Kérdések szezon után, szezon előtt.

Szóval, hány Fradi van? Valamikor automatikus lehetett a válasz, Fradi csak egy van! Ma, olvasva a híreket, az alájuk írt hozzászólásokat, egyáltalán nem vagyok biztos ebben. Minianalízist végezve nézzük csak az utolsó fél esztendőt. Úgy kezdődött, hogy az őszi idény végeztével a csapat, az első helyen végezvén elment pihenőre. A csapat elment, szurkolói oldalakon pedig felcsaptak az indulatok. Micsoda dolog, hogy egy Bőcs leckézteti a Fradit? Hogy annak edzője lekezelő nyilatkozatokat adhat? Egy Fradinak ezt a mezőnyt fényévekkel kéne megelőznie, ehhez pedig igazolnia kell! Ez az, amiben többé kevésbé mindenki egyetértett. Repkedtek a nevek, ki kell nekünk és kitől őrizzen meg az Isten. Olyan nevek is röpködtek, akikről a javaslóján kívül más egyáltalán nem volt jó véleménnyel, vagy nem is ismerte. A csapat vezetői meg csak pihentek. Illetve dehogy, hisz a későbbi tények azt bizonyították, hogy már tárgyaltak, elképzelték a jövőt. Apró bökkenő, nem azokkal a nevekkel, akikkel az ezerfejű cézár közönség dobálózott. Gipsz Jakab helyett Jacob Plaster jött. De csak olyanok, akiket ők ismertek, úgy a képességeiket, mint a munkához való hozzáállásukat. Ők a vezetők, ők döntöttek, nem törődtek a szurkolói ellenszéllel, mert az aztán volt: miért ilyen nevenincs senkik jönnek, a jól ismert magyar sztárok (vagy ha nem is sztárok, de legalább játékosok) helyett? Gondoltam, majd az eredmények igazolják a döntés helyességét, vagy épp ellenkezőleg azt, hogy hibás döntést hoztak. Az eredmények pedig magukért beszéltek. 13 mérkőzés 13 győzelem, 20 pontos előny, azaz meglett a korábban áhított fényévnyi különbség (az utolsó két meccset most szándékosan nem veszem ide). A különbség meglett, csak a béke nem. Miért nem volt meggyőzőbb, izgalmasabb a játék? Ennyit a magyarok is tudtak volna ekkora költségvetésből! És még sok-sok volna. Csak egyet felejtettek el a kritikusok, ez a Fradi volt, olyan Fradi, amelyik úgy ment végig a mezőnyön, ahogy egy Fradinak kell. Az egy és oszthatatlan Fradi, amelyik mellé ráadásul hibátlan eredmények is társultak. És a válasz nem a még hangosabb, sokkal hangosabb „Hajrá Fradi” lett. Miért? Végezzünk egy gondolatkísérletet: ha ugyanezt az eredményt 11 ifjú vérfradista, minden génjében zöld-fehér futballista, 11 fiatal „mifiunk” produkálja, akkor mit mondanánk? Gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, akkor mindenki elégedett és követeli csak így tovább! Nem lenne akadékoskodás, hogy ez csak az NB II volt, az NB I mennyivel nehezebb, hiszen a mi fiaink együtt nőnek az akadályokkal, a magasabbakat is simán veszik, a vérükben van a Fradi. Következzék a kísérlet második fázisa, ha ezt az eredményt 11 még mindig vérfradista, de már csak felerészt ifjú ember produkálja. Vélem, ekkor már nem lenne teljes az összhang, jönnének a javító szándékok, jó ez, nekivághatunk így is, de nem ártana egy két további tehetséget a csapatba építeni, egyrészt hogy tanuljanak, másrészt hogy átvehessék az idősebbektől a stafétabotot. Ám az is biztos, a többség még mindig nagyon boldog és optimista lenne. Harmadik fázis: az eredményt 11 fiatal magyar futballista éri el. Örülnénk, hogy miénk a jövő? Vagy számonkérnénk a klubhűséget, hogy csak ugródeszkának használnak? Javasolnánk melléjük fradivérű embereket és idősebbeket? Némely véleményt olvasva, biztos vagyok benne, hogy igen. Negyedik fázis: 11 magyar futballista hozza az eredményt. Bizton erősödnének a kritikai észrevételek. Fiatalítani kell! Fradista fiatalokat kell beépíteni! Biztos, hisz ha ilyen helyzet lenne, még tanulhatnának is a fradista fiatalok, persze ha lennének olyanok. Jöjjön hát az ötödik fázis, az, ami meg is történt, az eredményeket az a mixelt csapat éri el, amit a szakmai vezetés elképzelt. Vannak benne fiatalabbak, idősebbek, ám döntő többségükben nem a magyar futballban szocializálódott játékosok. Azok, akikben a szurkoló az elején nem hitt, mert nem ismerte őket. Ám úgy tűnik, hiába ismerte meg őket, hiába hozták az eredményeket, bennük semmi bizalom nincs a jövőre nézve. Nem baj az sem, ha a korábbi nevenincs senkik már bizonyítottak, ők biztosan nem fejlődőképesek, nekik sok lesz az NB I. Erősíteni kell, de nagyon! Jönnek a hangok ugyanúgy, mint fél esztendővel ezelőtt. És most sem a vezetők által esetlegesen elképzelt további nevenincs senkik kellenek, hanem fantasztikus magyar spílerek, akik épp szabaddá válnak vagy ha nem is, de mindenképp meg kéne őket szerezni.

Visszatérve a gondolatkísérletre. A Fradi mindig az, amelyik játszik! Ha jól játszik és eredményeket ér el, akkor én örülök és bizakodom, hogy ez a szakasz soká fog tartani. És nem érdekel, hogy milyen korosztály, milyen náció alkotja az eredményes csapatot. Az én Fradim az, amelyik játszik! Ha sikeres, akkor roppant büszke vagyok, ha vereséget szenved, akkor egy pillanat kétségbeesés után erőt vesz rajtam a remény, hogy legközelebb kijavítja. (Persze, csak ha látom, hogy van alázat a játékosokban, tudják milyen mezt viselnek és ők is sajnálják, szégyellik a vereséget.) Ezen a tavaszon az én Fradim sikeres volt és semmi okom azt hinni, hogy ez a sorozat nem folytatódik. Én már csak ilyen konzervatív vagyok. Örülök annak is, hogy a szakmai vezetés megint csak „pihen”, nem a körmét rágva a szurkolói javaslatokat várja. Fél évvel ezelőtt ez bejött, hiszem, most is be fog jönni! És szurkolni is fogunk ennek a Fradinak? Én igen!

HAJRÁ FRADI!

Simon Sándor