Születésnapja alkalmából a legendássá vált 1992-es bajnokcsapat tagját, gólfelelősét, Balogh Gábort, vagy ahogy sokan ismerik, Balogh Toronyt köszöntjük.

Balogh Gábor Budapesten született, 1964. október 29-én. Egyedüli gyermek volt, a GANZ MÁVAG-ban futballozó édesapja tanítgatta a foci szeretetére. Gyermekkorában a Fradinak szurkolt, ám futballozni a Postás-ban kezdett 9 éves korában, ahonnan nemsokára a BVSC igazolta, majd 14 éves korában az MTK tehetségkutatói figyeltek fel rá és vitték a Hungária körútra.

Az ifi ranglétra megmászása után 18 évesen, Palicskó Tibor irányítása alatt mutatkozott be az MTK felnőtt csapatában. Edzői sorában Palicskót Both József követte, majd hét szezont dolgozott együtt a Mágussal, Verebes Józseffel, akivel egyszer (1986-87) bajnok is lett. 1990-ben a belga másodosztályba szerződött, ahonnan egy év múlva visszarendelte az MTK. Ugyanezen az őszön, 1991-ben lett a Fradi igazolt labdarúgója és még annak a bajnokságnak a végén, 1992-ben a bajnoka.

A bajnoki cím után egyre kevesebb játéklehetőséget kapott, majd pályafutását alacsonyabb osztályokban folytatta. Sorrendben a III.kerület, a Kecskemét, majd a REAC voltak az állomások. Mindenütt jó szívvel gondolnak vissza rá, ami azért csak elárul valamit, ami tényleg belőle jön.

Szíve azonban visszahúzta a Fradiba, és miután a TF-en szakedzői képesítést szerzett, 2001-től az elmúlt év végéig az utánpótlásban dolgozott edzőként, sok mai fiatal játékos dogozott az irányítása alatt. 2009. január 1-től az akkori NB II-beli csoportellenfelünk, a Tököl vezetőedzője lett, ahol azonban szezon közben felállt a kispadról. Ebben az idényben az NB III-as RAFC csapatának az edzője.

Az eddig közölt információk is javarészt abból a beszélgetésből valók, melyeket Toronnyal 2009. január 15-én folytattam és abból egy jól fogadott cikket írtam.

Érdemes elolvasni újra ezt a beszélgetést, ám akinek erre most nincs ideje, idéznék néhány gondolatot mai ünnepeltünktől.

A Fradiba igazolásáról:

Az MTK nem tartott igényt rám, kialakult csapata volt. Szabadon igazolhatóvá váltam, így az átigazolási időszak után is szerződhettem. Ekkor beszéltem Nyilasi Tiborral, aki szívesen leigazolt volna, kérdezte mi a véleményem? Mi lett volna, mikor Fradi szurkolónak tartottam magam? Eljött az a pillanat, amire talán mindig is vártam. Nem sokat hezitáltam, gyorsan megegyeztünk és a kedvenc színösszeállításomba, zöld-fehérbe öltözhettem. És tényleg komolyan, de beígértem 14 gólt.

Az ígéret teljesítéséről:

16 góllal lettem házi gólkirály, a szezon végén Mr.Gólnak választottak. Nem csak tartottam, de két góllal túl is teljesítettem a gólígéretemet.

Fodor Imréről:

Foci ugyancsak túl volt egy nem egészen jól sikerült külföldi kalandon, itthon volt és szabadon igazolható. Megkerestem, leültünk beszélgetni, kértem, gondolkodjon el azon, mi lenne, ha a Fradiba jönne. Foci ezek után megkereste Nyilasit, aki a szakosztályvezetésnél közbenjárt, így 1992. januárban csatlakozhatott hozzánk. Becsülettel végigdolgoztuk a telet, kialakítottuk a taktikai variációinkat és elkezdtük a tavaszt, végigrohantunk a mezőnyön, ha jól emlékszem 15 meccsből 13 győzelem és 2 döntetlen volt a mérleg. A közönség vette a lapot, olyan szurkolásban, olyan hangulatban volt részünk, amibe még ma visszagondolva is beleborzongok.

Édesapjáról:

Minden mérkőzésemen ott volt a lelátón. És a szurkolás mellett tanácsokat is adott. Amolyan ökölvívást néző szurkolóhoz hasonlóan időnként bekiáltott, megy a jobb, vagy akármi, mindig a helyzetnek megfelelően. És milyen érdekes? Ezeket a bekiabálásokat nem csak az MTK meccseken hallottam, hanem azon a 92-es tavaszon is, az Üllői úton is, 30 ezer néző hangorkánja közben is kiszűrtem.

A ma oly divatos akadémiák és a Fradi viszonyáról:

Nálunk még mindig tagsági rendszer van, a szülők fizetnek az itt játszó gyermekeik után, utaztatják őket. A túrák költségeihez hozzájárulnak. Nem kis anyagi áldozatot hoznak, hogy a Fradiban játszhasson a fiuk. Ezzel szemben a ma oly divatos akadémiák nem, hogy tagságit nem kérnek, még ösztöndíjat is fizetnek a gyereknek. Nem csoda, ha a mai gazdasági helyzetben klubhűség ide, klubhűség oda sok szülő elcsábul és elviszi a gyerekét.

A Torony-féle megoldás:

A Fradinak kell olyannak lenni, olyan körülményeket biztosítani, hogy az akadémiáknak esélye sem legyen bárkit innen elcsábítani. A menedzsereket pedig nem is engedném a gyerekek közelébe. Ezzel nem azt mondom, hogy nem jó, ha a legjobbak külföldre mennek, de azt a klub és a játékos, a további fejlődés figyelembe vételével tegyék. Egyetlen ember kellene hogy foglalkozzon az ilyen kérdésekkel, aki a klub alkalmazásában ál, természetesen jól megfizetve. Ez az ember pontosan tudná, hogy a fiataljaink hogy fejlődnek, kinek mikor van esélye bekerülni a nagycsapatba, hol lehet számukra továbbfejlődést biztosítani. És csak akkor adna el valakit, ha érte a tehetségéhez képest a legjobb árat kapja. Ma olyan helyekre adják el játékosainkat, lényegében aprópénzért, ahol a folyamatos játék hiányában megreked a játékosok fejlődése, ergo ez nem jó nekik. Ha ugyanezeket a játékosokat szisztematikus munkával itthon segítjük egyre feljebb, egészen a nagycsapatig, az értékük is folyamatosan nő és csak akkor és oda adjuk el, ahol ők is továbbfejlődhetnek.

Az edzői hitvallásról:

Valóban nagyon szerettem a gyerekekkel dolgozni. Véleményem szerint nehezebb, ám sokkal hálásabb munka, mint a felnőttekkel. A gyerekek sokkal tisztábbak, tinédzser korukban még játsszák ezt a játékot, nem máson jár az eszük. Jóleső érzés volt látni, hogy az évek alatt mit lehet kihozni belőlük, mennyit fejlődnek. Szerintem egy-egy edzőnek addig kell az ificsapata mellett maradnia, amíg folyamatosan tud nekik újat mutatni, amit elkezdett azt be tudja fejezni. Ez lehet egy év, de sokkal jobb lenne a 3-4 éves terminus. Az edzői hitvallásom pedig a hétköznapokon elvégzett tisztességes munkában való feltétlen hit, a játékosok megfelelő motiválása, pszichés felkészítése. Ha ez sikeres, akkor a hétvégi mérkőzéseken egyből látszani kell az eredménynek is. A meccsek jelentik az edzésmunka kontrollját, fontos visszajelzést adnak, hol kell változtatni. Tudnom kell, melyik játékosom mire képes, milyen mentális állapotban van, hogy mindig a soros ellenfélnek megfelelően tudjak a képességeikkel gazdálkodni, ha szükséges a meccsen is beavatkozni. Egyébként nagyon szeretek meccselni, azt mondják ez az egyik erősségem.

Aki azt hiszi, mindent idéztem a beszélgetésből, az téved, van ott még megfontolásra érdemes olvasnivaló…

Kedves Torony!

Születésnapodon kívánunk nagyon sok boldogságot, jó egészséget és sok-sok Fradi-sikert. Közte természetesen olyant is, melyhez Neked is közöd van!

Simon Sándor