Csak két egyszerű kérdés. Ennyi és nem több. De nagyon motoszkálnak a fejemben. És ha már lehetőségem van írásban is megfogalmazni, miért is ne tenném?

Szóval, hányan leszünk holnap? Vannak optimista és vannak pesszimista válaszok. Mindenképp optimistának tekintendő, hogy ez nem kérdés, nyilvánvalóan teltház lesz. Bevallom, én is az optimisták közé tartozom, és ezt remélem. Ámbár, vannak kételyeim!

Talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy nagyon is helyénvaló lenne, ha zsúfolt lelátók előtt futna ki a Fradi a pályára. Három év jogtalan és keserű száműzetés után itt az újbóli megmérettetés igazi ideje. Három gyötrelmesen hosszú év után bizonyíthatjuk, hogy a Fradi újjáéledt. Újjáéledt gazdaságilag, újjáéledt szakmailag. Mindebből az NB II-es csapatok csak ízelítőt kaphattak, az igazi csemege az NB I résztvevőire vár. Mert a király újra visszatér az alattvalói körébe, hogy személyes jelenlétével is inspirálja őket. Úgy illendő, hogy a királlyal együtt az udvartartása is jön, ezek lennénk mi, a szurkolók. A csapatnak erőt kell demonstrálnia a pályán, nekünk pedig a nézőtéren. Persze ez az erő nem az erőszakot jelenti, hanem a hangerőben is mérhető lelkesítést, annak kifejezését, hogy mi szurkolók egyek vagyunk a csapattal, mi vagyunk az a sokat emlegetett tizenkettedik játékos, amellyel a csapatunk egyszerűen verhetetlen.

A pesszimista válasz is benne van a levegőben. Majd megnézem a tévében, bizonyítsák be a fiúk, hogy érdemes értük lelkesedni. Meg ki tudja, talán még balhé is lesz, amiből jobb kimaradni vagy csak a képernyőn szemlélni. Véleményem szerint annak, aki megtehetné, hogy kijöjjön a mérkőzésre és csak a fentiek okán nem teszi meg, ezek rossz válaszok. A csapatnak szüksége van a szurkolóira, az igazán érte rajongókra. Akik nem a kétségtelenül meglevő hibákba próbálnak belekapaszkodni, azokat felnagyítani, hanem épp ellenkezőleg, az ugyancsak megtalálható pozitív jeleket észrevenni, azokat elismerőleg és hangosan felemelni. Történelmi tény, hogy a csapat és a szurkolók viszonya kölcsönhatásban van egymással. Egyik lelkesíti, erősíti a másikat. A szurkoló észreveszi és értékeli a játékosok küzdőszellemét, lelkesedését, adott esetben jó játékát, felemeli hangját, szurkol és lelkesít, amitől a játékos még harcosabban küzd, még lelkesebben és talán jobban is játszik a színekért. Kié legyen az elsőbbség? Lelkesítsen a szurkoló, hogy jobban játsszon a játékos? Vagy éppen fordítva, játsszon jól a játékos, hogy lelkesedjen a szurkoló? Ha megvan az összhang, ezek nem kérdések, automatikusan jönnek a válaszok és jönnek az eredmények. Szerintem ebben is rejlett a történelemben a Fradi sikereinek a titka.

Nem érdemes filozofálni. Ki kell jönni a mérkőzésre és szurkolni kell! Ilyen egyszerű ez!

Hajrá Fradi!

– fradissimo –