Január 29-én, szombaton este jótékony célú sportbált tartottak Nagyváradon a Partium FC rendezésében. Erre több fradista sportember is hivatalos volt.

A Partium FC az az egyesület, amely azt a nem kis célt tűzte ki maga elé, hogy feléleszti előbb a nagyváradi, majd az erdélyi magyar sportéletet.

Az általuk évente meghirdetett sportbál is ezt szolgálja, ahol egyebek közt a meghívott sportemberek féltve őrzött relikviáira lehet licitálni. Ez csak az anyagi része a dolognak, az erkölcsi az egészen más. Együtt vannak határon innen és túlról magyar emberek, magyar sportemberek.

A bál főszervezője Tőkés Máté a Partium FC elnöke, aki decemberben a Nagyváradi AC centenáriumi ünnepségét is létrehozta. Fővédnöke pedig Tőkés László az Európa Parlament alelnöke volt. A névhasonlóság nem a véletlen műve, hiszen apa-fiú kapcsolatról van szó. A politikus-püspök mint fővédnök, fia az egyesületi elnök, mint főszervező.

Hogy kerültek oda a fradisták? Költői a kérdés, hiszen hogyan is lehetne összmagyar sportról beszélni a Fradi nélkül. A Fradi mindig élenjárt ebben és reményeink szerint mindig élen is fog.

Így kapott meghívót Rudas Ferenc az FTC Baráti Kör elnöke, Hélisz József a Baráti Kör főtitkára, Takács Tibor a Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Egyesület elnöke. A régebbi játékosok közül résztvett a bálon Telek András, a népszerű Manci vagy éppen a Fradinak szurkoló előadóművészek képviseletében Payer András, aki később a szórakoztatásból is kivette a részét.

Ezúttal ők alkották Nagyváradon a Fradi-magot, ők próbálták klubunk hírnevét öregbíteni. Közülük leginkább Rudas Ferencnek adódott erre lehetősége, hiszen a szervezők őt pohárköszöntő elmondására is felkérték. No meg, mint egykori neves játékos, ő is ajánlott fel eddig féltve őrzött relikviát.

De ne szaladjunk ennyire előre. Feltétlenül meg kell emlékezni arról, hogy Nagyváradra utazóban a kis különítmény megállt Törökszentmiklóson, Sánta Sándor vendéglőjénél. Sánta Sándort mindenki csak Sacinak becézi, a vendéglőt pedig Fradi vendéglőnek. Van is miért! A tulajdonos büszkén vezette körbe a vendégeket a Fradi relikviákkal telistele borított helyiségben. A szemeknek a látvány okozta gyönyört, majd a gyomrok is nyugtázhatták ezt, amikor a pazar ebéd ott tért nyugovóra. Nagyon jó ráhangolódás volt az estére.

Az estére, ahol Tőkés László, Tőkés Máté és Buzánszky Jenő után rögtön Rudas Ferenc kapott szót és elmondta a többször is vastapssal félbeszakított üdvözlő beszédét. Van szerencsénk ezt a beszédet most a fradista közvéleménnyel is megismertetni…

Kedves Barátaim!

Bevallom, nem hittem volna, hogy ilyen zavarban leszek. Úgy érzem magam, mintha egy időgép az ókori Rómába vitt volna és ott felkérnek, hogy mondjak egy beszédet közvetlenül Cicero után. És itt nem is egy Cicero beszélt már…

Sok szép gondolatot hallottunk már eddig, mivel is tudnám én kiegészíteni? Ráadásul röviden, hiszen már mindenki a műsort, a vacsorát várja.

Elmondom hát, hogy nekem Hála Istennek megadatott, hogy én még láttam az erdélyi és ezen belül a nagyváradi sport aranykorát. A negyvenes években ellenfélként küzdöttem a ferencvárosi színek képviseletében ellenük, a NAC és a KAC, Nagyvárad és Kolozsvár fiai ellen. 1944-ben a Kolozsvár ellen sikerrel jártunk, a Nagyvárad előtt azonban fejet hajtottunk. Előbbi ellen megnyertük a Magyar Kupát, utóbbi ellen elvesztettük a magyar bajnokságot.

Nagy idők voltak! Nagy játékosok, nemes ellenfelek. Ma is könny szökik a szemembe, ha rájuk gondolok. Sokukkal a magyar válogatottban csapattársként is volt szerencsém játszani, így emberi nagyságukat is megismertem.

Az egy olyan kor volt, amikor a magyar történelemben eddig utoljára, hivatalosan is egy nemzet részeként tekinthettünk egymásra, ezért játszhattunk a pályán is egymás ellen. Azóta sok víz lefolyt minden magyar folyón, ám nem tudott elfolyni az együvétartozás érzése. Asztal mellett rajzolt határokon innen és túl minden igaz magyar ember tudta, a magyarság egy és oszthatatlan. Nem hittem volna, hogy megélhetem azt az esélyt, amely a XXI. században újra megadatott nekünk. Maga a XXI. század is élmény egy magamfajta békeidőket látott embernek, de az, hogy mi magyarok újra együtt lehetünk, együtt tervezhetünk határokon túl és innen, az valóban isteni ajándék. A közös Európa adja nekünk ezt az esélyt. Becsüljük meg és éljünk vele!

Mindenki tudja rólam, elkötelezett Fradi rajongó vagyok. Szerencsére egyre többen vagyunk, akik az FTC Baráti Körben nemcsak a múltról, a minket ért sérelmekről beszélgetünk, hanem téma tud lenni a jövő is, a Fradi jövője. Engedtessék meg nekem, hogy kijelentsem, ez a jövő egybeforr a magyar nemzet jövőjével. Nem véletlenül volt az a múltban, nem véletlenül vált a Nemzet Csapatává a Ferencváros. Eszméi, sportolói, vezetői tették azzá. Azok a sportolók és azok a vezetők, akik halálukig hűek maradtak a meghirdetett eszmékhez. Voltak, akik ezt csak kihasználni akarták a maguk vagy politikájuk számára, azonban ezen emberekre senki sem emlékszik. A többieket viszont tisztelik, példaként tekintenek rájuk. Ők voltak, akik meghirdették az Erkölcs, Erő, Egyetértés történelmen átívelő jelmondatát, amelyhez mindig vissza lehet térni. Ezek a szavak rímelnek a magyar nemzet keresztényi közösségeiben ugyancsak erős szóhármashoz. Én is párosítom őket: a Hitben van a mi Erkölcsünk, a Remény a mi Erőnk és mindig Egyetértünk a Szeretetben. Hit, Remény, Szeretet, Erkölcs, Erő, Egyetértés. Csodálatos szavak, amelyek csodálatos érzéseket szabadítanak fel. Olyan érzéseket, amelyekben mindig biztosak lehetünk. Ezért vagyok biztos kedvenc klubomban és ezért a magyarság megmaradásában és felemelkedésében. Kívánom, hogy ez a sportbál is szolgálja ezt a szent célt. Erre mindig boldogan ürítem a poharamat!

Egészségünkre!

Csoda, hogy ezek után Rudas Ferenc lett a bál egyik központi alakja? Vele akart mindenki beszélni? Az általa felajánlott relikvia kelt el a legtöbb pénzért? Mi volt ez a relikvia? Igazán gáláns felajánlás, amit új tulajdonosa egészen biztos gyűjteménye ékeként kezel. Rudas Ferenc ugyanis azt a kis serleget ajánlotta fel, amelyet 1942-ben, immáron 69 esztendeje kapott a Ferencvárossal szerzett első Magyar Kupa győzelme után. Akkoriban ugyanis az volt a szokás, hogy a győztes csapat tagjai nem érmet, hanem a Magyar Kupa kicsinyített mását kapták jutalmul.

A bál az éjszakába nyúlóan ért véget, a jelenlevők mindannyian elmondták, megérte elmenni. Olyan alkalom volt, ahol magyar a magyarral határok nélkül, őszintén tudott beszélni. Beszélni múltról, jelenről és jövőről. Hogyan, miként lehet együttműködni, egymást segíteni. Külön öröm, hogy ebben az együttműködésben a Fradira, a fradistákra is számítanak. Nem véletlenül, hiszen ahogy Rudas Ferenc is kiemelte, ez a csapat valamiért a nemzet csapatává tudott válni. A mi dolgunk az, hogy az eleink által kiharcolt rangot újraélesszük, a lángot újra vigyük minden magyarlakta területre. Ezért is örülünk mai futballcsapatunk felkészülési túrájának, amelyen mintha ez a cél körvonalazódna.

Ez a valódi Fradi! Nem az, amit a média a XXI. században rá próbál aggatni. Ezt kell őriznünk, ezt kell éltetnünk, ebben van a jövőnk.

Hajrá Fradi!

Simon Sándor

(A fotókért köszönet Harsányi Györgynek)