2024. december 5. csütörtök

Pogány László: 55

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. október 23.

Pogány_LászlóAz 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc kitörésekor egy kis szikszói gyerkőc éppen két éves születésnapját ünnepelte, illetve köszöntötték őt a szülei. Ki gondolta volna akkor, ott 1954-ben Szikszón, hogy ez a nap később a magyar történelembe is bevonul. És ki gondolhatta volna, hogy a fradista emlékezet része is lesz, mivel az ott és akkor megszületett gyermek, Pogány László az FTC labdarúgója, sokra és termete ellenére mégis nagyra tartott labdarúgója lesz.

A történelem és a sors, azonban nem emberi gondolatokban mér. Október 23-a nemzeti ünnepünkké, egyben egy ünnepelt Fradi-játékos megemlékezésre méltó születésnapjává vált.

Pogány lászló ma két ötöst kapott az élettől, betöltötte 55. életévét.

Tíz évesen kezdte a labdarúgást a Leninvárosi MTK csapatában. Mai fiataloknak minő furcsa név ez, de hát ez is történelmünk része volt. 18 esztendősen, 1972-ben igazolta le az ifjú tehetséget a Ferencváros, ahol 1975-ig az ifjúsági és tartalékcsapatokban szerepelt. Akkor is, mint ahogy pályafutása során mindvégig balszélsőként, illetve baloldali támadó középpályásként. Majd ugyancsak a kor szokásainak és törvényeinek megfelelően katonai szolgálatra kellett vonulnia. Mint sportoló, a Fradi sportolója, annyi előnyt élvezhetett, hogy úgynevezett sportszázadba vonult. A szentendrei Kossuth KFSE csapatánál töltötte.

Leszerelése után, 1976-ban értelemszerűen visszatért a Fradihoz és immáron az élvonalban is bemutatkozhatott. A bemutatkozást még 394 mérkőzés követte zöld-fehér mezben, ami bizonyítja, nem akármilyen játékosról volt szó. Igazolja ez egyrészt a tehetségét, másrészt a klubhűségét. A 395 mérkőzésen, amelyből 235 bajnoki volt, összesen 151 gólt szerzett (76-ot bajnoki találkozókon).

Pogány akcióbanSzép sikereknek is részese volt, hiszen a 1980/81-ben bajnoki címet nyert a csapattal, míg három alkalommal (1978/79, 1981/82, 1982/83) ezüstéremig, egyszer pedig (1976/77) bronzéremig jutott. Természetesen tagja volt az 1977/78-ban MNK győztes Fradinak is. Kupagyőzelem „csak” egy adatott meg neki, de további három alkalommal (1977, 1979, 1986) kupadöntős csapat résztvevője is volt.

1986-ban, 32 esztendősen hagyta el a Fradit, nem egy külföldi szerződés vagy egy hazai vetélytárs miatt, hanem egyfajta levezetés címén. Egy esztendeig a Budafoki MTE, további két évig az Erzsébeti SMTK labdarúgója lett. És hogy a Fradiban mennyire tisztelték? Talán az bizonyítja a legjobban, hogy 1988-ban búcsúmérkőzésen vehetett részt, neves külföldi ellenfél, az FF Malmö ellenében.

A magyar válogatott mezét hivatalosan nem húzhatta magára, „csupán” az olimpiai válogatottnak volt tagja 6 alkalommal.

És hogy a játékához méltóan, amely semmiképp nem volt szürkének nevezhető, egy színes fotót is közöljünk róla, megtesszük ezt egy csapatképpel, mégpedig egy olyannal, ahol az éppen tegnap születésnapját ünneplő edzőjével, Friedmanszky Zoltánnal látható:
FTC_Pogány_Friedmanszky

A jeles szülepésnapon kívánunk az FTC Baráti Kör nevében nagyon sok boldogságot, jó egészséget és mindannyiunk örömére még rengeteg Fradi sikert!

Felhasznált források:
www.wikipedia.org/wiki Pogány László (labdarúgó) bejegyzés
www.ftc.hu (Pogány akcióban, fotó)
www.ftcbk.hu (lexikon)
Nagy Béla: 666-an zöld-fehérben

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

2 hozzászólás

  1. Pilu írta:

    Boldog születésnapot Laci

    Hozzászólás ideje: 2009. október 23. 08:55

  2. tibu1 írta:

    Boldog születésnapot Laci! Jó erre a csapatképre nézni. Egy igazi, szerethető csapatunk volt!

    Hozzászólás ideje: 2009. október 23. 10:07

HOZZÁSZÓLÁS