Vépi Péter 1949. október 20-án született Kőröshegyen. A családja még gyermekkorában Budapestre költözött, így a kis Péter már a Fradiban kezdhetett el futballozni 11 esztendős korában, azaz 1960-ban. Becsületesen végigjárta az utánpótlás ranglétrát, hogy tíz év elmúltával eljöhessen a várva várt nagy nap, hogy bemutatkozhasson az FTC első csapatában.

1970. március 28-át írtak ekkor, Csepelen játszott a Fradi bajnoki mérkőzést, ahol az ifjú Vépivel a csapatban 0:0-ás döntetlen született. Nyolc nappal később már a Népstadionban is bemutatkozott, ahol a Bp. Honvédot 1:0-ra verte a Fradi. Ekkoriban még fedezetet játszott, a rutinos Juhász Istvánnal párban. Mögöttük a védelem, Géczi – Novák, Páncsics, Megyesi összeállításban játszott.

Egy esztendővel később, 1971. márciusában került egy sorral hátrébb, a balhátvéd pozíciójába. Ekkor a védelem így nézett ki: Géczi – Novák, Páncsics, Vépi, előttük a Juhász, Bálint kettős játszott.

1972-ben pedig már a jobbhátvéd posztján is előfordult, ahol pedig Martos Győző volt az ellenlábas.

És ez a posztcsere gyakorlatilag így ment a pályafutása végéig. Sohasem volt úgynevezett bérelt helye a csapatban, a játéklehetőségért mindig keményen meg kellett küzdenie. Ő így emlékezett ezekre az időkre:

Így szoktam bele abba a helyzetbe, hogy nekem az esetek többségében valakit mindig „le kellett hagynom”, bizonyítva, hogy érek annyit, mint a vetélytársam. A labdarúgás, az élvonalbeli szereplés számomra tulajdonképpen kezdettől fogva egy nagy versenyfutás. Maratoni távon – sok hajrával!

És ez a sok részhajrá mindig sikerült, hiszen az élvonalbeli pályafutása alatt mindösszesen 377 mérkőzést játszhatott zöld-fehérben, 222 bajnoki, 96 nemzetközi és 59 hazai díjmérkőzést. Ezeken összesen 5 gólt szerzett (hármat bajnoki találkozókon).

Tagja volt az 1975/76-os szezon bajnokcsapatának, a Magyar Népköztársasági Kupát négyszer nyerte el a csapattal (1972, 1974, 1976, 1978). Érdekes módon az 1974/75-ös szezon KEK meneteléséből kimaradt, akkoriban nem sikerültek annyira a részhajrák, egyetlen mérkőzésen sem játszhatott abban a KEK-sorozatban. Persze, előtte és utána bőven volt alkalma KEK-szerepelni is. Mint ahogy az UEFA-kupában is, ahol aktív részese volt az 1971-72-ben elődöntőig jutó Ferencvárosnak.

Az egyik csúcséve az 1978/79-es szezon volt, amikor mutatott játékával Ő érdemelte ki a Toldi-vándordíjat, hogy egy esztendő elmúltával, mindössze 31 esztendősen végleg abbahagyja az aktív játékot.

Ez a búcsú sokak számára emlékezetes volt, de leginkább a búcsúzónak. 1980. június 14-e volt, Diósgyőrben játszott a Fradi. Sajnos 3:0-ra kikapott, ezért is sírni lehetett volna. De Vépi Péter nem ezért könnyezett. Eszébe jutott a Fradiban eltöltött 20 esztendeje, az elért sok-sok siker, meg talán a kevésbé emlékezetes, de sokkal fájóbb kudarcok is. És azok a szurkolók is nehéz szívvel búcsúztak, akik (mint ezen megemlékezés írója is) a lelátón láthatták Péter játékát, azt a csupaszív játékot, azt az elszántságot, és lelkesedést, amellyel a Fradiért mindent megtett. Itt kezdett el játszani, innen lett válogatott labdarúgó. Mindenkinek eszébe juthatott, hogy a Fradit a Vépi Péterhez hasonló szívű emberek is tették azzá, amivé lett, nekik is köszönhette mindent túlhaladó népszerűségét. A szurkoló minden korban értékelte azt, amikor azt látta, hogy valakinek a született tehetségét messze túlszárnyalta a lelkesedése, a játék iránti alázata.

Búcsúja napján azt nyilatkozta:

A Fradi ellen még barátságos meccsen sem leszek hajlandó játszani!

Búcsúja után, 1981-ben kapta meg az FTC örökös bajnoka kitüntető címet.

Korábban említettem a válogatottságot. Vépi Péter 6 alkalommal ölthette magára a magyar válogatott mezét, még 1972-ben. Mindegyik meccse tétmeccs volt, egy EB-negyeddöntő, egy VB selejtező és négy alkalom az 1972-es müncheni olimpián, ahol a legjobb csapatok versenyeztek. Itt egészen a döntőig menetelt a csapattal, ahol végül 2:1-re kikaptak Lengyelországtól, így olimpiai ezüstérmes lett.

Korán elkezdte az edzői szakmát is. Már 1985 és 1987 között az FTC, konkrétabban Dalnoki Jenő pályaedzője volt, később Bagon, Tiszaújvárosban és Adonyban lett vezetőedző. Az 1990-es évek eleje újra az Üllői úton találta, ahol a tartalékbajnokságban, majd később a juniorbajnokságban szereplő csapat edzője lett, hű segítőjével Ebedli Zoltánnal. Ebbéli tevékenységüket nem kis siker koronázta, hiszen összesen három alkalommal megnyerék a soros bajnokságukat, egyszer pedig másodikok lettek.

Azt hiszem, sok-sok Fradista nevében kívánhatok Vépi Péternek születésnapja alkalmából sok boldogságot és jó egészséget! A Fradinak pedig azt, hogy a jövőben is legyen minél több Vépi Péterhez hasonlítható szívű és lelkesedésű játékosa!

Simon Sándor

Források:

Nagy Béla: Fradisták
Vépi Péter wikipedia bejegyzése
A Ferencváros egykori tartalékcsapatának honlapja (www.fradi-tarcsi.gportal.hu)