Ha valaki úgy gondolja, hasonlót már olvasott honlapunkon és egy újabb sorozat következő részét olvashatja, az jól gondolja.

Pár napja egy publicisztikában, szigorúan szubjektíven, értekeztem a szurkolók és a Fradi 3 E betűjének viszonyáról, Szurkolói EEE címen. Alcíme a cikknek, a „Mit kezdjünk vele?” kérdés volt.

Ma, ha lehet mondani, még bátrabb leszek. Ezúttal, továbbra is mint szurkoló, a futballszakmát hozom a 3 E betűvel összefüggésbe. Természetesen nem akarok olyan dolgokkal foglalkozni, amihez nem értek, ez a cikk nem a futballszakmáról szól, az „csak” mint jelző szerepel a Fradi történelmében oly fontos jelszavak előtt.

A három E-betű fradista meghatározását, már az elmúlt részben is leírtam, az mottóként is szolgálhat:

EEE, azaz Erkölcs, Erő, Egyetértés. A Ferencvárosi Torna Club alapítóinak közfelkiáltással megszavazott jelszavai. Ma is hisszük, ez a jól eltalált hármas szókép segítette át a klubot sok olyan viszontagságon, melybe bele is rokkanhatott, sőt meg is szűnhetett volna.

Nézzük a másik szót, annak szubjektív definícióját!

Futballszakma. A futball azon művelői, akik tevékenységükkel közvetlenül hozzájárulnak az adott klub vagy egyesület eredményeihez. Ők a játékosok és az őket közvetlenül segítő szakvezetők, közkeletű szóval, az edzők. (A vezetőket nem sorolom ide, őket külön kategóriába sorolnám, a sorozat, ha folytatódik, akkor velük fog.). Mivel honlapunk zöld és fehér, a szerkesztők és az olvasók szíve a Fradiért dobog, nyilvánvaló, hogy az alábbi elemzést, még ha általánosítható is lenne, egyértelműen az FTC, annak futballcsapata motiválta. Szóval, ahogy az elmúlt részben is érintettem, értük lelkesednek elsősorban a szurkolók, őket tudják a saját eszközeikkel lelkesíteni. És fordítva is igaz, ők azok, akik ugyancsak a saját eszközeikkel lelkesíthetik a szurkolókat. A Fradi esetében, mint tudjuk, nem kevés szurkolóról van szó, országhatáron innen és túl. Ezért is érdekes ez a kérdéskör.

1. Futballszakmai erkölcs

A szurkolói erkölcs jelzős szerkezetnél megállapítottam, hogy érdekes. Akkor mit mondjak erről? Ez mit jelent? Mit jelent ma? Mit jelent Magyarországon? Egyáltalán van ilyen? Helyesebben, van még ilyen? Talán célszerű segítségért megint a múlthoz fordulni. Mit jelenthetett ez régen? Mondjuk a futball hazai meghonosodása idején, majd utána még évtizedekig.

Azt mindenki tudja, a futball őshazája Anglia. A XX. század elején nem véletlenül nevezték őket a játék tanítómestereinek. Megalkották a szabályokat, amelyek felett igazán konzervatív módon őrködtek, hiszen azok túlnyomó és nyugodtan mondhatjuk, a játékot befolyásoló része a mai napig változatlan. Biztos, egészen biztos, hogy mindez közrejátszott a játék világméretű elterjedésében és népszerűségében. A szabályokat minden ország átvette, ám a játékstílust már nem mindenki. Voltak, akik a saját habitusukra adaptálták azokat, tudván azt, hogy a mestert a saját fegyverével a legnehezebb legyőzni. Így alakulhatott ki egyebek mellett olasz, spanyol, dél-amerikai és közép-európai stílus is. Ez utóbbinak nagyon gyorsan meghatározó elemévé vált a magyar futball, a maga egyértelmű játékjegyeivel. Az angol jellegű határozott erőfocival, amely a „rúgd és fuss”-ra alapult, jól megkülönböztethetővé vált a magyaros technika, a rövid, pontos passzos játék, megtűzdelve a csillogó, ösztönös tehetségek intuitív játékával. A Fradi, mint a magyar és a közép-európai futball, annak iskolájának élcsapata, nem véletlenül szerezte meg már 1910-ben első győzelmét angol csapat ellen. És ezt a győzelmet később még számtalan követte, nem csak a Fradi, hanem több magyar csapat jóvoltából. A „tanítómesterek” számára nyilván a legmegalázóbb az Aranycsapat 1953-as és 1954-es kettős győzelme ellenük.

A kicsit hosszúra nyúlt bevezető után előállok a farbámmal. Egy egy klub futballszakmájának erkölcse a múltban, a hagyományok tiszteletében gyökerezik. Nyilván ez a résztvevőkre, az egyes játékosokra és az edzőkre lebontva is igaz. Döntő többségükben arra esküsznek, abban hisznek. Mindig lehetnek kivételek, újítók, akik ezeket a hagyományokat ötvözik máshol látott vagy tapasztalt elemekkel, hogy az ötvözés révén még előrébb juthassanak. Mi van ma a Fradiban? Laikus szemmel is láthatóan van angol és van magyar vonal, megfűszerezve néhány egyéb iskolával. És felismerhetők az elegy alkotórészei. Ebből az következik, hogy ez nem ötvözet. Az angol vonal esküszik a genetikailag kódolt saját hagyományaira, a magyar pedig már nem esküszik, ő lassan kezdi elveszteni a hitét, hogy neki is vannak hagyományai. Futballszakmailag különböző erkölcsöt képviselnek. Hogy egyik sem elvetendő, azt a múlt eredményei igazolják, mindkét fél bőven tud a maga igazára példát hozni (én a bevezetőben meg is tettem). Azon azonban már érdemes elgondolkodni, hogy mindezt hol, milyen környezetben teszik. Ahogy Angliában sohasem lehetett az ún. magyaros stílust és technikát megtanítani, úgy idehaza sem sikerült sohaem ez fordítva. Más volt a futballszakma genetikai térképe. És nem csak volt, ma is az. Én nem tartom egyáltalán „erkölcstelennek”, ha idegen környezetben kompromisszumokat kötök. Igyekszem a befogadók hagyományait is megismerni, azt elfogadni, hogy utána ötvözni tudjam a magam képességeivel. Ahogy az ötvösök teszik az ötvözet alkotóelemeivel.
Véleményem szerint az ilyen kompromisszumok megkötése soha nem lesz megalkuvás, az elvek feladása. Még akkor sem lenne, ha többségi környezetben tennék.

A futball azonban az előbbieknél bonyolultabb, ott ugyanis jelen vannak a szurkolók is, akik miatt ez a játék, már így versenyszerűen folyik. Őket pedig nem lehet „ötvözni”. Vendégjátékost, vendégedzőt lehet hozni, hogy futballszakmai erkölcseivel segíteni tudjon, de vendégszurkolót sosem. Egy szurkoló, ha a csapatának szurkol, azt nem csak szakmai megfontolások alapján teszi. Ő arra születik, ő egy élmény hatására azzá válik. Minden szurkolóra igaz ez, különösképp a Fradistára. Büszke, több mint száz éve genetikailag kódoltan büszke is lehet a csapatára, annak eredményeire és elvárja, hogy ezt átélhesse és átörökíthesse az utódjaira is. Itt a XXI. századi futballszakma nagy felelőssége, amikor a futball a világ egyik legnagyobb üzletévé vált. Itt kíméletlenül érinteni kell az érzelmeket is, figyelemmel kell lenni hagyományokra, szokásokra. Aki azoktól eltér, az veszélyezteti az üzlet sikerét is. Mert érhet el ugyan eredményeket, a szurkolók érzelmi azonosulásának hiányában kudarcra van ítélve.

2. Futballszakmai erő

Ez a jelzős szerkezet, hasonlóan a szurkolói erőnél taglaltakhoz, sokkal egyértelműbb. Ha jó játékosok, jó edzőkkel találkoznak, erejük a többiek számára is nyilvánvalóvá válik. Még akkor is működhet, ha a játékosok-edző párban valamelyik nem is olyan jó. Láttunk már példát a múltban arra is, hogy jó játékosok kevésbé jó edzővel eredményt értek el, mint ahogy a fordítottjára is, egy jó edző, kevésbé jó játékosokkal, de rájuk szabott taktikai elképzeléseivel ugyancsak eredményes tudott lenni. Ahogy a kép fordítottja is bőven hozott már példákat, azaz jó játékosok egy kevésbé jó edzővel, nem rájuk szabott taktikai elképzelésekkel megbénultak, és jó edzők, csinálhattak bármit, kevésbé jó játékosokkal megbuktak. A rossz játékosok, rossz edző párosításról pedig ne is beszéljünk.

A futballszakmai erő egyértelmű. Minősítik az eredmények. A Fradi mai futballszakmai ereje a szurkolók számára elfogadhatatlanul gyenge. Okát nem érdemes firtatni, bármi lehet az előbb felsorolt variációk közül, nem is beszélve arról, hogy még ezeket is lehetne kombinálni, hisz egy csapatban 11 játékos szerepel.

A játékos ereje a képességeiben rejlik. Az edzőé már bonyolultabb kérdés. Az ő képessége egyrészt tanult, másrészt tapasztalt, harmadrészt empatikus, negyedrészt üzleti és még hosszan lehetne sorolni.

Csak annyit szeretnék ezen a ponton hangsúlyozni, hogy az előző pontban leírtak miatt is, a Fradi hagyományaihoz méltó futballszakmai erőt várunk! Várunk, mert a 110 év történelme és sikerei jogot adnak hozzá!

3. Futballszakmai egyetértés

Akkor vannak sikerek, ha van ilyen. Ez nem lehet kérdés. Ha pedig ez nem kérdés, akkor nyilvánvaló, hogy ez ma nincs meg a Fradinál. Játékos, edző egy irányba, a jó irányba kell, hogy húzzanak. Egy játékos nem mondhatja, hogy mi jók voltunk, de rossz volt a taktika. Egy edző sem mondhatja, hogy én mindent elmondtam, de a játékosok nem tudták megcsinálni.

Egy a csónak, amelyben játékos és edző evez. Ha nem egy irányba eveznek, a csónak nem halad, csak rázkódik, sőt az is lehet, felborul. Ha partra akarnak érni, mielőtt a vihar szele megérinti őket, és végleg elsüllyednek, akkor nincs mese, egyet kell érteni és egy irányba evezni, a part, a sikerek felé!

A zárszó szinte ugyanaz lehet, mint a szurkolói esetben írt dolgozatomnál volt. Tisztelt futballszakma, tisztelt játékosok és edzők! Mindenütt, de a Fradinál különösen: értsenek egyet az erkölcsben és akkor megsokszorozódhat az erő!

Simon Sándor