2024. december 22. vasárnap

Magyar bajnoki múlt, 7.rész. 1931-től 1940-ig

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. október 28.

NBI_1931-401. Ferencváros 2. Újpest 3. Hungária…

Aki sorozatunk ötödik részét is olvasta, az ezt a három nevet ebben a sorrendben olvasva rávághatja, az élet egy körforgás, vagy éppen az utolsókból lesznek az elsők. Már, ha egy hármas felsorolásban illdomos valakit utolsónak nevezni, különösen akkor, ha sokan jönnek még mögötte. A lényeg azonban fradista szemnek nagyon tetszetős. Egy újabb évtized, amelyet a Fradi uralt. Ilyen volt a legelső (sorozatunk 2.része), ilyen ez is. Ki törődik most azzal, hogy közben volt két olyan évtized, amikor az MTK (Hungária) mögé szorultunk. A harmincas években a Fradi visszavette a magyar labdarúgás történetében őt megillető helyet, az elsőt. Az már egy másik kérdés, hogy ezzel mire jutott a nagy összesítésben, ahol 1901-től 1930-ig, ugyancsak az MTK uralkodott. Át tudta venni az első helyet? Vagy csak csökkentette a hátrányát? Ez is ki fog derülni, igaz nem ebben a részben, hanem a sorozatunk immáron kialakult szabályainak megfelelően a következőben. Legalább azt is érdemes lesz elolvasni…

Azon új olvasóknak, akik most csatlakoznak a sorozathoz, ezúttal már nem idézzük az összes eddigi részt, az oldalsávban rákereshetnek azokra (a Kategóriák alatt a Magyar bajnoki múlt vagy a Statisztikák címszóra kattintva).

Időutazzunk vissza a múlt század harmincas éveibe. Olyan tabellákat mutatunk, amelyeket a mindenkori MLSZ által hivatalosan elfogadott bajnoki végeredményekből állítottunk össze.

Ebben az évtizedben, a 10 bajnokságban összesen 26 csapat játszott a magyar labdarúgó bajnokság első osztályában.

A résztabellákban a mindenkori első három helyezettet soroljuk fel, majd azon csapatok nevét és helyezését, amelyek ma is első osztályú csapattal rendelkeznek. Ezzel is segíteni kívánunk a ma NB I-es csapatainak, a múltjuknak a megítélésében.

Bajnoki szereplés száma
Az összes, azaz mind a 10 szezonban szerepelt csapatok:
Ferencváros, Hungária (MTK), Újpest, Kispest, Bocskai


2 szezonban játszott a Szombathelyi Haladás, Vasas
1 szezonban játszott a Győri ETO

Bajnokságot nyert csapatok
1-2. Ferencváros és Újpest: 4 bajnoki elsőség
3. Hungária: 2 bajnoki elsőség

Rangsor a dobogós helyezések száma alapján (zárójelben első-második-harmadik helyezések száma)
1. Újpest: 10 (4-4-2)
2. Ferencváros: 10 (4-3-3)
3. Hungária: 9 (2-3-4)

Rangsor az elért győzelmek száma alapján
1. Ferencváros: 183 győzelem
2. Újpest: 172 győzelem
3. Hungária: 164 győzelem
4. Kispest: 95 győzelem
….
20. Szombathelyi Haladás: 16 győzelem
21. Vasas: 11 győzelem
24. Győri ETO: 3 győzelem

Rangsor az elért pontok száma alapján
1. Ferencváros: 390 pont
2. Újpest: 386 pont
3. Hungária: 367 pont
4. Kispest: 239 pont
….
20. Szombathelyi Haladás: 38 pont
21. Vasas: 30 pont
24. Győri ETO: 11 pont

Rangsor a szerzett gólok száma alapján
1. Ferencváros: 904 gól
2. Újpest: 805 gól
3. Hungária: 736 gól
4. Kispest: 519 gól

18-19. Szombathelyi Haladás: 82 gól
18-19. Vasas: 82 gól
25. Győri ETO: 24 gól

Rangsor a gólkülönbség alapján
1. Ferencváros: 582
2. Újpest: 508
3. Hungária: 427

6. Kispest: -21
10. Vasas: -39
14. Szombathelyi Haladás: -56
15. Győri ETO: -59

Rangsor a figyelembe vett mérkőzések száma alapján
1-5. Ferencváros, Újpest, Hungária, Kispest, Bocskai: 240 mérkőzés (10 bajnokságban)
….
20. Szombathelyi Haladás: 52 mérkőzés (2 bajnokságban)
22. Vasas: 44 mérkőzés (2 bajnokságban)
24. Győri ETO: 24 mérkőzés (1 bajnokságban)

Ezek után, szokásaink szerint nézzük azt a rangsort, amely a lehető legobjektívebb, ugyanis a teljesítmény-százalékok alapján készült (az a százalékos mutató, ami a megszerzett pontszámot az adott csapat maximálisan megszerezhető pontjainak a számához viszonyítja). Csak azok a csapatok szerepelnek a tabellán, akik az összes mérkőzés (240) legalább 10 %-án (24) játszottak.

Tabella_1931-40

A sorozatot eddig követő hűséges olvasók emlékezhetnek, hogy a Fradi az ezt megelőző évtizedekben egy rendkívül magas átlagot hozott (76 és 77 százalék közöttit). Ezt sikerült ebben az évtizedben megfejelni, nem is kicsit. Kellett is ez a megfejelés, hiszen így volt biztosítható az elsőség az igencsak megerősődő, eddigi legjobb teljesítményét elérő Újpest előtt. A Hungária (MTK) egy kicsit visszaesett, de csak önmagához képest. A lényeg azonban, hogy az évtized csapata a Ferencváros!

Ebben az évtizedben nem könnyű válogatni a csapatfotók között, nézzük az évtized utolsó Fradi bajnokcsapatát, az 1940-est:
Csapatkép_1940

Folytatás hamarosan …

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Internetes forrás:
http://www.nemzetisport.hu/lexikon/20020729/bajnoki_mult/
http://hu.wikipedia.org (magyar labdarúgó bajnokságok)

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. Pilu írta:

    Remek ez a sorozat,én nagyon szeretem.

    Hozzászólás ideje: 2009. október 28. 08:39

HOZZÁSZÓLÁS