Folytatódik a „Kedvenceink…” sorozat. Olyan játékossal, aki nem oly rég viseli a Fradi zöld-fehér mezét, játékával és hozzáállásával azonban bizonyította, méltó rá. Ha Lipcsei Péter nincs a pályán, ő viseli a csapatkapitányi karszalagot. Mai beszélgetőtársunk: Ferenczi István.

Ferenczi István Győrben született, 1977. szeptember 14–én. A Fradiba érkezése előtt számtalan klubban futballozott itthon és külföldön egyaránt. Kilenc alkalommal a magyar válogatottban is szerepelt, két góllal tette ezt a maga számára emlékezetessé. Magyar klubjai a Fradi előtt: Győri ETO (1995-98 és 2000), ZTE (1998-99 és 2006), MTK (2000-2002), Vasas (2004), DVSC (2005-2006). Közben megfordult Bulgáriában (Levszki Szófia, 2002), Németországban (VfL Osnabrück, 2003-04), Törökországban (Rizsepor, 2005) és Angliában (Barnsley, 2007-08). Számunkra azonban az a fontos, hogy 2008 nyara óta a Ferencváros labdarúgója.

– Beszélgetésünk elején repüljünk vissza az időben! Győrben születtél, itt töltötted a gyermekéveidet is. Miként kerültél a labda bűvkörébe?
– Győr szegény negyedében nőttem fel, ott jártam általános iskolába és gimnáziumba is. Egy NB 3-as csapatban, a Győri Dózsában kezdtem. Készültek olyan fotók rólam, hogy még meg sem születtem, de a labda már várt rám. Születésemmel automatikusan a labdarúgásba is belecsöppentem. Még annyit meg kell, említsek, hogy nagyon rossz gyerek voltam, nagyon sok probléma volt velem. Az NB 3-ból a létrát megmászva kerültem az NB 1-es Győri ETO-hoz.

– Amíg az ember elér a felnőtt csapatba, rengeteg edzőtől tanul és lesi el a labdarúgás fortélyait. Kiket emelnél ki közülük, kik voltak rád a legnagyobb hatással?

– A mai fiatalok annyiból szerencsésebbek, hogy akadémiai képzésben részesülnek, több edzés van és jobbak a körülmények. Nekem ez sajnos nem adatott meg, de akinek fiatalkoromból sokat köszönhetek, az Keglovich László olimpiai bajnok, aki akkor az ETO-nál tevékenykedett. Ő látogatta az én NB 3-as mérkőzéseimet, és az ő segítségével kerültem át az ETO-ba.

– Emlékszel az első NB 1-es pályára lépésedre és az első gólodra?
– Hogyne emlékeznék! Az első mérkőzésem Kispesten volt, egy Honvéd – Győr, 0-0-ás barátságos döntetlen. Nem én voltam az egyetlen újonc, két ma is jó barátommal együtt – Kabát Petivel és Füzi Ákossal – debütáltunk, ráadásul egy tévés meccsen. Az első gólom hazai pályán esett, elég sok néző előtt a Vác ellen. Sokat a másodikra sem kellett várni, mert egyből dupláztam, végül 3–0-ra nyertünk. Még szegény Fehér Mikivel játszottam akkor csatárt.

– 1998-ban figyelt fel rád Nyilasi Tibor, a Fradi akkori edzője. Akkoriban már kész tény volt, hogy a Ferencvárosba igazolsz, de az MLSZ közbeszólt, nem adta ki a játékengedélyedet. Miként élted meg ezt akkor?
– Nem akarok nagy szavakat használni, de akkor a Fradiban szinte csak válogatott játékos szerepelt, nekem az is meglepő volt, hogy a Nyilasi Tibi egyáltalán felfigyelt fel rám azon a meccsen, amelyen a Fradi 3–2-re megverte a Győrt. Az egy teltházas meccs volt 28 ezer nézővel. Az öltözőben a masszőröknél még most is ki van plakátolva az a mérkőzés. Édesapám Pesten született és Fradi drukker, tehát Ő nagyon örült neki, hogy a Fradiba szerződhetem. Majdnem minden másnap jöttünk fel tárgyalni ide az Üllői útra, kerestük azokat a lehetőségeket, melyekkel élhettünk volna. A Győr akkor aláhamisította szerződésemet, amiből egy hosszú pereskedés lett. A Fradinak akkor is éppen volt egy ügye az MLSZ-szel, és nem merte bevállalni a következőt is, ezért nem kerültem akkor ide. Ezek után a következő lehetőség az tavaly adódott, akkor szerencsére nem jött közbe semmi, így jöttem is.

– Maximalizmusod megjelenik a játékodban is. Mikor alakulhatott ez ki benned, kiket tekintettél példaképednek, kik voltak rád nagy hatással?
– Már gyerekkoromban is jellemző volt rám, hogy nem szerettem veszíteni semmiben sem. Még társasjátékban, de egyáltalán semmilyen játékban sem bírtam elviselni a vereséget. Vagy nyertem vagy nem, de akkor botrány volt. Sokszor ezért engedtek nyerni, mert akkor mindenki nyugodt maradt. Gyerekkoromban eltanácsoltak az ETO-ból, még előkészítő és serdülő 1-es szinten, mert összeverekedtem egy gyerekkel. Akkor én elmentem egy évig bokszolni. Győr azon részén éltem, aminek Pesti megfelelője a nyolcadik kerület. Itt rengeteg agresszív srác volt, akik elnyűhetetlenek voltak. Őket példaképeimnek tekintettem, de persze nem az agressziót, hanem az elnyűhetetlenségüket. Játékos példaképem pedig Vialli és van Basten voltak.

– Sok csapatban szerepeltél külföldön. Az ott szerzett tapasztalataidat és tudásodat hogyan tudtad beilleszteni a hazai csapatmunkába, mennyiben volt ez számodra előny?

– Mikor ideigazoltam, már angol tulajdonos volt és próbáltuk a brit stílust erőltetni, de a magyarközönség nem ehhez szokott hozzá. Itt látványos támadásokra, cselekre, trükkökre van inkább igény. Meggyőződésem, hogy az angol ilyen játékot csak egy Premier Ligás mérkőzésen kap vissza, és ott sem mindegyiken. Valójában, ha ott nincs az a temérdek pénz és az a sok sztár nem igazol a legmagasabb osztályba, akkor az a bajnokság sem tartana ott, ahol ma tart. A mi fiataljaink, elnézve itt a Fradiban is a fiatalokat, semmivel nem rosszabbak mint a külföldiek, csak más körülmények között készülnek, más a közeg. Nyugaton úgy nőnek fel, hogy amint elérik a 18 éves kort, egyből bedobják őket a mélyvízbe. Magyarországon meg azt mondják a 20 éves Tóth Bencére, hogy fiatal. Én azt mondom, 17-18 évesen be kell dobni őket a mélyvízbe, lökjék fel őket háromszor a pályán, és ha nem tanulja meg egy év alatt, hogy ne engedje magát ellökni, akkor ezt nem fogja megtanulni 20 évesen sem. Nagyobb összefogás kéne ezen a téren, gondolok itt arra például, hogy ha egy játékosnak az érdeke, hogy játsszon, akkor el kell engedni egy másik csapatba. Ne gördítsenek elé akkora akadályokat. Nem jó példa, de itt van a Lázok Jani, akit én jó játékosnak tartok. Le akartuk igazolni, benyomták nekünk a horror pénzeket, majd elment utána az MTK-ba ingyen. Az is baj, hogy mivel nálunk angol tulaj van, azt hiszik itt plafonig áll a pénz az irodákban, és bárkit megkeresünk, háromszoros pénzek hangzanak el. A foci üzletről szól, de ez már túlmegy minden határon.

– Pályára léptél a Fradi ellenfeleként is, majd felölthetted magadra a Fradi zöld-fehér mezét is. A Fradizmus, mint eszme, mit jelent  számodra?

– A Fradizmusról elsősorban a Simon Tibi jut az eszembe. Őt ismertem személyesen és jó viszonyban voltunk. Valami körülveszi ezt az egyesületet. Amikor például ellenfélként jöttem ki a pályára, látszott a játékosokon, hogy fel vannak töltődve önbizalommal, a szurkolók pedig teljes mellszélességgel ott álltak mögöttük. A játékosok büszkék voltak rá, hogy a Fradi futballistái lehettek. Én ma ugyanígy vagyok ezzel függetlenül attól, hogy a kizárás miatt megkopott egy kicsit az imázsa az egyesületnek, majd csak akkor fog igazi fényében tündökölni, ha újra olyan erős lesz a Fradi, mint régen. Amikor minden poszton válogatott játékosok harcolnak majd a csapatba kerülésért. Erre meg is van az igény, mert nem azért jött ki az NB 2-be is 7000 ember Csepelre, mert megverjük az ellenfelet, hanem azért mert szeretik az egyesületet. Az nagyon komoly volt, de a REAC elleni edzőmeccs sem volt semmi most a Népligetben! Egy MTK meccsen nincsenek annyian, mint ahányan kijöttek egy edzőmeccsre és végigszurkolták a mérkőzést.

– Játék közben mennyire inspirál a közönség szurkolása, ellenkező esetben pedig mennyire tudod kizárni a negatív megjegyzéseket?

– Számomra a közönség biztatása nagyon fontos. Az utolsó két meccset, a Győr és a Honvéd ellenit zártkapuk előtt játszottuk és sajnos a szombati is az lesz. Nekem ez óriási csalódás, hiszen csak tegnap a neten olvastam, hogy ez lesz, megvoltam győződve róla, hogy feloldják a büntetést. A szüleim készültek feljönni a mérkőzésre és nem akartam hinni a szememnek, mikor azt olvastam, hogy a mérkőzés zártkapus. Ezzel most a Szombathelynek segítettek, ebben biztos vagyok! Nekem nagyon fontos, hogy közönség előtt játsszak. A Diósgyőr elleni meccs után több külföldi játékos nyilatkozta, hogy lenyomja őket a szurkolók hozzáállása, én ezt nem írom alá. A szurkolóra szükség van! Természetesen a botrányokra nincs, de nem csak erről híresek a szurkolóink, hanem arról is, hogy többször átsegítették a csapatot a mélyponton. A 12. ember egyértelműen a közönség! A negatív megjegyzésekkel kapcsolatosan pedig az a véleményem, hogy mindenhol van ilyen. Maximum a Fradinál ez több, mert itt igényes a közönség. Itt, ha hozod az eredményeket, akkor megvárnak a meccs után és a hátukon visznek hazáig. Ellenkező esetben felelősségre vonnak, de ez egy ilyen közönség, ettől Fradi a Fradi. Ezt le kell nyelni, ezzel tisztában voltam, amikor idejöttem.

– A tavalyi év a feljutásért való küzdelmekkel zajlott. Az NB 1-be jutást követően szélmalomharcnak tűnt a csapat játéka ellenfeleinkkel szemben, hogyan értékeled ezt az időszakot?

– A minimális célunkat elértük azzal, hogy visszakerültünk az első osztályba. Azt nem tudom, mennyire állja meg a helyét, hogy a Bobby lebecsülte az NB 1-et és ezért nem erősítette meg a keretet, vagy pedig azért, mert nem volt pénz. Ebbe én nem látok bele. Mielőtt én hazajöttem a Fradiba, kint Angliában találkoztam a tulajdonosunkkal. Akkor azt mondta nekem, hogy mikor visszakerülünk az NB 1-be olyan csapatunk lesz, hogy harcban leszünk az aranyéremért. Ezt az egészet az NB 2-es félszezonnál rontottuk el, mert már akkor kellett volna 4-5 embert igazolnunk, hogy az NB 2-ben már összeszokjon a csapat. Erre nyáron még tovább lehetett volna erősíteni a keretet és akkor esélyünk lett volna olyan eredményt elérni, amivel kiléphettünk volna a nemzetközi porondra is. Erről sajnos már lecsúsztunk, nagyon nagy csodának kéne történni ahhoz, hogy egy ilyen helyet megcsípjünk.

– Ez a gyengébb eredmény csak a megfelelő igazolások elmaradása miatt alakult így, vagy pedig a taktikai hiányosságok miatt is?
– Gondolom, láttatok már ti is jónéhány fradimeccset, ha valami taktikát felfedeztetek, akkor nálatok a labda! Nekem azért nem volt furcsa, hogy a Bobby nem mondott semmi taktikát, mert Angliában sem mondtak. Bármilyen furcsa az edző bejött, elmondta kezdőt és kész. Viszont az edzések fel voltak építve, mindenki tudta, hogy mi a dolga, mit kell csinálnia.

Amit szerintem Bobby elrontott, az a kommunikáció. Mind a játékosok felé, mind pedig a szurkolók felé. Ezzel saját maga alatt vágta a fát. Az sem volt igazán szerencsés, amit Lipcsei Petivel tett, a szurkolók nem is hagyták szó nélkül, kijöttek az edzésre is, ami plusz stresszt okozott. Persze nem akarok minden hibát Bobbyra fogni, ugyanúgy megvan az én és a többi játékos felelőssége is. Egy profi játékos nem hivatkozhat külső tényezőkre. Nekünk sajnos ez nem sikerült. Valójában az akarattal nem volt hiba. Futottunk rendesen csak azt nem tudtuk, hogy hova futunk és mindig le voltunk maradva. Nem mindegy, hogy nálunk van a labda és szervezzük a támadást, vagy csak rohanunk utána teljes erővel. Amikor viszont végre nálunk volt a labda, akkor a középpályát kihagyva ívelgettünk előre.

– Mennyire állt össze a csapat a tavaszi rajtra, hova várod a társaságot a tabellán?

– Most azt el lehet mondani, hogy minőségi játékosokat igazoltunk. Anthony Elding egy jó csatár, aki mellette egy nagyon jó mentalitású gyerek. Mindenképpen erősségére lehet a csapatnak. A Dohertyt is ide veszem, bár látszik rajta, hogy meccshiánya van, de ez rendbejön nagyon hamar. Az őszt nem lesz nehéz felülmúlni. Játékban mindenképpen fejlődünk, mert Craig Short az utolsó fordulókban sem Bobby útját követte, és Ron is a labdajáratás híve. Nyílván, ha szombaton mély lesz a talaj akkor célirányosabb lesz a futballunk, de játékban akkor is előre fogunk lépni! Kilenc ponttal vagyunk lemaradva az 5. helytől, én azt céloznám meg.

– Mennyi gólt vársz magadtól, mikor mondanád a szezon végén, hogy elégedett vagy?

– Ősszel rúgtam 5 gólt, de volt összesen 7 helyzetem. Azt mondom, rúgjak 8 gólt és legyen 30 helyzetem, mert ez azt jelenti, hogy én ugyan elrontom, de ennyi helyzetnél azért javítanak a társak és ők belövik. Kimaradhat a helyzet, de akkor jöjjön a következő. Ez azt jelzi, hogy javult a játékunk. Az őszinél természetesen többet szeretnék rúgni. Anthony szerint ketten rúgunk 20 gólt. Ezzel kiegyeznék, de nem mindegy, hogy milyen elosztásban, ha mondjuk ő rúg 20-at én meg semmit, az nem jó. A viccet félretéve, 8-10 góllal elégedett lennék, és ha mellé még megcsípnénk az 5. helyet, az parádés lenne.

– Kemény edzéseitek vannak, melyek minden nap fizikai és pszichikai összpontosítást igényelnek. Miből merítesz erőt a hétköznapokon? Szellemileg és mentálisan hogyan töltődsz fel?
– Kemény edzéseink voltak, de most már azért nem annyira húzósak. A hétvégén bajnokit játszunk, ilyenkor már más jellegűek az edzések. A felkészülésünk mindenképpen jól sikerült, csináltam ennél már erősebb, és gyengébb felkészülést is, a legfontosabb most az új játékrendszerre való átállás volt. Ami nagyon fontos, hogy nagy sérüléshullám nem söpört végig a csapaton. Azt szeretném a legjobban, ha szerda-szombat ritmusban menne a bajnokság, mert én gyűlölöm azt, hogy lemegy a hétvége és egy hetet kell várni a következő meccsre. Ez külföldön így megszokott és bajnokság közben egetverően kimerítő edzést nem végeznek, a két forduló között csak frissítések, és felhozó edzések vannak.

– Játékodból ítélve kiegyensúlyozott, stabil személyiségnek tűnsz. Ez az érzésvilágod feletti uralmadnak köszönhető, vagy pedig alapjában véve racionális típus vagy?
– Én egy robbanékony, hirtelen haragú ember vagyok. Nyilván ezt a pályán nem tehetem meg, mondjuk bevallom fiatalon megtettem sokszor, de már benőtt a fejem lágya. Milyen ember is vagyok? Fekete vagy fehér, nincs bennem átmenet. Nálam olyan nincs, hogy csinálok valamit, de csak ímmel-ámmal. Valamit vagy csinálok teljes erőfeszítéssel, vagy nem csinálom. Ez az életem minden területére igaz. Sokszor jó ez, viszont sokszor rossz, mert ezzel a lendülettel ki is mondom amit gondolok és ez nem mindig jó. Amikor megkérdezik a véleményemet, akkor én el is mondom. Ezért például Debrecenből el is kellett jönnöm. A legjobb barátom, ezt mindenképpen meg kell, említsem, a menedzserem Vörösbaranyi Józsi, aki amikor engem megismert, akkor könyvelő volt. Miattam csöppent bele a labdarúgásba. Neki rengeteget köszönhetek, sokat formálta a vehemens természetemet. Nyilván az is változtatott, hogy idősebb lettem, de Ő tényleg jó mederbe terelt.

– Hihetetlenül jól megtalálod, hogy egy adott szituációban a pályán hol kell lenned. Ez ösztönös nálad, vagy egy előre eltervezett, tanult taktikát követsz?
– Mióta az eszemet tudom, lesipuskás játékos vagyok. Az NB2-ben is többször előfordult, hogy olyan helyre futottam, ahova senki sem, és mégis oda jött a labda. Vannak ezek a statikus dolgok, hogy mikor elmegy a szélső, és két csatár van, akkor az egyiknek a rövidre kell mennie a másiknak a hosszúra, de ez inkább ilyen velem született dolog. Sokszor ráérzek a dolgokra, és már csak azért sem oda megyek ahova kéne, a végeredmény pedig mégis engem igazol.

– Tóth Bencével való barátságod közismert. A futballpályán kívül az életben is azonos hullámhosszon vagytok?
– A Bence is ilyen paprikajancsi gyerek és nekem egyből feltűnt a tehetsége. Úgy gondolom, hogy Ő egy nagyon jóvérű gyerek, de hiába ütöm-verem minden nap, nem akar hízni. Viszem a konditerembe, etetem proteinnel, meg amit el tudsz képzelni, de nem jönnek rá a kilók.

Végtelenül aranyos gyerek és figyel arra, hogy mit mondanak neki. Elmagyaráztam neki, hogy én nem azért cseszegetem minden nap, mert nekem ez a szórakozásom, hanem mert tényleg azt szeretném, hogy felnőtt válogatott legyen és külföldre tudjon igazolni. Erre nekem nagyon jó példa Dzsudzsák Balázs, aki amikor Debrecenbe kerültem, még az első csapat közelében sem volt, és mikor megláttam edzésen, kérdeztem ki ez a gyerek? Mert nagyon jó!

Az edző meg nem akart róla tudomást venni. Én annyira mondtam neki, hogy végül ki is rúgtak, de a Dzsudzsuból meg nagyon jó játékos lett. Nem azt mondom, hogy az én érdemem, de azt ő is beismeri mind a mai napig, hogy ebből a szempontból sokat köszönhet nekem. Nyilván nem én rúgtam be a szabadrúgást az Ajaxnak, de ez a kis előzmény is kellett hozzá.

Visszatérve a Bencére, ő is jó alany ahhoz, hogy tanuljon. A Fitit is ide sorolnám, ő is nagyon fogékony a tanulásra, az más kérdés, hogy szerintem a Bence tehetségesebb és szerintem többre viheti mint a Fiti, de akitől még nagyon sokat várok, az a Kulcsár. Nagyon sokat fejlődött a Kuli, jót tett neki, hogy Vecsésre elment kölcsönbe.

– Meddig tervezed az aktív pályafutásodat, mik a céljaid pályafutásod befejezése után, hogyan tervezed az életedet?
– Nekem a foci az életem. Amíg bírom, addig csinálom. A fiatalok mindig felhoznak példának, hogy elől futok meg húzom magammal a többieket, na ahogy ez nem lesz, abbahagyom.

Nekem erre igényem van! Engem zavarna, ha a 20 éves gyerek lefutna akár 200 méteren is, inkább essek össze a következő kanyarban, de lefutom. Amíg ezt bírom, addig csinálom, ha már megszűnik ez a motivációm, akkor felesleges tovább csinálni. Amit elértem, azt a szorgalmamnak köszönhetem. Mit szeretnék még? Minél többet, ha lehet, akkor rúgjak 100 gólt, ha csak 98 van bennem, akkor inkább legyen 99. Magyar kupát nagyon jó lenne nyerni, az nagyon hiányzik. Nagyon jó lenne bajnoknak lenni a Fradival, de ehhez még a Krisztiánnal kell beszélni, mert meg kell hosszabbítani a szerződésemet, ami az idén lejár.

– Szeretnél hosszabbítani?
– Természetesen! Úgy tudom, ezt ők is szeretnék, de még nem ültünk le tárgyalni. Március környékére tervezik ezt a vezetők, ha jól tudom. Reményeim szerint ez ugyanolyan rövid kis megbeszélés lesz, mint amikor hazajöttem, mert ha szükség van rám, akkor ez csak formális lesz. Én azon melózom, hogy az legyen.

– Köszönjük szépen a riportot. Nagyon sok erőt és sikert kívánunk Neked az elkövetkezendőkben!
– Köszönöm én is, sziasztok! Hajrá Fradi!

Istenes Mónika és Istenes Tibor

A beszélgetés ideje: 2010. február 25.