2024. december 3. kedd

Nagy Béla munkássága

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. március 13.

Külön bejegyzéssel kívánjuk felhívni a figyelmet arra a munkára, amit a háttérben folyamatosan végzünk.

In Memoriam Nagy Béla című oldalunkon már a kezdetekkor meghirdettük, a cél a szerző munkásságának feltérképezése. Az utóbbi napokban jelentős áttörést értünk el. Olvasói indíttatásra is, de változtattunk a kezdeti gyakorlaton, ami azt jelentette, hogy egy-egy könyvet feldolgozva ismertetünk. Ehelyett inkább felsoroljuk az életmű fellelhető darabjait, hogy azokról folyamatosan egyre bővebb információval tudjunk szolgálni.

Így mindenki láthatja, hogy milyen művek születtek ezen munkásság során. Van, amit egyelőre csak lefotózunk, hogy legalább így látható legyen, van amit részleteiben ismertetünk. Igyekezetünk több irányú. A rendelkezésünkre álló példányokkal folyamatosan dolgozunk, a még nem ismerteket keressük, hogy azokat is ismertetni tudjuk. Ám azt is elhatároztuk, hogy a lehetőségeink szerint megmozgatunk mindent, hogy a régi, már nem fellelhető művek újrakiadását elérjük. Sőt!

És itt a felkiáltójel abszolút jogos. Azt jelenti, hogy ezt a munkát folytatni kell. Mert a Fradi múltjának ismertetése nem szakadhat meg a krónikás, Nagy Béla halálával. Mert utánunk is jönnek nemzedékek, akik méltán igényt tartanak arra, hogy szeretett klubjukról, csapatukról a lehető legtöbbet tudják.

Ígérjük, rajtunk nem fog múlni!

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS