2009. 03. 14. Ez az a nap, ami más volt, mint a többi.

Ezt a napot soha nem fogom elfelejteni. Hogy miért? Mert olyan élményekben volt részem, amelyekről korábban csak álmodozhattam. De ezen a napon ezek megvalósultak.

Reggel korán indultam. A buszút közben a kilométerek nagyon lassan fogytak. Hosszú és monoton út volt. De aztán, amikor 2,5 óra utazás után megláttam a Budapest táblát, akkor fellélegeztem. Végre. Végre megérkeztünk. Aztán jött egy még csodálatosabb és még katarzisosabb pillanat. Megláttam a Szentély kandelábereit, aztán a Székházat. Talán itt tudatosult bennem, hogy igen itt vagyok. Régen láttam utoljára élőben, de most újra itt voltam, újra eljutottam oda. Karnyújtásnyira az imádott csapatom Szentélyétől. Alig vártam, hogy megálljon a busz. Leszálltam. És itt a szó szoros értelmében is értelmezhető ez a szó, mert szinte repültem. A pályaudvarról átmentem a Stadionhoz. És akkor és ott folytatódott és fokozódott az az érzés, ami a Szenjtély megpillantásával kezdődött. A pulzusom az egész nap folyamán jóval meghaladta az optimálist és rendre az egekbe szökött. És az élmények egymást múlták felül. Nagy áhítattal sétáltam körbe-körbe a Stadion körül, úgy éreztem magam, mint aki a Mennyben lépked egyik felhőről a másikra szökkenve. Nemsokára találkoztam két kedves barátommal Tibuval és feleségével Moncsival, akiket ,mint még sok számomra fontos embert, a Fradinak köszönhetően ismertem meg. Elsétáltunk a Fradi bolthoz, ott ezután találkoztunk Sanyival, akinek többek között sokat köszönhetek, hogy megélhettem azokat az élményeket, amelyekről most ebben az élménybeszámolóban fogok mesélni. Majd miután kinyitott a Fradi Shop, Tibuék megajándékoztak egy nagyon szép zöld Fradi pólóval, aminek nagyon örültem és nagyon sokszor van rajtam azóta is.
Ahogy a Limpi 7 feliratú Fradi mez is, amit pedig Józsinak köszönök mégegyszer, mert ő abban segített sokat nekem.

Ezután elbúcsúztunk Tibutól és Moncsitól és Sanyi ezüst színű autójába pattantunk és elindultunk Budakalászra, kedvencemhez Páling Zsolthoz. Hú, leírni is milyen csodálatos, és még milyen volt ezt megélni. Ez a következő sorokban kiderül…:)

Útközben a pulzusom az egekbe szökött és a gondolatok cikáztak a fejemben. Jézusom, a Pálinghoz megyünk! Nem hiszem el, nem hiszem el! Ez álom vagy valóság? Csípjetek meg, nem hiszem el, hogy ilyen nagy élmény előtt állok. Végig ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben. Odaértünk. Egy szép tó mellett sétáltunk el, én pedig a telefonomra tett Páling videókkal fokoztam, az amúgy már nem nagyon fokozható hangulatomat, hiszen az egekben jártam. Aztán megláttam Sisakot. Ott állt előttem. És akkor, mint akit kiütöttek. K.O. Transz 1.0. Nem hittem el, hogy ez megvalósult. Mert az ember, bár tudja kihez megy, de amikor ott áll előtte, akkor tudatosul benne, hogy igen, sikerült, ott áll a legnagyobb kedvence előtt. Nagyon zavarban voltam, szó alig jött ki a számon. Pedig annyi mindent elterveztem, de egyszerűen annyira nagy élmény volt, hogy teljesen a hatása alatt voltam. Zsolttal ott volt a nagyobbik fia Bence is, aki sokáig focizott, de már abbahagyta és más sport felé vette az irányt. Miután leültünk megmutattam Sisaknak a videókat, amelyeket a telefonomra tettem. És közben mesélt az élményeiről, a nagy meccseiről, a pályafutásáról, pozitív és negatív élményekről. És én hallgattam nagy-nagy áhítattal. Csodálatos volt. Óriási, csodaszép percek voltak. Azt hittem ezt az élményt nem lehet felülmúlni.

Besétálni a Szentély gyepére, több tízezer ember előtt. Ezt nem lehet papírra írni, ezt egyszerűen érezni kell. De ne siessünk ennyire előre. Mert az előzmények sem voltak semmik. A meccs előtt a Székháznál volt a találkahely. A Baráti Kör játékának három nyertese itt találkozott a szervezőkkel. Miközben vártuk, hogy mindenki odaérjen, sürögtek-forogtak a Fradi legendák, vezetők, jelenegi játékosok. Akárhova néztem mindenhol ismerős arcokat láttam. A Császár, Szűcs Lajos, Nyilasi Bálint, a Wolfe testvérek, Kamate, Szkukalek, Berki Krisztián stb. stb. Nem sokkal később megérkezett Klaudia, Szlif és darryl is, majd bementünk a szigorú biztonsági védelem alatt álló Székházba. Ezt sem gondoltam volna, hogy én valaha bejutok oda. De megéltem. Bent láttam egy kanapén ülve Lipcsei Petit és idősebbik fiát az ifjabbik Petit, Zsivoczky-t és Men Yang-ot. Aztán felmentünk egy lépcsőn és a Baráti Kör irodája felé vettük az irányt. Miután bementünk, gratulált nekünk dr. Springer Miklós, alapítóelnökünk unokája, Rudas Ferenc, legendás játékosunk (aki nem tévedés már 1941-ben játszott a Fradiban) és Hélisz József a Baráti Kör főtitkára. Óriási élmény volt kezet fogni velük. Ezután még ott maradtunk az irodában és Rudas Feri bácsiék anekdotáztak, történeteket meséltek a Fradi dicső múltjából. Nagyon jó érzés volt ott lenni azokban a percekben és hallgatni ahogy mesélik, azokat a sztorikat! Azokat a perceket sem fogom elfeledni soha! De ezután jött valami. Egy olyan dolog, ami aztán tényleg felülmúlhatatlan.

Kiléptünk a székházból. Ott ahol a játékosok szoktak. És igen akkor aztán olyan nagy élménydózis ért, hogy azt nehéz lerni. Olyan szemszögből láttam a Szentélyt, amilyenből még soha. Azt láttam, amit a Springer szobor. Ez valami csoda volt. Miközben vártuk, hogy „átléphessünk a Menyország kapuján”, megörökítettek minket négyünket győzteseket közösen és azután dr. Springer Miklóssal és Rudas Ferenccel a Springer szobor előtt, aztán sikerült lefotózkodnom a Zöld Sassal 🙂
Ezután kezet fogtunk elnökünkkel Rieb Györggyel, ami szintén szép pillanat volt.

Aztán eljött a várva-várt pillanat. Elindultunk. A Szentély kezdőkörébe. És itt ebben a pillanatban csúcsosodott ki az a transz állapot. A nap csúcspontja. Annyira nagy élmény volt ez, hogy alig emlékszem valamire, mert olyan nagy pozitív hatása volt azoknak a pillanatoknak. A Stadion közepére érve átadták a díjakat. Mind a három díjazott kapott egy a Fradi legendák által aláírt labdát. Óriási kincs ez egy Fradista számára. Emellett bérleteket, jegyeket a Bőcs elleni meccsre és egy szép emléklapot. Csodálatos percek. Óriási miliő. Aztán lesétáltunk a pályáról, pedig szerintem mindenki nevében mondhatom, szívesen maradtunk volna…:) De kezdődött a meccs.

Nagyon sok ember jött a meccsre, a lépcsők tetején is tumultus volt. És csodálatos első félidőt láthattunk. A második félidő már elmaradt a várakozásoktól, de a lényeg, hogy nyertünk és megvolt az elégtétel. Legyőztük a Bőcsöt.

Ezt a napot soha nem fogom elfelejteni. Hogy miért? Mert olyan élményekben volt részem, amelyekről korábban csak álmodozhattam. De ezen a napon ezek megvalósultak.

2009. 03. 14. Ez az a nap, ami más volt, mint a többi.

Köszönöm Istenem, hogy Fradistának teremtettél!

Limpi