Az ulloi129.wordpress.com oldalon olvastuk egy átigazolással foglalkozó cikk alatti hozzászólásként a következőket. Tibu1 “követte el”, akinek gondolatai már megjelentek az oldalunkon. A szerzőt elértük és engedélyével külön is megjelentetjük az írást, mert nem csak hozzászólásként hanem alapcikként is kiemelésre érdemesnek tartjuk. Olvassa el a teljes cikket »

Elnézést kérek azoktól, akik ezen a ponton egy Vincze Ottóval készült interjút (mert a szavazáson őt tették első helyre) vártak, az egyelőre időpont egyeztetési nehézségekkel küszködik, ám egészen biztos sorra fog kerülni. Adódott viszont egy rendkívüli alkalom, amit korábban nem is reméltem, így érthetően örömmel fogadtam, hogy létrejöhetett. Mai beszélgetőtársam: Gera Zoltán. Olvassa el a teljes cikket »

Érdekes egy szezon kezdődött 1958. augusztus 20-án. Lejátszották az MNK döntőjét. Annak a kupasorozatnak a döntőjét, amely 1955-ben kezdődött. Példátlan ez nem csak a magyar, de a nemzetközi futball történelmében is. A Ferencváros bejutott ebbe a döntőbe és ha már bejutott, meg is nyerte. Az ellenfél a salgótarjániak csapata, az SBTC volt, az eredmény pedig 2:1. Olvassa el a teljes cikket »

A forradalom leverése után 1957 elején újraindult a futballélet. A Fradi újra Fradiként és zöld-fehérben indulhatott. A Hajrá Fradi immár legálisan szólt, és szólt is, jó hangosan! Olvassa el a teljes cikket »

Sorozatunk olyan évszámhoz érkezett, amely sorsfordítóvá vált a magyar nemzet történelmében. Természetes, hogy ez a Fradit sem hagyta érintetlenül. A nép, az istenadta nép, a politikacsinálók legnagyobb meglepetésére felkelt a zsarnokság ellen. Ferencváros, mint kerület is aktív részese volt a történéseknek, amiből a klub sem maradhatott ki. Újjászületett, visszavette nevét és színeit, amit a szívekből úgysem tudott kitörölni senki. Olvassa el a teljes cikket »

Fiatal csapatunk visszatalált a Fradi hagyományaihoz méltó útra, visszatért a bajnoki dobogóra, több tízezernyi, a helyszíneken is szurkoló fradista nagy-nagy örömére. Mindenki a folytatást várta.  Olvassa el a teljes cikket »

Kérdések szezon után, szezon előtt.

Szóval, hány Fradi van? Valamikor automatikus lehetett a válasz, Fradi csak egy van! Ma, olvasva a híreket, az alájuk írt hozzászólásokat, egyáltalán nem vagyok biztos ebben. Minianalízist végezve nézzük csak az utolsó fél esztendőt. Úgy kezdődött, hogy az őszi idény végeztével a csapat, az első helyen végezvén elment pihenőre. A csapat elment, szurkolói oldalakon pedig felcsaptak az indulatok. Micsoda dolog, hogy egy Bőcs leckézteti a Fradit? Hogy annak edzője lekezelő nyilatkozatokat adhat? Egy Fradinak ezt a mezőnyt fényévekkel kéne megelőznie, ehhez pedig igazolnia kell! Ez az, amiben többé kevésbé mindenki egyetértett. Repkedtek a nevek, ki kell nekünk és kitől őrizzen meg az Isten. Olyan nevek is röpködtek, akikről a javaslóján kívül más egyáltalán nem volt jó véleménnyel, vagy nem is ismerte. A csapat vezetői meg csak pihentek. Illetve dehogy, hisz a későbbi tények azt bizonyították, hogy már tárgyaltak, elképzelték a jövőt. Apró bökkenő, nem azokkal a nevekkel, akikkel az ezerfejű cézár közönség dobálózott. Gipsz Jakab helyett Jacob Plaster jött. De csak olyanok, akiket ők ismertek, úgy a képességeiket, mint a munkához való hozzáállásukat. Ők a vezetők, ők döntöttek, nem törődtek a szurkolói ellenszéllel, mert az aztán volt: miért ilyen nevenincs senkik jönnek, a jól ismert magyar sztárok (vagy ha nem is sztárok, de legalább játékosok) helyett? Gondoltam, majd az eredmények igazolják a döntés helyességét, vagy épp ellenkezőleg azt, hogy hibás döntést hoztak. Az eredmények pedig magukért beszéltek. 13 mérkőzés 13 győzelem, 20 pontos előny, azaz meglett a korábban áhított fényévnyi különbség (az utolsó két meccset most szándékosan nem veszem ide). A különbség meglett, csak a béke nem. Miért nem volt meggyőzőbb, izgalmasabb a játék? Ennyit a magyarok is tudtak volna ekkora költségvetésből! És még sok-sok volna. Csak egyet felejtettek el a kritikusok, ez a Fradi volt, olyan Fradi, amelyik úgy ment végig a mezőnyön, ahogy egy Fradinak kell. Az egy és oszthatatlan Fradi, amelyik mellé ráadásul hibátlan eredmények is társultak. És a válasz nem a még hangosabb, sokkal hangosabb „Hajrá Fradi” lett. Miért? Végezzünk egy gondolatkísérletet: ha ugyanezt az eredményt 11 ifjú vérfradista, minden génjében zöld-fehér futballista, 11 fiatal „mifiunk” produkálja, akkor mit mondanánk? Gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, akkor mindenki elégedett és követeli csak így tovább! Nem lenne akadékoskodás, hogy ez csak az NB II volt, az NB I mennyivel nehezebb, hiszen a mi fiaink együtt nőnek az akadályokkal, a magasabbakat is simán veszik, a vérükben van a Fradi. Következzék a kísérlet második fázisa, ha ezt az eredményt 11 még mindig vérfradista, de már csak felerészt ifjú ember produkálja. Vélem, ekkor már nem lenne teljes az összhang, jönnének a javító szándékok, jó ez, nekivághatunk így is, de nem ártana egy két további tehetséget a csapatba építeni, egyrészt hogy tanuljanak, másrészt hogy átvehessék az idősebbektől a stafétabotot. Ám az is biztos, a többség még mindig nagyon boldog és optimista lenne. Harmadik fázis: az eredményt 11 fiatal magyar futballista éri el. Örülnénk, hogy miénk a jövő? Vagy számonkérnénk a klubhűséget, hogy csak ugródeszkának használnak? Javasolnánk melléjük fradivérű embereket és idősebbeket? Némely véleményt olvasva, biztos vagyok benne, hogy igen. Negyedik fázis: 11 magyar futballista hozza az eredményt. Bizton erősödnének a kritikai észrevételek. Fiatalítani kell! Fradista fiatalokat kell beépíteni! Biztos, hisz ha ilyen helyzet lenne, még tanulhatnának is a fradista fiatalok, persze ha lennének olyanok. Jöjjön hát az ötödik fázis, az, ami meg is történt, az eredményeket az a mixelt csapat éri el, amit a szakmai vezetés elképzelt. Vannak benne fiatalabbak, idősebbek, ám döntő többségükben nem a magyar futballban szocializálódott játékosok. Azok, akikben a szurkoló az elején nem hitt, mert nem ismerte őket. Ám úgy tűnik, hiába ismerte meg őket, hiába hozták az eredményeket, bennük semmi bizalom nincs a jövőre nézve. Nem baj az sem, ha a korábbi nevenincs senkik már bizonyítottak, ők biztosan nem fejlődőképesek, nekik sok lesz az NB I. Erősíteni kell, de nagyon! Jönnek a hangok ugyanúgy, mint fél esztendővel ezelőtt. És most sem a vezetők által esetlegesen elképzelt további nevenincs senkik kellenek, hanem fantasztikus magyar spílerek, akik épp szabaddá válnak vagy ha nem is, de mindenképp meg kéne őket szerezni.

Visszatérve a gondolatkísérletre. A Fradi mindig az, amelyik játszik! Ha jól játszik és eredményeket ér el, akkor én örülök és bizakodom, hogy ez a szakasz soká fog tartani. És nem érdekel, hogy milyen korosztály, milyen náció alkotja az eredményes csapatot. Az én Fradim az, amelyik játszik! Ha sikeres, akkor roppant büszke vagyok, ha vereséget szenved, akkor egy pillanat kétségbeesés után erőt vesz rajtam a remény, hogy legközelebb kijavítja. (Persze, csak ha látom, hogy van alázat a játékosokban, tudják milyen mezt viselnek és ők is sajnálják, szégyellik a vereséget.) Ezen a tavaszon az én Fradim sikeres volt és semmi okom azt hinni, hogy ez a sorozat nem folytatódik. Én már csak ilyen konzervatív vagyok. Örülök annak is, hogy a szakmai vezetés megint csak „pihen”, nem a körmét rágva a szurkolói javaslatokat várja. Fél évvel ezelőtt ez bejött, hiszem, most is be fog jönni! És szurkolni is fogunk ennek a Fradinak? Én igen!

HAJRÁ FRADI!

Simon Sándor

Abban a korban nagyon „divatos” volt jelszavakat gyártani. Talán, a magát csak Fradinak hívő csapat nem pártkatona munkatársai is kiadhattak 1954 elején egy ilyen jelszót: Tovább a fradista úton! A csapat ugyanis felállt, persze hogy felállt, a rámért csapások ellenére. Az 1952-es mélypont (9.hely) után 1953-ban már ötödik lett a megfiatalított csapat. A fradista út hagyományai a dobogót jelentették. Olvassa el a teljes cikket »

Az elmúlt esztendő után egyértelmű volt a célkitűzés: javítani kell! A szakvezetők úgy döntöttek, jöjjenek a tehetséges fiatalok, akik jöttek, láttak és előre lendítették a csapat szekerét. Olvassa el a teljes cikket »

A piros-fehérbe öltöztetett zöld-fehérek ebben az évben legfeljebb csak azzal vigasztalódhattak, hogy Dalnoki Jenő Helsinkiben olimpiai bajnok lett. Olvassa el a teljes cikket »