Szerkesztőségünk „naptárfigyelő csapata” folyamatos készenlétben áll. Figyeli a naptárt, annak Fradi vonzatú dátumait. Október 10-e sem kerülte el a figyelmet, hiszen ötven esztendeje ezen a napon hunyt el Dán Vilmos.

Dán Vilmos, egy olyan név a múltból, melynek hallatán még a Fradisták többségének sem a Fradi, a Fradiban töltött pályafutás ugrik be, ha beugrik egyáltalán valami. Ennek nyilvánvaló oka, hogy Dán Vilmos nem többet mint egy szezont volt a Fradi játékosa. Igaz, ez a szezon nem akármilyen szezon volt, hanem a magyar professzionális bajnokság első, 1926/27-es szezonja. Ebben a szezonban az FFC bajnok és kupagyőztes lett. Nem, nem történt elírás, ebben az esetben nem az FTC a helyes betűszó. Mert az első magyar professzionális labdarúgó bajnokságban a Ferencváros FC (Ferencváros Futball Club) vett részt, amely az FTC által alakított önálló részvénytársaság volt.

A szezon előtt nem csak a csapat szervezete, annak szerkezete is átalakult. Ekkortól alkalmaztak fizetett vezetőedzőt, az első ilyen az egykori nagy játékoskedvenc, Tóth-Potya István volt. És természetesen a játékoskeretet is átalakították, megerősítették, noha az utolsó amatőr bajnokságot is az FTC nyerte. A vezetők azonban nem elégedtek meg ennyivel, a profi érát is uralni szerették volna. Így került a csapathoz a külföldről hazatért korábbi ferencvárosi legenda, Schlosser Imre, az ugyancsak külföldről hazacsábított Bukovi Márton és Obitz Gábor. De nem tétlenkedtek a vezetők a hazai játékospiacon sem, leigazolták Turay Józsefet, Rázsó Mórt és Dán Vilmost.

Azt a Dán Vilmost, aki 1903-ban született, a pontos dátum előttünk egyelőre ismeretlen, aki 1915-ben játszott először nyilvános mérkőzésen. Barátai unszolására lépet be a Fővárosi TK egyesületbe, ahol 11 esztendeig játszott, zömmel a II. osztályban. Csatár volt, a II. osztály gólkirálya lett, sőt a II. osztály válogatottjába is bekerült, amely akkoriban rangot jelentett (akkoriban mást jelentett a futball). A Fővárosi TK a profizmus bevezetése hajnalán a Turul FC-be olvadt, amely a Ferencváros fiókcsapataként is működött. Így került a ferencvárosi vezetők látómezejébe, akik nem sokat tétlenkedtek, szerződést ajánlottak az akkor 23 esztendős fiatal csatárnak.

Először 1926. október 24-én húzhatta magára a híressé lett zöld-fehér csíkos mezt, amikor az Üllői úton az osztrák Vienna együttese volt az ellenfél egy barátságos mérkőzésen. Ilyen csatársorba került: Rázsó, Pataki, Dán, Schlosser, Kohut. Nem semmi, ugye? Az eredmény 2:2 lett, az újonc nem szerzett gólt.További két nemzetközi találkozót követően 1926. november 21-én debütált bajnoki mérkőzésen is, az Üllői úton a Kispest ellen, ahol a Ferencváros 1:0-ra nyert. A gólt még mindig nem ő szerezte. Első góljára december 5-ig kellett várni, amikor az Üllői úton, Magyar Kupa mérkőzésen a Ferencváros 2:1 arányban győzte le az Attila együttesét. Ezt még követte jónéhány Dán gól, emlékezetes a Vasas elleni Dán-féle gólzápor, amikor a 6:1-re megnyert találkozón négy gólt szerzett, ugyancsak Magyar Kupa meccsen.

A szezon végén a Ferencváros duplázott, a bajnoki cím mellé a kupagyőzelmet is megszerezte. Dán Vilmos 12 bajnoki meccsen játszott (a 18-ból), ezeken 13 gólt szerzett. A Magyar Kupa megnyeréséhez 5 mérkőzésen (az 5-ből) 7 góllal járult hozzá. Ezeken a hazai tétmeccseken több, mint 1-es gólátlagot produkált. Mindösszesen 43 mérkőzésen játszhatott, ahol 37 gólt szerzett.

Ugye, ma is elfogadnánk ilyen csatárteljesítményt? Nem kétséges, boldogan. Ám akkoriban ez is kevés volt, a Ferencváros vezetői a szezon végén nem hosszabbítottak szerződést Dán Vilmossal. Hogy miért? Talán, mert jött helyette Takács II József és Toldi Géza. Így már érthető is. Ez lehetett a bőség igazi zavara. Ezzel együtt ne feledkezzünk el Dán Vilmosról sem, aki tehetsége szerint maximálisan hozzájárult a professzionális Ferencváros sikeres indulásához.

Ahogy születése pontos dátumát nem ismerjük, úgy ismeretlen számunkra a Fradit követő pályafutása is. Annyit azonban feljegyeztek a krónikások, hogy 1959. október 10-én hunyt el. Ahogy neve felkerült egy bajnokcsapat tablójára, úgy él a Fradi múltja iránt érdeklődők, azt tisztelők emlékezetében is.

A megemlékezést Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. és Fradi futballkrónika 1899-1973 című köteteinek felhasználásával írta: Simon Sándor