Sok játékossal beszélgettünk már ezeken az oldalakon. Ezekbe a beszélgetésekbe mindig új színt hoznak maguk az interjúalanyok, amely színek nem teszik megunhatóvá a sorozatot. Ezzel együtt magunk is keressük azokat az utakat, amelyek eddig járatlanok voltak a számunkra, hogy azokon keresztül jussunk el a célhoz. A célhoz, hogy beszélgessünk a Fradiról, a fradizmusról.

Beszélgettünk régi idők nagy sztárjaival, beszélgettünk mai csapatunk játékosaival. Beszélgettünk magyarokkal, beszélgettünk idegen ajkúakkal. Kíváncsiak voltunk és vagyunk arra, hogy az idegen ajak idegen szívet takar-e, vagy az itt töltött idő alatt át tudták, tudják-e érezni a Fradi zöld-fehér szellemiségét, megértik-e, mitől Fradi a Fradi. Mai csapatunk egyik legjobb játékosa kétségkívül Djordje Tutoric. Mi is szerettünk volna vele beszélgetni, amit csak megerősített az a tény, hogy sok olvasónk kifejezetten kérte ezt. Az pedig egy magunkfajta honlapkészítőnek nagy öröm, ha elképzeléseink egybevágnak azokéval, akikért az egészet csináljuk. Elkezdtük az interjút megszervezni, szokás szerint egy kicsit felkészülni, nyelvi hiányosságainkat leküzdendő, tolmácsról gondoskodni. Bevalljuk, angol tolmácsban gondolkodtunk, hiszen Djordje beszél angolul. Életrajzát olvasva egyből feltűnt, Szabadkán született. Hoppá! Volt már a Fradinak szabadkai születésű tagja, akiből emblematikus játékos lett, Zoran Kuntic. Mint a BL-csapat egyik legnagyobb erőssége, mondhatjuk, ő is azok között volt, akit mindenképp szerettünk volna megszólaltatni. A felismerést gyors cselekvés követte és legnagyobb örömünkre Zoran is vállalta a felkérést, sőt azt is, hogy anyanyelvén tolmácsol majd nekünk a Djordjéval folytatott beszélgetésben. Így nem egy mindannyiunk számára idegen nyelven kellett értekeznünk, hanem az anyanyelvén tolmácsolhattuk felé kérdéseinket, majd visszafelé így vehettük válaszait. Mindkettőjüknek óriási köszönet!

A beszélgetésnek akár azt a címet is adhattuk volna: Szabadkáról a Ferencvárosba, avagy párhuzamos életutak. Azt csak remélni tudjuk, a Fradiban elért sikerek is hasonlítani fognak, mert akkor nemsokára újra a BL-ben játszhatunk.

Zoran Kuntic 1967. március 23-án, Djordje Tutoric 1983. március 5-én született, ahogy már említettük Szabadkán. Mindketten a Spartak Subotica színeiben ismerkedtek meg a futball alapjaival. Zoran felnőtt játékos is itt lett, Djordje viszonylag hamar, már 18 évesen Belgrádba a Crvena Zvezda nagyhírű csapatához került. Zoran Szabadkáról Újvidékre a Vojvodina csapatához igazolt, ahonnan 1992-ben Koreába került a Posco Atoms nevű együtteshez. Szűk egy év után már Magyarországon, a Kecskemét csapatában rúgta a labdát, ahonnan gyorsan leigazolta az akkor Parmalat FC-nek nevezett székesfehérvári klub, a szurkolók mindörökre Vidije. Itt is csak egy esztendőt játszott, mert 1995 nyara a Fradiban találta, egy olyan évre, amely kitörölhetetlen mindannyiunk emlékezetéből. 1996 nyarán Ciprusra igazolt (AEK Larnaca), ahonnan ugyancsak egy esztendő után hazatérve a Vasas labdarúgója lett, szinte mondani sem kell, csak egy évig. Utána nagyon rövid ideig újra Székesfehérvár volt az állomáshelye, majd végleg abbahagyta az aktív játékot. Megszerezte a legmagasabb edzői képesítést (UEFA Pro licensz), életét a labdarúgás tölti ki. Edzőként először az utánpótlásban alkotott, Fradi ifi I bajnoki cím, majd az MTK fiókcsapataként üzemelő Bodajk csapatában edzette a fiatalokat, immáron az NB II-ben. Felnőtt debütálása Diósgyőrben volt, ahonnan Pápa, majd a Ferencváros kispadja következett. Azóta azonban egy kicsit eltűnt a nyilvánosság elől. Persze a Fradi öregfiúk meccsein azért látni lehet.

Djordje Tutoric, miután 2002-ben Belgrádba került, egy ideig „kölcsönkenyeret” evett, csapata kölcsönadta alacsonyabb osztálba. Először a Jedinstvo Ub, majd a Mladost Apatin csapatába, ahol pallérozódhatott. Olyannyira sikerült, hogy visszatérve a Crvena Zvezda, mai nevén Red Star csapatába, gyorsan alapember lett, aminek révén egy alkalommal a szerb válogatott mezét is magára húzhatta. 2008-ban Törökországba, a Kocaelispor csapatához igazolt, ahonnan fél esztendő múltán hazatért Belgrádba. Innen került idén februárban a Ferencvároshoz. És az ő történetének még messze nincs vége…

– Kezdjük az elején, Szabadkán, még a labdarúgó pályafutásotok előtt. Hogy emlékeztek vissza a gyermekkorotokra? Milyen volt az élet, hogy éltek egymás mellett magyarok és szerbek?
Zoran Kuntic:
– Teljesen normális volt minden, egymás között nyoma sem volt nemzetiségi ellentéteknek. Az iskolába is együtt jártunk, de a futballpályán is együtt játszottunk magyarokkal. Egyébként is Szabadka egy különleges hely, ahol mintegy hatvan nemzetiség élt békében együtt. Speciel én sem szerb vagyok, hanem bunyevác. Mint sok mindenbe, ebbe is a politika szólt bele. Ma valóban más a helyzet, például a mai futballcsapatban nincs magyar játékos.

Djordje Tutoric:
– Semmi gondom, problémám nem volt. Én már Szabadkán születtem, a szüleim azonban Boszniából települtek oda. Gyerekkoromban úgy éltem, mint minden gyerek, az iskola mellett a futball töltötte ki az időmet. Magyar barátaim is voltak, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot, sőt a feleségem is félig magyar. Mi nem éreztünk soha nemzetiségi problémákat.

Zoran Kuntic:
– Ha már Djordje említi a feleségét, én is elmondom, hogy az én társam, gyermekem édesanyja pedig magyar. Visszatérve a kérdésedre, ha jobban belegondolok, a gyerekkori élményeknek, a sok magyarnak, az akkor hallott magyar beszédnek is köze lehetett ahhoz, hogy viszonylag könnyen, minden tanári segítség nélkül meg tudtam tanulni magyarul.

– Ez mikor történt? Magyarországra már így érkeztél?
Zoran Kuntic:
– Nem, akkor egy szót sem tudtam magyarul. Azonban mindig azt hallottam, barátkozni kell, új kapcsolatokat létesíteni és akkor menni fog. Igazuk volt azoknak, akik ezt mondták.

– Térjünk vissza Szabadkára, ezúttal már a futballhoz. Az a pályafutás hogy kezdődött és hogy folytatódott?
Zoran Kuntic:
– Jó kis csapatunk volt. Ti is ismeritek egy-két csapattársamat, hiszen például serdülő koromtól együtt játszottam Goran Kopunoviccsal, de Dejan Milovanovic is már akkor játékostársam volt, merthogy ők is szabadkaiak. A Spartak Subotica akkoriban ingázott az első és a másodosztály között. Nekem egy nagy ugrás volt a Vojvodinába kerülnöm, hiszen ők a bajnokság egyik élcsapata voltak a Crvena Zvezda és a Partizan mögött. Ott játszani már rangot jelentett.

Djordje Tutoric:
– Én is Szabadkán kezdtem el a pályafutásom a Spartak Subotica csapatánál. Azonban egy utánpótlás kiválasztási program keretében viszonylag hamar Palic-ra kerültem, egy akkor indult labdarúgó iskolába, amit egy korábbi neves játékvezető alapított. Onnan, még ugyancsak utánpótlás szinten kerültem Belgrádba, mert felfigyeltek rám.

– Zoran élete pályafutásának ezen a pontján fordult nagyot, hiszen a Vojvodina játékosaként Dél-Koreába szerződött. Azt kérdezem, miért pont oda, hiszen a délszláv futballistáknak nem Ázsia volt az elsőszámú célpontja, sokkal inkább az európai élcsapatok. Djordjénak pedig az a kérdés, hogy a belgrádi élcsapatba kerülése után miért adták annyit kölcsön más, kisebb csapatokhoz?

Zoran Kuntic:
– A háború szólt közbe. Persze, hogy nekem is az volt a célom, hogy Európába, neves csapathoz szerződhessek. A háború következtében azonban amolyan sportembargót hirdettek, egyszerűen nem volt lehetőség, mert senkinek sem engedték a kiszerződést. Lehetett volna Ciprusra vagy Görögországba menni, de az engem nem ambicionált. Ekkor egy játékostársam szólt, hogy őt Dél-Koreába hívják, van-e kedvem nekem is menni? Kiutaztam, megfeleltem a próbajátékon, kivásároltak a szerződésemből, leigazoltak.

– Akkoriban csak a pénz motivált? Nem csak Téged, hanem a szerb játékosokat általában?
Zoran Kuntics:
– Nézzétek, az akkori Jugoszláviában vagy Szerbiában nem dúskált pénzben a futball. Igen, minden játékosnak az volt az álma, hogy elmenjen külföldre focizni. Abban a helyzetben különösen. Úgy ugyanis nagyon nehéz játszani, hogy közben látod a kamionokat a frontra indulni, rajtuk rengeteg emberrel. Hála Istennek az én családomat ez nem érintette, minket a háború megkímélt. De mint futballista menekülni szerettem volna abból a közegből.

– Mielőtt elmélyedünk Koreában, adjuk meg Djordjenak is a szót…
Djordje Tutoric:
– Az én kérdésem az volt, miért adtak eleinte kölcsön. Egyszerű a magyarázat, azért, hogy edződjek, hogy meccsrutint szerezzek. Azt is hozzá kell tenni, nem csak engem, hanem az egész korosztályomat. A Jedinstvo Ub egy harmadosztályú csapat volt, a Crvena Zvezda fiókcsapata, ott kezdődött el a felnőtt pályafutásom. Jó iskola volt, az első évben feljebb is kerültünk egy osztállyal, ahol még két évet játszottam. Utána ugyancsak a másodosztályba a Mladost Apatinhoz igazoltam, még mindig kölcsönjátékosként. Ezt nagyon jó döntés volt, hiszen úgy érzem, 22-23 évesen ott lettem igazán érett ember és érett futballista. Megnyertük a másodosztályú bajnokságot, feljutottunk az élvonalba. Engem ekkor rendelt vissza a Crvena Zvezda.

– Ahol immár alapjátékos lettél és játszhattál olyan nagy meccset, mint amilyenre most készülsz?
Djordje Tutoric:
– Valóban! Eddig is sokat hallottam a Ferencváros-Újpest meccsekről, ezen a héten különösen, mindenki csak erről beszél, engem is csak erről kérdeznek. Az is igaz, hogy akkor a Zvezda játékosaként játszottam először a Partizán ellen hasonló hangulatú mérkőzést. Azok a mérkőzések Belgrádban események, minimum 35-40.000 ember nézi és őrjöngi végig, úgyhogy nem lesz ismeretlen számomra a felfokozott légkör. Bár …

– Mi ez a hatásszünet?
Djordje Tutoric:
– Hirtelen elképzeltem, hogy Belgrádban hiába volt akár 40.000 ember is, ott mindkét stadionban futópálya is van, ellentétben az ittenivel. És azt már az eddigi meccseken is tapasztaltam, hiába volt csak pár ezer néző, hogy a játéktér közelsége mit jelent, a hang szinte megsokszorozódik. És most abba gondoltam bele, hogy a várakozások szerint pénteken nem csak pár ezren lesznek. Kíváncsian és alig várom, biztosan nagyon fog inspirálni.

– Most neked kell mondani, hogy várjunk egy kicsit, hiszen Zoran pályafutásánál még csak Ázsiában tartunk, ahonnan neki is már Magyarországra vezetett az útja. Miért és hogyan?
Zoran Kuntic:
– Dél-Koreában egyedül voltam. Amikor a téli szünetben hazajöttem, az akkori barátnőmet mndenképp ki szerettem volna vinni magammal, de a szülei nem egyeztek bele. Míg én őket győzködtem, az idő elment én pedig 12 napot késtem a visszaúttal. Odakint azt mondták, náluk 12 perc késésért is komoly büntetés, akár felmondás is jár. Nekem sem tudtak ezért megbocsátani, szerződést bontottak. Egy bökkenő volt, a játékengedélyem ott maradt, amiért fizetni kellett volna. Én hazajöttem, a barátom Szivics akkor Kecskeméten játszott, ő mondta, hogy menjek hozzájuk, csináljunk egy amatőr szerződést. Ezt tettük, amatőrizáltam magam, a magyar szövetségtől engedélyt kaptam.

– Mi lett a koreaiakkal? Fizetett nekik valaki?
Zoran Kuntic:
– Dehogy! Találtak egy kiskaput, igaz ennek az árát később saját zsebből én fizettem meg. Akkoriban volt egy olyan magyar szabályozás, ha egy csapat hivatalos levelet küld egy másiknak valamely játékos ügyében és az 30 napon belül nem válaszol, akkor úgy kell tekinteni, hogy a játékos igazolható. A Kecskemét küldött egy levelet Szerbiába a Smrdana nevű csapathoz, ahol én sohasem játszottam. Persze, ők nem válaszoltak, hisz azt sem tudták, ki vagyok. Így automatikusan leigazolhattak 30 nap után. A Videoton már magyar játékjoggal vett meg a Kecskeméttől, majd a Fradi a Videotontól. A bökkenő csak az volt, hogy amikor bekerültünk a Bajnokok Ligájába, a volt koreai csapatom éppen Európában túrázott és feltűntem nekik vagy valakik felhívták rám a figyelmüket. Ők persze jöttek azzal, hogy hivatalosan még náluk van a játékjogom. Mondani sem kell, ebből világbotrány lett volna, ha kitudódik, a Fradit akár ki is zárhatták volna a BL-ből. A Fradi vezetői erről nem is tudtak, hiszen ők magyar körülmények között hivatalosan vásároltak meg. Én kérdeztem a koreai vezetőket, mi lehet a megoldás, mennyit kell fizetni a játékjogért. 25 000 német márkát kértek, amit saját zsebből fizettem ki. Ezért mondtam, hogy a korábban megtalált magyaros kiskapu árát nekem kellett megfizetni. Korábban hiába mondtam el Fehérváron is, hogy miként kerültem Kecskemétre, nem hittek nekem, azt gondolták, saját zsebre akarok dolgozni. A végén meg a Fradi lett volna az ügyem vesztese. Ilyen érdekes történet volt a Magyarországra kerülésem, amelyet eddig sehol sem mondtam el.

– Köszönjük a bizalmat. Mindenesetre már a Fradiban vagyunk a történettel, ahonnan később folytatjuk, most jöjjön ismét Djordje, aki 2008-ban elhagyta Belgrádot, ő is messze, Törökországba szerződött. Az is kölcsönszerződés volt? Az ott töltött idő rövidségéből erre lehet következtetni…
Djordje Tutoric:
– Az nem kölcsön volt, a törökök megvették a játékjogomat. Két korábbi Zvezda játékos már ott játszott, nagy reményekkel igazoltak. A stadionnal, a körülményekkel nem is lett volna semmi baj, de öt hónapig nem kaptunk semmi fizetést. Így mindhárman felbontottuk a szerződést, én visszatértem Belgrádba a Zvezdához.

– Hogy került a képbe a Ferencváros?
Djordje Tutoric:
– 2009 nyaráig standard játékosnak számítottam. Ekkor másként alakult. A Slavia Praha ellen játszottunk egy meccset. Kikaptunk, a vereséget az én nyakamba varrták, kitettek még a keretből is, amelyet emberileg nagyon nehezen tudtam feldolgozni. Több mint száz meccset játszottam már a Zvezdában, egy rosszabb játék után nem gondolom, hogy ilyen büntetés járt volna. Hat hónapig csak edzettem, nem játszhattam. Éreztem, tudtam, ez nem lehet megoldás, nekem szükségem van a játékra, hisz a legjobb korban vagyok. Stejan Stojanovic a Crvena Zvezda korábbi BEK-győztes kapusa, ma egyik igazgatója, hozott egy kontaktot a Ferencvároshoz. Őszintén mondom, nem sokat gondolkodtam, hiszen ennek a klubnak a tradícióit, eredményeit korábbról jól ismertem. Aki Európában a futballban él és meghallja a Ferencváros nevét, az tudja hogy mit jelent. Gyorsan megállapodtunk, egyelőre június végéig.

– Ez is kölcsönszerződés?
Djordje Tutoric:
– Nem, én a Ferencváros szerződtetett játékosa vagyok június végéig.

– A párhuzamos történetben most ott tartunk, hogy mindketten a Fradi játékosai vagytok. Zoran 1995-ben, Djordje 2010-ben. Mik voltak az első benyomásaitok a Ferencvárosról?
Zoran Kuntic:
– Már amikor a fehérváriakkal játszottam a Fradi ellen, akkor éreztem mit is jelent ez. Biztos jó ajánlólevél volt a Fradinak rúgott két gólom. Korábban már Szabadkán is hallottam a Fradiról, hiszen jószerivel akkor csak két magyar csapatot a Fradit és az Újpestet ismertük. Tudtam hova kerülök. Segítette a beilleszkedésemet az, hogy egy jó csapatba kerültem, ahol minőségi játékosok voltak, akik tudatában voltak annak, hogy jó eredményeket csak sok munkával lehet elérni. Ez a mentalitás nekem a véremben volt és van, örültem, hogy akkor szinkron volt a csapaton belül. De nem csak a csapaton belül, hanem a csapat és a szurkolók között is. Az eredmények, a jó játék mágnesként tudják vonzani a nézőket, könnyen kiváltható a szeretetük. Persze az is igaz, hogy ebből a pikszisből gyorsan ki is lehet kerülni. Novák Dezső legnagyobb erénye az volt, hogy észrevette, hogy a csapatban erős egyéniségek vannak, nem próbált ránk erőltetni semmit. Igaz, hogy nem akkoriban edzettem a legtöbbet, mert korábban a Vojvodinában és Koreában is sokkal többet futottunk. De a minőségi játékosok a szurkolók szeretetével minőségi eredményeket hoztak, így minden sokkal könnyebb volt.

Djordje Tutoric:
-Egy profi módon szervezett csapatba kerültem. Különösen, ha Szerbiához vagy Törökországhoz hasonlítom. Nekem azok az apróságok is nagyon sokat számítanak, hogy itt az edzőszerelések is rendben vannak, azonnal adtak lakást és kocsit, nem csúszik soha a fizetés. Persze, ezek nem is mind apróságok, ám mind nagyon fontosak ahhoz, hogy egy játékos csak a futballra tudjon koncentrálni, ott minél jobb teljesítményt tudjon kihozni magából.

– Ez elvileg igaz minden játékosra. Miért igazabb mégis a szerbekre, akik mindig elmondják nálunk, hogy más a mentalitásuk. Mindkettőtöktől kérdezem, hogy mi is ez a szerb mentalitás? Amit a Fradi közönsége is értékel, hiszen annak idején Zoran is érezhette, sőt ma már Djordje is tapasztalhatja.
Djordje Tutoric:
– Mit tudom én? Talán az, hogy egy szerb sportoló, ha elkezdi a sportot, akkor a legjobb szeretne lenni, mindig győzni akar. A szerb játékosok érdekes módon sokkal jobban játszanak, ha elmennek külföldre, mint odahaza. Jól tudnak alkalmazkodni más kultúrákhoz, ha a közeg befogadja őket, szeretik őket, akkor ezzel a hozzáállással még az is párosul, hogy háromszor annyit szeretnének visszaadni, mint amennyit kapnak. Én is így vagyok ezzel itt a Ferencvárosnál. Érzem a szeretetet és sokszorosan meg szeretném hálálni, visszaadni.

Zoran Kuntic:
– Djordje megfogta a lényeget. A mentalitás kérdését én azóta hangsúlyozom, mióta Magyarországon vagyok. Nekem szokatlan volt az a tingli-tangli, amit először tapasztaltam. Sőt, ma is az! Az a legnagyobb baj, hogy ezeket a mentalitásbeli különbségeket már az utánpótlásban is erősen tapasztalni lehet.

– Mit lehet ez ellen tenni?
Zoran Kuntic:
– Ezt inkább egy pszichológustól kellene megkérdezni. Persze egy edzőnek pszichológusnak is kell lenni, vagy inkább kellene lenni. Magyarországon különösképpen. Itt olyan kérdésekkel szembesülök, hogy már ifikorban is meg akarják magyarázni, mi miért nem megy, mi a baj? Gyakran kezdődnek úgy a mondatok, hogy „Az a baj, hogy…”. Edzésen, meccsen ilyen mondatoknak nincs helye! Nincs baj! Meg kell csinálni, amit a tréner mond és kész. Ilyen egyszerű ez az egész. Szerbiában a mai napig nincsenek olyan feltételek az utánpótlásképzésben, mint Magyarországon. Nincsenek olyan minőségű pályák, a műfű sok helyen csak álom, a gyerekek délelőtt és délután is tanulnak, a csapatok sokszor csak a meccs napján találkoznak. És mégis! Látjuk az eredményt, a szerb labdarúgók sokkal piacképesebbek a világon, mint a magyarok. A magyarok már fiatal korban is képzettek, de… De a mentalitásuk borzasztó. Nem mindig, nem minden körülmények között próbálják meg a maximumot nyújtani. Szóval a kulcsszó tényleg a mentalitás. A múltkoriban olvastam, hogy egy magyar edző azt mondja, hogy nem kellenek Magyarországon a külföldi edzők. Nem mondom, hogy meglepett, de nem értem. Csak azt kívánom neki, hogy menjen ki külföldre és próbáljon meg ott dolgozni, mielőtt ilyen állításokat tesz. Csoda, ha a játékosok átveszik az ilyen edzők mentalitását? Csoda, ha a magyar játékosok azért szeretik a magyar edzőket, mert azok lelkiznek velük? A futballban nem lelkizni, hanem dolgozni kell! Egyszerű ez, mint az egyszeregy.

– Djordjetól itt egy kicsit elnézést kérünk, de egy olyan dolgot kell Zorantól megkérdezni, amelyet tőle nagyon nem szeretnénk. Nevezetesen, miért kellett egy esztendő után elhagynia a Fradit?
Zoran Kuntic:
– Egyéni érdek. Ez a két szó mindent kifejez. Egy éves szerződésem volt, ezen idő alatt szerepeltünk a BL-ben és újra bajnokságot nyertünk. Nem lehet mondani, hogy eredménytelen volt ez az egy év. Erre, amikor tárgyaltunk a folytatásról, kevesebbet kínáltak, mint amikor idejöttem, csökkenteni akarták a fizetésemet. Ez felfoghatatlan és megdöbbentő volt a számomra. Én sem tudtam elfogadni, hogy elfogyott a pénz. Valaki azt mondta a vezetőségből, ez már lerágott csont. Mire én válaszoltam, ez igaz, csakhogy mielőtt lerágták azt a csontot, akkor még hús is volt rajta. A kérdés az, hova lett a hús, mielőtt lerágták a csontról? Én nem akartam elmenni Ciprusra, de nem volt más választásom. Azt hozzá kell tennem, nagy élmények értek ott is, hiszen játszhattam a Barcelona ellen, mivel a csapat korábban megnyerte a ciprusi kupát. Akkoriban Ronaldo, Sztoicskov, Guardiola vitték ott a prímet. Robson volt a vezetőedző, Mourinho a tolmácsa és a segítője. Őt azóta ismerem és figyelem, mint edzőt, egyszerűen zseniálisnak tartom. Ha van edzői példakép, akkor őt nevezném annak.

– Egy év után visszajöttél, de nem a Fradiba. Miért?
Zoran Kuntic:
– Akkor született a gyermekem, mindenképp Magyarországra akartam jönni. A Fradiból nem kerestek. Ellenben Illovszky Rudolf hívott a Vasasba. Ez is egy érdekes sztori, hiszen az orvosi vizsgálat után azt mondták, alkalmatlan a lábam a futballra. Mondtam nekik, tény, hogy műtötték a térdem, érzékeny, de több mint tíz éve így játszom, a BL-ben is így játszottam. Majdnem kútba esett a szerződés, amikor azt ajánlottam, hogy úgy kössünk szerződést, hogy csak addig fizessenek, ameddig játszani tudok, ha megsérülök, felmondhassanak. Rudi bácsi ezt korrektnek tartotta és elintézte a szerződést. Ezzel együtt keveset játszottam, így egy év után váltottam. Elmentem a Videotonba, de ekkor már egyre jobban éreztem a lábam, fájdalomcsillapítókon éltem, ezért nem erőltettem tovább. Alacsonyabb osztályban a BKV Előrében még játszottam egy keveset, egyebek közt Albert Flórival, Dajka Lacival, aztán végleg befejeztem.

– Egyből edző lettél?
Zoran Kuntic:
– Nem, mert nem lehetett. Elmentem Mezey Györgyhöz, hogy beiratkozzam, de miután nem volt magyar állampolgárságom, nem kezdhettem el. Azt tanácsolta, hogy Szerbiában próbálkozzam. Igenám, de ott még nem indultak ilyen tanfolyamok. Várnom kellett két évet, amikor Belgrádban beiratkozhattam. Ott végeztem el a Basic-tól a Pro-ig minden tanfolyamot.

– Ez jó vagy rossz ahhoz képest, mintha Budapesten kaptál volna papírokat?
Zoran Kuntic:
– Utólag azt kell mondjam, ez egyértelmű előny. A belgrádi képzés sokkal nívósabb. A korábbi jugoszláv játékosok olyan hírét vitték az országnak Európában, hogy ezekre a tanfolyamokra a világ legjobb edzői jöttek el előadást tartani, bemutató edzéseket vezetni, hogy mást ne mondjak az olasz Lippi, a spanyol Clemente, Radomir Antics. A Lippi akkor tartott előadásokat, miután VB-t nyert az olasz válogatottal. Ő mondta, hogy a játékosokkal nem számháborúzni kell, hogy 4-4-2, 3-5-2 vagy tudomisén mennyi szisztémában játszunk. A játékosoknak szituációkat kell megoldani, adott helyzetben mindig mást és mást. Ebből áll egy mérkőzés. Azt is ő mondta, hogy kétféle edző létezik, az egyik, aki könyvből tanulta a szakmát, a másik pedig az, akinek a fejében van. Ő mutatott rá a pedagógia és a pszichológia fontosságára is, nem is akárhogy, a saját példáján keresztül. Ilyen edzőktől tanulhattam…

– Remélem, Djordje nem haragszik meg, de még egy külön kérés Zoran felé, hogy dióhéjban mesélje el edzői pályafutását is, aminek egy érdekes fejezete, amikor a Fradi edzője lehetett, sajnos az NB II-ben.
Djordje Tutoric:
– Miért haragudnék, én is érdeklődéssel hallgatom.

Zoran Kuntic:
– Először a Fradi utánpótlásban dolgoztam, az ifi A cspattal. Jó kis társaság volt, hosszú idő, 12 év után nyertünk bajnokságot, éppen az „agyonsztárolt” agárdi akadémia előtt, akik a legjobb játékosokat megvásárolták. Várszegi Gábor engem is megkeresett és felkért, hogy dolgozzak náluk. A Fradiban nem marasztaltak, ezért elfogadtam a felkérést. Az ifikből álló bodajki fiókcsapatot kaptam meg, amelyikkel az NB II-ben szerepeltünk, nem is rosszul. Később ez a csapat megszűnt, nekem kisebb csapatot, fiatalabbakat adtak. Én azonban már ki szeretettem volna próbálni magamat a felnőttek között. Sallói István hívott Diósgyőrbe. Akkor még nem volt meg a Pro licenszem, a Kisteleki féle éra rajtam és Selymes Tiboron, aki Sopronban volt edző, ugyancsak Pro nélkül, statuált példát. Nem engedték, hogy vezetőedző lehessek. Kaptam Sallóitól egy papírt a Pro licenszes, munkanélküli edzőkről, hogy kivel szeretnék névleg dolgozni. Magam választottam ki Pajkos Jánost. Jól szerepeltünk, tíz meccsen veretlenek voltunk, mire azt vettem észre, hogy a sajtóban engem háttérbe szorított, addig, hogy előállt „a vagy ő vagy én” helyzet. Én felálltam, elmentem. Később ő is megbukott, de ez már nem az én ügyem volt. Utána a Pápa keresett meg. Rettenetesen nehéz feladat volt 14 külföldi játékossal, a cél a feljutás volt. Sokat dolgoztunk, alakulgatott a csapat, de akkor 2007 tavaszán megkeresett a Fradi. Mondtam Bíró Péternek, ez nálam érzelmi kérdés. Ő megértett és elengedett. Tudjátok, nem sikerült feljutni. Érdekes dolgok történtek a háttérben. Nem csak arra gondolok, hogy a Fradi akkor a magyar mezőny legszegényebb csapata volt. Ebből adódóan minden szerdán országot jártunk, hogy a bemutató meccsekkel keressünk százezer forintot, amit azon nyomban a meccs után szétosztottunk. Így a játékosok az edzésmunka helyett utaztak, a meccseken nem azt nyújtották, ami elvárható lett volna, no meg fáradtak is voltak. A háttérben meg hallottuk, én is hallottam, hogy legnagyobb ellenfelünk, a Nyíregyháza hogy is mondjam, nem a legsportszerűbb eszközökkel dolgozik a feljutáson. Bizonyítani nem tudtam, ettől még tudtam, mi a helyzet. Ezért volt, hogy a végén azt mondtam, nem tudok gratulálni a nyírségieknek, mert nem korrekt versenyben győztek. Nem mintha engem igazolna, de egy évvel később Csank Jánossal sem jutott fel a csapat, pedig akkor válogatott játékosokkal erősítettek. Utána hazamentem Szabadkára, ahol majdnem két évig a csapat szakmai igazgatója lettem. A harmadosztályból indultunk, megnyertük, rákövetkező évben a másodosztályt is, most az első osztály harmadik helyén állnak, megelőzve a Vojvodinát is. Ebből is látszik, sikerült megerősítenem a csapatot, vittem oda egy pár játékost. Ma az egyik legjobbjuk, az a fiatal srác, akit éppen a Vojvodinától vetettem meg, mert oda nem fért be, de én fantáziát láttam benne.

– A Fradinak nem tudnál ajánlani ilyen gyöngyszemeket, hiszen Djordje példája is bizonyítja, bőven teremnek még felétek?
Zoran Kuntic:
– A Fraditól senki sem kért erre. Ha megkérnének, átgondolnám, hiszen valóban ma is rengeteg jó játékos van arrafelé.

– Vonjuk be újra Djordjet is a beszélgetésbe. Össze tudnátok hasonlítani a szerb és a magyar bajnokságot? Mert a bajnokságból kikerülő játékosokról már beszéltünk…
Zoran Kuntic:
– Teljesen mások a körülmények, teljesen más focit játszanak Szerbiában. A más körülmény azt jelenti, hogy sokkal rosszabb. Csak a Partizánnak és a Zvezdának van villanyfényes pályája, a műfű szinte ismeretlen arrafelé, sok csapatnak még a mezek megvásárlása is gondot okoz. A mérkőzések sokkal durvábbak, sokkal több az ütközés és a szabálytalanság. Közönség az ugyanúgy nincs, mint Magyarországon, csak a Crvena Zvezda-Partizán meccseken van tömeg, egyébként 1-2000 néző előtt játszanak.

Djordje Tutoric:
– Egyetértek Zorannal. A szerb bajnokságban nincs infrastruktúra, nincs pénz. Viccesen lehet mondani, a játékosok nem pénzért játszanak, hanem azért, hogy minél magasabb osztályzatot kapjanak a sportújságtól.

– Zoranról tudjuk, hogy itt telepedett le. Djordje, te milyen hosszú időre tervezel Magyarországon?
Djordje Tutoric:
– Ezen még nem gondolkodtam. Már csak azért sem, mert nagyon nehéz meccsek közben vagyunk. Úgy gondolom, az Újpest meccs után leülünk a vezetőkkel tárgyalni a jövőről.

– Azt ugye tudod, hogy a Fradi most méltatlanul szerepel a bajnokságban, mert mi a bajnoki címért szoktunk játszani? Minden reményünk szerint jövőre újra ez fog történni. Ehhez óriási szükségünk van az olyan mentalitású játékosokra, mint te is vagy. Ha a Fradi közönségén múlna, Djordje Tutoric még nagyon sokáig Fradi játékos lenne. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy abban az esetben, ha valóban a bajnokságért játszunk, akkor fogod igazán megtapasztalni, mit nyújtanak a Fradi szurkolók, milyen az ő rajongásuk, nem csak az Újpest elleni meccsen. És csak egy bajnoki cím után jöhet újra a BL. Zoran, megerősítesz ebben?
Zoran Kuntic:
– Abszolút, hiszen az én itt eltöltött időszakom erről szólt.

Djordje Tutoric:
– Tudom, hogy a Ferencvárosnak 28 bajnoki címe van, tudom, hogy nem elégszik meg ezzel. Az meg személyes vágyam, hogy egyszer a BL-ben tudjak játszani.

– A nemzetiségről, a szerb mentalitásról már beszéltünk. A családról még nem. Mennyire fontos ez?
Djordje Tutoric:
– A legfontosabb! Nekem 11 évesen meghalt az édesanyám, a legtöbbet az édesapámnak és a bátyámnak köszönhetek. Minden törekvésem, hogy ezeket az érzéseket majdan tovább tudjam adni a saját gyerekeimnek, mert többet is tervezünk.

Zoran Kuntic:
– Nekem már van egy 12 éves fiam, akinek az útját egyengetnem kell. Most éppen kapus akar lenni. Kicsit furcsállom, de ha ezt szeretné, ám csinálja, de csak komolyan, nem olyan magyarosan.

– Djordje! Egyszer már voltál szerb válogatott. Szeretnél még az lenni?
Djordje Tutoric:
– Természetesen. Ez minden játékosnak a célja. Amíg futballozom, ez lebeg a szemem előtt

– Mindig ezen a poszton játszottál?
Djordje Tutoric:
– Igen, egészen kis koromtól belső védő vagyok.

– Mikor ünnepelhetünk, mint gólszerzőt? Esetleg már pénteken? Mert azt látjuk, hogy minden eddigi csapatodban sikerült…
Djordje Tutoric:
– Ez valóban így van. Hiszem, hogy a Ferencváros sem lesz ebben kivétel. A pénteki góldebütálást el is fogadnám. De mindennél fontosabb a győzelem!

– Zoran! Azt még feltétlenül meg kell kérdeznünk Djordjetól, hogy azon túl, hogy tudta ki az a Zoran Kuntic, azt is tudja-e, hogy a te góloddal jutottunk be a Bajnokok Ligájába, hogy egy év alatt mekkora sztár lettél? Azért is forszírozzuk ezt a kérdést, mert szeretnénk, ha Djordje Tutoric is szerepelne a BL-ben a Fradival. No meg azt is, hogy néhány barátját a hazai futballpályákról ide tudna csábítani, mert szükségünk van az ilyen képességű futballistákra…
Djordje Tutoric:
– Igen, ezt is hallottam és tudtam Zoranról. És nagyon köszönöm, hogy összehoztátok ezt a beszélgetést, és közelebbről is megismerhettem. Biztos vagyok benne, hogy ezek után gyakrabban fogok vele találkozni és beszélgetni. A BL-ről mondtam már, hogy nagy vágyam eljutni oda. A Fradiról is mondtam, hogy nagyon jól érzem magam itt. Rajtam semmi nem fog múlni. Ebből adódóan mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálkozzon itt is.

– Nagyon szépen köszönjük mindkettőtöknek a beszélgetést, Zorannak a tolmácsolást is. És mindkettőtöknek győztes Újpest elleni meccset kívánunk, Djordjenak pénteken, Zorannak hétfőn.
Djordje Tutoric:
– Köszönöm a lehetőséget, köszönöm a jó kívánságokat, igyekszem majd viszonozni.

Zoran Kuntic:
– Nekem is öröm volt ez a találkozó, ez a beszélgetés. Mindig jóleső érzéssel jövök a Fradi pályára. Hajrá Fradi!

Istenes Tibor és Simon Sándor
A beszélgetés ideje: 2010. április 28.