Szücs Mihály 1970. január 5-én, Budapesten született. Labdarúgó pályafutása 1981-ben kezdődött, hol másutt, mint a Fradiban. A serdülő IV. tagja lett, majd a ranglétrát szorgalmasan végigjárta.
1988-ban – mint ahogy korosztályából többekre – Rákosi Gyula figyelt fel a tehetséges játékosra, aki a nagycsapat keretéhez hívta. Együtt edzettek, majd felkészülési meccseken szerepet is kapott a 18 éves ifjú védő. Ez a szerep még nem volt főszerep, a bajnoki évadban az első csapatban nem játszhatott, a tartalékok között futballozott hétről hétre. Majd 1990-ben bevonult, egy évig az NB III-as Honvéd Hargita csapatában játszott. Leszerelése után, 1991 nyarán Nyilasi Tibor hazahívta és fél év elmúltával végre bemutatkozott a közönségnek. Az Üllői úton a Tatabánya 3:1 arányú legyőzése volt az első mérkőzése az NB I-ben, amelyet aztán követett még több mint 200. Egy gólt szerzett, de az igazán emlékezetes volt, hisz az ősi rivális Újpest kapuját vette be az Üllői úton. A Fradi színeiben négyszeres bajnok (1991-92, 1994-95, 1995-96, 2000-2001) és háromszoros kupagyőztes (1993, 1994, 1995), ugyanezen években szuperkupa győztes is. Részese volt a BL-menetelésnek, sok-sok csodálatos mérkőzésnek. 1999-ben a Fradi csapatkapitányának mondhatta magát. Négy alkalommal a válogatott keretébe is meghívták, egyszer még kispadozott is, ám a válogatottság kimaradt a karrierjéből.

– Hogy kezdődött? Hogyan lettél a serdülő IV. játékosa?

– Szüleim azt szerették volna, hogy úszó legyek. Én azonban jobban szerettem a labdát, focizni szerettem volna. 11 éves voltam, mikor belátták, jobb lesz ez így. Az nem volt kérdés, hogy a Fradiban jelentkezünk, hisz a családban mindenki Fradista.

– Akkori játszótársaid között volt olyan, aki Hozzád hasonlóan ismert játékos lett?

– Kezdettől a csapattársam volt Wukovics Laci, később ifikorban együtt szerepeltem Hajdu Attilával és Telek Mancival.

– Már akkor is védőt játszottál?

– Igen, jobbára belső védőt – akkori szóhasználattal – beállóst vagy jobbhátvédet.

– Milyen volt akkor a Fradi utánpótlás, milyen érzés volt ott játszani?

– Egy biztos, más volt, mint amit ma tapasztalunk. Olyan gyerekek jelentkeztek, akik – ahogy én is – Fradista otthoni közegből érkeztek és nem csak az volt a vágyuk, hogy futballisták legyenek valahol, hanem az, hogy valamikor a Fradi-közönség előtt, Fradi-mezben játszhassanak. Nem volt ritka, hogy egy-egy korosztályban 60-70 gyerek is jelentkezett. Így az edzők számára mindig volt merítési lehetőség. A motiváció pedig, ahogy már említettem eleve adott volt. Én jól éreztem magam, jó közösség volt, örülök, hogy odatartoztam.

– Ugorjunk pár évet! 1992-ben teljesült a gyermekkori vágyad, magadra húzhattad a Fradi-mezt…

– és tettem ezt egy fantasztikus csapatban, amely 11 év után nyert újra bajnokságot. Az a tavasz mindörökre belém ivódott. Olyan élményekkel gazdagodtam, amelyek egyenértékűek voltak a későbbi BL-szerepléssel. Nyilasi Tibor zseniálisan összerakta a csapatot, melyben a fiatalok és a rutinos játékosok nagyszerű egyveleget alkottak. Ahogy jöttek egymás után az eredmények, meccsről meccsre úgy nőtt a fociláz a szurkolók körében. És nem csak itthon éreztük a mindent felülmúló szurkolói támogatást, hanem vidéken is. Mindezt koronázta meg a Diósgyőrben megszerzett bajnoki cím, az azt követő leírhatatlan hangulatú ünneplés.

– Szerencsére azokban az években volt is mit ünnepelni, hiszen 1996-ig minden évben vagy bajnokságot vagy kupát – sőt 95-ben egyszerre mindkettőt – nyertetek. Nem voltál állandó csapattag, mégis meghatározó voltál. Jól látom?

– Én voltam az, aki a védelemben bárhol bevethető voltam, engem nem „szakosítottak”. Ez sok játékos pályafutásában hátrányt jelent, hisz nem tud egy poszton kitűnni, kisebb eséllyel lehet alapembere egy csapatnak. De az én példám is bizonyítja, hogy ebből előnyt is lehetett kovácsolni. Elfogadtam ezt a helyzetet, az edzéseken ugyanúgy készültem, mintha kihagyhatatlan alapember lennék. Nekem mindegy volt, hogy hol, csak játszhassak. Így lettem én az elsőszámú védelmi tartalék, akire a társak sérülése vagy eltiltása esetén biztosan számíthattak. Voltam én jobb- és baloldali védő, játszottam az „eredeti” posztomon középső védőként is, sőt védekező középpályásként is beugorhattam.

– Sokszor mondták Rád, hogy szürke eminenciás, amolyan zongoracipelő vagy a csapatban. Nem bántott ez?

– Miért bántott volna? Mondtam is: nagyon szívesen cipelem a zongorát előadásról előadásra, de azt elvárom, hogy a művészek igazán jól játsszanak rajta. Mert a művész sikere, a felcsendülő taps valahol a háttérmunkások sikere is. A labdarúgás csapatjáték, minden zseninek szüksége van kiszolgálásra. Anélkül, hogy egy pillanatig is hozzá hasonlítanám magam, mindenkinek a figyelmébe ajánlom Gattusot, a Milan játékosát, az ő szerepét a Milan csapatjátékában, a sztárok csillogásában.

– Részese voltál a nagy BL-menetelésnek. De előtte nem voltál stabil csapattag, sőt a szezon indulásakor Fradi-játékos sem. Mesélj erről! Hogy történt?

– Valóban! Miután a Fradi 1994-95-ben bajnok lett, Novák Dezső kérésére a csapatot igencsak megerősítették. Nem számíthattam az első számú védelmi tartalék szerepkörére sem. Ennek ellenére nekem eszem ágában nem volt eligazolni, bár a III.kerület csapatától ostromolták vezetőinket, hogy leigazolnának. Az ügy, nem kis részben az én ellenkezésem okán is egyre csak húzódott, majd közvetlenül a szezonnyitány előtt végül elfogadták azt, amit én is kértem, hogy csak kölcsönbe mennék. Tudni kell, hogy az akkori szabályok szerint a kölcsönadó év közben is bármikor visszarendelhette a játékosát, ha érdekei úgy kívánták. Én mindvégig ebben bíztam, ezért ragaszkodtam ehhez a megoldáshoz. A Fradi elkezdte szereplését, az Anderlecht ellen a balbekk Kecskés Zoli mindkét meccsen besárgult, plusz sérüléshullám is sújtotta a csapatot. Elérte a nagy sikert, a BL-csoportba jutást, ám elfogyott, különösen védőposzton a keret. Zürich előtt már szombaton megkeresett Havasi Mihály, mit szólnék, ha visszarendelnének. Költői kérdés, mit szólnék? A Kerület vasárnap Diósgyőrben játszott NB II-es bajnokit, a Fradi szerdán Zürichben BL-meccset. Nem kértem gondolkodási időt. Ennek ellenére ellenőrizni kellett, hogy lesz-e játékjogosultságom. Szerencsére a kölcsönadásomat pár nappal a BL-nevezési határidő lejárta után véglegesítették, érdemes volt annyit hezitálnom. Így, azzal a majdnem biztos tudattal utaztam el vasárnap a III.kerület csapatával Diósgyőrbe, hogy másnap a Fradival Zürichbe utazhatom. Soha nem volt szokásom, de azon a meccsen nagyon vigyáztam magamra, semmi kétes helyzetbe nem mentem bele. Aztán hazafelé a buszon kaptam a hírt, hogy a majdnem biztos, biztos lett! A Kerület vezetői természetesen megértették a helyzetemet, gond nélkül válhattunk el. Hétfőn aztán a zürichi delegáció tagja lettem, majd szerdán kezdőként futottam ki a pályára a Grashoppers ellen.

– És bevonultál a Fradi focitörténelmébe! Hogy emlékszel vissza arra a meccsre?

– Senki nem gondolta volna, hogy az történik, ami történt. Őszintén szólva még magunk sem. Soha olyan összeállításban nem játszottunk azelőtt. Nem éreztük magunkon a felelősség súlyát, hisz senki egy rossz szót nem szólhatott volna, ha veszítünk. De mi nem akartunk veszíteni, mentünk és mindannyian megsokszorozott erővel küzdöttünk. Sikerült!

– A legutóbbi interjúnkban éppen Hajdu Attila beszélt erről a meccsről, a megfogott 11-esről….

– … amit pont ellenem fújtak be. Nem éreztem annak, de a bíró megadta. De azon a meccsen minden sikerült, Attila megfogta! Csodálatos este volt!

– Ez csak egy meccs volt, Te azonban a kölcsönből visszatérve továbbra is a csapatban ragadtál….

– Igen! Még 3 BL-meccsen jutottam szerephez és természetesen a bajnokikon is. Visszaállt a világ korábbi rendje, amit természetesen nem bántam. Sőt, az ötödik védő szerepköréből is kinőttem, lehet mondani, bekerültem az első négybe, egyre többet játszhattam. Már csak azért is, mert én évről évre maradtam, a csapat összetétele pedig ilyen, olyan okok miatt évről évre változott.

– Ekkor 1996-ot írtunk. Ezután ért véget a csapat azon évtizedbeli szárnyalása, a minden évben nyerünk valamit széria. Hogy élted ezt meg?

– Az 1995-ös igazolásaink maximálisan bejöttek, mondhatom ezt annak ellenére, hogy akkor időlegesen ennek én is áldozata voltam. Aztán egy évvel később már nem éreztem ugyanezt. Ráadásul, mindannyiunkat megdöbbentett, hogy a Göteborg elleni BL-selejtezők előtt hallottuk, hogy ha nem sikerül a BL-be jutás, csődközeli helyzet lehet. Nem értettük, pszichésen biztosan zavart okozott. Azt a párharcot elbuktuk, utána edzőváltás, Novák Dezső helyett jött Varga Zoltán, egy vitákkal, meg nem értésekkel teli év.

– Említetted már Nyilasit, Novákot, Vargát. Beszélj kicsit az edzőidről!

– Nyilasi és Novák között meg kell említeni Mucha Józsefet is, aki mindkettőjüknek pályaedzője volt, a váltás idején az ő személye jelentette a folytonosságot. Később aztán pár meccs erejéig ő maga is volt vezetőedző. Utána dolgoztam Marijan Vlakkal és Stanko Poklepoviccsal, majd Csank Jánossal. A felsoroltak közül Nyilasi Tibort kell kiemelnem, egyrészt mert ő szavazott nekem először bizalmat, másrészt meg akkori bátorságáért, hogy bátran nyúlt a saját utánpótláshoz. Rajtam kívül ő játszatta először Hrutka Janit, Zavadszky Gabit, Szeiler Józsit, Lisztes Krisztiánt.

– Egyetlen gólt szereztél NB I-es pályafutásod alatt, de legalább az tényleg emlékezetesre sikeredett, hisz nagy közönség előtt a lilák ellen szerezted az Üllői úton.

– 1998-ban történt. A magamfajta játékos igazán ritkán jutott a kapu elé, nem az volt a feladata. Szögleteinknél az én szerepem volt a visszazárás, alkatomnál fogva a kapu előtti fejjáték nem volt az erősségem. Azon a meccsen azonban jókor voltam jó helyen és szerencsére élni is tudtam a lehetőséggel. Így én is átélhettem, mit érezhetnek góllövő társaim, különösen legnagyobb ellenfelünk ellen. Tényleg csodálatos érzés! De számomra ugyanilyen csodálatos érzés volt, hogy 1999-ben a csapat kapitánya lehettem.

– Megválasztottak? Vagy az edző jelölt ki?

– Akkoriban az volt a szokás, hogy az a csapatkapitány, aki a legidősebb Fradi-nevelésű játékos a csapatban. Szerencsére akkoriban mindig voltunk jópáran ilyenek, így tényleg a kor döntött. Bár ma is elmondhatnánk ugyanezt…

– 1999-ben még csapatkapitány voltál, két évvel később viszont elmentél. Vagy elküldtek?

– Fogalmazzunk inkább úgy, el kellett mennem. 2000-ben, amikor Csank János érkezett, tehettem bármit, dolgozhattam akárhogy az edzéseken, nem kerültem a csapatba, sokszor a közelébe sem. Nem értettem a helyzetet, indoklást nem kaptam. Abban a szezonban bajnokok lettünk, én azonban nem játszottam összesen egy félidőt. Pedig nagyon szerettem volna. Így az egyszer már bevált kölcsönadási procedúrában gondolkodtam, hisz megint BL-selejtezők előtt állt a csapat. Bíró Péter, a Lombard tulajdonosa viszont csak a megvételben gondolkodott, hároméves szerződést ajánlott, amit hosszas mérlegelés után elfogadtam. Egy játék nélkül, csak edzéssel eltöltött év után, 31 évesen nem mertem megkockáztatni még egy játék nélküli évet. Belevágtam és részese lettem a nagy Lombard-Tournak…

– ???

– Tatabányára érkeztem, egy év után két évig Szombathelyen folytattam, majd mivel szerződést hosszabbítottunk egy évet Pápán is lehúzhattam.

– Onnan vonultál vissza?

– 35 évesen nem gondoltam még a visszavonulásra. Az NB I-es szintből akartam visszavenni, kicsit levezetni. Jó ötletnek tűnt a Lombard fiókcsapataként üzemelő Budafok csapata, amely az NB III-ban szerepelt. Igenám, de mire odaigazoltam, a mezőnyfeltöltés miatt az NB II Keleti csoportjában találtuk magunkat. Egy évig csináltam, de abban az évben nem voltam megelégedve. Pályafutásom során talán ez volt az egyetlen csapat, ahol nem éreztem igazán jól magam. A szezon végén épp ezért békében elváltunk és én tényleg nyugodtabb vizekre, az NB III-ba, a Budaörs csapatához igazoltam. Nagyon jó társaságba kerültem, újra élveztem a játékot, meg azt is, hogy a budaörsi közegben sok Fradista volt. Mit tesz Isten, annyira jól ment, hogy megnyertük az NB III-as bajnokságot, feljutottunk. Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy ezáltal NB I-es, NB II-es és NB III-as bajnoknak is vallhatom magam, hiszen 1995-ben a III.kerületben játszott 4 mérkőzésemmel, miután a Kerület abban az évben bajnok lett az NB II-ben, azt a címet is viselhetem. Mindez tavaly nyáron volt. Elhatározás ide, elhatározás oda, a csapatot nem hagyhattam cserben, újra NB II-es játékos lettem. De már csak fél évig, idén januárban felhagytam az aktív játékkal.

– Jól hallhatóan hangsúlyoztad az aktív szót. Ez azt jelenti, hogy a játékkal nem hagytál fel?

– Azzal nem lehet! Őszinte örömmel veszek részt Fradi All Stars mérkőzésein. Nagy élmény összejönni azokkal, akik mindannyian igazi Fradisták voltak és erre ma is büszkék. Arról nem is beszélve, hogy csodálatos dolog olyan idősebb játékosokkal együtt játszani, akiket gyermekkoromban csodálhattam, mint Máté János, Kincses Sándor, Mucha József. Ha időm engedi, ezen mérkőzésekről semmi pénzért nem maradnék ki, sőt a szervezésükbe is bekapcsolódom. Kevésbé örömteli, fájdalmas kötelességünk, hogy elhunyt csapattársunk és barátunk, Zavadszky Gábor családjának segítsünk, e célból a Zava Barátai névvel verbuválódik – szerencsére rendszeresen – csapat.

– Mi a helyzet az edzői munkával?

– No ez az, ami egyáltalán nem vonz. Nincs szándékom edzőként dolgozni. Ezt csak a gyerekek mellett tudnám elképzelni, ám a mai magyar viszonyok mellett abból nem lehet megélni, márpedig a családot el kell tartani.

– Van Szűcs utánpótlás?

– Leányom 11 és fél éves, kisfiam pedig most múlott két hetes.

– Gratulálok!

– Köszönöm! Azt hiszem érthető, hogy még korai a tehetségéről beszélnem. Azt azonban most is ígérhetem, ha felnövekvőben kedve lesz a játékhoz és a tehetségnek meg a kitartásnak is látom majd jelét nála, mindenben segíteni fogom.

– Talán épp a megújuló Fradi utánpótlásban?

– Természetesen! Remélem, addigra a Fradinál az utánpótlásvonalon is újra rendezettek lesznek a viszonyok. Nemcsak hogy válogatni lehet a sok jelentkező kisgyerek között, hanem szükségszerűen válogatni is kell, akárcsak a mi időnkben. Remélem, az angolok meg tudják valósítani elképzeléseiket és a jelen megmentése után a jövő felépítésére sem sajnálják a pénzt és az energiát.

– Megtudtuk, hogy nem vagy edző, hogy kedvtelésből focizol. Adódik a kérdés, miből élsz?

– Három és fél éve az ING Biztosítónál dolgozom, befektetésekkel foglalkozom. Emellett, a budaörsi aktív játék befejezése után a budaörsi klubnál is maradtam, mint marketinges. Ez azt jelenti, hogy a marketingmunkán kívül egyfajta mindenesként ott segítek, ahol kell. Játékosmúltamat és kapcsolataimat elsősorban az átigazolási időszakokban tudom hasznosítani. Az ősszel majdnem sikerült leigazolnunk Megyeri Balázst, aki nálunk edzett mielőtt a Fradi próbajátékra hívta. Viccesen azt szoktam mondani, sajnálom, hogy a próbajátéka jól sikerült, sokat tudott volna a Budaörsnek is segíteni, mert fantasztikus képességű kapusnak tartom. De csak viccesen mondom, mert nagyon örülök, hogy a Fradiba került és remélem, hogy hosszú távon ő lesz, aki megoldja a kapusgondokat.

– Befejezésül az kérdezem, mikor láthatunk újra az Üllői úton?

– Amikor meccs van és a munkahelyi teendőim, a budaörsi csapat körüli munkám, valamint a családom engedik. Szurkolni mindig örömmel megyek, ha ez nem sikerül, akkor a tévében nézem meg a csapatot. Remélem, az Üllői úton már csak tavasszal rendeznek NB II-es meccset és most nem arra gondolok, hogy a hírek szerint a nyáron elkezdődhet az új stadion építése. Nagyon is itt az ideje, hogy a Fradi visszajusson oda, ahol jogos helye van és ahol a kezdetektől fogva meghatározó volt, az NB I-be! Ott újra bajnok legyen, aztán újra jusson be a Bajnokok Ligájába!

Simon Sándor

A beszélgetés ideje: 2008. november 23.