Gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy nagyon vártam a tegnapi napot. Nagyon vártam, mert zöld a vérem. Nagyon vártam, mert Fradista vagyok. És három hosszú hét telt el azóta, hogy láthattam volna a csapatomat. Tudom, persze, hogy tudom, hogy voltak sportolóink, voltak csapataink, melyek ebben a három hétben is pályára (vízbe, jégre, parkettre) léptek, eredményeiket figyelemmel is kísérem, sikereiknek örülök. Mit tegyek? Restellem, de nem lógok ki az átlagból, akik a futballcsapat hiányán tudnak igazán bánkódni. Hát még az eredménytelenségükön!

A múltat egyre gyakrabban és egyre alaposabban tanulmányozván tapasztaltam, hogy ez szinte a klub alapításától fogva így volt. Igazán széles tömegeket a futballisták tudtak megmozgatni. Az ő sikereik mindig sokkal jobban hatottak a közönségre, sokkal jobban a klubra irányították a figyelmet, ezáltal tudtak segíteni a többi sporttársaikon is.

Hiszem, így lenne ez ma is. Valahogy azonban ezt nincs igazán módunk megtapasztalni, merthogy nincsenek igazi focisikerek. Örültünk, hogy három év után visszajutottunk jogos helyünkre, az NB I-be, de tegye a szívére a kezét mindenki, ezt nem tekintette senki sikernek! Ez sokkal inkább elvárás volt, amit a játékosaink két év késéssel teljesítettek. A siker az lenne, ha a csapat a helyén lenne. Hol a helye? Természetesen a tabella élén vagy legalábbis ahhoz belátható távolságban, hogy mindig élhessen a remény annak elérésére.

Ez most nincs így, sőt! Közelebb van, szinte fájdalmasan szorít a tabella vége. Ez nem siker, ebből nem lehet táplálkozni. Pedig valamiből kéne valami biztatót magunkhoz venni, hogy el ne vésszen a reményünk. Erre is jó a múltunk, van miből hitet, reményt meríteni. Volt már hasonlóan nehéz időszak a futballcsapat életében, bizony volt már máskor is, hogy nem a bajnoki címért, hanem a kiesés elkerüléséért harcolt. Igaz, a 105 alkalommal nem sokszor, mindössze két alkalommal. Ezért nem lehet ehhez hozzászokni, de nem is kell, nem is szabad!

Erőt kell meríteni a múltból, annak dicsőséges eredménysorából. Véleményem szerint ez sokkal hasznosabb, mint ha most elkezdenénk élve boncolni, szitkokat és átkokat szórni . Erőt kell meríteni szurkolónak, de erőt a játékosnak, edzőnek, vezetőnek is. Aki nem ismeri ezeket az eredményeket, azzal meg kell ismertetni, mert akkor felfogja, hogy mi és miért fáj annak, akinek ez a csapat nem egy csapat, hanem életének egyik fontos eleme. A ma is köztünk élő legendák mind ilyenek, de ilyen a szurkolók többsége is.

A fentiek okán meccselemzés és értékelés, ami persze mindig szubjektív (ám vereség után lehet némi igazságtartalma), helyett honlapunk inkább a múlt erdménysorát veszi elő. Napokkal korábban elindítottunk egy sorozatot, mely a magyar bajnoki múltat dolgozza fel az eredmények tükrében. Ajánlom ennek az éppen aktuális részét, biztos vagyok benne, hogy kellemesebb nézni- és olvasnivaló, mint a tegnapi meccstudósítások olvasása és az aktuális tabella látványa.

Tudom, ettől nem lesz jobb a mai csapat, de attól sem lesz az, ha most minden dühünket rájuk szabadítjuk. Tanulmányozzuk a múltat és tanuljunk belőle, elsősorban az ott elkövetett hibákból. Nincs két egyforma történelmi szituáció, a múltban nyilván más okok vezettek oda, hogy a csapat siralmasan szerepelt, ám az mindenképp tanulságos lehet, hogy hogyan, milyen módon kerekedtek felül a pillanatnyi nehézségeken. Ez lehet a múlt üzenete a jelennek.

Magunk ilyen jellegű „oknyomozással”, tán az idő rövidsége okán, most nem foglalkoztunk. Egyfajta elemzést azonban készítettem. Egy elemzést, mely a Fradi ősi jelszavait, az Erkölcs, Erő, Egyetértés szóhármast vizsgálja különböző jelzőkkel, most éppen a futballszakmaival, amely alatt a játékosok és az edzők viszonyát értem. Ezek a jelszavak örök időkre szólnak, így a jelenből utat mutathatnak, világos és tiszta utat, a jövőbe is. Ajánlom a tisztelt olvasók figyelmébe ezt az írást is.

Simon Sándor