Kérdezheti az olvasó, ez meg miféle cím? Az EEE kérdését ritkán hozzuk a szurkolókkal összefüggésbe. Vagy mégsem?

Mindenesetre, én most megpróbálkozom a kérdéskör elemzésével.

EEE, azaz Erkölcs, Erő, Egyetértés. A Ferencvárosi Torna Club alapítóinak közfelkiáltással megszavazott jelszavai. Ma is hisszük, ez a jól eltalált hármas szókép segítette át a klubot sok olyan viszontagságon, melybe bele is rokkanhatott, sőt meg is szűnhetett volna.

Szurkolók. A sport és ezen belül a futball megkülönböztetett szereplői. Az élsportolók egyebek mellett azért is élsportolók, mert nem elsősorban a saját egészségük megőrzése miatt edzenek, versenyeznek, hanem a minél jobb eredmények elérése érdekében. És ehhez a célhoz csatlakoznak a szimpatizánsok, akik szurkolásukkal segítenek, hajták őket a még nagyobb sikerek elérése felé. Minél többen vannak a szurkolók, annál nagyobb a sportolókra gyakorolt hatásuk, annál nagyobb teljesítményre sarkallhatják őket. A Fradi a jól eltalált jelszóhármas mellett, annak is köszönhette a magyar futballban aratott példátlan sikereit, hogy a lehető legrövidebb időn belül a lehető legnépesebb szurkolótábort tudta maga mellé állítani.

A rövid felvezetés után kezdjük a két kérdéskör összevonását!

1. Szurkolói erkölcs

Érdekes így egymás mellett látni ezt a két szót. Mit jelenthet ez a XXI. században, itt Magyarországon? Mit jelenthet a Fradi szurkolóinak? Egyáltalán van ilyen? Helyesebben, van még ilyen? Mert, hogy volt, azt nehéz vitatni. Erről tanúskodnak a ma még köztünk élő idősebb szurkolótársaink elbeszélései a saját ifjúságukról, amikor még ők alkották a szurkolók tömegeit. Miben nyilvánult meg az ő szurkolói erkölcsük? Ők angyalok voltak? Nem hiszem! Amikor kedvenc csapatuk kifutott a pályára, majd azt azt követő csaknem két órában akkoriban is előfordultak olyan megnyilvánulások, amelyek kiérdemelték a futball elöljáróinak rosszallását. Ennek illusztrálására bemutatok egy fotót a múlt század első harmadából, az Üllői útról:

Ismerős szavak, nemde? Akkor mégis milyen lehetett a szurkolói erkölcs, anno? Talán ott lehet a választ keresni, hogy amikor a bíró lefújta a meccset és a drukkerhad (létszámukat elnézve, a maihoz képest még tényleg had volt) elvonult, az indulatok is felszívódtak. Felszívódhattak a környékbeli kisvendéglőkben, kocsmákban, de semmi esetre sem szabadultak el és telepedhettek rá a hétköznapi életre. Az indulatok nem váltak gyűlöletté, az ellenfélből nem vált ellenség. Megmaradt ellenfélnek, akit le kell győzni, mégpedig a játékosoknak és a pályán. Ahogy a különböző csapatokban játszó játékosok is tudtak sportbarátok, sőt nem egy esetben igaz barátok is lenni, úgy a hétköznapokon a különböző szurkolók is el tudtak egymással, egymás közelében lenni, sőt még jóban is lenni.

De az is lehet, hogy az előbbi gondolatmenetemmel vakvágányra futottam, a kérdés lényegét nem ott kell keresni. Talán inkább a csapatban, a színekben, a győzelemben való feltétlen hitben. Egy életérzésben, amely a csapat, a színek iránti rajongást „izmussá” nemesítette az idők folyamán, amit ma fradizmusnak hívunk. Gondolom, régen is, mint ahogy ma is, sokan ebben látták, látják életüknek azt a szegmensét, amely egy közösséghez kapcsolja őket. A mi fradista közösségünk 110 éve épül, mert azok, akik tagjai voltak, építették. Van olyan közösség is, amelyik rombol, sajnos van, ezek azonban soha nem lehetnek hosszú életűek. Építeni sokkal nehezebb, mint rombolni, kell is, mert a romokon nem lehet élni.

Szurkolói erkölcs. Van ilyen? Lehet, érdemes róla beszélni, sőt vitatkozni is, hogy újra kikristályosodhasson valami.

2. Szurkolói erő

Ez már nem olyan furcsa jelzős szerkezet, sokkal könnyebben beugranak értelmezési ötletek. Lehet, persze hogy lehet akár a fizikai erőre is gondolni, de nem érdemes, mert akkor könnyen az előző pont problematikájához jutunk vissza. Érdemesebb arról az erőről beszélni, amit a szurkolók a jelenlétükkel, a hangjukkal – közkeletű nevén – a szurkolásukkal tudnak generálni a csapatuk érdekében. Amikor a fáradt, csüggedő játékos a szurkoló lelkesítő buzdításától új erőre kap és teljesíti a saját és szurkolói alapelvárásait, azaz győz. Régi játékosok hányan, de hányan meséltek már arról a hátborzongató érzésről, amelyet a Fradiban és csak a Fradiban élhettek meg, amikor minden energiát ki tudtak préselni magukból. De arról is beszéltek, hogy ez az erő mit jelent már a pályára történő kivonuláskor. Amikor az ellenfél játékosainak az arcát közelről látták, már akkor érezhették a meccset szinte már meg is nyerték. Aztán amikor ebben a hangulatban a játékos mindent kiad magából, sikerülnek az elgondolásai, a szurkolói erő akár még fokozódni is tud. Milyen sok hangrobbanás volt egykoron az Üllői úton. Nem, nem hangránáttól, hanem a játékkal együtt élő, együtt szurkoló emberek torkától. Amikor a lelátó minden szegletében zúgott a biztatás. Aki teheti, kérdezze erről azokat a játékosokat, akik átélhettek még hasonlót. És ha megtette, próbálja meg elmondani szurkolótársainak, próbáljuk meg újra megsokszorozni az erőt, a szurkolói erőt. Az nem lehet, hogy ez ne adjon hitet a játékosnak, az nem lehet, hogy pont ettől bénuljon le, mert ha ilyen, akkor bizony nem a Fradiban kell játszania, akkor jobban teszi, ha beáll a szurkolói erőt növelők sorába.

Szurkolói erő. Van ilyen! Használjuk ki!

3. Szurkolói egyetértés

Sorban leírva a jelszavakat, a szurkolói jelzővel párosítva, úgy érzem, mintha kötésmintát írnék. Egy sima, egy fordított, aztán megint egy sima. Mert ez a pont megint erős kétségeket támaszt a létét illetően. Abban mindenki egyetért, hogy kellene, de nem tudja, hogy hogyan. A múltban, a közelmúltban is láttuk, gyakran a győzelemben sem tudunk teljes összhangban egyetérteni. Van, aki mámoros ábrándozó lesz, van, aki nagyon boldog, van, aki szimplán örül, de olyan is akad, aki ekkor is kritikai hangokat üt meg, a hibákat látja, vagy pedig másokkal és másképp képzelné el a győzelmet. Persze a boldogságban és az örömben is realistának kell maradni, a földön kell járni, a sikert az értékén kezelni, hogy az idővel még nagyobb lehessen. De a sikernek azért szabad örülni, sőt elsősorban örülni kell! Mint ahogy a pillanatnyi, vagy nem is annyira pillanatnyi kudarcélmények sem szabad, hogy világvége-hangulatot váltsanak ki, és olyankor mindenkit azonnal el kell űzni. Akkor is jó, ha realisták tudunk maradni és egymást segítve kecmergünk ki a rossz periódusból.

Szurkolói egyetértés. Értsünk egyet az erkölcsben és akkor megsokszorozódhat az erő!

Simon Sándor