Nem, nem arról emlékezünk meg, hogy október 9-e a Gergely-naptár szerint az év 282. napja és az évből még 83 nap van hátra, lassan elmúlik ez az év is. Nem is arról szólunk, hogy kik ünneplik a névnapjukat (az ismertebb nevek közül egyébként Dénes és Ábrahám). Sőt, azt sem írjuk le, hogy milyen meccseket játszott a Fradi ezen a napon, kikkel először és kikkel utoljára a soraiban, meghagyjuk ezt a munkát a statisztika nagyjainak.

Sokkal inkább arról szólunk, kik azok a Fradisták, akik ezen a napon születtek vagy éppen hunytak el, akikről nekünk, mai Fradistáknak illik tudnunk, illik megemlékeznünk. Erről szólunk, hisz ezt a tevékenységet a Baráti Kör vezetősége kiemelt fontosságúnak tartja.

Október 9. Rákosi Gyula és Kispéter Mihály. A következőkben róluk esik néhány szó.

Elöljáróban azt is leszögezzük, hogy a Baráti Körnek van egy jól bevált gyakorlata, nevezetesen, nagyobb szabású megemlékezést akkor tart, ha az esedékes évforduló 0-ra vagy 5-re végződik. Ezt próbáljuk meg átültetni a honlapra úgy, hogy azokról, akik ebbe a körbe esnek, bővebben írunk, a többiekről „csupán” megemlékezünk.

Kezdjük!

Először is köszöntsük tiszta szívvel Rákosi Gyulát, aki ma ünnepli 71. születésnapját. Ebből az alkalomból kívánunk neki nagyon jó egészséget, sok boldogságot és a jelenleginél sokkal több és nagyobb Fradi-sikert.

És hogy az olvasók se maradjanak olvasnivaló híján, idézzük fel, mit mondott az ünnepelt egy esztendeje, a 70.születésnapján.

A második évfordulósunkat személyesen köszönteni lassan 44 esztendeje nincs módunk. De megemlékezni róla kötelező, hisz nevét mindörökre beírta a Ferencváros aranykönyvébe.

1919. október 9-én, azaz 90 esztendeje született Kispéter Mihály.

A Ferencváros legendás krónkásának, Nagy Bélának a szavaival és adataival emlékezünk rá.

A máig köztünk élő idősebb szurkolótársaink az egyik legnagyobb Fradi-szívű emberként emlegetik. Szögezzük le gyorsan, az is volt! Fradi-szívű ember, Kinizsi mezben!

Pedig nem is fradistának született. Szegedi volt, a Móravárosi TE-ben kezdett futballozni, innen került 1939-ben, húsz évesen, Szolnokra. A MÁV aranycsapatának meghatározó játékosa volt, olyannyira, hogy onnan a magyar válogatottba is bekerült, ami akkoriban vidékről az egyik legnagyobb elismerés volt. Rövid, debreceni kitérő után 1947-ben, 28 esztendősen került a Fradihoz, ahol nagyon hamar vezéregyéniséggé vált.

Olyan egyéniség volt, aki mindenkibe erőt és bizalmat tudott önteni, akit a többiek magától értedődően ismertek el vezérnek. Rudas Ferenc (egyesületünk mai elnöke) súlyos sérülése után maga ajánlotta csapatkapitányként a saját helyére, hisz Ő is a kezdetektől tisztelte az erényeit.

Kispéter Mihály a játékban megingathatatlan oszlop volt, fenomenális fejjátékkal, amely a levegőben szinte legyőzhetetlenné tette. Mindemellett – különösen ballal – káprázatos lövőerő is jellemezte, amely ellenfeleiben jogos tiszteletet és félelmet keltett. De nem csak a pályán mutatkozott óriásnak, nem csak ott tudta, mit jelent a Fradiban játszani. A lehető legnehezebb időkben tartotta össze a csapatot, akit játékostársai szinte babonás hittel tiszteltek. És akkor még nem beszéltünk a közönségről, amely a lehető leggyorsabban azonosította őt a Fradival. Elmondható, egymaga rengeteg hívet szerzett a klubnak. A csúcsformáját hosszú éveken át tartotta, a válogatottban azonban a sikeres debütálás után mégis mellőzték. Hiába követelte a közönség a válogatottba, ő soha nem panaszkodott emiatt. Szerényen megjegyezte, a helyén játszó másik nála is jobb. Persze, ahogy mindenki, ő is tisztában volt vele, egyetlen bűne az volt, hogy az Üllői úton játszott és ebből nem volt hajlandó engedni.

Mészáros József, az egykori játékostárs (a Baráti Körnek haláláig az elnöke) így emlékezett rá:

Amikor a csapat az ötvenes évek elején nehéz, mondjuk ki, kiesésközeli helyzetbe került, a pályán és a pályán kívül is erején felül vállalt. Mérkőzésről mérkőzésre ragyogóan játszott. Sorsunk az utolsó, Salgótarján elleni Üllői úti mérkőzésen dőlt el. Miska úgy játszott, mint egy tanár, nem egy-két embert, egy egész csatársort lefogott. Győztünk és az NB I-ben maradtunk. A 90 perc annyira kivette minden energiáját, hogy az öltözőben percekig meg sem tudott szólalni. Ahogy erőt vett magán, felállt és sorban minden játékosnak megköszönte a helytállást. Ő köszönte meg, aki a győzelemért a legtöbbet tette…

Ezt mondta a csapattárs. Nézzük, hogy vélekedett az ellenfél, nem kisebb név, mint Hidegkúti Nándor:

Én, aki ellenfélként álltam vele szemben, ha lehet ezt mondani, kalapot emelve figyeltem azt az iszonyú erőfeszítést, amelyet az ötvenes évek eljén folytatott a nevétől és a kiemelkedő tudású játékosaitól megfosztott Ferencvárosért. Nem engedte, hogy széthulljon a csapat. A szó szoros értelmében pillérként tartotta az egész együttest. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Ferencváros megmaradt az élvonalban, régi rangjában, hírnevében.

Bár pályafutása javarészét Kinizsi-mezben és piros-fehérben játszotta, a kezdeti zöld-fehér sikerek után azért megadatott neki, hogy úgy is fejezze be a pályafutását. Utolsó bajnoki meccsét 1956. április 21-én még a Kinizsi színeiben játszotta (1:2 a Honvéd ellen a Népstadionban), ám a Fradi híres ausztriáliai túráján, immáron újra zöld-fehérben még kilenc mérkőzést játszhatott, a legutolsót Newcastle városában (1957. augusztus 4-én), Honkong válogatottja ellen. Nem sokkal 38-ik születésnapja előtt akasztotta végleg szegre a csukát. Mindösszesen 291 mérkőzésen szerepelt a színeinkben, ebből 215 volt bajnoki, 54 nemzetközi és 22 egyéb hazai díjmérkőzés. Ezeken a mérkőzéseken 9 gólt szerzett (7 bajnoki, 2 egyéb). Természetesen oszlopos tagja volt a Fradi legendás 1948-49-es bajnokcsapatának. Tizenegyszer szerepelt a magyar válogatottban (négyszer még szolnokiként 1941-43 között, majd hétszer a Fradiból 1947-53 között).

Visszavonulása után 1957-től a Ganz-Mávag edzője lett, majd 1963-tól a Bp. Honvéd mestere. 1966. január 19-én a tatai edzőtáborban, futballozás közben végzett vele egy szívroham. Mindössze 47 esztendős volt. Pedig az a szív, amely a Fradiért, a futballért annyit dobogot, száz évet is megérdemelt volna…

Az összeállítást Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. című kötete alapján Simon Sándor készítette.