2024. december 22. vasárnap

Új tiszteletbeli tagjaink, avagy most nem fújta el a szél

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 2.

Az FTC Baráti Kör elnöksége még az NB II-es bajnokság megnyerésének idején úgy határozott, hogy a maga módján megköszöni az NB I-be történő visszajutást a csapat meghatározó alakjainak.

Elkészültek a díszes oklevelek, elindult a szervezőmunka. Akkor, júniusban, még az tűnt ideálisnak, hogy az FTC úgynevezett családi napján, a több csapat részvételével megrendezésre kerülő tornán adják át azokat vezetőink. A Sheffield United elleni mérkőzés volt minderre kiszemelve. Ám azt akkor elfújta a szél.

Az elnökség úgy döntött, az oklevelek átadása ezek után az NB I-es bajnoki nyitányon történjék meg. Az FTC Zrt. vezetése partner volt mindehhez.

dscn3259Eljött a nap, eljött a pillanat! Ezt már a szél sem fújhatta el. A csapatok kivonultak a pályára. Jöttek azok, akiknek oklevelet szántunk, jöttek azok, kik azokat átadni szándékoztak. Szél ugyan nem fújt, ám a technika ördöge csak előbújt, az adott pillanatban elromlott a hangosbemondó berendezés. A csapatok felvonultak, a hírverés azonban nem szólt. Ám ez már nem jelenthetett akadályt. Az átadási ceremónia megindult, amit később a megjavított hangostechnka is leközvetített, hogy a stadionban levő sok-sok ezer néző is tudja, mit lát. A Baráti Kör elöljárói, Rudas Ferenc elnök és dr. Springer Miklós alelnök sorban odaléptek a kitüntetettekhez és átadták az okleveleket, melyek azt tanúsították, hogy

az FTC labdarúgó csapatának első osztályba történő visszakerülése alkalmából az FTC Baráti Kör elnöksége az FTC Baráti kör tiszteltbeli tagja kitüntető címet adományozta

dscn3263

Ferenczi Istvánnak,

dscn3264

Balog Zoltánnak,

dscn3262Paul Shaw-nak,

dscn3265Dragóner Attilának

dscn3269és Bobby Davisonnak.

Ugyanilyen oklevelet kapott Lipcsei Péter is, aki most nem volt a kezdőcsapat tagja.

dscn3268Az események után a kitüntetők is kitüntetettek lettek. Hélisz József, a Baráti Kör főtitkára életművük elismeréseként Rudas Ferencnek (aki nem mellesleg a közelmúltban ünnepelte 88. születésnapját) és dr. Springer Miklósnak az FTC Baráti Kör babérkoszotús tagja kitüntető okleveleket adta át.

Minden kitüntetettnek szívből gratulálunk!

És a végére egy kis szubjektív kívánság: jövőre az NB I-es bajnokság megnyerése alkalmából szeretnénk folytatni a kitüntető címek adományozását.

Hajrá Fradi!

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. iviftc67 írta:

    Gratula!!!Az „ujjoncoknak”Én már 26-éve megtisztelő tagja vagyok a Baráti Körnek és nagyon boldog vagyok,hogy megismerhettem nagyon sok apám helyett apámnak tekinthető úrat akik probálják védeni és tovább adni a FRADIZMUST!!!

    Hozzászólás ideje: 2009. október 15. 07:23

HOZZÁSZÓLÁS