2024. november 22. péntek

Hogy lesz valaki Fradista?

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. március 6.

A génekben kapja a küldetést? Azzá nevelik? Vagy azzá válik? Szinte megválaszolhatatlan a kérdés. Én sem akarom megválaszolni, inkább kutakodtam egy kicsi…

Emberi ésszel nézve nagyon régen, idén 110 éve, hogy őseink létrehozták a Ferencvárosi Torna Club-ot, ám ez ahhoz rövid idő, hogy az emberi egyedek géntérképében nyomot hagyjon.

Utánanéztem például, hogy miért a torna szó vagy sportág szerepel a klub elnevezésében, annak ellenére, hogy a krónikáskönyvek szerint az FTC a megalakulásának idején csupán a labdarúgással foglalkozott. Alapító atyáink azzal indokolták döntésüket, hogy a későbbiekben egyéb sportágak művelését is tervezik, és mivel a torna szó akkoriban a sport általános megjelölésére szolgált, ezt látták jónak az egyesület elnevezésében is kihangsúlyozni. Tisztelet ezért az alapító atyáknak! És jó volna, ha ennek üzenetével a maiak is tisztában lennének.

Az első dolog, amit az alapítók elhatároztak, egy sporttelep létrehozása volt. Ullmann István városi mérnök vállalta azt a feladatot, hogy segédkezzen ennek létrehozásában. Miután a Székesfőváros a külső Soroksári úton levő elemi népiskola mellett, az Erzsébet falvai helyiérdekű vasútállomástól öt percnyire fekvő területet az egyesületnek 6 évre ingyen átadta (ma tenne ilyent a fővárosi vezetés?), a területen elkezdődhettek a munkák. Már ekkor tudták és hangoztatták, „Nagy lesz az FTC.” A kapott területen eleve csak kisebb méretű pálya, 95×55 m méretben, létesülhetett, bővítésre sem volt esély, de a ferencvárosi sportolók elkezdhették a sporttevékenységet. A könyvekben az is benne van, hogy ez a pálya nem csak kisebb volt a szabályosnál, de ráadásul még lejtős is volt, ami azonban senkit nem zavart. Sőt, a kisebb pályaméretet – sajátos logikával – úgy próbálták kompenzálni, hogy arányosan csökkentették a kapuk méretét is. Mondták is akkoriban, talán azért tanultak meg csatáraink pontosan lőni, mert kisebb kapuba kellett betalálniuk. Később ezt természetesen korrigálták, ám ettől még a tény, tény maradt. A pályán minden nap a besötétedésig tartott az edzés, ami után a tehetősebb tagok vendégül látták a játékosokat. Szafaládé, zöldpaprika, kenyér volt a megérdemelt vacsora, majd csapra verettek egy kis hordó sört is, hogy a hangulat emelkedjen. A játékosokkal együtt a helyi szurkolók, köztük mészáros, patikus, kereskedő, nyomdász, sőt a hírek szerint az első külföldi szurkoló – a norvég főkonzul – is, dalra fakadtak, az első Fradi-indulót énekelték:

„Mi ferencvárosiak vagyunk,
Keményen harcolunk,
Az ellentől nem rettegünk,
Kapujukra törtetünk.
A labda vígan felrepül
Lábunk súlya alatt,
Mi támadunk s meg nem állunk,
Míg gólba nem akad.
Most sorba szépen felálljatok, felálljatok!
A labdát előre adjátok, s vigyázzatok!
Előre, előre hát!
Ilyen gárdának valóban nincsen párja a világon,
Nem félünk mi senkitől,
Legkevésbé az ellentől,
Hipp-hipp hurrá!

Ez a családias külvárosi hangulat mágnesként vonzotta a tömegeket a Fradiba, alakult egy életérzés, amiből később a fradizmus lett. És természetes, hogy mindez sikerekkel párosult. A soroksári pálya környékén lakók, akik az állandó zaj és porfelhő miatt eleinte harcosan viselkedtek a játékosokkal szemben, a sikerek következtében egyre büszkébbek lettek a ferencvárosi sportolókra, a fiaikra. Ha nem is nagy összegekkel, de a maguk szerény módján jó szívvel, lelkesedéssel és anyagiakkal is támogatták az FTC-t. Látták ugyanis, hogy a játékosok a mérkőzéseken szívvel-lélekkel küzdenek a győzelemért, közönségük szeretetéért, bizalmáért. Egymásra talált a csapat és környezete!

Valahogy így kezdődött! Aztán, ahogy lenni szokott, mindez valóban apáról fiúra szállt. A játékosok segítették egymást a pályán, a szurkolók segítették a játékosokat, a sikerek közösek voltak. Látva a mai helyzetet, idilli állapot volt ez! Mi lett volna, ha akkor is a kritika mindent túláradó hangja elnyomja az alkotás sóhaját? Valószínű az, ami sok akkor alakult, ún. úri egyesülettel történt. A feledés homályába merültek volna! Ez tényleg, az Erkölcs, Erő, Egyetértés időszaka volt, amiből kinőhetett egy izmus, a fradizmus! Budapest egyetlen kerülete, de továbbmegyek, Magyarország egyetlen települése sem volt képes arra, hogy klubja, sportoló fiai által fogalommá váljon, ha a település nevét meghallják, mindenkinek a klub jusson eszébe. Ferencváros egyesülete, a ferencvárosiak áldozatvállalásával, szeretetével meg tudta ezt tenni.

És itt jön a nevelés kérdése. Büszke apák boldogan adták át gyermekeiknek ezt az érzést, amit aztán a gyermekek is személyesen megtapasztaltak, az érzés túlnőtte a generációkat. És nem csak a generációkat, de a határokat is. Először a Ferencváros határait, majd Budapest határait, végül az ország határait is. Mert az érzésnek nem lehetett megállj-t parancsolni, akibe beleivódott, vesse bárhová sorsa, vitte magával. És a büszke apák gyermekei maguk is büszkén adták tovább a tanultakat, amit a csapat és a klub a produktumával mindig is táplált. Egymást erősítő folyamat volt ez, amelyben az a bizonyos három E mindig minden előtt volt. Oly erős volt ez, hogy a veleszületésen és ránevelésen túl úgy is tudott tagokat toborozni, hogy valakit – bekerülvén ebbe a közegbe – „megfertőzött”, fradistává vált.

A három veretes E betű! Valahol itt van a Fradizmus lényege. Csak szilárd egységükben képesek legyőzni az egyetlen P betű, a pénz állandó kísértését. Mert abban biztosak lehetünk, hogy nem csak napjainkban van a pénznek ilyen szerepe, régen is volt. A Fradi, azonban azért maradhatott Fradi, mert a P nem tudott a három E közé férkőzni. Fradisták sokasága szerte a világban reméli, hogy ma sem és a jövőben sem tud!

– fradissimo –

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

6 hozzászólás

  1. Gregus György írta:

    Üdvözletem zöld-fehér testvéreim!
    Nálunk a családban több generációra vissza menően apáról fiúra száll a Fradi szeretete.Mind két nagypapám,édes apám,nagy bátyám,öcsém,én,s most már 9 esztendeje kisfiam is Fradi szurkolók vagyunk.Anyai nagyapámtól tudom,hogy az
    ő édesapja,és a nagypapája is a ferencvárosnak drukkolt.”Lehet valami abban,hogy
    a gének hordozhatják a fradizmust.”Szerintem inkább ez a családra jellemző zöld vérüség inkább annak köszönhető mit látunk otthon amit később magunkénak érzünk.
    Nevelni senkit nem lehet Fradistának ,arra tényleg születni kell,én sem neveltem
    a gyereket hanem maga jött rá ennek az érésnek a lényegére.Már ő is büszkén valhatja magát Fradi szurkolónak,már a mérkőzések hangulata is átjárja,s a szurkolói dalok nagy részét is énekli.
    Üdvözlettel Gregus György Egy Fradista családból

    Hozzászólás ideje: 2009. november 15. 21:38

  2. tibu1 írta:

    Tisztelt Gregus György!

    Fradistának lenni, több mint egy életérzés. Valóban néhányan annak születünk, mások pedig Fradistává válnak.Igazán örömteli hallgatni az élménybeszámolókat arról, olvasóink miként váltak Ferencvárosi szurkolókká. Meg is ragadom itt az alkalmat és megkérem minden olvasónkat aki olvassa ezt a kommentet, bátran írja le saját élményeit, miként vált Fradistává. Egymás példái, erősítik saját Fradizmusunkat is, tehát buzdítok mindenkit, írja le ide saját történetét. Gregus Györgynek pedig szívből köszönjük ezt a kommentet!

    Hozzászólás ideje: 2009. november 15. 23:31

  3. Gregus György írta:

    Tisztelt tibu1!
    Valóban Fradistának lenni nem csupán életérzés,hanem élet forma.Nálunk mint már írtam ez generációk óta jellemző a családunkra.Nálunk halotak napján azon Fradistákért is égnek a gyertyák akik már sajnos nem lehetnek kösztünk,értük is elmondunk egy imát,s karácsonyaink is ebben a szelemben zajlank.A Fradi nálunk mindig a középpontban van.Napi szinten hallgatjuk a régi és új fradi nótákat.
    S már nagyon várom,hogy kis fiam is át élhesse milyen az mikor bajnok a szeretett csapat.Mikor a vissza térésünket ünnepeltük sajnos nem tudtunk ki menni a stadionba,
    mert még az ágyat nyomtam gerinc mütétem után.Örülök,hogy megtaláltam ezt az oldalt,s olyan emberekkel lehetek kapcsolatban akik nem hurrognak le mert van
    véleményem.Az is örömmel tölt el ,hogy ki tudunk menni szurkolni,s jól érezhetjük magunkat a stadionban.Igaz volt már sajnos példa arra is,hogy megfenyegettek miért megyek ki gyerekkel,s nem ülök máshova mint ahova a bérletünk szól mert ők oda állnak ahova akarnak.Én inkább eljöttem,mert nem akarom,hogy a fiatalok azt lássák,hallják Fradistát fenyeget”fradista”.
    Üdvözlettel Gregus Gyögy egy Fradista családból

    Hozzászólás ideje: 2009. november 16. 14:58

  4. tibu1 írta:

    Kedves György!

    Ismételten örültem kommentednek, mert szavaidból egyértelműen kiderül, a Fradista közösség egyik értékes tagja vagy Te is és családod is. Annak pedig különösen örülünk, ha olvasóinknak van véleménye, hiszen ezáltal oldalunk még színesebbé és gazdagabbá válik. Ezeket a véleményeket pedig nem csak ezen az oldalon lehet érvényesíteni, hanem az FTC Baráti Körön belül is. A Baráti Kör, nem egy zárt közösség, hanem szívesen látjuk a Fradiért tenni akaró emberek belépését is közösségünkbe.

    Hozzászólás ideje: 2009. november 16. 16:25

  5. Franto írta:

    Nagyon jó érzés olvasni ezeket a történeteket!
    Én is azok közé tartozom, aki Fradistának született. nálunk is apáról fiúra száll, több generáción keresztül, aminek természetesen én is folytatója szeretnék lenni!
    nem tudok annál szebb élményt elképzelni, mint amikor az apa először kiviszi meccsre gyermekét! szerencsém volt ezt fiúként átélnem, és ha Isten is úgy akarja, akkor apaként sem fogom elmulasztani!

    Hozzászólás ideje: 2009. november 16. 16:43

  6. Gregus György írta:

    Zöld-fehér testvéreim!
    Már régen lettez a cikk felrakva,de csak ilyen kevesen osztják meg másokkal ,hogy lettek szurkolói ennek az egyesületnek.Írjatok!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. december 13. 13:45

HOZZÁSZÓLÁS