Emlékezzünk Takács I Gézára
És hogy miért emlékezzünk pont most?
Mert 1899. május 2-án, 110 évvel ezelőtt született! Igen, igen, egyetlen nappal korábban, mint a Ferencvárosi Torna Club, az a klub, amelynek később legendás játékosa, ízig-vérig szívembere, mindhalálig rajongója lett.
Aktív pályafutása a még jócskán amatőr FTC-ben kezdődött és a már valóban profi Ferencvárosban fejeződött be. A tétmérkőzéseket összefoglalja az adattárunkban róla található bejegyzés, amelyet ki lehet még egészíteni további 217 pályára lépéssel, hiszen abban a korban a csapatok a mindenkori versenynaptárat barátságos mérkőzésekkel egészítették ki. És nem amolyan felkészülési jellegű mérkőzésekkel, mint amilyenekhez ma szoktunk, hanem a tétmeccsekhez hasonlóan „vérremenő”, igazi presztízscsatákkal, amelyek ellenfelei a korabeli Európa neves futballcsapatai voltak. Ily módon Takács I Géza a krónikák szerint 492 alkalommal lépett pályára a Fradi zöld-fehér mezében.
El kell mondani róla, hogy miért volt Takács I. Azért, mert testvéröccse Takács József is labdarúgó lett, nem is akármilyen! A futball és az FTC történelme iránt fogékonyak azonnal rávágják, ő volt Takács II, a „kis Taki”, a Ferencváros legendás „T-betűs csatársorának” oszlopos tagja, a korabeli kapusok egyik réme. De ez a megemlékezés most nem róla szól, egyszer annak is eljön majd az ideje.
Maradjunk Takács I Gézánál, aki a fradista emlékezetben, mint „Mari néni” is megmaradt, ez volt ugyanis a beceneve. Ezt a futballpályán fura nevet akkor kapta, amikor a Ferencváros a később legendássá váló dél-amerikai túrájára utazott 1929-ben. A vezetők a túra alkalmából új szerelést rendeltek a csapatnak. Takács a térdig érő, bő nadrágban úgy festett, mintha szoknya lett volna rajta. Amikor kilépett a pályára, egy szurkoló felkiáltott: – Úgy néz ki, mint egy Mari néni! Mindenkinek megtetszett, így lett Takács Gézából Mari néni.
„Mari néni” aztán jól főzött, az ellenfél csatárai gyakran eltűntek a fazékban, amint ez a korabeli vicces fotómontázson is látható.
Kemény, de mindig határtalanul lelkes és megbízható játékával az FTC-publikum egyik kedvence volt.
Volt egy legendás mérkőzése, 1929.03.25-én, a Ferencváros – Újpest rangadó, ahol súlyos sérülést szenvedett, ám ennek ellenére visszament a pályára, sőt gólpasszt adott. A korabeli Sporthírlap így írt erről:
„Boldog lehet az, aki látta az alig ténfergő Takács briliáns, Orth-szerű rézsút kiadását, melyre teljes rössel kellett startolni Kohutnak, hogy azt góllá értékesítse. Mari néni újból való megjelenése óriási erőt öntött a Ferencvárosba. Szinte újjáéledt, lelkesedett és tüzelt. S így lett az eredmény 3-1!”
Maga az érintett így emlékezett:
„Az öltözőben a fiúk körülfogtak, csókoltak, öleltek. Bukovi sírva fakadt a boldogságtól. A lábam veszettül sajgott és lüktetett, de így is gyönyörű érzés volt.”
Takács Géza csontrepedéssel játszotta végig ezt a mérkőzést…
Az „öreg csont” azonban hamar összeforrott, s a kapitány június 2-án Szegeden már elfoglalta helyét a csapatban. A korábban is idézett Sporthírlap ekkor így írt:
„Kemény játékos hírében áll. Mestere a csatárok ofszájdra állításának, s széles mosollyal fordul gyakran a közönség felé, ha sikerült a beugratása és az ellenfél csatárai meglepődve és bosszankodva vesznek tudomást a bíró fütyüléséből arról, hogy a vén róka túljárt az eszükön.”
Ugyanekkor Takács Géza::
„Játszom addig, amíg érzem, hogy még tudok, s aztán egy napon odateszem a futballcsukát Tóth-Potya elé, köszönöm a jóságát, elmegyek nyugdíjba, talán megnősülök…”
Ez a búcsú még négy évet váratott magára, Takács I Géza még a 100%-os bajnokcsapatban is kitett magáért. A korabeli mondák szerint ráadásul nem csak a pályán, hanem evésben is! A Fradi vendéglő legjobb fogyasztójának titulálták…
1965-ben, 66 esztendősen távozott az élők sorából.
Emlékét őrizzük!
Simon Sándor