Nyilas Elek Budapesten született 1969. május 3-án. Édesapja Fradi szurkoló volt, értelemszerűen Elek is az lett. Gyerekkorában a család Dunakeszire költözött, ott kezdte el futballista pályafutását 9 éves korában az ifjú Nyilas, amit 2 esztendő múltán Újpesten folytatott. Még mielőtt bárki felhorkanna, erre is van magyarázat.

A labdához való viszonya már akkor is szembetűnő volt, mondhatni kiemelkedett gyerektársai közül. A Cérna-pályán lejátszott egyik mérkőzésük után keresték meg őket az újpestiek, hogy folytassa náluk, hiába volt Eleknek vágya a Fradi. Mivel szülei nem tudták edzésre hordani, a 11 éves kisfiúnak egyedül kellett közlekedni, ami Dunakeszi-Újpest viszonylatban egy közvetlen buszjáratot jelentett, így erre kapott szülői engedélyt. Így focizott 7 évet Újpesten, miközben – mikor már megtehette – az Üllői útra járt szurkolni, elmondása szerint ezzel nem is volt egyedül akkori csapattársai közül. 1987-ben immár felnőtt csapatba igazolt. Újpesten nem láttak benne fantáziát, így a Göd mezét húzta magára 1989-ig, majd katonának vonult, miközben Orosházán játszott, onnan hívták 1990 őszén Vácra. Nem Csank János volt a felfedezője, sokkal inkább az akkori váci vezetés. De aztán Csank alatt érett össze a váci futball csodacsapata, amelyik 2 második hely mellett 1 bajnoki címet is szerzett az élvonalban. Emellett három kupadöntőt is játszottak, kettőt éppen a Fradival, amelyeket azonban elvesztettek. 1995-ben már elismert és neves játékos volt, amikor elérkezett a várva várt nap, a Fradi megkeresése. Nem sokat hezitált, igent mondott és egyből alapembere lett a csapatnak, amely az első őszön mindjárt a BL-sikereiről híresült el.

A rövid bevezető után jöjjenek a kérdések és a válaszok:

– Elmondtad, hogy született Fradistaként kellett 7 évet Újpesten is eltöltened, majd az alsóbb osztályokban történt bemutatkozás után egy váci csoda aktív szereplője lehettél. Ezek után milyen érzés volt a Fradi mezét magadra húzni, először pályára lépni?
– Tudom, hogy sok játékos mondja el a Fradiba érkezésekor, hogy ő mindig a Fradinak szurkolt, ezzel is keresve a közönség kegyeit. Én akkor ezt nem hangoztattam, a játékommal próbáltam megszerezni a szurkolók nélkülözhetetlen bizalmát. Egyébként pedig nagyon örültem, hisz ott játszhattam, ahol tizenéves fejjel a lelátóról csodáltam az akkori hősöket. Szerettem volna én is olyan hangulatú mérkőzéseket játszani, amelyeket szurkolóként átélhettem. Erre is gondoltam a bemutatkozáskor. És ez a vágyam talán túl is teljesült…

– Igen, hiszen egyből jött a BL-csoda…
– No azért nem egyből, az első mérkőzésemet Debrecenben játszottam, sajnos 2:1-re kikaptunk, ám a gólunkat én lőttem 11-esből.

– Bízhattak benned a többiek, hogy egyből 11-est rúghattál…

– Látták, hogy szeretek büntetőt rúgni, az edzéseken is sokat gyakoroltam. Pályafutásom során nagyon sok 11-est rúgtam. Érdekes módon a váci évek alatt tettem ezt a legkevesebbszer, hiszen ott annyi jelentkező volt, hogy nem fértem oda a labdához. A Fradiban viszont sorozatban tehettem. A már említett Debrecen elleni meccset követő bajnokin az Üllői úton is rúgtam (és berúgtam) egyet. Ez egyébként az Újpest ellen volt, amikor 2:0-ra nyertünk. Felemelő érzés volt az Üllői úton is góllal debütálni, a hangulat az Újpest ellen eleve adott volt, amit csak tetézett, hogy ezt a meccset 4 nappal a brüsszeli 1:0 után játszottuk…

– Akkor helyben is vagyunk, kérlek, beszélj a BL-ről!
– Minden mai futballistának kívánom, hogy élje át azt, amit akkor mi átélhettünk. Azt a hangulatot, amit szurkolóink az Üllői útra varázsoltak, nem lehet felülmúlni. Az Anderlecht, az Ajax és a Real Madrid elleni meccsekről még ma sem tudok anélkül beszélni, hogy ne lenne libabőrös a karom. A Fradi-stadion hangulatával nem vetekedett egyik szuperklub (Ajax, Real Madrid) stadionja sem. Arról nem is beszélve, hogy az Ajax-nak is beköszönhettem egy 11-essel, jó passzban voltam. Igaz, azt a meccset a végén sajnos csúnyán elvesztettük, mert nem tudtunk végig összpontosítani, bedaráltak minket. Ugyanezt a Real már nem tudta megtenni.

– Milyen volt a szezon további része, majd milyenek a következő évek?
– Az 1995-96-os bajnokságban az őszi szezon a BL szereplésről szólt, szerencsére azonban nem maradtunk le annyival, hogy tavasszal ne tudtuk volna ledolgozni a hátrányt és ismét bajnokok lettünk. Emlékezetes volt a BVSC elleni mérkőzés a Népstadionban, rengeteg néző előtt tudtuk bebiztosítani az elsőséget. Aztán 1996 nyarán újra a BL-re készültünk. Ma is vallom, a Göteborg könnyebben verhető ellenfél lett volna, mint egy évvel korábban az Anderlecht. De nem sikerült! Igaz, ekkor kezdődtek el a számunkra is furcsa problémák az anyagiak körül, ami nem tett jót a csapatnak.

– Miért?
– Mert nem lehet 100%-osan a mérkőzésre összpontosítani, ezen a szinten pedig sokszor még az is kevés, a kevesebb pedig elfogadhatatlan. A BL-búcsú után azért mégegyszer megvillantunk, megmutattuk magunkat, gondolok itt a Newcastle United 3:2-es legyőzésére, amikor a hangulat az egy évvel azelőttit idézte, ekkor már Varga Zoltán volt az edzőnk.

– Most, hogy őt említed, kik voltak az edzőid? Volt-e kedvenced közülük?
– Utánpótlás játékosként edzőm volt Bene Ferenc, Őze Tibor, már gödi játékosként Várhidi Pál. A váci korszakban Csank János, a Fradinál pedig Novák Dezső, Varga Zoltán és Marijan Vlak. A válogatottnál Mészöly Kálmánnal is dolgoztam. Kifejezett kedvencem nem volt, minden edzőm kéréseit teljesítettem, mindegyiktől volt mit ellesnem. Az lenne az ideális, ha valami csoda folytán edzői tulajdonságaikat eggyé lehetne gyúrni és azt mondjuk bennem testesülhetne meg.

– Válogatott. Ha jól tudom, 14-szer voltál és 2 gólt szereztél.
– Igen. Mészöly hívott meg először, majd utána Csanknál is állandó kerettag voltam. A jugoszlávok elleni vereségek utáni nagytakarítással engem is kisöpörtek.

– Jól érzem, hogy ez még ma is bánt?
– Igen, emiatt van bennem egy kis hiányérzet. A legjobb korban voltam, a játék is jól ment, de hát a válogatottság sem kívánságműsor…

– És mint mindenki, Te is kipróbáltad magad külföldön. Jól döntöttél?
– Már váci játékosként is kaptam komoly ajánlatokat, hisz ne feledjük, a Váccal is játszottam BL-selejtezőket a PSG ellen, de akkor még nem akartam váltani. És ez jó volt, különben kimaradt volna a Fradi! Aztán a BL-csoda után is jöttek ajánlatok, de én soha nem voltam vándormadár, akkor sem mentem. Hogy ez jó volt-e vagy nem, azt nem tudom eldönteni. Az első külföldi kalandom 1998-ban, még Fradi játékosként volt, 7 hónapig kölcsönben voltam az izraeli Maccabi Tel Avivnál. Érdekesség, hogy ott akkor Avram Grant volt az edző. Sosem gondoltam volna, hogy egy leendő Chelsea trénerrel dolgozom. Akkor még hazajöttem, de nyilván az ott mutatott játékom alapján 1999-ben szerződést kaptam az ugyancsak izraeli Ironi Asdod csapatától. Ott játszottam 3 évet, majd még egyet lehúztam a Nazaretnél. Nem panaszkodom, mindenütt jól éreztem magam.

– Aztán 2002-ben hazajöttél.
– Igen, Varga Zoltán hívott a Győrhöz. Hazajöttem, mert itthon szerettem volna befejezni a futballt. Az NB I-ben már csak az az egy év jutott. Korábban szerencsére elkerültek a sérülések, ekkor viszont egyre többet éreztem a fájdalmat. Alsóbb osztályokban (Felsőpakony, osztrák kiscsapat, Göd) még játszottam egészen tavalyig, de a gerincműtétem végleg pontot tett az aktív játék végére. Persze most, hogy már jobban vagyok, ismét hiányzik a mozgás. Így, ha időm engedi szívesen megyek a Fradi All Stars vagy a Zava Barátai jótékony célú mérkőzéseire. Öröm összejönni a régi játszótársakkal.

– Ennyi maradt a futballból?
– Nem. A focitól a mindennapokban sem tudok elszakadni. Edző lettem, megszereztem az UEFA A-licencet, amivel az NB I vezetőedzői helyeken kívül bárhol dolgozhatok. Én az utánpótlást preferálom, jelenleg Vácott vagyok az U16-os csapat trénere. Mivel Gödön lakunk, ez jelenleg egy jól szervezhető élet.

– Jelenleg? Akkor ez jelentheti azt, ha komolyabb felkérés érkezne, teszem azt az újjászerveződő Fradi-utánpótlás vezetésétől, akkor el lehetne mozdítani Vácról?
– Igen. Már csak azért is, mert az utánpótlás tényleg a szívügyem. Meggyőződésem, hogy ott kéne a legfelkészültebb szakembereknek dolgozni, akiket ezért a munkáért meg is fizetnek. Ez ma sokkal inkább így van, mint régen, amikor még fociztak a gyerekek a grundokon, a játszótereken. Ott automatikusan megtanulták a futball alapjait, kiderült ki mit tud. Ma szó szerint még rúgni is meg kell tanítani a gyerekeket, semmi alapjuk nincs. És régen, a jobb gyerekállomány mellett még dolgoztak jobb edzők, ma az előképzetlen gyerekekhez pedig – és ezt nem bántóan mondom – a kisebb felkészültségűek jutnak. De mit is várhatnánk el akkor, amikor a minibálbér környékén kapnak pénzt, ha kapnak. Ezen kellene változtatni! A Fradinál elsősorban, mert a Ferencváros ma is tömegével vonzaná a gyerekeket, akikből tényleg a legtehetségesebbeket kellene kiválogatni és nevelni. Remélem, az angolok által beharangozott új akadémiai rendszer ebbe az irányba fog mutatni.

– Ha már az angolokat említed. Mi a véleményed a szerepvállalásukról? Mi a véleményed a mai Fradiról?
– Az angolok megmentették a Fradit. Sok pénzt kifizettek, angol színvonalú munkát kívánnak végezni. Örülök, hogy célként a BL-szereplést is meghatározták. Azonban annak eléréséig még sokat, nagyon sokat kell dolgozni. Nekik is be kell látniuk például, hogy a játékosok tekintetében a mennyiség nem egyenlő a minőséggel. Azt meg külön meg kell érteniük, hogy a Fradi helyzete más, mint az általuk ismert angol csapatoké. Hozzá kell szokniuk és nem csak az NB II-ben, de később is, hogy a Fradi ellen minden csapat sokszorozott erővel küzd, a szezon mérkőzését játssza. De ez nem újdonság, így volt ez a mi időnkben is. Ezt minden játékosnak, akár külföldi akár magyar, értenie kell. És ha ezt megérti és ő is odateszi magát minden mérkőzésen, akkor a csodálatos közönség támogatásával egyre előrébb juthat.

– Befejezésül a Nyilas utánpótlásról kérdezlek. Mikor lesz újra Nyilas a pályán? Lesz-e újra Nyilas a Fradiban?
– Fiam, aki ugyancsak Elek, jelenleg U17-es játékos a Puskás Ferenc Akadémián. Hasonló poszton játszik, mint annakidején én, talán egy kicsit beljebb, több az irányító feladata. Ha én mondom, hogy ügyes, akkor elfogultsággal vádolhatnak, de edzői szerint is lehet belőle jó játékos. Ebben reménykedem én is, amiben lehet segítem. Azt meg nem is kell mondanom, mekkora öröm lenne számomra, ha egyszer őt is Fradi mezben láthatnám játszani és gólt lőni, mondjuk egy teltházas, fantasztikus hangulatú BL mérkőzésen az új stadionban!

Simon Sándor

A beszélgetés ideje: 2008. október 19.