2024. december 25. szerda

Egy szurkoló véleménye fél évvel ezelőtt és most

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. május 19.

polo1Az alábbi cikkben szembesítem magam azokkal a gondolatokkal, amelyeket kb. fél esztendővel ezelőtt fogalmaztam meg és tettem közzé internetes fórumokon. Tudom, hogy akik e sorokat olvassák, olvasták azokat is, talán mégis hasznos a felelevenítés. Ha meg netán, valaki csupán e sorokra téved ide az internet viharos tengerén hajózva vagy a keresőmotorok rejtelmei által, azoknak linkelem majd az idézett eredeti cikkeket is.

Gondolataimat a három E betűről akkor kezdtem el írni, amikor tavaly ősszel nagyon úgy tűnt, hogy ez az NB II-es szezon sem múlik el úgy, hogy ne legyen nekünk egy komoly ellenfelünk. Akkor, miután mindjárt a második fordulóban legyőzött minket, a Bőcs csapata élvezett akkora médiafelhajtást és még ki tudja mit, hogy az sokaknak eszébe jutatta az elmúlt két év keserves emlékeit. Az őszi szezon üldözőverseny volt, a szurkoló pedig elbizonytalanodott. Ebben a hangulatban gondoltam, hogy a múltból kellene erőt merítenünk. Ekkor írtam a „Hogy lesz valaki Fradista?” című cikket. Ebben emlékeztettem eleink áldozatvállalására, amely azzá tette az FTC-t, ami lett, kiemelve a három E betű történelmen átívelő jelentőségét:

„A három veretes E betű! Valahol itt van a Fradizmus lényege. Csak szilárd egységükben képesek legyőzni az egyetlen P betű, a pénz állandó kísértését. Mert abban biztosak lehetünk, hogy nem csak napjainkban van a pénznek ilyen szerepe, régen is volt. A Fradi, azonban azért maradhatott Fradi, mert a P nem tudott a három E közé férkőzni. Fradisták sokasága szerte a világban reméli, hogy ma sem és a jövőben sem tud!”

Ezt a gondolatot ma is fenntartom. És a tavasz történéseit látva hiszem, hogy jó irányban haladunk.

A következő gondolatsorom már konkrétan az „Erkölcs, Erő, Egyetértés” címet viselte. Ebben kérdéseket tettem fel:

„Mit jelent nekünk az, hogy Fradisták vagyunk? Mit teszünk ezért személy szerint? Mit jelent nekünk ma az a mágikus 3 E betű? Mit jelent a tulajdonjogot megszerzőknek? Mit jelent a vezetőknek? Mit jelent a benne dolgozóknak, edzőknek, sportolóknak? Mit jelent a klubért tűzön-vízen át kitartó fanatikusoknak, szurkolóknak? Mit jelent az egyszerű nézőknek, szimpatizánsoknak?”

A válaszokat azóta is keresem, akivel találkozom és el tudok beszélgetni vele, erre mindig rákérdezek. A válaszokat feldolgozni azonban nem könnyű. Ebből a szempontból talán a „legkönyebb” sorsa a játékosnak van. Ha ő teszi a dolgát, gólt lő, gólt akadályoz meg, látványosan vagy megbízhatóan játszik, már válaszolt is a kérdésre. A vezető szempontjából már bonyolultabb a dolog, nem is oly magától értedődőek a válaszok. Az edzőt elvileg lehetne a játékoshoz sorolni, hisz ha eredményt produkál a csapata, akkor ő is válaszolt a kérdésre. Ám ez a tavasz megmutatta, hogy ez mégsem ilyen kristálytiszta. Van eredmény, valljuk be, sokkal több, mint amennyit az ősszel a szurkolók szinte mindegyike elvárt, mégsem fenékig tejfel az edző élete. És itt vagyunk a döntő tényezőnél, a szurkolónál, akinek a legbonyolultabb a lélektana. Ha nincs eredmény elégedetlen és fejeket követel (hozzáteszem, joggal), ha a csapat a saját szintjén hozza az eredményeket és lelkesen is játszik, akkor megtapsolja (hozzáteszem, jogosan), de mit mondjak akkor, ha a csapat várakozáson felül hozza az eredményeket, olykor (nem is kis számban) látványosan, gólszüretet rendezve játszik, mégis az elégedetlen hangok vannak többségben. Ha valaki ebbe logikusan belegondol, nem is tud mit mondani. Ebben az esetben ez egészen biztosan nem a játékról, a Fradiról szól, hanem valami másról, aminek viszont semmi köze a 3 E betűhöz. Decemberben azt is kérdeztem:

„Mi lenne, ha tavasszal, minden különösebb fanyalgás nélkül egyre többen lennénk a lelátókon? Nem csak a szervezett szurkolói csoportok, hanem jönne mindenki, aki segíteni szeretne. Mert most tudna segíteni.”

Sokan is voltunk kétszer, az első két tavaszi meccsen. Talán akkor még fanyalgás sem volt. Ám utána ez elült és a fanyalgás is egyre erősebb lett. Pedig nyertünk, sorban és mindig!

Vágytam akkoriban arra is, hogy

„Nem csak a kapu mögött, hanem mindenütt újra zeng a lelátó, mint ahogy a nagy Fradi sikerek idején mindig is zengett.”

Erre még mindig várok. Lehet, hogy ez a siker nem olyan nagy, mint a volt Fradi sikerek? Abszolút értékben biztosan nem, hiszen ez csak az NB II Keleti csoport. De végre úgy nyertük meg, ahogy mindig is kellett volna!

Decemberben a vágyaimat így folytattam:

„És nem az ellenfelet vagy a vezetést szidja, nem politizál, hanem az EEE jegyében a csapatot élteti.”

Úgy tűnik, ez egy igazi sziszifuszi küldetés, az EEE jegyében a csapatot éltetni. Mennyivel könnyebb politizálni, az ellenfelet szidni. Utána meg azt, aki ezért szankcionál és így tovább. A vágyam most is változatlan, aki a Fradinak szurkol, az a Fradinak szurkoljon, ne mással foglalkozzon, végre ezek az emberek legyenek többségben. És ha ez bekövetkezik, akkor ők maguk fogják kiszűrni maguk közül azt, aki csak a Fradinak árt a cselekedetével.

„Le kell győznünk a türelmetlenkedés okozta izgalmainkat. Miért nem azt igazolják, akiket mi szeretnénk, miért nem úgy dolgoznak, ahogy mi szeretnénk. A tulajdonosoknak, vezetőknek is figyelembe kell venni a munkájukat figyelő, annak eredményét élvezni akaró szurkolók véleményét. Minimum azzal, hogy hitelesen tájékoztatják őket, őszintén beszélnek arról, mit és miért tesznek, és ki akarják szolgálni őket. Az edzők és játékosok helyzete talán a legnehezebb. Egyrészt ők az eredmények tényleges szállítói, másrészt ők felülről is, alulról is présben vannak. Ha az eredmények jönnek, nyilvánvalóan sokkal kevesebb a kritika feléjük, ha kevésbé sikeres szériában vannak, innen is, onnan is egyre több kritikát kapnak.”

Ezeket most is fenntartom. Megtoldva azzal, hogy a játékosok és az edzők helyzete úgy tűnik kezd kiszámíthatatlanná válni. Mert hozzák ők az eredményeket, mégis szurkolói kritikák össztüzében állnak. Egyet azonban bátran kijelentek: a futball nem pontozásos, hanem eredménycentrikus sportág. Ha csendben kérhetem, a kritikai hangokat is ehhez kéne szabni…

Még mindig decembert írtunk, amikor az előző cikket folytattam „Még egyszer a három E betűről„. Ebben találtam azt írni, ami sajnos ma is áll:

„Gondoljunk csak bele, a történelemben hányan és hányszor próbálták leradírozni a Ferencvárost a térképről. Próbálkoztak mindennel, a színek, a címer elvételével, uniformizálással, büntetéssel. De nem sikerült senkinek. Nem sikerült sem kívülről, sem belülről. Bárki akarta, nem tudta megtenni, de nem tudta az érzéseket sem kisajátítani. Mert nem lehet, ezek az érzések apáról fiúra szálltak és szállnak, merem remélni ma is ott szunnyadnak a fiúk lelkének mélyén, csak elő kell hozni őket. Nem egymásnak ugrani kell és főleg nem egymásnak ugrasztani! Nem a másik döntéseit felelőtlenül kritizálni! Nem kell a másikban zsigerből ellenséget látni!”

„A Fradiért küzdjünk, véletlenül se ellene. A Fradi bennünk van!”

Fél esztendővel később, a pontveszteség nélküli tavaszi menetelés végefelé, nem gondoltam volna, hogy újra idéznem kell eme sorokat, amelyeket változatlanul és meggyőződéssel vallok.

Befejezésül egy hosszabb idézet, amelyet ugyancsak tavaly decemberben jelentettem meg „A szurkoló hangja” című írásban:

„Meggyőződésem, hogy az ellenfelek újra (csakúgy mint régen) remegő lábakkal lépnék át már az öltöző küszöbét is, nyoma sem lenne a ma oly divatos, lebecsülő nyilatkozatoknak. És nem utolsó sorban a tulajdonosunk láthatná, amit most még csak el sem képzel, hogy mit vett meg! Nem egy futballcsapatot, hanem a FRADIT. Arra agitálok mindenkit, bizonyítsuk be ezt a tulajdonosnak. Egészen biztos, neki is, de mindannyiunknak megéri! Látok erre esélyt, hisz a Fradizmus még mindig ott szunnyad azok lelkében is, akik ma eltávolodtak. De nézik a Fradit a tévében, olvassák a róla szóló híreket az újságokban, az interneten. Elegendő megnézni a tévétársaságok nézettségi mutatóit, a honlapok látogatottsági statisztikáit. Tudják ezt az újságírók is, a Fradival sokkal könnyebb eladni a médiumot, mindegy hogy mit, de írjanak róla. Írnak is, ki-ki vérmérséklete szerint. Mai elbulvárosodott világunkban sajnos a negatív szenzáció az igazi szenzáció, ezt keresik, ezt veszik. Tudom ezt, ám ennek ellenére szembe megyek ezzel a gyakorlattal. Szeretnék csak a pozitív oldalra koncentrálni, akkor is, ha ezt nem olvassák annyian. De abban bízom, hogy akik olvassák, azok továbbadják minél több ismerősüknek ezt a pozitív üzenetet. A Fradit a szurkolói tették naggyá, mindenképp a legnépszerűbbé, újra nagy, a legnagyobb csak a szurkolói segítségével lehet.”

Nos, az ellenfelek már újra remegnek, nyoma sincs a lebecsülő nyilatkozatoknak, sőt a tulajdonos is látja a Fradi igazi értékeit. A sajtó, a bulvársajtó még tartja állásait, próbálkozik lendületesen a Fradit lejárató, a fradistákat megosztó cikkekkel. De már ott is feltűnnek, és mily üde színfolttal, olyan pozitív hangvételű cikkek, amelyek fél évvel ezelőtt még csak köreinkben jelenhettek meg. Ez is azt bizonyítja, hogy a változás elindult, a Fradi újra nagy lesz!

Gratulálok a csapatnak, edzőjének és minden játékosának, az NB II mezőnyének diadalmenetben történő legyűréséhez és szívből remélem, hogy jövőre, sokkal kevesebb saját szurkolói ellenvélemény között, az NB I is erre a sorsra jut.

Hajrá Fradi!

– fradissimo –

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS