Nyereményjáték, az 1.forduló eredményei és a pillanatnyi állás
A premier lezajlott. Két napig éltek a kérdések, vártuk a válaszokat, amelyek szerencsére jöttek. Elkezdődött egyfajta taktikai küzdelem is. Volt, aki úgy gondolta, hamar túlesik a nehezén és egyből válaszol, volt, aki kivárt, egészen az utolsó percekig. Nem tudni, melyik a jó taktika. Ugyanis az élen végzők között voltak ilyenek, olyanok is. Egy a lényeg, a játék! Mindenkinek, aki vállalta a részvételt, köszönjük!
Bevezetőül a lényeg, a nyereményjátékunk már az első fordulóban megfelelt a meghirdetett érvényességi kritériumnak, mivel több mint 28 pályázat érkezett.
Így minden benevezett versenyző izgatottan olvashatja és ízlelgetheti a már megjelent 2.forduló kérdéseit. Ezeket a kérdéseket előre elkészítettük, függetlenül az 1.fordulóra adott válaszoktól. Látva azonban a megérkezett válaszokat, úgy tűnik, fokoznunk kell a kérdések nehézségét, hogy az élen levő tülekedésben kiderüljön, ki a legjobb, ki viszi a fődíjat és a díjakat. Díjakat kell írni, ugyanis az FTC vezetői is pozitívan állnak hozzá versenyünkhöz, elképzelhető, hogy a nyereményalap jelentősen megnő, és akkor nem csak az első helyezett visz mindent. Minderről várhatóan kedden tudunk beszámolni.
Következzék a lényeg, az eredmények!
Először is, az 1.forduló kérdései a helyes válaszokkal.
1. Mikor alapították az FTC football osztályát?
A) 1899.május 3.
B) 1900.március 25.
C) 1900.december 3.
D) 1901.március 24.
A helyes válasz: C)
Nem az FTC, mint klub, hanem annak football osztályára vonatkozott a kérdés.
2. Ki volt az FTC első kapitánya?
A) Horváth Ferenc
B) Dr. Springer Ferenc
C) Malaky Mihály
D) Kárpáti Béla
A helyes válasz: A)
Az első kapitány megnevezés nem a csapatkapitányra vonatkozott. Ez egy tisztség volt a football osztályban.
3. Melyik csapat ellen játszotta története első barátságos mérkőzését az FTC?
A) BTC
B) OTE
C) UTE
D) MTK
A helyes válasz: B)
Csapatunk történetének első barátságos mérkőzése 1900.március 25-én volt a Soroksári úton, az ellenfél az Óbudai Torna Egylet csapata volt.
4. Az első bajnoki mérkőzésen ki védte az FTC kapuját?
A) Rapos Béla
B) Procskó (Pápai) Mihály
C) Fritz Alajos
D) Oláh Aladár
A helyes válasz: B)
A kérdés az első bajnoki mérkőzésre vonatkozott, amely 1901.április 21-én volt a Soroksári úton, a MUE ellen.
5. Melyik évben nyerte el először az FTC az Ezüstlabda vándordíjat?
A) 1902
B) 1903
C) 1904
D) 1905
A helyes válasz: B)
Előbb nem is nyerhette, hiszen ebben az évben írták ki először.
6. 1906 és 1910 között az FTC szinte minden évben játszott idehaza (az akkori legnagyobb magyar pályán, a Millenárison) angol élcsapatokkal. A ma is jónevű felsoroltak közül az egyiket le is győzte, melyiket?
A) Chelsea
B) Sunderland
C) Manchester United
D) Barnsley
A helyes válasz: D)
A mérkőzés 1910. május 15-én volt a Millenárison, az eredmény 2:1 lett az FTC javára.
7. Melyik csapat ellen játszotta első mérkőzését az FTC 1911-ben az Üllői úton?
A) MTK
B) BTC
C) URAK
D) Törekvés
A helyes válasz: C)
Az 1.forduló „trükkös kérdése”, ilyenre minden körben lehet majd számítani. A kérdésben nem szerepel sem a hivatalos, sem a bajnoki jelző a mérkőzés előtt. A hivatalos pályaavató 1911.február 12-én volt bajnoki mérkőzésen az MTK ellen. Ám előtte egy héttel, február 5-én volt egy barátságos mérkőzés, amolyan „főpróba”, ahol az FTC ellenfele az URAK együttese (Újpesti-Rákospalotai Atlétikai Klub) volt. És mivel erről a meccsről több kérdés nem lesz, az eredményt is leírjuk, 2:0-ra nyert az FTC.
8. A Ferencváros vezetősége melyik évben kezdte el először a szurkolókat klubtagnak szervezni?
A) 2005
B) 2006
C) 1929
D) 1933
A helyes válasz: C)
Bizony, ez már akkor megfordult a vezetők fejében, az akció 1929.január 23-án indult. És az akció sikere is nagyobb volt, mint a közel 80 évvel később meghirdetett hasonló.
9. 1929.július 21-én a Ferencváros Montevideoban 3:2-re legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok Uruguayt. Ki lőtte a csapat első gólját?
A) Takács II József
B) Toldi Géza
C) Kohut Vilmos
D) Rázsó Mór
A helyes válasz: D)
A Ferencváros gólszerzői: Rázsó (7. perc), Takács II. (18, 23).
10. A harmincas évek profi Ferencvárosában a két kiemelt sztár dr. Sárosi György és Toldi Géza voltak. Mennyi volt a heti fizetésük?
A) 58 pengő
B) 35 pengő
C) 82 pengő
D) 200 pengő
A helyes válasz: A)
Erről a kérdésről bizonyosan több választ olvashatott az, aki igazán érdeklődő a témában. Ám a fizetések abban az időben sem voltak teljesen publikusak, sok lehetett a találgatás. A mi forrásunk igazán autentikusnak tekinthető, hiszen a számadatot Dr. Springer Miklós közölte egy vele készített beszélgetésünkben, ami interjú formájában a honlapon meg is jelent. Aki pedig ezt a fizetést biztosította a két sztár részére az nem volt más, mint ifj.Dr. Springer Ferenc, az idézett beszélgetőtárs édesapja.
—————————————————————–
Összesen 36 nevezés érkezett.
Az elért pontszámok alapján a pillantanyi állás (holtverseny esetén a sorrendet jelenleg a válasz beérkezésének ideje szerint írjuk):
1. helyen áll holtversenyben 9 ponttal
Beer
Gad
eleklaci
darryl
ThomasFTC
Elvarratlan
bockor
Roxi
IVI FRADI
szinuszka
Bpeti81
Szlif
Klaudia
14. helyen áll holtversenyben 8 ponttal
Limpi
SmithGab
fradistamvh
Patrioto
sulyokb
Levi
tibu1
blaz_
22. helyen áll holtversenyben 7 ponttal
franz56
Balu
tomgreen
Cseko
26. helyen áll holtversenyben 6 ponttal
hegefradi
Hege
Pituka89
Pilu
boss68
stocek
32. helyen áll 5 ponttal
Lalolib
33. helyen áll 4 ponttal
Lory
34. helyen áll 2 ponttal
budinszki
35. helyen áll holtversenyben 1 ponttal
fradista001
Ultrasdédé