Van egy téma, amiről szezonkezdetek előtt nem lehet eleget beszélni. Így volt ez fél évvel, egy évvel és gondolom, sok-sok évvel ezelőtt is. Ez pedig a szurkolás, a szurkolói összefogás.

Magam legutóbb bő fél évvel ezelőtt írtam erről, az utolsó NB II-es tavaszunkra készülve. Most, hogy a csapat lemosta magáról a gyalázatot és újra NB I-es meccsre készülünk, elővettem újra azokat az írásaimat és egy kicsit aktualizáltam. Hogy még hangosabban szóljon!

VISSZATÉRTÜNK! Ezt olvashatjuk óriásplakátokon, ezt harsogják a médiumok. Vissza, és nem is akárhogy. A tavasszal szabályosan átgázoltunk az NB II mezőnyén. Naivan azt hittem, ez egy nagyon fontos láncszem lesz a Fradival kapcsolatos összhang megteremtésében. Ehelyett vitákról lehetett hallani és olvasni, a nézőszám messze nem érte el a kívánatosat. Nincs okunk feltételezni, hogy a klubtörténelem során soha nem voltak belső viták. Emberek vagyunk, nem mindenről gondolkodunk azonosan, még ha egy eszméért rajongunk is. Van, akinek pénze van! Van akinek az nincs, de tehetsége igen! Aztán olyan is, akinek szorgalma, lelkesedése nem ismer határokat. Hogy az ezek kombinációiból összeálló lehetőségekről már ne is beszéljünk! És mindannyian Fradistának valljuk magunkat. Ez nem lehet kérdés. Inkább más kérdéseket tegyünk fel magunknak!

Például, mit jelent nekünk az, hogy Fradisták vagyunk? Mit teszünk ezért személy szerint? Mit jelent nekünk ma az a mágikus 3 E betű? Mit jelent a tulajdonjogot megszerzőknek? Mit jelent a vezetőknek? Mit jelent a benne dolgozóknak, edzőknek, sportolóknak? Mit jelent a klubért tűzön-vízen át kitartó fanatikusoknak, szurkolóknak? Mit jelent az egyszerű nézőknek, szimpatizánsoknak? Úgy gondolom, mindenkinek a maga szintjén kell megválaszolnia ezeket a kérdéseket és nem mások helyett kell válaszokat keresnie. A saját szintünkön kell meglenni a megfelelő ERKÖLCS-nek, aztán EGYETÉRTÉS-t kell mutatni minden irányba, hogy az ERŐ egy irányba, a Fradi sikerei, még nagyobb sikerei felé fókuszáljon!

Én is, mint mindenki, aki ezen a honlapon kifejti a gondolatait, szurkoló vagyok. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy pénzadományaimmal segítsem a csapat működését, ergo nem vagyok sem tulajdonos, sem szponzor. Nem vagyok abban a helyzetben sem, hogy javaslataimat, ötleteimet döntésekként lássam viszont a csapat életében, ergo nem vagyok sem választott, sem kinevezett vezető. Még csak abban a helyzetben sem vagyok, hogy szakmai meglátásaimmal hasznára legyek a csapatnak, ergo nem vagyok edző. Abban a helyzetben meg pláne nem vagyok, hogy futballozzak a pályán, ergo nem vagyok játékos. Egyetlen helyzetben vagyok, szurkolhatok, ergo szurkoló vagyok! És mint ilyen próbálom az írásaimmal sokezernyi társamat ráébreszteni, hogy ők is velem azonos kenyeret esznek, ők is szurkolók.

A csapat körül azonban mi vagyunk a legtöbben. Büszkén valljuk, hogy Magyarországon az összes csapatot figyelembe véve messze a legtöbben. Csak éppen nem mindig bizonyítjuk! Nem mindig dobban együtt a játékos, az edző és a szurkoló szíve, nincs mindig EGYETÉRTÉS.

Adott a kérdés. Hogyan, miképp segíthetünk mi szurkolók a csapatnak, a tulajdonosoknak? Szerintem nagyon egyszerűen, úgy hogy újra divatba hozzuk a Fradi jelmondatában megtalálható három E betűt. Beszéljünk róla, mert szükséges! Tudom, nagyon nehéz ez, különösen ami az Erkölcsöt illeti, hiszen ennek a szónak jelentése a XXI.században Magyarországon, finoman szólva is erősen megkopott. Fel kell újra fedeznünk, mit jelent ez! Hiszem, ha az Erkölcs jegyében Egyetértés van, akkor megsokszorozódik az Erő. Alapítóink ezért adták örökül nekünk ezt a hármas jelszót. Ne hagyjuk elveszni!

Régen gyakran mondogatták, a Fradi nemzeti kincs. Régen komolyan is gondolták. Ahogy kopik a jelszavak ereje, úgy kérdőjelezik meg egyre többen ezt az állítást. Sok, túl sok lett a Fradi körüli olyan negatívum, ami sok szurkolót távolmaradásra késztetett. Negatívumnak nevezhetjük a magyar futball általános helyzetét, ezen belül csapatunk játékát, a stadionokban és azok környékén értelmetlenül megjelenő erőszakot. Korábban annak nevezhettük a lét, nemlét határán történő egyensúlyozást, a hibás vezetői döntéseket, vitákat, áskálódásokat. Tudomásul kellett vennünk, ebben az állapotban a Fradit csak szavakkal, féltéssel, szeretettel nem lehetett megmenteni. Ehhez pénz kellett, nem is kevés. Évek hosszú sora állt rendelkezésre bárkinek, hogy a szavakon, szándékokon felül pénzt is fektessen a nemzet csapatába. De ez valahogy senkinek sem akaródzott, mígnem a hatodik megmentési kísérlet, amit tendernek neveztek, egy angol befektető sikerét hozta. Valami, eddig ízig-vérig magyar dolog, idegen kézbe került. De azt látni kell, hogy megmenekült! És működik! Bő egy esztendő telt el az angolok „hatalomátvétele” óta és azt nem lehet mondani, hogy nem látszanak az eredmények. Amit vállaltak, azt kifizették, szakmailag is teljesítették. Mi, és nem csak a szurkolók, de a vezetők is, játékosok érkezéséről beszélünk, akik további fejlődést hozhatnak csapatunk játékába. Lehet vitatkozni, hogy miért az egyik jön és miért nem a másik, miért angol vagy más külföldi jön és miért nem magyar, de nem érdemes. A lényeg az eredmény! Nekünk szurkolóknak el kell végre hinnünk, hogy most olyan egybeesés van tulajdonosok és köztünk, amire nagyon régen nem volt példa. A csapat visszajutott az első osztályba. A tulajdonos ki akar jutni a nagy európai focibizniszbe, mert a befektetett pénze ott tud csak igazán megtérülni. Ezért azt akarja, akárcsak mi, a szurkolók, hogy a csapat mielőbb, lehetőleg azonnal, bajnok legyen.

Mondhatjuk, még mindig nem megfelelő a csapat vezetése és a szurkolók közötti kommunikáció, késve és hiányosan jelennek meg hírek. A vezetés nem tudja a szurkolók felé megfelelően kommunikálni a terveit, a lépéseit. Ez akárhogy nézzük, hiba! De, ezt a hibát mi szurkolók könnyen ki tudjuk küszöbölni a magunk spontaneitásával. Megyünk és szurkolunk! Úgy szurkolunk, ami a Fradi szurkolótáborát mindig is híressé tette. Folyamatosan, hangosan, lelkesítve, a csapatunkat éltetve. Szurkolunk a kapuk mögött és oldalt, szurkolunk a pályához közel és a magasabban fekvő részeken is, szurkol a fiatal és szurkol az idősebb. Az egyik rész lelkesedése maga után húzza a másikat. Szurkolunk úgy, hogy a „Hajrá Fradi!” robbanásszerűen körülöleli a pályát. Félelmetes és gyönyörű érzés! És nem csak az ezt generáló szurkolóknak, hanem a pályán Fradi-címeres mezben futballozó játékosnak is. Olyan hangulatban nem lehet lelketlenül játszani. Biztos, hogy nem mindig győznek, de mindig emelt fővel jöhetnek le a pályáról, és a küzdeni tudásuk tovább lelkesíti a szurkolókat. Meggyőződésem, hogy az ellenfelek újra (csakúgy mint régen) remegő lábakkal lépnék át már az öltöző küszöbét is, csak így lehetne elhallgattatni a ma még divatos, lebecsülő nyilatkozatokat.

A visszatérésünk megint esélyt ad mindezek megvalósítására. Esélyt ad, mert a Fradizmus még mindig ott szunnyad azok lelkében is, akik korábban eltávolodtak. De mindig nézték a Fradit a tévében, olvasták a róla szóló híreket az újságokban, az interneten. A Fradira üzleti terveket lehet építeni, hatalmas pénzt is megér, nézzük csak meg a tévéközvetítési jogokért vívott harcot. Mindenkit buzdítok, aki teheti, jöjjön szombaton a visszatérő Ferencváros első mérkőzésére. Jöjjön és szurkoljon! És utána jöjjön sorban a következőkre is, mert a Fradit a szurkolói tették naggyá, a legnépszerűbbé, a legsikeresebbé, újra nagy sikereket elérni csak a szurkolói segítségével tud.

Zúgjon hát minden meccsen, minél több torokból, minél hangosabban, hogy Hajrá Fradi!

– fradissimo –