2024. november 22. péntek

A mérkőzés vendége: Rudas Ferenc

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 3.

dscn3270Nincs új a nap alatt! Szerkesztőtársaimmal sokat ötletelünk, miként tudnánk napjaink történéseit úgy tálalni, hogy közben folyamatosan érintjük a Fradi történetének dicső múltját.

Lassan, de biztosan kikristályosodott egy gondolat, nézzük együtt a Fradi aktuális mérkőzését egy korábbi legendával. És miközben Ő kommentálja a mérkőzés eseményeit, eredményét, elbeszélgethetünk vele a múlt egyéb színes, lehetőleg persze zöld és fehér, részleteiről is.

Hála Istennek, dobálózni tudtunk a nevekkel, kik lehetnek mindebben a partnereink, hiszen a Fradi múltja bővelkedik legendás emberekben. Abban azonban teljes egyetértés alakult ki köztünk, hogy egy ilyen sorozatot csak Rudas Ferenccel kezdhetünk el, aki 68 esztendeje mutatkozott be a Ferencváros első csapatában, az 1948/49-es legendás bajnokcsapatnak kapitánya volt, ma pedig a Baráti Kör mindenki által tisztelt elnöke. Eldöntöttük, így elkezdtük a szervezőmunkát.

Gyorsan kiderült, hogy nincs új a nap alatt. A múltat kutató újságcikkek szemlézése közben kezünkbe került egy 1980. március 1-jén datálódott cikk, melynek címe

„A mérkőzés vendége Rudas Ferenc”

Íme:

FRADI műsorlap 37. szám 1980.március 1

a-merkozes-vendege-rudas-ferenc_1980_0301_011

a-merkozes-vendege-rudas-ferenc_1980_0301_021

Újra feltaláltuk hát a „fradiviaszt”, hogy egy kicsit stílszerűen adaptáljuk a mindenki által ismert spanyolviaszt. Persze mindez csak megerősített abban, hogy elhatározásunk nem is olyan földtől elrugaszkodott valami, érdemes azt megcsinálni.

Feri bátyánkkal, aki szerencsére amúgyis minden mérkőzést a díszpáholyból néz végig, így ezirányban nem kellett tovább szervezkednünk, gyorsan megállapodtam, hogy a meccs másnapján folytatjuk a mérkőzést. Meghívott Fradi-ereklyékkel bőségesen ellátott otthonába, ott készült ez a kis visszatekintő beszélgetés.

dscn3271

A háttérben is sok-sok minden látszik, az előtérben látható kis asztalon pedig a legújabb „relikviák”, az az oklevél, amit a szombati mérkőzés előtt kapott és tanúsítja, hogy Ő nem csak elnöke, de Babérkoszorús Tagja is a Baráti Körnek, azok az ajándékok (virágcsokrok és jófajta vörösbor), amelyet a közelmúltbeli 88. születésnapjára emlékezvén kapott tisztelőitől. És mindenekelőtt az EMBER, az ŐSFRADISTA, akin úgy tűnik, alig fog az idő. Elegendő összehasonlítani az újságcikk fényképét a tegnap készülttel…

Az archív újságcikk megemlékezik futballpályafutásának legszomorúbb állomásáról, arról a napról, amikor az a szerencsétlen lábtörés gyakorlatilag megpecsételte ígéretesen indult pályafutását. Szól az atyai büszkeségről is, fia leendő focista karrierjéről. A következő beszélgetésben röviden ezekre is kitérünk. Először azonban megemlítjük azt, ami az archív cikkből kimaradt, hogy akkor, 29 évvel ezelőtt melyik mérkőzés vendége volt Rudas Ferenc:

1980.03.01., Üllői út: Ferencváros – Dunaújváros: 4-2, NB1
FTC: Zsiborás – Tepszics , Judik , Jancsika , Vépi – Mészöly P. , Ebedli Z. , Rab – Pusztai , Szokolai , Pogány
Csere: Takács László
Góllövők: Ebedli Z., Takács László, Jancsika, Szokolai
Edző: Friedmanszky Zoltán

4:2-es győzelem! Szombaton 4:1 volt, máris egy góllal jobbak vagyunk, mint anno… Kezdjük is itt a beszélgetést, hogy látta Rudas Ferenc az FTC – ZTE mérkőzést.

Őszintén szólva nagyon meglepett a csapat játéka. Az előkészületi mérkőzések közül személyesen láttam a Hertha elleni barátságos és a DVTK elleni Ligakupa találkozót és a tévében a Kecskemét elleni Ligakupa meccset. Az ott látottak nem töltöttek el valami nagy bizalommal, a Ligakupa meccseken elért eredmények ellenére sem. Nem láttam ugyanis azt, hogy beteljesedik, amit korábban ígértek a vezetők. Hogy olyan új játékosok érkeznek, akik alapjaiban megváltoztathatják a csapat játékát. Amolyan, ahogy esik, úgy puffan alapon történt, különösen a Hertha ellen a játék.

Ezek után egy igazán jól játszó Fradit láttam, amelynek játékosai küzdöttek a pályán. Az első félidő utolsó 10 és a második félidő első 15 percének kivételével maradéktalanul elégedett voltam a látottakkal. Az egész csapat csapatként is megfelelően küzdött, voltak egészen jó egyéni teljesítmények. Pölöskey igazán gólérzékenyen játszott, de Ferenczi is maximálisan megfelelt, remekül készített elő, pár centiméter választotta őt is el a góltól. A középpálya két szélén Fitos és Kulcsár rengeteget futott, hasznosan játszott, értékelhető beadásaik voltak. A védelemben a két rutinos játékos, Dragóner és Balog ugyancsak megnyugtatóan teljesített.

Arról, hogy ezek alapján mit vár a továbbiakban:

Ez a teljesítmény, ha rendszeresen megismétlik, mindenképpen az első ötbe hozza a csapatot, amelybe természetesen beletartozik az első hely is. Nem mondom, hogy azt garantáltan elérik, mert ahhoz túl hosszú egy szezon, vannak ellenfelek is. Az ellenfelek közül néhányat már láttam a televízióban, ott is láttam szép momentumokat, de a mi meccsünkkel ellentétben tényleg csak momentumokat. Maradjunk annyiban, kezdetnek, belépőnek nagyon is megfelelő volt ez a bemutatkozó mérkőzés.

A játékvezetésről:

A bírókkal én sohasem foglalkoztam, játékosként sem és azóta sem. Magam is megtapasztaltam, milyen nehéz a dolguk, amikor a pályafutásom után egy-egy barátságos meccsen engem kértek fel játékvezetésre. A másodperc törtrésze alatt kell dönteni, bizonyos helyzetekben nekem sem volt halvány fogalmam sem, hogy mi is történt (persze nekem nem volt határbíróm), véletlenül sem esküdtem volna meg az ítéletem helyességére, amit ösztönösen hoztam meg. Bízom benne, hogy minden játékvezető a legjobb lelkiismerete szerint teszi a dolgát.

A szurkolókról:

A szombati meccs valamit visszaadott a régi idők hangulatából. Én szinte minden meccsemen hasonlót tapasztaltam, örülök, hogy a maiak is ízelítőt kaptak ebből. Persze most csak arra gondolok, amikor a szurkolók a Fradi-indulót éneklik, a Fradit biztatják, lelkesítik és nem az ellenfelekkel, pláne nem a politikai véleményeik hangos közzétételével foglalkoznak. Ha a csapat tartósan jól játszik, percenként vezeti a jobbnál jobb támadásokat, akkor a szurkolóknak nem lesz idejük másra, csak a sajátjaik biztatására, mert a játék leköti a figyelmüket. Ez a csapat szerepe. A vezetőségé és a rendezőségé pedig az, hogy a nézőtérre nem illő dolgokkal szemben határozottan fellépjenek. Higyje el minden fiatal, hogy a csapat játékosait sokkal jobban lelkesíti, ha őket biztatják és nem az ellenfelet (vagy másokat) szidalmazzák. Korábban ismeretlen dolog volt az, hogy a szurkolótáborokat szektorok lezárásával szétválasszák. Zsúfolt lelátókon egymás mellett szurkolt fradista a dózsással, emtékással, ebből sohasem volt semmilyen probléma. A fradidrukker azért volt fradidrukker, hogy a szurkolásával tegyen meg mindent a csapat sikeréért, ezzel lett része a jó szereplésnek.

Ennyit az aktuális mérkőzésről. Következzék azonban néhány kérdés a múltból. Elsőként a nevéről, hiszen ma már nem mindenki tudja, hogy 1921.07.06-án Ruck Ferencként anyakönyvezték. Miként lett Ruck Ferencből Rudas Ferenc?

Már két éve játszottam a Fradiban, sőt a válogatottban is bemutatkoztam, amikor 1943-ban épp a válogatottnál mondták, hogy ilyen névvel, hogy Ruck, nem szerencsés játszani. Kérték, változtassak nevet. Én nem nagyon akartam, hiszen apám is jól megvolt ugyanezzel a névvel, nekem sem volt vele problémám. Végül beadtam a derekam, Rudas pedig úgy lettem, hogy azt kértem, hogy nyissanak ki egy telefonkönyvet én pedig becsukott szemmel rábökök egy névre. A Rudasra böktem.

Arról, hogy az az ominózus lábtörés sem egyedi dolog a családjukban:

Apám az NSC játékosa, mit tesz Isten, jobbhátvédje volt. 29 évesen az MTK ellen játszottak, amikor egy Orth Györggyel történő ütközés következtében eltört a lába, ő ez úgy mesélte, Orth György eltörte a lábát A gyógyulása után ő sem játszott már sokat, ellenben letette a játékvezetői vizsgát, bíró lett. Persze ehhez kellett egy kis rokoni ösztökélés is, hiszen az akkori idők legjobb magyar bírója, Iványi-Iváncsics Mihály, az unokatestvére volt.

A Fradiba kerüléséről:

A középiskola elvégzése után a Standard Villamossági Rt-nél kaptam állást, amelynek csapatában a cégligában futballoztam, ekkor még jobbszélsőként. Nem ment rosszul, jelentkeztem hát az FTC-nél is, ahol az amatőrcsapat játékosa lettem. Akkor még Ferencváros néven működött a Fradi proficsapata is, az amatőrcsapat alsóbb osztályú bajnokságokban indult. Egy mérkőzésünkre nem jött el a jobbhátvéd, így engem állítottak a hátvédsorba, mondván úgyis gyors vagyok, felérek így is a kapu elé. Attól a meccstől vagyok jobbhátvéd. Mindez 1940 őszén volt. Fél évvel később pedig egy pénteki napon azt közölték velem, hogy vasárnap az első csapathoz kell mennem. Bármily meglepő, ezt a kérést visszautasítottam, hiszen amatőr csapattársaimnak fontos meccsei jöttek, segíteni akartam nekik. Szerencsére mégsem csukódott be előttem az ajtó, ősszel újra hívtak és ekkor már mentem, mehettem. A bemutatkozásom az Üllői úton volt a Salgótarján ellen, 6:0-ra nyertünk, sőt gólt is rúgtam. Pedig olyan izgatott voltam, hogy a meccs előtt még a cipőmet is rosszul fűztem be. A meccsen aztán egyszer a saját térfelünkön kaptam labdát a vonal mellett, amivel elindultam. Sárosi Béla rám is kiáltott, vidd csak, ameddig tudod. Én meg futottam, egyre feljebb. 30 méterre a kaputól mindenki azt várta, passzolok a csatársorba, elsősorban a centerünknek Sárosi Györgynek. Én ehelyett ellőttem. Amikor a labda elhagyta a lábamat, akkor villant belém, Úristen, mit tettem, ez fölé megy, engem meg szétszednek, miért nem passzoltam. Aztán a labda elkezdett lefelé csapódni, a kapus hiába nyújtózott. Csak annyit észleltem, hogy Sárosi Béla a hatalmas termetével odarohant hozzám, hogy „Kölök gólt rúgtál!”, majd rámugrott és eltakarta előlem a napot, szabályosan beborított. Kezdtek elfogadni a társak. A legnagyobb sztár, Sárosi György egy fél esztendővel később jött oda hozzám egy meccs után és közölte, hogy attól a naptól tegezhetem. Ez már a tényleges elfogadás jele volt.

A híres gyorsaságáról:

Nem én futottam leggyorsabban a 100 métert, a rekordom futballcipőben 11.2 volt. Mátrai Sándor ezt 10.4 alatt is tudta. Ám egy dologban jobb voltam, mégpedig az indulósebességben. Azt hiszem, az első 10-15 métert nálamnál gyorsabban nem tette meg senki. A futballban pedig ezek a távok dominálnak, ott ritkán kell egyszerre 100 métert futni.

A játékospályafutás utáni időkről:

Már a 40-es években elkezdődött valami, hiszen egy társammal volt egy vendéglátóipari egységünk. Később, 1945-1952 között én vittem az Üllői úti Fradi Éttermet, ennek következtében ott is laktam. 52-ben államosították, nekem is ki kellett költöznöm. Egy ingatlanos barátom révén jutottam ehhez a házhoz, ahol ma is lakom. A lábtörésem után már tudtam, hogy játékosként sosem leszek a régi. A térdem szinte minden meccsen bevizesedett, bedagadt, a legapróbb eséstől és ütközéstől is. 1951-ben volt egy csodaszámba menő 3-4 hetes sorozatom, amikor nem estem rá, már-már arról beszéltek, Rudas újra válogatott lesz. Ehelyett újra borogatások jöttek. Bár 1954-ben játszottam az utolsó mérkőzésemet a Fradiban, már korábban az üzlettel kezdem egyre erősebben foglalkozni. Budán több egységet vezettem, a legtovább 1957-81 között a Fény utcai piacon levőt. Akkor ugyan nyugdíjaztak, de a nyugdíj mellett is vendéglátóztam.

A futballszakmai karrierről:

No, ez nem volt túl hosszú. Alsóbb osztályban edzősködtem, az Egyetértés és a Láng csapatainál, amelyeket össze tudtam egyeztetni a pénzkereső foglalkozásommal. Az életről, ezen belül a futballról vallott elveim persze jottányit sem változtak, hittem a tisztességesen elvégzett munka becsületében, a korrektségben. Amikor azt tapasztaltam, hogy a politikai vezetés beleszól a munkába, meg akarja mondani, hogy ki játsszon és ki nem, no abból én nem kértem, abbahagytam. Azóta csak a nézőtér maradt.

Az archív cikkben is megemlített utánpótlásról, a fiáról, aki éppen akkor a Fradi serdülő III. tagja volt:

Sajnos a fiam nem futhatott be futballkarriert. Hogy miért? Hiába volt lelkes, szorgalmas, odaadó, valami olyan hiányzott belőle, amit nem lehet edzéseken megtanulni, az ösztönös tehetség. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a játék szeretete önmagában már nem elég, leültem vele és kértem, gondolja végig a dolgokat. Azt szeretné-e, hogy a közönség megtalálja és mindig minden mozdulatát az apjához hasonlítsa, esetleg lekicsinylően vagy csak hobbiszinten futballozik tovább? Megértette, mit akarok mondani és még ifikorban abbahagyta a versenyszerű labdarúgást.

És még hosszan, nagyon hosszan lehetne folytatni, hiszen Rudas Ferenc nem fogy ki a történetekből. Ám, mindennek van egy határa, amit nem szabad túllépni. Így a vendégjoggal sem szabad visszaélni.

Köszönöm a beszélgetést, a vendéglátást Feri bácsi. Jó egészséget, és még nagyon sok a szombatihoz hasonló Fradi győzelmet kívánok, amelyek aztán bajnoki címeket és kupagyőzelmeket eredményeznek.

2009. augusztus 2.

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS