Van egy téma, ami mindig aktuális, nevezetesen, hogy a szurkolói összefogásról beszéljünk. Hogyan, miképp segíthetünk mi szurkolók a csapatnak, a tulajdonosoknak? Szerintem nagyon egyszerűen, úgy hogy újra divatba hozzuk a Fradi jelmondatában megtalálható három E betűt. Beszéljünk róla, mert szükséges! Tudom, nagyon nehéz ez, különösen ami az Erkölcsöt illeti, hiszen ennek a szónak jelentése a XXI.század Magyarországán, finoman szólva is erősen megkopott. Fel kell újra fedeznünk, mit jelent ez! A jó megoldás valószínűleg az, ha mindenki magában kezdi a szónak újraértelmezését, a jelentésének újrafelépítését. Magában, és semmi esetre sem másokban, mások szavait, tetteit, viselkedését számon kérve. Ha ebben egy picit is előre tudnánk lépni, könnyebb lenne az Egyetértést is kialakítani. Mert az is vitathatatlan, hogy Egyetértés nélkül nincs előrelépés. Ha széthúzás van, akkor az egymásnak feszülő erők semlegesítik egymást, ahelyett, hogy előremutatnának. Végül pedig, ha az Erkölcs jegyében Egyetértés van, akkor megsokszorozódik az Erő. Alapítóink ezért adták örökül nekünk ezt a hármas jelszót. Ne hagyjuk elveszni!

Régen gyakran mondogatták, a Fradi nemzeti kincs. Régen komolyan is gondolták. Ahogy kopik a jelszavak ereje, úgy kérdőjelezik meg egyre többen ezt az állítást. Sok, túl sok lett a Fradi körüli olyan negatívum, ami sok szurkolót távolmaradásra késztetett. Negatívumnak nevezhetjük a magyar futball általános helyzetét, ezen belül csapatunk játékát, a stadionok környékén értelmetlenül megjelenő erőszakot. Korábban annak nevezhettük a lét, nemlét határán történő egyensúlyozást, a hibás vezetői döntéseket, vitákat, áskálódásokat. Tudomásul kellett vennünk, ebben az állapotban a Fradit csak szavakkal, féltéssel, szeretettel nem lehetett megmenteni. Ehhez pénz kellett, nem is kevés. Évek hosszú sora állt rendelkezésre bárkinek, hogy a szavakon, szándékokon felül pénzt is fektessen a nemzet csapatába. De ez valahogy senkinek sem akaródzott, mígnem a hatodik megmentési kísérlet, amit tendernek neveztek, egy angol befektető sikerét hozta. Valami, eddig ízig-vérig magyar dolog, idegen kézbe került. De azt látni kell, hogy megmenekült! És működik! Bő fél év telt el az angolok „hatalomátvétele” óta és azt nem lehet mondani, hogy nem látszanak az eredmények. Amit vállaltak, azt kifizették (ugye eltekinthetünk az egyszer előforduló pár napos csúszástól?). Vessük ezt össze azokkal a hírekkel, hogy a Vasas főtulajdonosa éppen kivonulóban van és a hírek szerint olaszok lesznek a megmentők (emlékezzünk itt a Sopron ugyancsak olasz megmentőire), olvassuk, hogy Debrecenben felére csökkentik a játékosok fizetését, Nyíregyházán bankkölcsönből fizetnek, Győrben, Diósgyőrben, Fehérváron, Pakson csoportosan válnak meg játékosoktól, Újpesten éppen angol kapcsolat után kutatnak. Nálunk meg eközben ezen a téren abszolút rend van. Mi, és nem csak a szurkolók, de a vezetők is játékosok érkezéséről beszélünk, akik további fejlődést hozhatnak csapatunk játékába. Lehet vitatkozni, hogy miért az egyik jön és miért nem a másik, miért angol vagy más külföldi jön és miért nem magyar, de nem érdemes. A lényeg az eredmény! Nekünk szurkolóknak el kell végre hinnünk, hogy most olyan egybeesés van tulajdonosok és köztünk, amire nagyon régen nem volt példa. A tulajdonosnak az az érdeke, hogy a csapatot feljuttassa az első osztályba, ott mielőbb bajnokká tegye, hogy be tudjon szállni a nagy európai focibizniszbe, ugyanis a fociba fektetett pénze csak ott tud igazán megtérülni. És ez nekünk szurkolóknak is kedvünkre való, mi is ezt szeretnénk!

Szóval a tulajdonos egyelőre töretlenül megy előre az előre eltervezett úton. Szeretné, ha ehhez szurkolói támogatást is kapna. Terveket készít, hány néző kellene az NB II-be, hány majd az NB I-be, mennyi lenne egy-egy nemzetközi kupameccsen. Aztán az első szakasznál, most a szezon végén máris elcsodálkozott, nem jött be a terv, neki mást ígértek. Számomra nyilvánvaló, hogy bármit is neveztek meg ennek okaként, nem azok voltak az okok, sokkal inkább a kommunikáció hiánya, a meghirdetett, ámde a gyakorlatban nem folytatott ComeBack kampány. Egyszerűen nem tudták a szurkolók felé kommunikálni a terveiket, a lépéseiket. Ez hiba! De ez a szubjektív cikk nem a hibákat akarja az előtérbe állítani. Ugyanis ezt a hibát mi szurkolók könnyen ki tudjuk küszöbölni a magunk spontaneitásával. Megyünk és szurkolunk. Úgy szurkolunk, ami a Fradi szurkolótáborát mindig is híressé tette. Folyamatosan, hangosan, lelkesítve, a csapatunkat éltetve. Szurkolunk a kapuk mögött és oldalt, szurkolunk a pályához közel és a magasabban fekvő részeken is, szurkol a fiatal és szurkol az idősebb. Az egyik rész lelkesedése maga után húzza a másikat. Hál’Istennek nekem volt már részem átélni a 60-as, 70-es években a Népstadionban, aztán a 70-es, 80-as években az Üllői úton is, mit is jelent, amikor a „Hajrá Fradi!” robbanásszerűen körülöleli a pályát. Félelmetes és gyönyörű érzés! És nem csak az ezt generáló szurkolóknak, hanem a pályán Fradi-címeres mezben futballozó játékosnak is. Olyan hangulatban nem lehet lelketlenül játszani. Biztos, hogy nem mindig győznek, de mindig emelt fővel jöhetnek le a pályáról és a küzdeni tudásuk tovább lelkesíti a szurkolókat. Ha ezt újra átélhetném, a tőlem fiatalabbak pedig megélhetnék, az lenne az igazi! Meggyőződésem, hogy az ellenfelek újra (csakúgy mint régen) remegő lábakkal lépnék át már az öltöző küszöbét is, nyoma sem lenne a ma oly divatos, lebecsülő nyilatkozatoknak. És nem utolsó sorban a tulajdonosunk láthatná, amit most még csak el sem képzel, hogy mit vett meg! Nem egy futballcsapatot, hanem a FRADIT. Arra agitálok mindenkit, bizonyítsuk be ezt a tulajdonosnak. Egészen biztos, neki is, de mindannyiunknak megéri! Látok erre esélyt, hisz a Fradizmus még mindig ott szunnyad azok lelkében is, akik ma eltávolodtak. De nézik a Fradit a tévében, olvassák a róla szóló híreket az újságokban, az interneten. Elegendő megnézni a tévétársaságok nézettségi mutatóit, a honlapok látogatottsági statisztikáit. Tudják ezt az újságírók is, a Fradival sokkal könnyebb eladni a médiumot, mindegy hogy mit, de írjanak róla. Írnak is, ki-ki vérmérséklete szerint. Mai elbulvárosodott világunkban sajnos a negatív szenzáció az igazi szenzáció, ezt keresik, ezt veszik. Tudom ezt, ám ennek ellenére szembe megyek ezzel a gyakorlattal. Szeretnék csak a pozitív oldalra koncentrálni, akkor is, ha ezt nem olvassák annyian. De abban bízom, hogy akik olvassák, azok továbbadják minél több ismerősüknek ezt a pozitív üzenetet. A Fradit a szurkolói tették naggyá, mindenképp a legnépszerűbbé, újra nagy, a legnagyobb csak a szurkolói segítségével lehet.

És hogy a tulajdonos is erre vár, azt mindennél jobban bizonyította a stadionbemutató tervek okán tartott sajtótájékoztató. Még mindig nem végleges, hogy 21 ezres lesz-e az új stadion vagy esetleg bővíthető 30 ezresre. Csak mi tudjuk bebizonyítani, hogy érdemes a bővítésben gondolkodni. Nekünk kell cselekedni. Nem később, ha megépült, hanem most, lehetőleg már a tavasszal. Mindezt egyszerűen csak azért mert Fradisták vagyunk, így nagybetűvel. Ott a helyünk a lelátón, ha már ott vagyunk, szurkolunk, lelkesítünk. Mindezt meghálálja a csapat, értékeli a tulajdonos. A három E közül az Egyetértés egyből hangsúlyozódik, ami visszahat a másik két E betűre is. Szerintem ebben az esetben nem lehet kérdés a 21 kontra 30 ezer, mint stadionkapacitás kérdése.

Zúgjon hát minden meccsen, minél több torokból, minél hangosabban, hogy Hajrá Fradi!

– fradissimo –