Tisztelt Ünneplő Sportbarátok! Tisztelt Fradi-család!

110 évvel ezelőtt, 1899. május 3-án, este 8 órakor tartotta alakuló ülését és választotta meg első vezetőségét a Ferencvárosi Torna Club és ezzel új fejezet vette kezdetét a magyar sport történelmében.

110 év történelméről kell megemlékeznem néhány percben. Nem lenne könnyű feladat még akkor sem, ha ez a történelem sikerektől mentes lenne. De hála Istennek, sohasem volt az! Viszont, ahogy alapító elődeink, majd később sportolóink sem riadtak vissza sohasem a nehézségektől, én sem tehetem meg.

Ma már mindenki előtt ismert, hogy az Ferencvárosi Torna Club alapítóit a labdarúgás határokat nem ismerő gyors terjedése késztette arra, hogy saját egyesületet hozzanak létre. Ennek megfelelően az FTC a megalakulásának idején főleg a labdarúgással foglalkozott, ennek ellenére nevében nem a futball, hanem a torna szó szerepelt. Mindezt azzal indokolták, hogy a későbbiekben egyéb sportágak művelését is tervezik, és ezt a torna szóval tudják leginkább megjeleníteni, mivel akkoriban ez a szó szolgált a sport általános megjelölésére.

Alapító elnökünk, Dr. Springer Ferenc, 1899. augusztus 24-én már arról tájékoztatta az FTC elnökségét és választmányát, hogy „..működésünk során két dologra fogunk súlyt fektetni. Először is a tornázásra, az ehhez kapcsolódó vívásra és atletikára, valamint a footballjáték rendszeres űzésére. ” Ugyanekkor jelentette be az első saját pálya, a Soroksári úti sporttelep földterületének megszerzését, a pályaépítést, amely az egyesület igazi otthona lehet . Mattyók Aladár hangoztatta állandóan: „A sporttelep az egyesület élete, ettől függ léte vagy nem léte.” A shakespeare-i mondatot aztán a ferencvárosi polgárság önzetlen segítőkészsége, áldozatos munkája be is teljesítette. Ezt a szemléletet később is követték, így épülhetett meg 1911 elejére az Üllői úti – akkori viszonyok mellett a legmodernebb – sportlétesítmény, amely igazi lendületet adott nem csak a labdarúgásnak, hanem a többi szakosztálynak is.

Nézzük meg a szakosztályok mindegyikét, amelyikkel az FTC-ben valaha is foglalkoztunk. Sokak számára talán meglepő sportágakat is meg fogok említeni. Megpróbálok időrendben haladni, a labdarúgást a végére hagyom.

1. Torna. Az alapítói elhatározásnak megfelelően az FTC már 1900-ban a sportági szakszövetség, a MOTESZ tagja lett, ámbár a szakosztály a tényleges működését csak 1904-ben kezdte meg. Addig az egyesület sportolói kedvtelésből tornáztak. 1904-től azonban már versenyekre is készültek, 1910-től versenyeztek. Az első „művezető” Záborszky Sándor volt, a hőskor versenyzői közül Háberfeld Győzőt kell kiemelni, aki Budapest-bajnok lett, majd tagja volt a 1912-ben, a stockholmi olimpián második helyen végzett magyar csapatnak. Aztán a fejlődés helyett a visszaesés, majd a megszűnés következett, mígnem az ötvenes évek végén újjászervezték a szakosztályt, akik közül eleinte a férfiak értek el kiemelkedő eredményeket, amelyek közül feltétlenül ki kell emelnünk a kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltánt. A 70-es évek közepétől újra koedukáltak vagyunk, hiszen a női szakosztály is feléledt és a férfiakkal együtt remélhetőleg új példaképeket nevel ki.

2. Atlétika. A tornához hasonlóan, 1900-tól az egyesület sportolói kedvtelésből űzték. A szakosztály 1903-ban alakult, első sikereit immár hivatalosan is a labdarúgók érték el: Borbás Gáspár, Gabrovitz Emil, Berán József és Manglitz Ferenc értek el kiváló eredményeket. Utóbbi olyannyira, hogy hazai és külföldi versenyek egész sorát nyerte, 1906-ban ő szerezte az FTC első országos bajnoki címét a 30 km-es gyaloglásban, amelyet egy évvel később meg is védett. Sikerei az atlétikán belül kialakítottak egy gyaloglóiskolát, amely megalapozta ebben a szakágban a későbbi eredményeket. A szakosztály igazi fejlődése 1911-től indult el – a dátum nem véletlenül esik egybe az új stadion megnyitásával -, mikortól megoldottá vált a rendszeres edzéslehetőség is. Ekkor került az FTC-be Koczán Mór, aki korának egyik legkiválóbb gerelyhajítója lett. Ötszörös magyar bajnok, az 1912-es stockholmi olimpia bronzérmese. A 20-as években atlétáink egyértelműen az élvonalba kerültek, országos bajnoki címek sora is jelezte ezt, 1921-től a nők is bekapcsolódtak a küzdelemsorozatba, akik közül Nadányi Ágnes nevét emelhetjük ki, aki diszkoszvetésben másfél évtizedig országos rekorder volt. A tornához hasonlóan az atlétikát sem kerülte el a visszaesés, ám a 70-es évek közepétől fiaink és lányaink újra futnak, ugranak és dobnak.

3. Úszás: A szakosztály 1904-ben alakult. Az előzőek után már nem is meglepő módon a versenyzők egy része a labdarúgócsapat tagjai közül került ki, ám gyorsan jelentkeztek az igazi úszók is. 1907-ben, csakúgy, mint a futballban, a fradisták kezdeményezték az önálló sportági szakszövetség megalapítását, amelynek tisztikarába is bekerültek. Az igazi lökést 1910-ben kapták meg úszóink, amikor a szakosztály vezetőjének Mednyánszky Kánitz Henriket választották, aki szinte forradalmasította az edzésmódszereket, hazánkban először ő vezette be a mai edzésnapló elődjét, a tréningkönyv-rendszert. Az első országos bajnoki cím a vízilabdázó Wenk János nevéhez fűződik. Az első világháború itt is visszaesést hozott, de a 30-as évek közepére a szakosztály ismét megerősödött, elsősorban a nők révén, akik akkoriban a válogatott gerincét is adták. A negyvenes évek Tátos Nándorról szóltak, aki a gyorsúszás egyeduralkodója lett a 100 métertől kezdve egészen 1500 méterig. A Fradi úszósportja az ötvenes években fénykorát élte. A magyar úszócsapat nagy része az FTC-ből került ki. Novák Éva, Novák Ilonka, Szőke Kató, Killermann Klára, Csordás György olimpiai és Európa bajnoki szereplésükkel beírták nevüket nemcsak az FTC, hanem a magyar úszósport aranykönyvébe is. Őket követte a 70-es évek többszörös bajnoka, Gyarmati Andrea. Csodálatos győzelmek és rekordok az országos- és Európa bajnokságokon, remek eredmények az olimpiákon. Nem hagyhatjuk szó nélkül a műugrókat sem, akik ugyancsak szép eredményeket értek el, amelyek közük szívünkhöz legközelebb Ujvári László Európa-bajnoki győzelmei vannak. A nagy elődök eredményei igazi kihívást jelenthetnek a ma úszó reménységeinknek.

4. Vízilabda: Ugyancsak 1904-ben alakult, már az első négycsapatos bajnokságban elindult. Hamar népszerű lett, vízifutballként emlegették. 1910-ben aztán megnyerték első országos bajnoki címüket, teljesítményükkel már akkor a nemzetközi vízilabdázás élvonalába kerültek. A csapat szervezője, irányítója a későbbi világhírnév megalapozója Speisegger Ernő volt, akit 26 esztendősen – a csapat kapusaként – a szakosztály vezetőjévé választottak. Az 1910-es évek az FTC aranycsapatáról szóltak, akiknek tagjai közül a szervezőn kívül feltétlenül említést érdemel Fazekas Tibor és az úszásban is szép eredményeket elérő, ám tudását ebben a sportágban kiteljesítő Wenk János. Az aranycsapatnak az első világháború után is voltak tartalékai, továbbra is szállították a bajnoki címeket. A 30-as évek az eredmények tekintetében talán visszaesést mutattak, ám a csapat népszerűsége töretlen volt, 16 év után 1944-ben nyertek újra bajnokságot. A 60-as évek többszörös bajnokcsapatából kiemelném Ambrus, Bolvári, Szívós, Felkai, Jenei, Kárpáti, Gyarmati, Szittya, Fábián nevét, akik közül többen tagjai voltak a Tokióban olimpiai bajnok magyar válogatottnak. A későbbi évek remek csapatából megemlíteném Kásás, Steinmetz, Fodor, Székely Bulcsú, Gerendás és Kiss Gergely nevét, majd említem Wiesner Tamás érdemeit is. Ez időben magyar bajnokság, kupa- és szuperkupa győzelmek, a KEK megnyerése is bizonyította a szakosztály ragyogó munkáját. Mindezt nem is említeném, ha nem látnék hasonlóságot a mai helyzettel: van egy népszerű csapatunk, amelyik tud küzdeni, a múlt is azt igazolja, a közönség szeretetével, támogatásával az eredmények sem maradnak el. Újra lesznek bajnoki címek, újra lesznek ferencvárosiak a világot uraló magyar pólóban, újra lesznek olimpiai bajnokaink, mert ők, az összes sportágat figyelembe véve eddig vízilabdában voltak a legtöbben, szám szerint tízen.

5. Kerékpározás: A szakosztály túracéllal alakult 1904-ben, majd két esztendővel később létrejött a kerékpár-labda csapat is, akik az MTK és a Törekvés hasonló együtteseivel egészen 1914-ig bajnokságokat szerveztek. Egy alkalommal, 1911-ben kerekeseink bajnokságot is nyertek, a sportág azonban nem tudott hazánkban meghonosodni. Ellenben a Szamek Ferenc vezette kerékpározók 1912-ben egyértelműen az ország legjobbjaivá váltak, Szamek egymaga 10 első, 5 második és 6 harmadik helyezést szerzett. Az első világháború, mondani sem kell, itt is törést okozott, ám a 20-as évek közepétől, a pályaversenyzők jóvoltából újra az ország legjobbjai közé emelkedtek. Ekkoriban Győrffy Imre neve fémjelezte a sportágat. Az újabb világháború után megint lejtőre került a szakág, amit a 60-as évek végétől újabb fellendülés követett, bajnoki címekkel. Kiemelném itt Schillerwein Itván, Pais Péter és Szűr István sikereit.

6. Vívás: A szakosztály 1905-ben jött létre a Mester utcai tornateremben, amikor Schneider Béla alelnök a saját vívókészletét ajándékozta az egyesületnek. Kezdetben csak a kardvívással foglalkoztak, a másodosztályú csapatbajnokságban indultak, amit 1914-ben nyertek meg, ám a világháború kitörése véget vetett a további fejlődésnek. A 20-as és 30-as években a kardozók újra a másod- és harmadosztály között vívtak. 1946-ban a szakosztály újjászerveződött, Zsabka Magda révén válogatottat is adott, de ez anyagi nehézségek nagyok voltak, a „vívóláng” 1947-ben végleg kialudt, a szakosztály feloszlott.

7. Tenisz: A szakosztály 1903-ban alakult, az első háziversenyt már 1904-ben megrendezték Bayer Rezső jóvoltából, aki saját Üllői úti házának udvarát biztosította az egyesület számára. Az első versenyt Schmidt Ödön nyerte Gabrovitz Emil előtt. Aztán, amikor 1912-ben az Üllői úton saját teniszpályát is épített az egyesület, Paller Gyula személyében egy igazi őstehetség pályára lépésével a fejlődés is megindult, amit azonban sajnálatos módon megakasztott, hogy élversenyzőnk elesett a háborúban. 1921-ben kezdődött újra a teniszélet, hisz a pálya adott volt. A sikereket a női versenyzők szállították, Wienerné Soós Jolán fedettpályás bajnok lett, később a köré szerveződött csapat is eredményesen szerepelt. A második világháború után a teniszezők a második vonalban kezdték újra: 1945-ben másodosztályú bajnok lett a labdarúgó Sárosi III Béla. Megemlíteném még ezidőből a Fáncsy-Milassin páros sikereit. Aztán a szakosztály életét döntően befolyásolta, hogy az Üllői úti stadion átépítése kapcsán megszűnt a saját pálya is, az eredmények elmaradtak, a szakosztály 1967-ben megszűnt.

8. Jéglabda, jégkorong: Az FTC 1910-ben szervezte meg jéglabdacsapatát (bandy), amelyet nem koronggal, hanem teniszlabda nagyságú tömör gumival játszottak. Itt is a focisták vitték a prímet, Rumbold, Weisz, Koródy és Ungár mellett a kapus nem volt más, mint Schlosser Imre. A jéglabda igen nagy népszerűségnek örvendett a Fradiban. Szövetség hiányában azonban nem volt bajnokság. Ellenben 1928-ban megalakult a jégkorong szakosztály, amely fokozatosan elsorvasztotta a jéglabdát. A jéghokisok már 1937-től, az első bajnokság kiírásától indultak a bajnokságban, a kezdeti bronz- és ezüstérmeket követően az első bajnokságot 1951-ben nyerték meg, nem is akárhogy, 100 %-os teljesítménnyel. A tervszerű fiatalítás révén további jó játékosok épültek be a csapatba, amely az 50-es évek közepén újabb bajnokságokat ünnepelt, majd 1961-ben újra. Hiába távoztak játékosok, mindig jöttek újak, 1964 után 1967-ben ismét bajnoki címig jutottak. 1971-től 1980-ig pedig beköszöntött a fradihoki aranykora, zsinórban tíz bajnokságot nyertek fiaink. Ezen sport kiváló művelői között említeném többek között Bán, Rajkai, Pozsonyi, Raffa, Horváth, Jakabházi, Kassai, Gogolák, Hircsák nevét. Szerencsére azóta sem tétlenkedtek, máig további nyolc bajnoki cím mutatja munkásságukat. Igaz, az utolsót 12 éve ünnepelhettük, de itt is igaz, amit a pólósoknál mondtam: a szurkolók szeretetével, fanatizmusával ennek a csapatnak is vissza kell kerülnie a csúcsra. Amihez nagy szükség lenne a tervbe vett saját jégcsarnokra.

9. Evezés: A kezdeti evezőstúrák megszervezése után a szakosztály 1910-ben jött létre, a négypárevezősök 1914-ben már versenyt nyertek. Kezdetben Óbudán volt az „evezőstanya”, majd átköltöztek a Duna túlpartjára, a Latorca utcába, ahonnan indulva Szabó Gyula 1934-ben megnyerte az első országos bajnokságot egypárevezősben. Később ő vette át a szakosztály irányítását, amely nagy sikereket ért el a 40-es években. A második világháború után visszaesés következett, ám a 60-as végére újra országos első lett, mi több, 1968-ban Sarlós György olimpiai ezüstérmet szerzett. Anyagi okok miatt a szakosztályt 1988-ban megszüntették, a sportemberek azonban együtt maradva új evezős egyesületet alapítottak.

10. Ökölvívás: Ugyancsak 1910-ben alakult, amelynek fejlődését a háború visszavetette. Ám utána fantasztikus széria kezdődött. 1921-ben Pakurár Szilárd megnyerte váltósúlyban az első országos bajnoki címet. 1924-ben megint csak a fradisták bábáskodtak egy önálló ökölvívó szövetség létrehozásában. 1925-ben lett a Fradi-család tagja Kocsis Antal, a klub történetének első olimpiai bajnoka. A csapatbajnokságokban évről évre nagy harcot folytattunk az elsőségért, bizonyítva, hogy széles tömegbázis is volt. Sajnos, ez a népszerű sportág 1945 után fokozatosan visszaesett, egyre kevesebb támogatást kapott, majd 1982-ben a szakosztály feloszlott.

11. Birkózás: 1913-ban honosodott meg az egyesület falai között, az első országos bajnoki címet Péter Rezső szerezte 1918-ban. Aztán Badó Raymund vette át a zászlót, az 1924-es olimpián nehézsúlyban bronzérmes lett, később Európa-bajnoki címmel is bizonyított, amelyben társa lett Tunyogi József is, aki 1932-ben a Los-Angeles-ben rendezett olimpián megszerzett bronzérmével is utolérte Badót. 1945 után az ökölvíváshoz hasonlóan eleinte a birkózók sem hoztak eredményeket, ám szerencsére ők túlélték ezt az időszakot, ki ne emlékezne Szilvási Miklós 1952-es olimpiai győzelmére. Hála Istennek a nagy siker lendületet adott a sportágnak, amelynek képviselőit olimpiáról olimpiára mindig nagy izgalommal engedjük ki és ők ezt rendre meg is hálálják nekünk. Sike András olimpiai bajnok lett, Biró László, Balla József EB aranyat szerzett, Gáspár Tamás világbajnok lett Komáromi Tiborral együtt. A magyar bajnokságokban szabadfogásban, majd kötöttfogásban is csapatbajnoki aranyat nyertünk. Megemlíteném Gál Henrik, Gyulai, Alkér, Fehér, Nagy János nevét. Kruj Ivánnak hervadhatatlan érdeme volt előbb edzőként, majd szakosztályvezetőként. Legutóbb Fodor hozott az olimpiáról nagy sikert az ezüstérmével.

12. Síelés: 1913 telén alakult, az egyesület vívói űzték telente. Versenyszerűen nem is indultak, a megalakulást vélhetően a FTC akkorra kivívott súlya és tekintélye motiválta, hogy ezzel is segítse az éppen alakuló Magyar Sí Szövetséget.

13. Autó-motor: Versenyzési szándék nélkül, jórészt kerékpározókból alakult a szakosztály 1926-ban és olyan neves sportemberek is látogatták az edzéseket, mint a fentebb már említett birkózó, Badó Raymund. 1931-ben már népes versenyzőgárda gyűlt össze, akik 1932-ben az év összes motorversenyén győztek, kiemelhetjük Kesjár Jánost. 1936-ban már túraautóban is bajnoki címet szállítottak, sőt 1939-ben motorcsónak-versenyzésben is jeleskedtek. Azonban az igen költséges sportág egyesületi keretek között tovább nem működhetett, megszűnt. A szakosztály sikereit érdekes módon egy hölgy, Nagy Sámuelné zárta le, aki 1952-ben az autó túrabajnokságban lett aranyérmes.

14. Természetjárás: 1927-ben hozták létre és 1929-től kezdődően már máig látható tettet hajtottak végre: az ország turista útjelzéshálózatának előkészítése során több éves munkával ők jelölték meg a Kelet-Mátra útjait. 1931-ben létrehozták a szigetmonostori vízitanyát, amely a hétvégi üdülések mellett a túraevezős-sport bázisa is lett. Sőt 1935-től már telente sem tétlenkedtek, hiszen megalakult a sírészleg is. A klubélet igen szép megnyilvánulása volt ez, összetartó erejét azt hiszem, nem kell külön ecsetelni. 1967-ben egy délkelet-ázsiai túrával zárult a „barangolás”.

15. Asztalitenisz: Egy sport, amit nem a focistáink kezdtek el művelni, hanem az atléták, akik 1931-ben házibajnokságot tartottak, majd 1933-ban hivatalosan is megalakult a szakosztály. Folyamatos fejlődés mellett 1935/36-ban a nők már a csapatbajnokságot is megnyerték, a csapat vezéralakja Ferenczy Ida volt. Utánpótlás hiányában úgy tűnt, itt véget is ér a történet, de az ötvenes években újraindult, ismételten csak a női vonalon. A hatvanas évek közepén imponáló biztonsággal nyerték lányaink a bajnoki címeket, Jurikné Heirits Erzsébet VB bronzéremig jutott. A lendület a 70-es végéig tartott, 1980-ban a szakosztályt megszüntették.

16. Súlyemelés: Kezdetben a birkózó-szakosztály alosztályaként működtek, majd 1934-ben lettek önállóak. Az első élversenyző a nehézsúlyú Bakonyi Tibor volt, aki bajnokságot nyert. A szakosztály nem hozta az eredményeket, két ideiglenes megszűntetést is túlélt, ám a harmadik, 1966-os végzetesnek bizonyult.

17. Kosárlabda: Ugyancsak az atléták, kiegészülve néhány vízilabdázóval kezdték el űzni ezt az egyre népszerűbb sportágat a 30-as évek elején, ám akkor még nem tudott gyökeret ereszteni a Fradiban. Nem úgy az ötvenes években, az ÉDOSZ-szal való kapcsolatban, férficsapatunk az első osztályban játszott egészen 1958-ig, amikor kiesett és felbomlott. Női vonalon 1948-ban indultunk, akkor még eredménytelenül, három év meddő próbálkozás volt csupán. De 1995-ben újjáéledt a Fradi női kosárcsapata, amikor a Tungsram-tól egy komplett csapatot igazoltunk, amelyik Magyar Kupa és bajnoki győzelemmel is megörvendeztetett minket, a közönség gyorsan a szívébe zárta a lányokat. Sokan ma is sajnálják, hogy az anyagiak közbeszóltak és el kellett engedni a kezüket. A legújabb hírek szerint az NTE-Ferencváros női csapata révén újra lesz kosárlabda szakosztálya a Fradi-családnak.

18. Gyeplabda: Ezt a sportágat sem a focisták, de nem is az atléták honosították meg, akkor viszont nem nehéz kitalálni, hogy kik. Persze, hogy a jégkorongozók, akik a nyári jégmentes időszakban űzték kiegészítő sportágként, már a 20-as évek végén, aztán 1933-ban már a gyeplabda bajnokságban küzdöttek, az 1936-os olimpiára válogatott játékost is adtak. A háború után is folytatták tevékenységüket, olyannyira, hogy 1953-ban bajnokok lettek. Furcsa mondani, de megszűnésüket az érdektelenség okozta 1956-ban.

19. Teke: A szakosztályt 1949-ben hozták létre, eleinte csak férfi sportolókkal. Az igazi sikerek a 60-as években köszöntöttek be, amikor a férficsapat szinte verhetetlennek bizonyult. Várfalvi Gyula VB ezüstérme volt a kezdet, amelyet rengeteg fényes siker, Csányi Béla révén már világbajnoki aranyérmek is követtek. A sikerek hatására 1965-től a női szakág is elindult. És ha már elindult, nem is akart lemaradni a férfiak mögött, sorozatban nyerték ők is a bajnokságokat, és a VB-címek tekintetében is jó követők voltak. Reméljük, az elődök sikerei megfelelő inspirációt jelentenek a mai sportolóinknak.

20. Röplabda: Ugyancsak 1949-ben hozták létre, de nem tudott meghonosodni, egy esztendő múltán megszűnt. Ugyanilyen rövid életű volt a kísérlet strandröplabdában, ahol női párosunk 1995-ben ezüstérmet szerzett az országos bajnokságon, ám ez volt az egyetlen versenyük.

21. Kézilabda: A második világháború után a sportág egyre népszerűbb lett. Mi sem, természetesebb, hogy a Fradinál is felfedezték. 1950-ben alakult meg a szakosztály, amelyben kispályán és nagypályán, férfiak és nők egyaránt képviselték színeinket. Eleinte a nők voltak sikeresebbek, kupát nyertek, sőt az első válogatottnak is adtak sportolókat Bende Mária és Dévényi Mária személyében. De jöttek a férfiak is, akik 1956-ban bajnoki címet értek el, és Som Ferenc valamint Kele Miklós révén ugyancsak adtak válogatottakat. A férfi szakág a sok siker után lejtőre került, egy időre el is tűnt a színről, ám szerencsére a legutóbbi időben újjáéledt és egyre jobban mutogatja oroszlánkörmeit, amiben nagy segítségére vannak a már sokszor és méltán megemlített szurkolóink. Azok a szurkolók, akik a női csapatot sem hagyták el soha, végigutazták velük egész Európát, örülvén fantasztikus sikereinek. Kiemelném az Elek Gyula vezetésével a 60-as évek végére kialakult csapatból Bognár Erzsi, Nagy Teréz, Rothermel Anna, Giba Márta, Sterbinszki Amália és Csiha Magdolna nevét. 1978-ban a magyar csapatok közül elsőként nyertek kontinentális kupát, amikor a KEK döntőben legyőzték az SC Leipziget. A 90-es években a Németh András vezetésével kialakult, többszörös bajnokcsapat tagjairól sem szabad megfeledkeznünk, így többek között megemlíteném Kökény Bea, Fiedler Erika, Farkas Ágnes és Andrea, Pádár Ildikó és Tóth Bea nevét. A női kézilabda az a szakág, ami mindig erőt merít a ferencvárosi gyökerekből, mindig új és új korosztályokat nevel az élvonalnak, az ellenfelek mindig meglepődnek, hogy a Ferencváros – bármi veszteségek is érjék – mindig ott van az élmezőnyben. Ez a Ferencváros! Reméljük, a férfiak visszatértével és sikeres szereplésével ez a sportág új lendületet kap, és még nagyon sok sikert ünnepelhetünk általuk.

22. Sakk: 1950-ben az ÉDOSZ-tól vettük át a sakkszakosztályt, akik csapatban éveken át a középmezőnyben szerepeltek, ám egyéniben Sándor Béla a sokkal esélyesebb nagymestereket megelőzve magyar bajnok lett. Csapatban azonban nem ment, hol kiesett, hol visszakerült az együttes a legjobbak közé, 1982-ben aztán mattot kapott a Fradi-sakk.

23. Korcsolya: 1951-ben jött létre. 1957-ig gyorskorcsolyáztak is, sőt Kónya Attila országos bajnoki címig jutott. A műkorcsolyázásban tovább tartott a lendület, minden szakágban sikeres versenyzőink voltak, akik a hatvanas években sikert sikerre halmoztak. Egy nevet feltétlenül ki kell emelni, Almássy Zsuzsát, aki a nehéz körülmények, a mostoha jégviszonyok ellenére páratlan sikereket ért el, pályafutása csúcsán 1969-ben a VB-n bronzérmes lett, ami 55 év után sikerült újra magyar korcsolyázónak. Simon István 1981-es magyar bajnoki elsősége jelentette a szakosztály utolsó sikerét.

24. Kajak-kenu: Létrejöttét az 1954-es VB magyar sikerei inspirálták, amire építve Granek István fáradhatatlan munkával megszervezte a szakosztályt. 1954-től a kajakosok, majd ’58-tól már a kenusok is szelték a habokat, a nők 1967-ben kezdtek el lapátolni a színeinkben. A kezdeti idők magyar „kajakkirálya” egyértelműen Mészáros György volt, akinek méltó követője lett Hesz Mihály, első és egyetlen kajakos olimpiai bajnokunk. Különösen sikeresek voltak női versenyzőink, Rajnai Klára és Gyulai Katalin. Kajakosaink, kenusaink egészen a szakosztály ’95-ös megszűnéséig minden olimpiáról hoztak érmet.

25. Vitorlázás: 1955-ben Balatonföldváron mutatták meg, hogy léteznek, ám mindössze ennyi volt, kikötni nem tudtak az egyesületben.

26. Akrobatikus torna: a női tornából 2006-ban vált ki és vált önálló szakosztállyá. Versenyzői évek óta magyar bajnokok.

27. Curling: Az FTC legfiatalabb szakosztálya, amely 2008. február 24-én alakult meg. Reméljük, hogy a Ferencváros keretein belül egyre nagyobb sikereket érnek el először idehaza, majd később nemzetközi szinten is. Azt is reméljük, hogy csakúgy, mint a múltban, az FTC neve ismételten lendületet adhat egy fiatal sportág hazai elterjedésének, öregbítve ezzel hagyományainkat.

28. Labdarúgás: A legnépszerűbb sportágunkról van a legtöbb ismeretünk, köszönhetően elsősorban legendás krónikásunknak, Nagy Bélának, aki a Múzeumunk létrehozója és ma már névadója is. Mivel a labdarúgás csapatsport, az FTC történetének legsikeresebb csapatait kívánom megemlíteni, de szólnék az egyes korok kimagasló egyéniségeiről is. Előre is elnézést kérek azoktól a kiváló sportolóktól, akiket most időhiány miatt nem tudok megemlíteni.

Kronológiai sorrendben haladván az 1900-ban megalakult szakosztály, már 1903-ban bajnokságot nyert. 1929-ben legyőzte a világbajnok Uruguay-t otthonában, 1931-32-ben 100 %-os bajnokságot nyert. 1928-ban, majd 1937-ben KK-t nyert a csapat, amelyben szerepelt dr. Sárosi György, minden idők egyik legnagyobb magyar futballistája, Toldi Géza a Fradi-szív megtestesítője, Lázár Gyula a „tanár úr”, Háda Jóska a gumiember kapus, Polgár Drumi, Korányi Lajos, Táncos Misi és Kemény Tibi. A 30-as évek végén kezdte ragyogó pályafutását Gyetvai László, aki nemrég ünnepelte 90-ik születésnapját.

Az 1948-49-es bajnokcsapat álomcsatársora így festett: Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor. A védelmünket pedig olyan nevek fémjelezték, mint Henni, Rudas, Kispéter, Lakat, Kéri és Dalnoki. Ehhez a kerethez tartozott dr. Csanádi Árpád is, aki később a magyar sportdiplomácia terén írta be a nevét a sporttörténelembe. Ezt a csapatot szedte szét Sebes Gusztáv komisszár vezetésével az akkori sportvezetés, megváltoztatván az egyesület elnevezését először ÉDOSZ-ra, majd Kinizsire, zöld-fehér színünket pedig piros-fehérre. Eltávolították a pályáról a jelképnek számító Springer-szobrot, amely csak 1977-ben került vissza a helyére, köszönettel a nagy Fradista Dalnoki Jenő kezdeményezésének és Harót Jánosnak, akkori elnökünknek. 1956 hozta meg a Fradinak is a változást, visszakaptuk nevünket és színünket.

A 60-as évek elejére alakult ki újra egy többszörös bajnokcsapat, melynek tagjai többek között Albert, az egyetlen magyar Aranylabdás, Géczi, Mátrai, Novák, Rákosi, Fenyvesi, Varga, Orosz, Vilezsál, Páncsics, Szűcs és Juhász voltak. 1965-ben a Vásárvárosok Kupáját nyertük el, idegenben Fenyvesi góljával. 1968-ban ismét döntőbe kerültünk, de a Leeds United ellen vereséget szenvedtünk.

A KEK-ben 1975-ben veretlenül jutottunk a döntőbe, ahol a Dinamo Kijev-től szenvedtünk vereséget. A 70-es évek sikercsapatából hadd említsem meg többek között Nyilasi Tibor, Ebedli Zoltán és Bálint László nevét.

A 90-es évek többszörös bajnokcsapatát a mai napig aktív Lipcsei Peti és a tragikus sorsú Simon Tibi fémjelezte.

Összesítve eredményeinket, büszkén állapíthatjuk meg, hogy az FTC nyerte a legtöbb magyar bajnokságot és kupát, a legjobban szerepelt a nemzetközi porondon, az egyetlen magyar együttes, amely a selejtezőn keresztül bejutott a BL-be. Mi adtuk a legtöbb játékost a magyar válogatottnak. Büszkén vallhattuk 2006-ig, hogy a mi csapatunk az egyetlen, amely mindig az I. osztályban szerepelt, míg 3 éve TÖRVÉNYTELENÜL kizártak bennünket. Megjegyzem, részünkről a legjobb válasz az lett volna, ha 1 év után visszakerülünk. Erre azonban csak 3 év után kerül sor.

Összefoglalva az egyesület történetét nem szabad megfelejtkeznünk a sportolókon túlmenően a sportvezetőkről, az edzőkről és mindazokról az önzetlen támogatóinkról, akik elősegítették eredményeinket. Hálás köszönet Nekik!

Köszönetet mondunk angol barátainknak, akiknek a segítsége révén újra az I. osztályban lehetünk és nem amatőr szinten a III. osztályban.

Végül, büszkeséggel és köszönetet mondva gondolunk szurkolótáborunkra, akik a legnehezebb időkben is kitartottak az egyesület mellett és győzelemre segítették a sportolóinkat. Engedjék meg, hogy ezúton üzenjek a szurkolóinknak, a B-közép utódainak: a sportban veszíteni is lehet, és egy vereség miatt nem szabad, hogy olyan cselekedeteket kövessenek el, amelyek a szeretett egyesületnek anyagi és/vagy erkölcsi károkat okoznak.

Végezetül bízom abban, hogy az Erkölcs, Erő, Egyetértés jegyében a jövőben is hasonló sikereket érünk el.

Beszédemet zárom azzal, hogy Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz. Hajrá Fradi!

Budapest, 2009. május 8.