A hazai mezőnyben verhetetlennek tartották az FTC-t. A bajnokság újbóli megnyerése kötelező házi feladatnak tűnt. Kellett egy új cél. És mi más lehetett volna ez, mint annak bizonyítása, hogy az FTC igazán nemzetközi klassziscsapattá érett. Nem csak hazai pályán, idegenben is. Ez a szezon gyakorlatilag erről szólt.

A csapat teljesítette a kötelezőt, bár nem veretlenül, nem is 100%-os tavasszal, de elképesztően magabiztosan nyerte a bajnokságot. Óriási pluszt jelentett az új pálya és az egyre tóduló közönség. Mindez párosult a játékosok tudásával és lelkesedésével. Ez az a kölcsönhatás, ami akkor alakult ki és mindig jellemezte a Fradit.

A nagy pontarányú elsőség mellett imponáló a 74:17-es gólarány is. A 74 gólt (több mint 4 gólos átlag) szerző csatársorban ebben a szezonban volt igazán a csúcson a kor kimagaslóan legjobb és legeredményesebb labdarúgója, Schlosser Imre. Slózi népszerűsége egyaránt emelte az FTC és a magyar labdarúgás tekintélyét. Ő mindig úgy játszott, olyan lelkesen, gyorsan, okosan, amitől a szurkolók csak tűzbe tudtak jönni. Dédelgetett kedvenccé vált, verseket, dalokat írtak róla, alakját megmintázták, sőt még utcát is el akartak róla nevezni. Egész éves teljesítményét 1912. június 9-én az Üllői úton koronázta meg, amikor a III.kerület elleni 11:3-as győzelemből 8 góllal vette ki a részét. Egy bajnoki mérkőzésen azóta sem rúgott ennyi gólt FTC játékos. És még egy érdekesség, aminek a mába ható érvénye is van: ebben az időben már volt egy fizetett edzője az FTC-nek, mégpedig az angol Gannon. Általános edző volt, aki a játékosok erőnlétéért volt felelős, így gyakran gimnasztikára és futóedzésre fogta pártfogoltjait. Ennek is volt köszönhető, hogy az FTC 4×100 méteres váltója, Weinber, Koródy, Schlosser, Borbás összeállításban méterekkel verte minden más csapat négyesét.

A Magyar Kupa sorozatban újra elindultunk, ám hogy továbbra sem nagy kedvvel, azt bizonyítja, hogy hamar búcsúztunk (az MTK ellen 1912. február 25-én 1:0-ra kaptunk ki).

A Corinthian-díj, szinte természetesen, megint csapatunk birtokába került.

Újra eljutottunk a Challenge Cup bécsi döntőjébe is, ahol azonban 1911. szeptember 23-án 3:0-ra kikaptunk az egy évvel korábban szanaszét vert Wiener AC csapatától.

És akkor jöjjön az a sorozat, amely ezt a szezont a sporttal foglalkozó történelemkönyvek aranyoldalaira emelte. 1911 tavaszán (az előző részben is említett mérkőzésen) 3:0-ra legyőztük azt az English Wanderers-t, amelyet gyakorlatilag az angol amatőr válogatottnak tekintettek. Ennek az eredménynek köszönhette csapatunk, hogy meghívták egy német-angol túrára. Sokat jelentett ez a mérkőzéssorozat nemcsak az FTC, de az egész magyar labdarúgás számára is. Ez a túra irányította rá ugyanis a labdarúgással eddig nem sokat törődő emberek figyelmét a focira. Ezt írták akkoriban:

„Az FTC e szereplésével arra kényszerített egy félmillió embert, hogy a futballról, odakinn egy másik milliót, hogy a magyarokról beszéljen… Ti jámbor emberek, akik ellenségei voltatok vagy vagytok a sportnak, tudjátok-e, mennyit küszködött egy külvárosi, elhagyott, pártfogó nélküli egyesület, amíg világhódító körútra indulhatott?… A Ferencvárosi Torna Club csapata diadalmenetben vonult végig a nagy, hatalmas, gőgös német birodalmon, aztán átlépte a csatornát, s a modern sportok mesterein, az angolokon is aratott egy fényes diadalt.”

A túra eredményei:

1911. december 24. Hamburg: FTC – Viktoria Hamburg 5:3
(góllövők: Schlosser 3, Pataki, Weisz)
1911. december 25. Bréma: FTC – Bremen SC 5:0
(góllövők: Koródy 2, Pataki, Schlosser, Borbás)
1911. december 30. Berlin: FTC – Hertha 4 :2
(góllövők: Schlosser 2, Weisz, Koródy)
1912. január 1. Berlin: FTC – Preussen 7:2
(góllövők: Pataki 3, Schlosser 3, Koródy)
1912. január 8. London: FTC – Woking 3:2
(góllövők: Koródy 2 + 1 öngól)
1912. január 10. London: English Wanderers – FTC 4:1
(góllövő: Borbás)

Az ünnepek alatt idehaza fokozott érdeklődéssel várták az FTC-ről érkező híreket, esténként százak álltak a szerkesztőségek előtt. A táblákra kiírt eredményeket óriási lelkesedéssel fogadták, elénekelték a Fradi-indulót, szilveszterkor pedig a klubérzelmeket feledve zengett az utcákon mindenütt a „Hajrá FTC!”. Amikor pedig megtudták a Preussen, a német labdarúgás „gárdaezrede” elleni fölényes győzelem hírét, még az addig kétkedők is takarodót fújtak. „A magyar csapat, mint a vihar tört be, és zúgott, száguldott Európán keresztül, és nyomában dicső magyar győzelmekről zengett a német és az európai sajtó.”
Amikor a csapat 1912. január 10-én hazaérkezett, a Keleti Pályaudvar előtt 15 ezren várták őket. Slózi konflisából kifogták a lovakat és a kocsit a fiatal szurkolók húzták ki az Üllői úti pályára. Pataki Misire pedig diáktársai szórták a virágokat. De kijutott az ünneplésből mindenkinek. Bajnoki ellenfeleink és az MLSZ vezetői is az ünneplő közönség között voltak és gratuláltak.

Emlékezzünk meg a csapat vezetőjeről is, aki Malaky Mihály volt.

EKKOR LETT IGAZÁN NAGY CSAPAT AZ FTC!

Az 1911-12-es szezonban játszott díjmérkőzések összesítése:

46 mérkőzés: 31 győzelem, 4 döntetlen, 11 vereség: 162 : 63 gólarány

A sikercsapat fotója a mérkőzés előtt 1912-ben a Wooking-i pályán:

Álló sor balról: Gannon (erőnléti edző), Fritz (civilben), Weinber, Manglitz, Ungár, Bródy, Rumbold, Payer, Szeitler, Blum (civilben) Elöl: Malaky Mihály túravezető, Weisz, Pataki, Koródy, Schlosser, Borbás, Uhlyarik Béla.

Forrás:
Nagy Béla Fradi futballkrónika 1899-1973
Major János – Nagy Béla – Várszegi János Zöld-fehérben
Nagy Béla FRADIVAL a Föld körül
nemzetisport.hu