A tények ismeretében kimondható, a professzionalizmus kezdeti időszaka a Ferencvárosról szólt. Amióta a profi korszak beköszöntött, csak a Ferencváros nyert bajnokságot és Magyar Kupát. Nyert ugyan nemzetközi mérkőzéseket is, ám az igazi nemzetközi áttörés hiányzott. Az is igaz, hogy a frissen kiírt KK küzdelmeibe a hazai sportbürokrácia furcsa döntései következtében az első szezonban nem is nevezhetett. Nem úgy a másodikban! És még ezen kívül is volt örökre emlékezetes sorozat. Nézzük!

Úgy tűnik, a nemzetközi sikerek árát a bajnokságban kellett megfizetni. Az előző évhez hasonlóan hiába lőtte ugyanis a legtöbb és kapta a legkevesebb gólt a a Fradi, ezúttal ez csak a második helyhez volt elég.

Hogy hol úszott el a bajnokság? A történelmet ismerők szerint 1928. december 9-én az Üllői úton, ahol a Bástya együttese 1:0-ra győzött. De hogyan? Idézzük a korabeli tudósítást:

„Nagy meglepetésre a 4.percben a Bástya vezetést szerzett. Sőt, egy veszélyes támadás után a labdát Takács I kézzel érintette, de a bíró sípja néma maradt. Pár perc múlva ugyanez történt a másik oldalon. Ezután Takács II-t a kapu előtt vágták fel, majd a Fradi két kapufát lőtt. A közönség a szünetben a sikertelenség, főleg az elmaradt tizenegyesek miatt volt ingerült. Az öltözőben az egyik szegedi fiú megjegyezte: „Azért, ha egy kis rosszakarat volna a bíróban, már egy tizenegyest kaphattunk volna.” A II.félidőben sem volt „rosszindulat” a játékvezetőben. A 11.percben például Rázsó beadását a szegedi védők kézzel ütötték ki, majd a 23.percben a szegedi kapu előtti nagy kavarodásban ismét kézzel mentettek, de ezen a mérkőzésen a bíró semmiért nem ítélt tizenegyest. Volt viszont kapufa bőven: tizanhat perc alatt három! Turayt dancsolták, a bíró a Fradi ellen ítélt. A közönséget ezzel már annyira kihozta a sodrából, hogy valósággal örjöngeni kezdett, és olyan fenyegető lett a nézőtér hangulata, hogy a rendőrök az állóhely felőli részhez csoportosultak. A 86.percben Takács II-t leterítették. Amíg ápolták, egy hevesvérű néző berohant a pályára és a bírót megütötte. A „betolakodót” ugyan eltávolították, a bíró azonban lefújta a mérkőzést és kijelentette: csak akkor vezeti le a hátralevő 11 percet – hosszabbított volna – ha kiürítik a pályát. A pályán lévő 8 rendőr viszont erre képtelen volt. A vitatkozás addig tartott, amíg teljesen be nem sötétedett. A mérkőzést követő vizsgálatok, intézkedések közben érdekes nyilatkozatok hangzottak el. Szigeti Imre: „A csapat nagyon szépen játszott, óriási fölényben volt, de ez a balszerencse miatt nem jutott gólokban kifejezésre. Ami a meccs vezetését illeti, a bíró a szegediek néhány megmozdulását nagyon enyhén bírálta el. Igazságtalanság lenne a Ferencvárosra nézve, ha egy ismeretlen ember elszigetelt, előre nem látható és éppen ezért emberileg meg sem előzhető cselekménye miatt megfosztatnék egy mérkőzés megnyerésének lehetőségétől. A hiányzó idő utánjátszása meghamisítása lenne a mérkőzésnek, mert más tíz perc az, amit egy frissen kiálló ellenfél játszik le, és más az, amit egy ilyen küzdelem utolsó tíz percének finise jelent.” A fegyelmi bizottság viszont éppen ezt a határozatot hozta: „Zárt kapuk mellett a hátralevő 11 percet december 15-én 1/2 3 órakor le kell játszani!” Az ítéletet a Ferencváros azonnal megfellebezte. Ezután jött a karácsony, újév, és az ügy intézése hosszasan elhúzódott. Még a minisztériumokat is megjárta, de végül a mérkőzés eredménye 0:1 maradt. Mint később kiderült, ha a Ferencváros ezen a mérkőzésen legalább egy pontot szerez, akkor a bajnoki cím újra az Üllői útra került volna!”

A kupában sem sikerült triplázni. Ám ennek nem sikertelenség vagy bírói baki volt az oka, hanem csupán az, hogy az MLSZ az 1928-as olimpiára is tekintettel nem írta ki a küzdelmeket.

Húsvéti Kupa viszont volt. Ennek keretében az Újpestet 5:3-ra vertük, a Hungáriával 0:0-ra végeztünk.

A fentiek ellenére mégis dicsőséges lett a Ferencváros évadja. Az előző szezonban – nem is kicsit – méltánytalanul nem indulhatott el az akkor elkezdődött KK sorozatban. Nem úgy, mint ekkor. 1928. augusztus 19-én, Belgrádban kezdődött:

Beogradszki – Ferencváros 0:7
(Góllövők: Takács II 4, Turay 3)

„Mintha megérezte volna a jugoszláv közönség, hogy a futballsportnak milyen felemelő ünnepe köszönt rá. A Ferencváros csapatáról pedig senki sem sejtette, hogy a szezon elején már olyan tüneményes formában lépjen fel. Akár azt lehetne mondani, hogy a magyar bajnokcsapat nagy híre idézte fel azt a szokatlanul meleg fogadtatást, ami a Ferencváros legénységét szinte a jugoszláv határállomástól kezdve egész vendégszereplése alatt végigkísérte. Nem is tudott azután hova lenni a belgrádi közönség az elragadtatástól, amikor a ferencvárosi csapat a legragyogóbb futballművészettel fizetett. A néző előtt egészen elhomályosult az, hogy voltaképpen a Közép-Európa Kupáért, a Duna menti futballországok hegemóniájáért indult meg ezzel a mérkőzéssel a küzdelem. Inkább úgy látszott, hogy a magyar bajnokcsapat széles jókedvében tartja a bemutató iskolát, hogy tanuljanak tőle a jugoszlávok. Nem az egyes játékosoknak a többiek fölé emelkedő játéka hozta meg a nagyszerű sikert, hanem ismét az együttesnek az a sokszor megcsodált harmóniája, amely pótolni tudja egyesek gyengébb teljesítményét is, hogy végeredményben a nézőnek a legpompásabb élménnyel szolgáljon, amivel csak a legfelső magasságokat járó futballcsapat tud kedveskedni.”

Aztán a folytatás:
1928. augusztus 26. Ferencváros – Beogradszki 6:1
1928. szeptember 9. Admira – Ferencváros 1:2
1928. szeptember 14. Ferencváros – Admira 1:0

És a döntők:
1928. október 28. Ferencváros – Rapid 7:1

„Valami fékezhetetlen erő, kimondhatatlan akarat és lendület hajtotta a Fradit. Minden labdán a magyar játékosok voltak előbb rajta, minden pillanatban ők indítottak támadást. A Ferencvárost sem a szerencse, sem valami más külső körülmény nem támogatta abban, hogy ezt a szörnyű fölényt kiharcolta, hogy ezt a katasztrofális vereséget nagy ellenfelére mérte. Tudása, lendülete, a játékosok szíve, a feladat nagyságához szabott megértése szülte azt, éppen azért a Ferencváros gyönyörű fegyvertényeinek sorában is örökké emlékezetes lesz ez a fényes győzelem.”

A visszavágó már csak formalitás volt (és némi szépségtapasz a Rapidnak):
1928. november 11. Rapid – Ferencváros 5:3

A KK 1928. évi győztese a Ferencváros lett!

És ezzel még nincs vége a dicső szezonnak! Mondhatni, természetesen, ismét túrákon játszott a csapat. De milyeneken? A téli időszakban az ibériai félsziget volt a célállomás: Spanyolországban és Portugáliában játszottak 7 mérkőzést (4 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség). Ám az igazi szenzációt a bajnokság végén lebonyolított dél-amerikai túra hozott. Idézzük fel!

1929. június 30. Sao Paulo: Ferencváros – Sao Paulo válogatott 2:1

Ezen a mérkőzésen játszott először együtt a később legendássá váló T-betűs csatársor: Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut. A brazil játékvezető ezt mondta: „Huszonegy esztendei bíráskodásom alatt még ehhez hasonló nagyvonalú játékot sohasem láttam és sohasem vezettem. Művészei ezek a fiúk a futballnak és én, aki aki az uruguayi futball meglehetősen jó ismerőjének vallom magam, nem tartom kizártnak az uruguayi világbajnok csapat behódolását sem.”

1929. július 4. Rio de Janeiro: Ferencváros – Fluminense 1:1

A Fradi első villanyfényes mérkőzése, ahol a harminc reflektor kétmillió gyertya fényét sugározta.

1929. július 7. Rio de Janeiro: Ferencváros – Rio válogatott 3:3
1929. július 11. Rio de Janeiro : Brazília – Ferencváros 2:0
1929. július 14. Sao Paulo: Palestre Italia – Ferencváros 5:2

És akkor a slusszpoén!
1929. július 21. Montevideo: Ferencváros – Uruguay 3:2
Amsel – Hungler II, Papp – Lyka II, Bukovi, Obitz – Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut
Góllövők: Takács II 2, Rázsó

„A Ferencváros ezúttal olyan nagy feladat elvégzésére vállalkozott, amilyet még egyetlen magyar csapat sem oldott meg. Ennek a vállalkozásnak első állomása Brazília volt, az a Brazília, amelynek futballja a dél-amerikai rangsorban a harmadik helyen áll. Előtte Argentína tartja ez idő szerint a második helyet, míg az elsőn a párizsi olimpia óta kétszeres olimpiai koszorúval övezetten, büszkén, magabízóan áll Uruguay labdarúgása. Az egész magyar futballtársadalom és a szakértők legnagyobb része is úgy vélekedett, hogy a túra első részét legalábbis fél sikerrel járja végig Közép-Európa bajnoka, de a második felében majd a világbajnok csapattal kerül szembe, annak otthonában feltétlenül elvérzik. Vitathatatlanul igaz, hogy az 1928-as tavasz nagy játékát az elmúlt évben egyszer sem produkálta teljes szépségében és nagyságában a zöld-fehér gárda. Uruguay válogatottja még sohasem kapott ki otthonában, de beszéljen a nagy mérkőzés részleteiről következő táviratunk: Uruguay világbajnok csapatát 3:2 arányban legyőztük. Délután 3 órakor napsütéses időben álltunk fel a pályán, melynek nézőterén harmincezer főnyi közönség tombolva üdvözölt. Szokásos üdvözlésünk után a köztársaság elnöke tette meg a kezdőrúgást. A csapat hihetetlen erővel és lendülettel kezdte a játékot már az első percben. Nagyszerű taktikával, fényes passzjátékkal zavartuk meg az ellenfelet, mely valósággal megbűvölve futkosott kombinációink gyilkos húzásai után. Egyik szellemes akció a másikat követte, s a közönség az egyik ámulatból a másikba esett. Szinte nem is tudta buzdítani csapatát, annyira meglepődött a játékosokkal együtt. A 7. perc már eredményes volt. Kohut rohant el a labdával, s a túlsó oldal felé szálló beadását Rázsó a hálóba juttatta. Iramunk nem csökkent. Az ellenfél attakjai megakadnak a védelmen, amelynek ma is Hungler a legerősebb oszlopa. A halfsor egyre-másra előredobja a csatársort, és a 18. percben ismét Kohut jut jó helyzetbe. Beadása most is kitűnően sikerül és Takács II lába biztos Montevideoban is. A siker mintha friss áramot sűrítene minden emberünkbe. Grandiózus játékot játszik az egész csapat. s az ellenfél csak vergődik vele szemben. Bal oldalunk nagyon nagy a támadásban. A 23. percben Obitz remek passzal ugratja ki Takács Jóskát és máris a hálóban a harmadik gólunk, amelyről ebben a pillanatban nem hittük, hogy az utolsó is. Uruguay csapata azonban ezt az eredményességet már nemigen bírta elviselni. A csapat kétségbeesve küzdeni kezdett, s fokról fokra erőszakosabban lépett fel ellenünk. A vereség árnya lebegett a félidőben az uruguayiak felett. A közönség bámulattal adózott játékunknak, az ellenfél azonban nem adta meg magát. Sok támadásunk fulladt el szabálytalan szerelés vagy szabálytalan ítélet miatt, s nem tudtuk előnyünket növelni. Az ellenfél lendületes rohamait azonban jól tartottuk mindvégig. A bíró azonban 6 perccel hosszabbított, s ebben az időszakban csúnyult el az eredmény. A 91. percben Amsel kapuja elé nyomult az uruguayi csatársor és teljesen szabálytalanul nyomták be a labdát a hálóba. A 30 ezer néző azonban megváltásnak látta a gólt és féktelen örömmel ünnepelt, a bíró gólt is adott. Tovább folyt a rohamozás, noha a játékidő már lejárt. Védelmünk állta azonban a harcot, de a 95. percben indokolatlan tizenegyest diktált a bíró, amiből a második gólját szerezte a világbajnok együttes. Egy percig folyt még a játék, az utolsó füttyig.”

1929. július 25. Montevideo: Ferencváros – Montevideo válogatott 4:1
1929. július 28. Montevideo: Uruguay – Ferencváros 3:0
1929. augusztus 1. Buenos Aires: Ferencváros – River Plate 4:3

„A második félidő forró küzdelme a maga nagyvonalúságával extázisba ragadtatta a közönséget. A Ferencváros technikai tudása mindenkit meghódított. Háromszor vezettek az argentínok, a Ferencváros háromszor egyenlített, majd 11 perccel a befejezés előtt a győzelmet is megszerezte Turay.”

1929. augusztus 3. Montevideo: Penarol – Ferencváros 2:0

„A mérkőzést a kijelölt bíró helyett a Penarol egyik tagja vezette, aki azután mindent elkövetett a Ferencváros eredményességének a meggátolásában. Nem elégedett meg azzal, hogy sorozatosan megtorlatlanul hagyta a Penarol játékosainak borzalmas durvaságait, hanem mindezek fokozásául a Ferencváros szabályszerűen elért gólját sem adta meg. Mivel az irreális körülmények miatt amúgy sem lehetett a győzelmet kiverekedni, ezért a játékosok legalább a testi épségükre vigyáztak.”

1929. augusztus 5. Buenos Aires: Ferencváros – Racing 2:1

„A Ferencvárosnak utolsó csepp vérével kellett megverekednie és erején felül küzdött. A játékosok holtfáradtan hagyták el a pályát, ahol a csapat életének egyik legjobb játékát nyújtotta. A túrának kiemelkedően legragyogóbb játékát teljesítette az együttes. Nem volt a Ferencvárosnak egyetlen gyenge pontja sem.”

1929. augusztus 10. Buenos Aires: Argentina – Ferencváros 2:0

Ez a mérkőzés az eredeti túratervben nem szerepelt. Az argentin közvélemény valósággal követelte, hogy a híres európai csapat megmérkőzzön a válogatottjukkal.

1929. augusztus 13. Buenos Aires: Ferencváros – Racing 2:1
1929. augusztus 17. Sao Paulo: Sao Paulo válogatott – Ferencváros 2:1

Hát, ennyi volt! Ennek a túrának csodájára járt a világ. Nem úgy a hazai illetékesek az MLSZ-ben, akik fel nem tudták fogni, milyen szolgálatot teljesít a Ferencváros. Mivel az utolsó négy mérkőzés nem szerepelt az eredeti tervekben, úgy döntöttek, hogy az engedély nélküli játék miatt felfüggesztik a csapat játékjogát. Nem tudni, mi lett volna, ha ezt meg is merik tenni, mert csak lebegtették a témát egészen addig, míg a fiúk hazaérkeztek. Ekkor gyorsan visszakoztak, visszaadták a játékjogot, sőt a Csehszlovákiával esedékes válogatott mérkőzésre a komplett Ferencvárost akarták kiállítani. Lehet, így is történt volna, ám Tóth-Potya edző a sérülések és a nagyfokú fáradtság miatt ez ellen sikerrel emelt vétót.

Az 1928-29-es szezonban játszott díjmérkőzések összesítése:

55 mérkőzés: 35 győzelem, 9 döntetlen, 11 vereség: 168 : 77 gólarány

Az amatőr csapatként szereplő FTC 1928-29-ben az amatőr bajnokság I.osztályában, a Springer-csoportban az 1. helyen végzett, 18 mérkőzésen 14 győzelemmel, 2 döntetlennel és 2 vereséggel, 70:21-es gólkülönbséggel.

Egy emlék Sao Paulo-ból, egy győztes mérkőzés után:

Forrás:
Nagy Béla Fradi futballkrónika 1899-1973
nemzetisport.hu