2024. december 22. vasárnap

A Fradi dicső múltja, 10.rész – 1910-11

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. február 6.

15716_ftc_palya_megnyitas_delelottjenAz előző két évben kialakult egy igazán ütőképes, a közönséget messzemenően kiszolgáló csapat, amely sorra nyerte a bajnokságokat és a címeket. Egyetlen dolog hiányzott, a csapathoz méltó pálya. 1911-től már ez sem hiányzott többé.

Hogy mennyire hiányzott egy új pálya? Azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az új bajnokság őszi idényében csupán egyetlen mérkőzést tudott a Fradi a Soroksári úton lejátszani (FTC – UTE 7:1), a közönség érdeklődése miatt a többit a Millenárisra kellett vinnie. De mindenkit bizalommal töltött el, hogy ekkor már gőzerővel épült az Üllői úton az új pálya. Az építkezés 1910 őszén indult meg, a stadionavató pedig 1911 februárjában volt. Talán a sok vendégjátéknak is betudható, hogy 1910-ben két vereség is becsúszott a bajnoki mérlegbe. Ám 1911-ben, már az új pályán, ismét ellenállhatatlan volt a csapat. Sorrendben harmadszor is pontveszteség nélküli, 100 %-os tavaszt produkált! Az csak természetes, hogy mindez ismét (fölényes) bajnoki címet jelentett.

Az 1910-1911. évi bajnokság végeredménye
1. FTC 18 16 2 77:19 32
2. MTK 18 10 4 4 37:18 24
3. Törekvés 18 9 4 5 44:33 22
4. BAK 18 9 3 6 38:28 21
5. BTC 18 7 4 7 29:33 18
6. MAC 18 8 1 9 32:35 17
7. TTC 18 5 3 10 18:48 13
8. NSC 18 4 4 10 26:40 12
9. 33 FC 18 4 5 9 18:37 11
10. UTE 18 2 4 12 23:51 8

A táblázatból látható egy érdekes momentum, derék újpesti sportbarátaink bizony kiestek az I.osztályból, mégpedig „saját jogon”, mindennek igazi élét 95 évvel később érdemes majd felidézni. De, ami a csapatunkat érinti, 1910. szeptember 11-én bemutatkozott egy 17 éves tehetség, Pataki Mihály. Az NSC együttesét vertük 8:3-ra, az ifjú 2 gólt vállalt. Aztán a hivatalos stadionavató, 1911. február 12-én, a nagy ellenfél MTK ellen. 2:1-re nyertünk, góljainkat Schlosser Imre szerezte. Az új pályán is 7:1 lett az FTC-UTE, abban a szezonban sabloneredményként. Szóval, fölényes bajnokság volt, melynek megnyerése után általános volt a vélemény, hogy hazai csapatok számára az FTC verhetetlen.

A Magyar Kupa sorozatban csapatunk ebben az idényben nem vett részt. Hozzá kell tenni, nehéz volt az MLSZ-nek elfogadtatni az új sorozatot, különösen úgy, hogy a legjobb magyar csapat nem játszott.

A tradicionális Corinthian-díj kiírásában inkább elindult az FTC és ha már elindult, meg is nyerte azt. A döntőben, 1910. december 18-án a BTC csapatát győzte le 3:0-ra.

A bajnokság és a Corinthian-díj mérkőzései mellett ekkor is számos nemzetközi díjmérkőzés volt a naptárban. 1910 őszén „bécsi napokat” tartottunk, egyszer játszottunk a Wiener SC-vel (Bécsben 4:2-re kikaptunk) és háromszor a Wiener AC-vel. Ez utóbbi csapatot Budapesten előbb 4:2-re vertük, majd ugyancsak Budapesten 4:2-re vesztettünk. Ám mielőtt bárki azt hinné, hogy a bécsi sportbarátokkal ekkoriban a 4:2 típuseredmény lett volna, történelmi nap virradt Bécsre, november 20-án: Wiener AC – FTC 1:10. Az FTC hatalmas győzelmét a káprázatosan játszó Schlosser, Borbás balszárnynak köszönhette (Slózi egymaga 6 gólt rúgott). Ez az eredmény azt jelentette, hogy az FTC először rúgott 10 gólt külföldön. Idézünk egy korabeli tudósításból:

„Szenzációja volt vasárnap a császárvárosnak. Az összes bécsi lapok, melyek pedig a múltban mindig fukarkodtak, ha a magyarokat dicsérni kellett, kivétel nélkül elragadtatással emlékeznek meg a magyarok játékáról. A Neues Wiener Tagblatt angol professzionistákhoz hasonlítja őket, Schlosserról pedig azt írja, hogy egyszerűen nem lehetett tartani. Bécs egyik elsőosztályú csapata mérkőzésre hívott egy elsőosztályú magyar csapatot és szenvedett tőle olyan horribilis vereséget, amelyhez fogható kontinentális viszonylatban egyhamar aligha fog megismétlődni.”

Az elmúlt évi vereségek után 1911 tavaszán újra próbálkoztak brit csapatok is. Immár az Üllői úton, tomboló szurkolói előtt az FTC 3:0-ra verte az English Wanderers csapatát (IV.17.), majd két döntetlen következett (V.21. FTC – Celtic 1:1, V.24. FTC – Oldham Atletic 2:2). A Blackburn Rovers elleni VI.4-i eredményt (1:8) fogjuk fel annak, hogy ez a mérkőzés a bajnokság megnyerését követő ünneplések közepette zajlott.

Az 1910-11-es szezonban játszott díjmérkőzések összesítése:

37 mérkőzés: 30 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség: 147 : 51 gólarány

Ebben az évben a csapat hozta a kötelezőt, az újdonságot az új pálya jelentette. Íme két kép a pályaavató napjáról. Egy még délelőttről, egy pedig az ünnepélyes pillanatokról:

15716_ftc_palya_megnyitas_delelottjen1

ulloi_1911_1

Forrás:
Nagy Béla Fradi futballkrónika 1899-1973
Major János – Nagy Béla – Várszegi János Zöld-fehérben
nemzetisport.hu
huszadikszazad.hu

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS