Czibor Zoltán

Alig egy hónappal született a későbbi csapattárs, Kocsis Sándor előtt, akivel a pályafutásuk szinte összeforrt. Együtt voltak az 1948/49-es Csodafradi támadóalakzatának ékei, később együtt játszottak a Honvédban, ahová a kényszer vitte őket, természetesen minden idők legjobb magyar válogatottjában az Aranycsapatban, sőt annak felbomlása után Barcelonában is találkoztak, a katalánok is megemlegették és a mai napi emlegetik a nevüket.

Miért ne tennénk mi Fradisták, ahol már ifjúkorukban megmutatták, hogy a legnagyobbak közül valók. Emlékezzünk hát Czibor Zoltánra, születésének 80. évfordulója alkalmából!

Kaposvárott született 1929. augusztus 23-án. Édesapja a MÁV-nál dolgozott, a család ennek megfelelően „vándorolt”. Így kerültek Komáromba.

A kis Zoli, két bátyjával együtt a Komáromi MÁV csapatában rúgta a labdát, ebből adódóan Czibor III. néven. A családi hagyományokat követve ő is a MÁV-nál helyezkedett el, 19 évesen már mozdonyvezető lett, miközben lelkesen rúgta a labdát.

1948 májusában, a Munka Ünnepén Győrben a BLASZ ifjúsági válogatottja játszott a Nyugat ificsapatával. Az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya, Mézes Sándor korábban felfigyelt a rendkívül tehetséges srácra, s meghívta a BLASZ ellen játszó nyugati csapatba. Mézes Sándor a legnagyobb figyelemmel a kis Czibor játékát követte a meccsen, s nem is okozott csalódást a mozdonyvezető. Balszélső létére jobb lábbal vezette a labdát, s ez teljesen összezavarta a rá ügyelő védőket, ördöngös cseleivel, kiismerhetetlen mozgásával tűnt ki ezen a mérkőzésen. Mézes úr egyből tudta, igazi kincsre lelt ezen a délutánon. Czibor tíz nappal később már ifjúsági válogatott lett! Az itt nyújtott játékával felkeltette több élvonalbeli klub figyelmét is. Végül az 1948-49-es bajnokság rajtja előtt a Ferencvároshoz került.

Ő mindezt így mesélte el:

Az egyik szolgálatom után, amikor hazaérkeztem, három úriember várt rám: az MTK, az Újpest és a Ferencváros képviselői. Molnár „Dumás” bácsi a Fradiból lehengerlő volt. Csak ennyit mondott: „Zolikám! Már minden el van intézve.” Akkor negyvenezer forintot ígért és közölte, ha először leszek válogatott, kapok ötezer forintot, ha ötszörös, akkor tízezret. Hozzátette azt is, hogy a Fradit mindenki tiszteli, s minél több válogatottat ad, annál jobban emelkedik az egyesület népszerűsége. Emlékszem, édesapám nagyon ritkán beszélt a fociról, ám most megkérdezte, hová írtam alá. Azt mondta, ő is ezt tette volna a helyemben, s ez megnyugtatott. Soha nem bántam meg, hogy így döntöttem és igazi fradista vált belőlem. Még akkor is az voltam, amikor mások nem akarták…

Ebben a szezonban sikert sikerre halmoztak a zöld-fehérek, s összeállt a legendás Budai-Kocsis-Deák-Mészáros-Czibor támadósor. A szezon végén a Ferencváros 11 pontos előnnyel bajnok lett, a 30 mérkőzésen 140(!) gólt szerzett. Ebből a 140-ből Czibor balszélső létére 15 találatot jegyzett. Czibor a szezon összes mérkőzésén pályára lépett, s fiatal kora ellenére a magyar élvonal legjobb balszélsője lett.

Az egész idényben nyújtott teljesítménye megkoronázásaként 1949. május 8-án a nagyválogatottban is bemutatkozhatott az Ausztria elleni 6-1-es győzelemmel végződő mérkőzésen.

Páratlan gyorsasága, nagy mozgékonysága, kitűnő labdakezelése, szélsőknél ritkán tapasztalható gólképessége és kiismerhetetlen cselei a világ legjobbjai közé emelték. Villanásszerűen tudta változtatni mozgásának ritmusát és írányát. A válogatottban a legemlékezetesebb mérkőzése az angolok elleni híres 7-1-es, budapesti találkozó II. félidei játéka volt.

Czibor a Fradiban 70 bajnoki mérkőzésen 33 gólt szerzett, további 22 nemzetközi és hazai díjmérkőzésen pedig még 11-et. Az utolsót 1950 karácsonyán szerezte az Üllői úton. Ez volt az ő karácsonyi ajándéka az ÉDOSZ-ra változtatott fradisták karácsonyfája alá. Természetesen nagy kedvenc volt a Fradiban. Rongylábúnak becézték és ha nála volt a labda, talán saját maga sem tudta, hogy a következő pillanatban milyen megoldással lepi meg az ellenfelét és az egész közönséget. Óriási egyénisége, művésze volt a futballnak. Nem is maradhatott a Fradiban, de ő a lehető legtovább makacskodott a hatalommal szemben. Mindig is öntörvényű volt, felvetette magát egy iskolába és a Csepelhez igazolt le a katonai behívó elől. A Csepel a munkásosztály csapata volt, így nem mertek hozzányúlni. Két évet futballozott a Csepeli Vasasban. A válogatottból nem lehetett kihagyni, csepeli színekben lett olimpiai bajnok 1952-ben. Aztán már ő sem tudott mit tenni, megkapta a behívóját a hadseregbe. Felkereste az ÁVH vezetőket (érdekkörükbe tartozott az akkor már Bástya néven szereplő, volt MTK csapata) és segítséget kért. A Bástya játékosa lett, de sohasem futballozhatott a csapatban, Farkas Mihály, amikor ezt megtudta, azonnali hatállyal áthelyeztette a honvédtiszti akadémiára, így lett a Honvéd játékosa. 1955-ben balszélsőként lett gólkirály 20 góllal.

A Bp. Honvéd színeiben 58 gólt szerzett. Czibor Zoltán volt az Aranycsapat egyetlen olyan tagja, akiről biztosan elmondhatjuk, hogy az 1956-os forradalom idején felvette a kapcsolatot a fegyveres ellenállókkal, ezért nála sajnos szükségszerű volt a zűrzavaros időszakban a külföldre távozás.

1956. november elején a Budapesti Honvéd csapata Bécsbe utazott, hogy az Athletico Bilbao elleni mérkőzést, és egyéb turnékat kössön le. Játszottak Párizsban, Spanyolországban Brüsszelben, majd következett a dél-amerikai turné. Európába visszatérve dr. Sárosi György, a Fradi egykori legendája Czibort Olaszországba invitálta, az AS Rómához le is szerződtette. Ugyanekkor lépett érvénybe az MLSZ és a FIFA eltiltása, Olaszországban pedig megtiltották a külföldi játékosok leigazolását, így, bár elfoglalta az AS Róma által rendelkezésére bocsátott lakást, az AS Róma felbontotta a szerződést. Ez alatt az idő alatt az ugyancsak egykori ferencvárosi, Kubala László sietett segítségére, kifizette adósságait és vállalta költségeit.

Kubala akkor a Barcelona csapatában futballozott, Barcelonába hívta Czibort. Elkezdődött barcelonai pályafutása. 1959-ben a Barcelona hat év után megszerezte a spanyol bajnokságot, 1958-ban és 1960-ban megnyerték a Vásárvárosok Kupáját-t, 1961-ben pedig az Európa Kupa döntőjében szerepeltek. Az akkori lapok szerint Európa legjobb csatársorával rendelkeztek: Kubala, Kocsis, Evaristo, Luis Suarez, Czibor .

Később az Espanolhoz igazolt le egy évre, majd gyakorlatilag abbahagyta a játékot, csak rövid időre szegődött el csapatokhoz. Az aktív játékot Bécsben, az Austria Wien csapatában fejezte be.

Barcelonában telepedett le, évtizedeken át köztiszteletben élt. Megnyitotta a Kék Duna nevű kocsmáját, amit a fiával vezett, gyakorlatilag ebből élt.

A szíve azonban hazahozta, 1990-ben visszatért Magyarországra, Komáromba. Megalakította anyaegyesülete jogutódját, a Komáromi Football Clubot, amelynek elnöke volt. 1995-ben megkapta a a Magyar Olimpiai Bizottság érdemrendjét. 1996.07.12-én a Magyar Sportcsillagok Falán örökítették meg a kézlenyomatát. Pedig Ő a lábaival és a szellemével került be a magyar futball halhatatlanjainak Pantheonjába.

Már idehaza foglalta össze ebben az egy mondatban játékospályafutását:

Nem magamnak futballoztam, hanem a magyar közönségnek, a magyar népnek. Hogy a mi zászlónk menjen feljebb, mint a másiké, tisztelve ugyanakkor a másodikat és a harmadikat is.

1997.09.01-jén Komáromban hunyt el. A család jóvoltából a városé lett a hagyatékának jelentős része, érmek, serlegek, dokumentumok. A hagyatékból a sporttelep központi épületében rendeztek be emlékszobát.

Érdekes történetek Czibor Zoltánról:

1953-ban, a római magyar-olasz mérkőzésen (3:0) tikkasztó hőségben folyt a játék. A pálya egyik oldalán Szűcs gyúró, a másikon pedig a tartalék Sándor Csikar tartott „ügyeletet” egy-egy hidegvizes termosszal. Már 3:0 volt az eredmény, amikor Czibor vizet kért Sándortól.

– Ne igyál, Zoli! – figyelmeztette Csikar. – Utána még rosszabb lesz.
– Ne hülyéskedj! – intette le Czibor. – Az ember már egy edzőmérkőzésen sem ihat annyit, amennyi jólesik?

Egy taktikai értekezleten az edző így szabta meg Czibor feladatát:

– A maga dolga az lesz Zoli, hogy itt-ott felbukkanva zavarja az ellenfél védelmét.
– Jó, bólintott a szélső. – Majd ások egy alagutat magamnak….

1954-ben, a svájci világbajnokság előtt, Bernben edzőmérkőzést játszott válogatottunk a Young Boys csapata ellen. Játék közben Czibor kiszaladt a partvonalhoz és inni kért. Nagyban kortyolgatta a hűsító italt, amikor svájci támadás bontakozott ki a közelében. Csatárunk – pohárral a kezében – odafutott. Leszerelte a svájci játékost, majd pontosan passzolt Kocsishoz. Utána, mintha mi sem történt volna, visszasétált az oldalvonalhoz, és befejezte az ivást.
Az a legérdekesebb, hogy a szokatlan akció közben egyetlen csepp víz sem csordult ki a pohárból. Meg is jegyezték a nézőtéren:

– Ezek a magyarok nemcsak a labdát kezelik nagyszerűen, hanem a poharat is …..

Emlékét mindörökre megőrizzük!

Az összeállítást készítette Horváth Károly és Simon Sándor

Forrás:
Nagy Béla:
– Fradisták fényképalbuma
– Bordó Bársonysapkában
– Fradisták futballmezben 2.
– A magyar múlt – 12. – Czibor Zoltán. Az „aranycsapat” tagjára emlékezve (www.http://www.footballtop21.com/hu/node/1129)