Fradista vagy? Én is.
Mi félszavakból is megértjük egymást.
Ugyanazért lelkesedünk, nem igaz?
Emlékszel?
Amikor még teltházak előtt játszottunk,
Ott voltál te is, én is, énekeltünk.
Velünk együtt sok ezren, tízezren tették ugyanezt,
Nem petárda ijesztett, hanem az a sok torok.
Az ellennek esélye nem volt,
Már a kezdőkörben eldőlt a meccs.
Azok voltak a szép idők.
Szerettük a csapatot, szerettük egymást.
Nem az számított, honnan jössz, hanem hogy hová jössz.
Eggyé váltunk a tömegben.
Nem mondtuk, tudtuk, éreztük, mi az Erkölcs és az Erő.
Az Egyetértésről már nem is beszélve.
Mi még megélhettük a hármas csodát.
Csodálhattuk a nemzet csapatát.
Fradista vagy? Én is.
Mi félszavakból is megértjük egymást.
Azt mondod Sárosi, azt mondom Albert.
Azt mondod Nyilasi, azt mondom Lipcsei.
Minden szavadra van szavam.
Érdekelt téged, honnan jöttem?
Érdekelt engem, honnan jöttél?
Csak az érdekelt, mivé leszünk.
Mit érnek el kedvenceink,
Kikért mindketten lelkesedünk.
Megnyerik-e a meccset?
Győznek-e a bajnokságban?
Emellett mit ért, hogy apád ács volt vagy orvos?
Vagy épp nekem mi bánatom van?
Bánat és öröm csak egy lehetett,
Csapatunk éppen mivel örvendeztetett.
Békeidők? Azok voltak?
Ha voltak, vajon miért változtak?
Ma nem játszanak kedvenceink?
Kik játszanak, még kedvenceink?
Játék helyett egymást figyeljük?
Fontosabb az én, mint a te?
Eltűnik értékként a mi?
Egymás helyett egymás mellé beszélünk?
Leromboljuk magunkban a hármas csodát?
Mi romboljuk le, kik örökül kaptuk?
Más őrzi most a lángot.
Azt sem tudjuk, tudja-e mit őriz.
A láng nem is ég, csak pislákol.
Nyelvei ernyedten a föld felé hullnak.
Fújni próbálod.
Ahogy én is.
Mert tudjuk, ez kell a lángnak.
Egymás lehelletét is ki tudjuk oltani?
Nem hiszem.
Fradista vagy? Én is.
Mi félszavakból is megértjük egymást.
Azt mondod 28,
Azt mondom, bajnoki cím.
Azt mondod 20,
Azt mondom, kupagyőzelem.
Azt mondod egyetlen,
Azt mondom, nemzetközi siker.
Minket eddig nem tudtak egymásnak ugrasztani,
Mi tudtuk, a másik szíve is ugyanazért dobog.
Ha valaki megpróbálta, kiröhögtük.
Ha tovább próbálkozott, semmibe vettük.
Mi egyek voltunk.
Így győztünk le mindenkit,
Így félt tőlünk mindenki.
Ezért irigyelt mindenki,
Mert egy volt, minek egynek kellett lenni.
Ma azt nézed mit eszem?
Ma azt nézem, mit iszol?
Ma azt nézed mit veszek magamra?
Ma azt nézem, miért és hová mész?
Fontosak lettünk egymásnak.
Fontoskodunk egymásnak.
És a csapat?
Az már nem fontos?
Nem az a legfontosabb?
Én többet láttam, mint te.
Mondom, de te nem hiszed.
Te okosabb vagy, mint én.
Mondod, de ez nem számít.
Vagy ez számít?
Ma már csak ez számít?
Hová lett a közösség kohója?
Amit mindenki a maga szintjén tüzelt.
Mondod, ez demagógia.
Mondom, tradíció.
Mondod, te már mást akarsz,
Mondom, lehet.
Összeveszünk? Harcolunk?
Miért?
Mert idegen tulajdonban,
Idegen játékosok játszanak?
És a pályán nem látjuk viszont,
Ami a szívünkben él?
Ahelyett, hogy az ott látottak
Szítanák a tüzet,
Egymás tüzét próbáljuk a másikra irányítani.
Fegyverek lettünk?
Kinek az érdekében? És miért?
Győzzön az erősebb?
Biztosan győzni fog.
És a csapat? És a Fradi?
Fradista vagy? Én is.
Nekünk félszavakból is meg kéne értenünk egymást.

Simon Sándor