Ha sorozat, akkor legyen sorozat! Foglalkozzunk aktuális ellenfelünkkel.

Bemutatjuk ma esti ellenfelünket, 19:00-kor az Albert Stadionban az idei szezon első tétmérkőzésén, a Ligakupa keretében a DVTK ellen lépünk pályára.

Ellenfelünk történészei úgy készülnek, hogy jövőre a klub 100 éves születésnapját ünneplik. De melyik klubét? Nézzük a diósgyőri futball kezdeteit.

A korabeli miskolci sajtó 1909. szeptember 19-én már beszámolt arról, hogy Egerben vendégszerepeltek a miskolci labdarúgók:

Vasárnap délután volt a footballmérkőzés az ETE (Egri Torna Egyesület) és a miskolczi tornaegyesület (Diósgyőr – Miskolczi Rambellerek) tagjai között az Érsekkert mögötti térségen. A közönség arról győződött meg, hogy az egriek csapata már igen jól képzett, gyakorlott csapat, a diósgyőrieké kezdő játékos csapat. Erre vall, hogy az első félórában 0:3, a másodikban 0:8 volt az eredmény az egriek javára.

Két hónappal később megindultak a vasgyári sportegyesület megalakításának előkészületei, ugyanis Vanger Vilmos elemi iskolai tanító és egy öttagú bizottság arra kérte fel a gyár igazgatóját, hogyjáruljon hozzá egy, a futballal foglalkozó egyesület létrehozásához. A tervezet szerint a Miskolci Sport Egyesület, a Diósgyőri Ifjúsági Kör és a Diósgyőr-Vasgyári Labdarúgó Ifjúság fiataljainak a példáját követve „szabályszerűen működő sportegyesület megalapítását határozzák el”.

A megalapításig nem sokat kellett várni, ugyanis 1910. február 6-án a Vasgyár munkástermében megalapították egyesületüket a szervezők, Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre (DVTK) néven.

Az egyesület születése után néhány hónappal, május 1-jén a DVTK a Miskolci Sport Egyesülettel tréning mérkőzést játszott „a Kerekdomb aljában a célra kijelölt helyen.” Az egyik napilap így számolt be a kezdetekről:

A vasgyári csapat színe piros-fehér. Mintegy két éve már, hogy a vasgyárban komoly gondolkodású iparos ifjú szövetkezett, s a maguk gyönyörűségére elkezdték az általánosan kedvelt labdarúgó játékot művelni. Saját jószántukból, önerejükből, a kezdet sok nehézségeit és akadályát leküzdve, egy 70 tagból álló egyesületet képesek megalkotni, a léha mulatozások helyett szabad idejükben a sport nemes szórakozásában lelik ambíciójukat.

Az egyesület alapszabályát 1910-ben jóváhagyta a Belügyminisztérium és 1912-ben már bajnoki meccsen is részt vett a DVTK. 1916-ban és 1918-ban megnyerték az Észak-magyarországi kerületi bajnokságot. A 10 éves évfordulóra a csapat már játszott az összes – akkori – első osztályú csapattal. A diósgyőri labdarúgók DiMÁVAG néven az 1940/41-es bajnokságban szerepeltek először a magyar labdarúgás legmagasabb osztályában, és újoncként a 6. helyen zártak. A szezon során sikerült legyőzniük az akkor világhírű Ferencvárost is Budapesten.

A diósgyőri csapat történetében az első, válogatottságot elérő játékos Berecz István volt. A korabeli diósgyőri válogatott játékosok között találhatjuk Dudás Zoltánt is, aki 1955-ben az Aranycsapat védelmében játszott a Csehszlovákia elleni, 3:1-es magyar győzelemmel végződő mérkőzésen. 1958-ban Szigeti Oszkár (a Werner, Szigeti, Paulás hátvédhármas tagja, amelyet ma is a legjobbak között tartanak számon a szurkolók) válogatottként szerepelt a 2:0-ra végződött Magyarország–Jugoszlávia-mérkőzésen. Solymosi Ernő válogatottbeli pályafutása is a DVTK-ban indult, majd az Újpesthez került. Solymosi a válogatottban hatalmas lövőerejével tűnt ki.

1968-ban került sor az 500. bajnoki mérkőzésükre az élvonalban és ekkor szerződött a csapathoz a később legendássá vált Veréb György kapus. Ebben az időszakban alakult ki az a sikeres diósgyőri csapat, amely nemzetközi porondon is megmérethette tudását. A közép-európai kupában a DVTK olyan csapatokkal mérkőzött meg, mint a Palermo, a Crvena Zvezda, a Lokomotív Kassa és a Čelik együttese.

Az 1974 és 1984 közötti időszak elhozta a klub történetének legsikeresebb időszakát. Ehhez számos labdarúgó hozzájárult. Közülük az ismertebbek: Veréb, Tatár, Salamon, Oláh, Borostyán, Fekete, Fükő, Váradi és Teodoru, hogy csak néhányat említsünk. Az ő teljesítményüknek köszönhetően beszélhetünk „diósgyőri aranycsapatról”.

Az 1976–77-es szezonban a DVTK nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt a bajnokságban, mivel a csapat 34 bajnoki mérkőzésen csak 32 pontot ért el, ami a 10. hely megszerzésére volt elegendő. A Magyar Kupában (akkor MNK) viszont a csapatnak a klub történetében először sikerült a kupát elhódítania.

A diósgyőri együttes ezt követően megismételte korábbi teljesítményét, és 1980-ban ismét diadalmaskodott a magyar kupában, sőt 1981-ben is bejutott a döntőbe, ekkor azonban „csak” az ezüstérmet szerezte meg. Az 1978–79-es szezonban megszületett a csapat ezredik élvonalbeli találata, sor került a 800-dik NB I-es mérkőzésére és megszerezte a bajnoki bronzérmet. A DVTK 25-30 ezres nézőszámmal büszkélkedhetett és a magyar labdarúgás egyik meghatározó csapata volt.

A két magyarkupa-győzelem közötti időszakban a kezdő 11 szinte minden tagja rendelkezett valamilyen válogatottsággal. Előfordult, hogy az olimpiai válogatottban csak 2-3 nem diósgyőri labdarúgó szerepelt. Az 1979 novemberében játszott mérkőzéseken 8-9 játékos volt az olimpiai válogatott tagja. Ugyanakkor többen közülük egyben az „A” válogatott keretének a tagjai is voltak.

Az idők folyamán az szinte természetes, hogy a klub neve a politikai és egyéb nyomásra változott, ez akkoriban minden egyesülettel előfordult. Volt Diósgyőri MÁVAG, majd Diósgyőri Vasas is az évek folyamán, de 1992-ben, a rendszerváltozás után valami más történt. A felbomló DVTK alapjain egy új klub a Diósgyőri FC alakult meg.

Az új klub eleinte ingázott az élvonal és a másodosztály között. A csapat helyzetének stabilizálása Tornyi Barnabás nevéhez fűződik, aki 1996-ban vette át újból a vezetőedzői teendőket. Egy év múlva az élvonalba juttatta a csapatot ahol a diósgyőri együttes újoncként a 8. helyen végzett. A kilencvenes években ez volt a klub legsikeresebb szezonja, mely során a legendás Veréb György kapus 49 évesen befejezte labdarúgó pályafutását. A klubjához hűséges Veréb kapus 802 mérkőzésen szerepelt a diósgyőri csapat színeiben.

A második élvonalbeli szezonban egy fantasztikus őszi menetelés következett, mely során a csapat legyőzte idegenben többek között az Újpestet és a Ferencvárost. Az 1990-es évek általános jellemzője, hogy nem volt tőke a labdarúgásban, és ez a Diósgyőrt is érintette. Pénz nélkül próbáltak sikeres csapatot építeni, amibe belerokkant az egyesület. Érdekesség, hogy míg a focisták nagy része nem volt klasszis labdarúgó, edzőjük mégis el tudta velük hitetni, hogy képesek nyerni, és így is lett. 2000 telén azonban a focisták nagy része eligazolt a klubtól, így már az is meglepetést keltett, hogy be tudták fejezni a szezont. Az évad végén a klub megszűnt.

A klub megszűnése után a szurkolók maguk vették kezükbe a kezdeményezést és maguk alapították meg az új DVTK-t. Az új évadot a legalacsonyabb körzeti bajnokságban kezdték, de aztán a Borsod Volán SE és a Bőcsi FC egyesült az új DVTK-val, és így az egyesülések folytán szerzett jogokkal az NB II-ben folytathatták az évadot. Az összefogás eredményeként a csapat jó pár év kihagyás után, 2004 májusában visszajutott a magyar labdarúgás élvonalba.

Ez sem ment könnyen, hiszen hiába harcolta ki a feljutást a Diósgyőr, nem kapott licencet, így ismét változott a klub, amikor Miskolcra költözött a régi siófoki focicsapatot működtető társaság (Balaton FC). 2004 nyarán a hosszas huzavona miatt egyszerre két csapat is edzett a pályán (a Détári féle régi „borsodi” és a Kiprich által edzett új „balatoni” DVTK). Végül a két csapatból Kiprich vezetésével raktak össze egyet. Még az évad közben és azóta is számos váltás történt a tulajdonosok között és a kispadon is. Ez a folyamat napjainkig tart. Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy a diósgyőri labdarúgás az elmúlt húsz év magyar futballviszonyainak az igazi „állatorvosi lova”. Folyamatosan, így napjainkban is licenc-problémákkal küszködik, ám a Fradival ellentétben reájuk még nem sújtott le az MLSZ pallosa.

Ilyen körülmények között nem könnyű Diósgyőrben edzőnek lenni. Jellemző adat, hogy a DVTK eddig 71 edzőt jegyez a történelemben, míg ugyanez a szám a Fradinál csupán 51. Persze, mindkét helyen ennél kevesebb a tényleges edzők száma, hiszen vannak olyanok, akik kétszer, sőt többször is ellátták ezt a feladatot.

A klub viszontagságos történelmét a címerhasználat is megsínylette, az átalakulások után jöttek új kezdeményezések, az eredeti tervek szerint a 100 éves évfordulón, 2010-ben kívántak visszatérni a régi címerhez. Ám a szurkolók jobban kötődtek a hagyományokhoz, mint a klub, amely a szurkolók igényének engedve már 2006-ban visszatért az eredeti címer használatához.

Pedig ez a patinás vidéki klub a nemzetközi kupákban is bizonyított már. Az 1977-es kupagyőzelemnek köszönhetően a diósgyőri együttes bejutott a kupagyőztesek Európa-kupájába, ahol ellenfele az első fordulóban a török Beşiktas volt. Az első mérkőzésen a DVTK kétgólos vereséget szenvedett, ennek ellenére a visszavágóra több mint húszezer szurkoló váltott belépőt. A mérkőzésen a diósgyőri játékosok látványos 5–0-s győzelmet arattak a török csapat felett. A következő körben a sorsolás a Hajduk Splitet sodorta DVTK útjába. Az első meccsen a diósgyőri csapat győzött 2–1-re Tatár és Váradi góljaival, pedig a szünetben még a jugoszlávok vezettek. A visszavágó hasonló, de fordított eredménnyel zárult. Mivel sem a rendes játékidő, sem a hosszabbítás nem döntött, így büntetőpárbaj következett, melyben a horvát együttesnek kedvezett a szerencse.

Az 1979–80-as szezonban a csapat az UEFA-kupában próbálhatott szerencsét, ahol a német Kaiserslautern együttese akadályozta meg a negyedik fordulóba jutást. A klub az első két fordulóban meggyőző teljesítménnyel győzte le a Rapid Wien és a skót Dundee United együttesét, mely hatására a brit sajtó a kontinens legjobb csapatának nevezte a DVTK-t!

Az 1980-as évben a csapat újra bejutott a KEK-be, azonban a Celtic F.C. túl nagy falatnak bizonyult a Diósgyőr számára. Ez a szezon egy korszak végét jelentette a csapat számára és 1998-ig nem került sor újabb nemzetközi kupában való szereplésre. Ekkor a Tornyi Barnabás vezette együttes játszhatott újra nemzetközi mérkőzést az Andrássy úti arénában.

A diósgyőri stadion felavatására 1939. június 25-én került sor:

Nagyarányú érdeklődés, impozáns keretek és fényes külsőségek között avatta fel a Diósgyőri MÁVAG Sport Club a vasgyárban épült hatalmas és teljesen korszerű sporttelepét.

A stadionban rendezett első mérkőzésen a DiMÁVAG együttese a Kispest ellen győzedelmeskedett 6:2 arányban.

A mai stadiont 1968-ban építették, akkor ez volt a vidék legnagyobb stadionja. Eredetileg több mint 20 000 embert volt képes befogadni, most hivatalosan kb. 17 000 a férőhelyek száma, bár a különböző tribünlezárások miatt ettől kevesebb hely várja a szurkolókat.

Patinás klub az ellenfélé, ám története nem mérhető a Fradiéhoz! A jelenben is jó startot vettek, 7:0-ra lelépték a Vasast a Ligakupában, majd a bajnok Debrecen ellen nyertek 1:0-ra a bajnokság nyitányán. Mutassuk meg nekik, hogy a diósgyőri fák sem nőnek az égig! És figyeljünk a csapatunk összeállítására, ha Balog Zoli játszik, akkor azt 175-ik alkalommal teszi a Fradi mezében tétmérkőzésen. Hajrá Fradi!

Az összeállítást a DVTK hivatalos honlapjának (www.dvtk.eu), a http://hu.wikipedia.org/wiki/Di%C3%B3sgy%C5%91ri_VTK wikipedia bejegyzésnek a felhasználásával készítette:
Simon Sándor