfitársainknak valódi kapcsot jelentett a hazához, a magyarsághoz. Leegyszerűsítve így lett a Fradi a magyarság csapata. A magyarság csapata, mely eredetileg egyetlen budapesti kerületet képviselt, ám jelszavai, törekvései, sikerei kiemelték onnan. Ezek olyan sikerek voltak, amelyekre nem lehetett nem büszkének lenni. Büszke is volt mindenki, ezért kezdték becézni, lett a Ferencvárosból szép lassan Fradi.

Aki egy kicsit is tanulmányozta a történelmét az tudja, hogy mindig sokan voltak ellene. De ez a sok csak relatíve volt sok azokhoz képest, akik vele, akik mellette voltak. Akikben a szeretett klubjuk elleni áskálódás csak még nagyobb dacot szült, hogy nem! A Fradit nem adjuk, a Fradit nem hagyjuk, a Fradit megvédjük mindenáron! És ez a megbecsülhetetlenül nagy tömeg mindig megálljt parancsolt a Fradi ellen terveket szövögetőknek, legyenek azok politikai, gazdasági vagy akár önös szándékúak.

Ma is van ilyen tömeg? Mert ma kétségkívül nem demonstrál a lelátókon, a sportrendezvényeken. Ma a legtöbb ember magában éli meg a fradizmusát. Tévét néz, rádiót hallgat, újságokat olvas, internetet böngész. És nem tudja, hogy mi van. Tényleg! Mi van? Tudja ezt valaki? Közleményeket olvasunk innen, közleményeket onnan. És itt már felborul az egyszerű fradista egyensúlya. Mi az, hogy innen? Mi az, hogy onnan? Hány Fradi van?

Sokan, sok felől nézhetjük és alkothatunk ítéletet, ám ettől még tény, ami tény. Fradi csak egy van! Az a Fradi, amelyet mindenki magáénak érezhet és mégsem sajátíthat ki senki. Az a Fradi, amelyet csak szolgálni lehet, uralni sosem. Ha netán valakinek mégis sikerülne mindez, abban a pillanatban megszűnne annak lenni ami, azaz Fradinak.

A történelem megtanította nekünk, a Fradi egy nagy család. Minden fradista tudja, hiszen ezt hallotta őseitől. Minden fradista tudja ezt? Tényleg hallották az őseiktől? És ma lesznek új fradisták? Mi is ezt adjuk tovább utódainknak? Mert ha nem, akkor szembesülnünk kell azzal, hogy kockára tesszük a fradista múlt összes vívmányát. Azokat, amelyekre oly büszkék vagyunk, oly büszkék lehetünk.

Védjük meg értékeinket! Vélt vagy valós problémáinkat rendezzük le házon belül, ahogy ezt korábban is tetténk eleink. Úgyis elegen akarnak minket kívülről gyengíteni, minek ehhez belülről is tápot adni. Fogjunk össze! Ha az érdekeinket nézzük, egy szót mindig helyezzünk mindenek elé,

csak egy szót: Fradi!

Simon Sándor