A múlt héten Nyíregyházáról jelentkeztem egy kis hangulatjelentéssel. Ha már oly messzire elmentem és egy vereség után még írni is volt kedvem, akkor miért ne tenném meg ugyanezt egy hazai meccs után, ahol ráadásul ki sem kaptunk.

Nem, nem vagyok cinikus, véletlenül se tessék az eddigiek után ezt a bélyeget reám sütni. Alcíme is lehetne ennek az epizódnak. Mondjuk, az

Most akkor elkeseredjünk?

Elkeserítő lenne azt válaszolni, hogy igen. A magam részéről nem is tudok így válaszolni. Sokkal inkább azt, a remény nem halhat meg! Remélni kell, hogy a nyíregyházi vereség, meg ez a hazai döntetlen nem a csapat igazi arca. Sokkal inkább az, a ZTE elleni győztes meccs. Hajrá Fiúk! Itt a feladat, bebizonyítani, hogy nem az volt a kifutott eredmény, nem az volt a csak véletlenül előforduló játék. Akkor küzdött a csapat, látszott, egy mindenkiért, mindenki egyért! Nem nagyon volt elveszett labda. Sőt a megszerzettekkel még formás akciók is voltak, ráadásul a széleken. Élvezhető és szerethető játék volt, vette is a közönség. Nyíregyházán valami eltört, nem jöttek be a megoldások, nem gördült a játék, habár az akarat az látszott. Tegnap talán az volt a legnagyobb baj, hogy a mindent felszántó akarat, ha volt egyáltalán, nem jött át a lelátóra. Minden görcsössé, sematikussá vált. A játékosok nem törekedtek a szélek megjátszására, csak a labdák előreívelgetésére. Ez pedig, be kell lássuk, az NB I-ben kevés. Az NB II-ben elég lehetett, mert ott a sokszor leírt amatőrök mellett, ezen labdák meg- és visszajátszására is volt idő. Itt nincs! A recept is adott, hisz a ZTE ellen bemutatta a csapat, csak elő kell venni.

Nem érdemes egyéni hibákat keresgélni, a nagyon is várt győzelem elmaradása a csapat hibája. Ha a csapat nem működik, nehéz jó egyéni teljesítményeket találni.

A lelátó népe, természetéből adódóan is, türelmetlen. A Fradi esetében többszörösen is. Ezzel együtt nem lehet azt mondani, hogy nem álltak a csapat mellé. Szurkoltak 0:0-nál, lelkesítettek 1:0-nál, biztatni próbáltak 1:1-nél. És ezek az emberek úgy érezték, nem kaptak ezért ellenértéket. Nyilván ennek a legközelebbi meccsen létszámban is megmutatkozik majd a hatása. Hacsak!

Hacsak nem, a sorban most következő három idegenbeli meccsen, melyek mindegyikét a tévéből is nyomonkövetheti a mostani lelátó embere, sőt a legelszántabbak, magamat is beleértve a helyszínekre is elutaznak, tehát, ha ezeken a meccseken nem érez valami változást. Valamit, ami azt mutatja, hogy a játékosok újra játszanak és nem görcsölnek a pályán. És mindemellett megalkuvás nélkül küzdenek, előbb a vezető gól megszerzéséért, majd ha az sikerül, a további találatokért. Nyomás alatt tartják az ellenfelet, amelynek végén kiderül kinek is van nagyobb kondíciója. Mert ugye, bár ebben sokan bíztunk, az elvárt kondicionális fölény az utolsó két bajnoki meccsünkön nem mutatkozott meg.

Tessék tovább dolgozni, az edzéseken megszakadni, a most nem játszóknak a Ligakupa meccsen bizonyítani, mert ami tegnap este történt, azt csak kijavítani lehet. És ki kell javítani!

HAJRÁ FRADI!

– fradissimo –