2024. december 22. vasárnap

Boldog születésnapot Fenyvesi József!

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. március 7.

fenyvesi-ii-jozsef-1963-1965A hatgyermekes jánoshalmi Fenyvesi család négy fiú gyermeke számára a legelérhetőbb és legkedvesebb játékszert a rongylabda jelentette. Így nem csoda, hogy valamennyien a futball vonzáskörébe kerültek. A legtöbbre a legidősebb fiú, Máté vitte. Dr. Fenyvesi Máté, a Fradi legendás balszélsője, 76-szoros válogatottságig jutott. A rangsorban, a nála hét évvel fiatalabb, József következik.

Fenyvesi József 1940. március 8-án született. Követte a bátyját, s 1963-ban az FTC-be igazolt, ahol Fenyvesi II néven szerepelt. A családon belül nem alakult ki rivalizálás, mert ő a csatársor másik szélén, a jobbszélső poszton játszott. Először 1963. március 27-én mutatkozott be a zöld-fehér csapatban, az Üllői úti Petrolul Ploesti elleni 2:0-s győzelemmel végződött meccsen.

A Fradiban összesen 75 mérkőzésen szerepelt, ebből 36 bajnoki volt. 10 bajnoki és 7 „egyéb” gólt szerzett. Együtt örülhetett bátyjával az 1962/63. és 1964. évi bajnoki címeknek, s részese volt a VVK-sikernek is.

Az 1962/63. évi bajnoki cím megszerzésére dr. Fenyvesi Máté így emlékezett egy régebbi írásban: „Következett a számunkra döntő 25. forduló. Tarjánba utaztunk. Az autóbuszon egymás mellett ültünk az öcsémmel. Már félúton lehettünk, amikor öcsém oldalba bökött: „Mi lesz, Máté?” Én is erre gondoltam. Tíz éve játszottam már a Ferencvárosban, bajnokságot még egyszer sem nyertünk, ám úgy éreztem, ilyen közel soha nem voltunk hozzá. De Tarjánból két pontot elhozni nagyon nehéz, és ha Benéék Pécsett is nyernek, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad.” Majd a krónikás folytatta:

„ Heves volt a játék, a bányászok vezetést szereztek, de a két Fenyvesi ezen a napon „csodát” művelt. A 25. percben Albert átadásából az egyébként nem túl gólerős Józsi egyenlített. Ez még kevés volt, Máté következett. A hajrában gyönyörű egyéni alakítás után bombagólt lőtt, 2:1! És az Újpest? Pécsett kikapott! Mindkét Fenyvesi bajnokcsapatnak lett a tagja.”

József 1965-ben egyre kevesebb szerepet kapott, ezért 1966-ban a Ganz-Mávag labdarúgója lett, ahol 1972-ig játszott, de aktív pályafutásának befejezése után visszaigazolt a Fradihoz, az öregfiúk csapatához.

Kedves Fenyvesi József! Isten éltesse 69. születésnapján!

Balaginho

És egy „családi csapatkép”: A Fenyvesi-csapat egy Jánoshalmán rendezett családi mérkőzésen: Az álló sorban balról az első: Fenyvesi Mihály, a második: Fenyvesi József, a negyedik: Fenyvesi László, az ötödik: Fenyvesi Máté. (A többi játékos is Fenyvesi, illetve rokon)
fenyvesiek

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS