Sorozatunkban rengeteg híres és közismert szurkolót felidéztünk a múltból, de bemutattunk kevésbé ismert embereket is. Célunk elsősorban nem az, hogy hírességeket vonultassunk fel és büszkélkedjünk velük. Bár ezt is megtehetnénk, hiszen rengeteg híresség szurkol és szurkolt a Ferencvárosnak, hanem az, hogy erőt és hitet merítsünk a múlt drukkereiből.

Meghatódva veszem kezembe ezeket a régi újságokat, hiszen mikor kezemben tartom őket, akkor kézzelfogható közelségbe kerülök a múlttal. Hidat fonnak a történelem és a jelen közé.

Csodálatos dolog, hogy itt a lelátón, valójában mindannyian eggyé válunk a mérkőzéssel és nincsenek hírességek, csak szurkolók vannak. A nyomdász, a színész, a tanár és még sorolhatnám, pont úgy éli meg a gólokat, mint bárki más. Különbözőségünk, maximum habitusunkból fakadhat, bár az igazán beszurkolt mámoros góloknál, még a habitusbéli különbségek is eltűnnek, mindenki önfeledten ünnepel, egymás karjai közt ölelkezve ugrál fiatal és öreg. A Fradi iránti szenvedélyes rajongás, a gólöröm frenetikus pillanatai, megmutatják nekünk azt a közösségi érzést, melyet rohanó világunk észrevétlenül, alantos módon töröl hétköznapjainkból. A lelátón, még ha csak néhány pillanatra is, de átélhetjük azt az együvétartozási érzést, amit az élet más pontjain egyre kevésbé lelhetünk fel, mondhatnám lassan lassan feledésbe merül, felváltja helyét az egyén érvényesülésének magányos harca.

Pedig, ahogy a három E betű is tanít minket, az Egységben az Erő. Igazi eredményre csak akkor juthatunk, ha vállvetve együtt harcolunk, ha a közösbe beteszzük saját értékeinket, majd ezzel egy olyan színes közös halmazt varázsolunk, melynek erejét felmérni, felbecsülni nem lehet. Erre tanítanak minket a csapatsportok, erre tanítanak a múlt szurkolói is. Amit a közösbe raktunk, az többé már nem a sajátunk, megszűnik az én, átalakul és az ego részbeni elnyomása után egy jobbat, egy magasztosabbat ismerhetünk meg, kialakul a MI! Itt pedig megtörténik a csoda, mert ezáltal nemhogy gyengébbé vagy elesettebbé válna az egónk, hanem megerősödik és megújul.

Együtt sírunk, együtt is nevetünk. A napokban sajnos nem sok okunk volt az örömre, hiszen ősi riválisunktól szenvedtünk vereséget, de a szurkoló azért szurkoló, mert megvan benne az a képesség, hogy átlép a vereségeken, felemeli a fejét és már nem a múlton rágódik, hanem készül a következő mérkőzésre, bizakodva várja a hibák kijavítását. Reményét előhúzza lelkének féltett zugaiból és várja a következő mérkőzést, az újabb lehetőséget.

Mai szurkolónk a múltból, nem színész, nem nyomdász, nem politikus, nem híresség, valójában számomra sem derült ki, milyen civil foglalkozással bíró ember. Viszont nem is ezen van a hangsúly. Kovács György egy igazi közösségi ember, egy valódi szurkoló.

Olvassunk most róla, a múlt szurkolójáról!

– Istenes Tibor –