2024. december 21. szombat

Elkezdődött!

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. július 27.

fradi-zaszlo
2009. július 24-én, pénteken este egy mérkőzéssel, másnap további öttel, majd vasárnap újabb egy találkozóval elkezdődött a 2009-2010. évi Nemzeti Bajnokság első osztályának, az újabban Soproni Ligának nevezett küzdelemsorozata. A nagyérdemű láthatott már 7 meccset, 14 csapatot, csupán a főszereplőnek nem tapsolhatott még.

Olyan ez mint egy klasszikus operett, ahol a szereplők sorban megjelennek a színen, a primadonnára azonban várnia kell a közönségnek. De a fiatalabbnak szóló hasonlatot is írhatok, egy-egy rock-fesztiválon az előzenekarok sora vezeti fel azt az együttest, amelyért a tömeg meglátogatja az eseményt. Igen, számunkra vitathatatlan, hogy ennek a bajnokságnak a primadonnája, modernebb nyelvezettel a sztárja, a Ferencváros labdarúgó csapata. Az ő fellépését várja mindenki, az ő nevére mozdultak meg forintmilliárdok a tévéközvetítési jogok piacán.

És ahogy egy primadonnához vagy nagy sztárhoz illik, a csapat még várakoztatja a közönséget. Közben tart nyilvános főpróbákat, mint a Ligakupa meccsei, de az igazi nagy belépő 2009. augusztus 1-jén 20 órakor lesz az Albert Stadionban, a ZTE elleni bajnoki mérkőzésen. Addig lehet még hangolni, a várakozásokat fokozni, hogy ott és akkor olyan visszatérést produkáljon a csapat, amelybe beleremeg az NB I.

Az az NB I, amelynek neve nagyon sok volt, amit az MLSZ az idén 110. alkalommal írt ki, ám ebből a 110 kiírásból csupán 108 fejeződött be. 1944-telén a világháború Budapestre érő frontja, 1956 őszén pedig a forradalom lángja akdályozta meg, hogy a sorozat befejeződjön, hivatalosan is bajnokot hirdethessenek.

Három éve az MLSZ urai, azóta kiderült, amit mi mindig is tudtunk, jogtalanul száműzték csapatunkat az NB II-be, remélve, hogy az végképp felőrli a gazdaságilag kivérzett egyletet. De a számítások nem jöttek be. Bár nem elsőre, ahogy mindenki várta, nem is másodikra, hanem harmadjára sikerült a visszajutás, ám minden eddiginél erősebben. Rendezett a gazdasági háttér, ebből adódóan a szakmai munka nyugodt mederben folyhat és folyik is. Nem vesz részt a csapat a hazai játékospiac irreálisan működő rendjében sem, csak értéken hajlandó játékost foglalkoztatni. Ez is a megtisztulás egyik záloga. Lassan, de biztosan eljutunk oda, hogy újra rang, minden eddiginél nagyobb rang lesz a Fradiban futballozni és ami ugyancsak nagyon fontos, nem az idekívánkozó játékos, hanem az egyesület szabja a feltételeket.

Amíg távol voltunk, voltak olyanok, akik kiszámolták, hogy már nem a Fradi játszotta a legtöbb NB I-es meccset. Ez így van, ám ezeket a bajnoki sorozatokat nem a couberteni olimpiai elvek szerint játsszák, itt nem a részvétel, itt a győzelem a fontos! Abban pedig vitathatatlan a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó csapatának primátusa:

28 bajnoki cím, 33 második-, 20 harmadik helyezés. Azaz a 108 eddig hivatalosan befejezett bajnokságból 81 esetben a dobogón végzett a csapat.

Ezzel együtt a bajnoki indulások számában is rangelső. Tudjuk, 2006-ig egyetlen magyar csapatként mondhattuk el, hogy addig valamennyi első osztályú bajnokságban indultunk. Akkor sem estünk ki, így ezzel továbbra is büszkélkedhetünk, szemben bármelyik mai ellenfelünkkel. Három szezon töltöttünk az NB II-ben száműzetésben, így is 107-ik alkalommal állunk oda a rajtvonalhoz. A számításai szerint legtöbb bajnoki mérkőzést játszó csapatnak ez még csak a 105-ik első osztályú szezonja. Harmadik helyen a hőskor nagy riválisa, az MTK áll a 104-ik indulással.

Szóval, elkezdődött! A mellékszereplők (előzenekarok) már megmutatták magukat, a primadonna (a sztár) is készenáll. Szerdán még tart egy nyilvános főpróbát a Ligakupában, aztán már mindenki a szombati fellépésre, a nagy belépésre vár. A közönség is gyűlik, fogynak a jegyek, a bérletek. Remélem szombatig elfogynak! Legyen teltház a visszatérés nagy napján, fogadja dübörgő vastaps a Ferencvárosi Torna Club többszörös rangelső labdarúgó csapatát! Hiszem, hogy akik ezen a napon a zöld-fehér sávos, Fradi-címeres mezben a pályára ki fognak futni, meghálálják ezt és olyan produkciót mutatnak majd, ami a későbbi táblás házaknak is alapja lesz.

HAJRÁ FRADI!

– fradissimo –

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS