Szerdai bajnoki ellenfelünk, 19:00-kor az Albert Stadionban a Győri ETO csapata.

Mint az tegnap óta köztudott, a szombati sajnálatos nézőtéri történéseket szankcionálandó, a mérkőzést zárt kapuk mellett kell lejátszani. Most, amikor oly nagy szüksége lenne a csapatnak az értük igazán szurkolók támogatására. De ez ellen tenni utólag már nem lehet, hangulattalanul is meg kell vívni a soros csatát.

A cím azonban nem teljes. Helyesebb lenne azt írni, bemutatjuk mai ellenfeleinket. Hiszen az NB I-ben dicstelenül szereplő első csapat mellett a mai napon tétmérkőzést játszik az ún. második csapatunk is, ráadásul ugyanúgy FTC néven, mint az első. Ez pedig a Ligakupa soros mérkőzése, múlt szombati ellenfelünk, a DVTK otthonában 17:30-kor, reméljük, a szombatinál sokkal békésebb körülmények között. A Ligakupában a bajnoksághoz képest nagyon jól állunk, hiszen a csoportunkat pontveszteség nélküli teljesítménnyel vezetjük. A DVTK csapatával azonban nem emiatt nem foglalkozunk, sokkal inkább azért, mert szombaton már megírtuk a történetüket. Az egy napon lebonyolított két mérkőzés, amelyeket ráadásul a televíziók is közvetítenek, mindenképpen kuriózum. Különösen annak tükrében, hogy mintegy 15 percig egyazon időben játszik a Fradi két csapata, két különböző televíziós csatorna által közvetítve tétmérkőzést.

Nézzük a bajnoki ellenfelet, a Győri ETO együttesét, annak múltját.

A csapat több mint száz esztendős múltra tekinthet vissza, hiszen 1904-ben alakult meg a Magyar Vagon- és Gépgyár dal- és társaskörének tagjaiból a „rúgólabdával” foglalkozó Egyetértés Torna Osztály, azaz az ETO. Színükként a zöld-fehéret választották, ami az idõk folyamán ugyan többször változott, egy valami azonban állandó maradt: kezdettől fogva a vagongyár volt a stabil hátországuk.

A klub hőskorában a kerületi bajnokságban szerepeltek. Az első említésre méltó sikerüket az I. világháború alatt rendezett Hadi-kupában érték el, ahol az MTK mögött a második helyen végeztek. No, nem az FTC előtt, hiszen a Fradi abban az időben egy másik bajnokságpótló sorozatban, az Auguszta-serlegért kiírtban indult.

1926-ban az ETO-t is felkérték a professzionális bajnokságban való indulásra, ám ők nem vállalták a részvételt, továbbra is az amatőr bajnokságban játszottak.

Első alkalommal 1937/38-ban indulhattak az NB I-ben, miután a vidéki amatőr bajnoki döntőben legyőzték a Diósgyőr gárdáját. Véletlen egybeesés, hogy a mai jeles nap két Fradi-ellenfele akkor pont egymás ellen vívott sorsdöntő mérkőzést. Az ETO számára nem bizonyult túl sikeresnek a bemutatkozás, hiszen az évad végén kiestek az első osztályból. Az újbóli visszajutás csak évek múlva, a II. világháború után sikerült.

Történelmi fordulópontként emlegetik Győrben az 1948/49-es szezont. Ekkor lett a csapat edzője az a Baróti Lajos, aki Szegedről került Győrbe, először játszani, majd miután egy csehszlovák túrán lábtörést szenvedett, a klub vezetői őt bízták meg az edzői teendők ellátásával. A keze alatt igazán stílusos együttes alakult ki, amely fokozatosan lépett előre a ranglétrán, a kiesés rémétől nem veszélyeztetve egészen a középmezőnyig jutott. Baróti később máshol folytatta zseniális edzői karrierjét, ám a csapat az ötvenes évek közepéig tartotta az általa megalapozott szintet. Ekkor, 1955-ben megint kiesett. Érdekesség, hogy a rekordszámú (4) kieső egyike az ETO mellett a Diósgyőr volt (második egyezőség mai ellenfeleink történelmében).

Három év másodosztály után egy tehetséges újoncokkal (Szentmihályi, Palotai Károly, Keglovich) felálló csapatt jutott vissza az NB I-be, de megkapaszkodni akkor még nem tudott, egy év után újra kiesett. Ez a száműzetés most már csak egy évig tartott, hiszen azonnal visszajutottak, és 1960-tól folyamatosan az NB I tagjának vallhatják magukat.

A későbbi sikereket megalapozó gárda edzője Orczifalvy István volt, akiket olyan nevek követtek a kispadon, mint Szusza Ferenc, majd Hidegkuti Nándor. Vele aztán az ETO elérte azt, amiről korábban nem is álmodott, az 1963 őszén rendezett egyidényes bajnokságot megnyerte.

Szebbnél szebb győzelmeket arattak, de nem is gondoltak a bajnoki címre, abban nagy szerepe volt egy ferencvárosi blokknak. Történt ugyanis, hogy Győrött már befejezték az őszt, amikor a Fradinak még két mérkőzése hátravolt. Ha ezeken csak egyetlen pontot szerez a Fradi, akkor ők a bajnokok. Erre az első meccset Szegeden 2:1-re elvesztette. Mikor az utolsó mérkőzését Dorogon játszotta, az ETO éppen Sopronban játszott edzőmérkőzést, ott tudták meg, hogy a Fradi egy 85. percben esett ritka szerencsétlen góllal 2:1-re kikapott és ezzel a dobogó legfelső fokára „segítette” az ETO-t. A hír hallatán Sopronban félbeszakadt a mérkőzés, a játékosok egymás nyakába borulva ünnepeltek. Volt is mit, hiszen a Nagyváradi AC után második vidéki csapatként tudtak magyar bajnoki aranyérmet nyerni.

A győri aranycsapat kerete ez volt: Tóth László és Barna Sándor kapusok, Adrigán Zoltán, Glaser József, Izsáki László, Keglovich László, Kiss Zoltán, Koós László, Korsós István, Máté János, Morvay Lajos, Orbán Árpád, Orosz László, Palotai Károly, Povázsai László, Szaló József, Szániel János, Tamás László mezőnyjátékosok.

Egy évvel később a fenti keretből ketten, Palotai és Orbán olimpiai bajnokok lettek Tokióban.

A bajnoki cím jutalmaként elindulhattak a mai BL elődjében, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK). És nem csak elindultak, hanem fantasztikusan teljesítettek. Az NDK bajnokát, a Chemie Leipzig csapatát oda-vissza verték, majd a bolgár Lokomotiv Szófia következett, amely ellen hatalmas csatában jutottak tovább, immár a legjobb nyolc közé. Ám még itt sem volt vége! A holland DWS Amsterdam legyőzésével az elődöntőbe jutottak, ahol az akkor Európa egyik legjobb csapatának tartott portugál Benfica volt az ellenfél. A hatalmas érdekődésre való tekintettel a Népstadionban rendezték a mérkőzést (lám-lám, ez már akkor is így volt..), de a portugálok már kemény diónak bizonyultak. Az ETO ugyan nem került a döntőbe, ennek ellenére magyar szempontból ez az eddigi legjobb eredmény (később csak beállítani sikerült), amelyet a bajnokcsapatok tornáján sikerült elérni.

A nemzetközi menetelés mellett a hazai kupában, az MNK-ban is egy nagyszerű sorozatot kezdtek el. 1964-ben „még csak” a döntőig jutottak, ám az azt követő három évben megnyerték a kupát. Ennek révén rendszeres szereplői lettek a Kupagyőztesek Európa Kupájának (KEK). Olyan csapatokat hoztak Győrbe, mint a Fiorentina, a Sporting Braga, a Standard Liege, az Apollon Limassol vagy éppen az AC Milan.

A fenti sikereket, mint már említettük Hidegkuti Nándor alapozta meg, aki a bajnoki címet követően még két évig irányított, őt újra Szusza Ferenc követte. A csapat a kupagyőzelmeken kívül a bajnokságban is rendre az élmezőnyben végzett, stílusos játékáért rokonszenv övezte országszerte. 1967-ben bronzérmesek lettek, ez volt a hatvanas évek sikersorozatának a vége. A következő évben ugyanis a mennyből a pokol tornácára kerültek, hiszen a csapat csak az utolsó pillanatokban tudta kiharcolni a bentmaradást.

A stabilizációt az a Mészáros József hozta vissza, akit a fradistáknak nem kell bemutatni, hiszen mindössze négy esztendővel korábban a Fradival nyerte meg a VVK-t. Vele újra ötödik lett az ETO. Léphettek volna feljebb is, ám a történetek szerint az idősebb játékosoknak nem tetszettek az edző módszerei, a kemény edzések. Ismerős történet? Mindez oda vezetett, hogy az 1970-es félidényes bajnokságban, amikor nem volt kieső, az utolsó helyen végeztek. Szinte természetes, hogy Mészáros Józsefnek mennie kellett.

Az egymást követő új edzőkkel (Dombos Ágoston, Győrfi László, Farsang Ferenc) úgy stabilizálták a helyzetüket, hogy közben megtörtént a generációváltás is. Ekkoriban épültek be a csapatba azok a fiatal tehetségekek (Póczik, Horváth L., Pénzes, Pozsgai, Magyar, Glázer R., Somogyi), akik később a második győri aranykor meghatározó alakjai lettek.

Ez az aranykor a nyolcvanas években köszöntött Győrre, Verebes József szerződtetésével. Az 1981/82-es bajnoki évadban a Rába ETO futószalagon érte el fölényes győzelmeit, több mint 100 gólt ért el és lett bajnok. Szinte forradalmasították a magyar focit, újra megteltek a lelátók, húszezernél többen jártak mérkőzésekre és idegenbe is sokan kísérték el a kedvenceket. Talán még ennél is nagyobb bravúr volt, hogy a következő évben sikerült megvédeni a bajnoki címüket.

Játékosoknak, vezetőknek, szurkolóknak egyaránt felejthetetlen hónapok, évek voltak ezek. Az első Verebes-korszak még két ezüst- és egy bronzérmet hozott, s ha a végére valamelyest csökkent is a futball-láz, az öt dobogós helyezés önmagáért beszél.

Ha már az első győri aranycsapat keretét felsoroltuk, illendő ezt a másodikkal is megtenni.

Mindkét bajnokcsapatban szerepeltek: Burcsa Győző, Csonka Gyula, Hajszán Gyula, Hannich Péter, Hlagyvik Gábor, Kovács László, Magyar Lajos, Mile Sándor, Póczik József, Szabó Ottó, Szentes Lázár, Szijártó László.

Egyszeres bajnokok: Füzi Géza, Glázer Róbert, Gyurmánczy Attila, Hornyák Béla, Kiss Csaba, Koltai István, Onhausz Tibor, Palla Antal, Pardavi Károly, Rezi Lajos, Szepesi László, Turbék István, Varga József, Vági János, Wunder András.

A csodálatos hazai sikerek ellenére a nemzetközi szereplés elmaradt a várttól. Amikor a legjobb volt a csapat, akkor szaladt bele a Standard Liege elleni, kinti vereségbe (0-5), s bár a visszavágó csodálatos volt (3-0), a búcsú nem maradhatott el, hiába voltak olyan pillanatok, amikor a nagy hátrány ledolgozása is elérhetőnek tűnt.

A Verebes-korszak után nem volt „nyugdíjas állás” a győri kispad. Edzők sora jött, Gellei Imre, Győrfi László, Haász Sándor, Pecze Károly, Glázer Róbert, Szentes Lázár, Tornyi Barnabás és még sorolhatnánk, egyikük sem töltötte ki a szerződését. Nagyok voltak az elvárások, amelyeknek immáron nem tudtak megfelelni. Egyre kevesebb lett a sikerélmény, aminek hatására jócskán megcsappant a nézőszám.

A helyzeten az sem tudott változtatni, hogy 1993-ban szinte közfelkiáltásra visszatért Gyõrbe a mágus, Verebes József. Ekkor az ő bicskája is beletörött a feladatba, hiába dolgozott másfél évet. A csapat pedig egyre lejjebb csúszott, immáron Győrfi Lászlóval a kispadon végül csak az utolsó mérkõzésen lőtt góllal menekült meg a csapat az osztályozótól. Sőt, 1995/96-ban ki is esett volna, csak az NB I létszámának a felemelésével kapta meg az osztályozó jogát, ahol a Matáv SC Sopronnal szemben nagy nehézségek árán hosszabbította meg első osztályú tagságát.

1997-től mutatkozik újra valamelyest fellendülés, hiszen akkor a Reszeli-Soós István, Bicskei Bertalan szakmai duó az őszi szezonban a tabella élére varázsolta a csapatot, annak ellenére, hogy a korábbi játékoskeret szinte semmit nem változott.

2001-től a tulajdonosi körben is nagy változás állt be, a „vagongyár” helyét a Tarsoly Csaba fémjelezte Questor vette át. A sok szakosztályos, az olimpiai sportágakra koncentráló egyesületi modell helyett, a szakosztályok külön boldogulnak. A labdarúgók Győri ETO FC néven célozzák meg az előrelépést, szándékaik szerint először a hazai élvonalban, majd később a nemzetközi labdarúgó porondon is.

Így lett a Győri Vagongyári ETO-ból Győri ETO FC. Közben persze volt még néhány neve, így például Stadtauswahl Győr, Győri Vasas SC ETO, Győri Vasas, Vasas SE Győr, Wilhelm Pieck Vasas ETO SK Győr, Magyar Wilhelm Pieck Vagon-és Gépgyár ETO Győr. Tán mondani sem kell, hogy ez a névözön az 1949-től 1957-ig tartó időszak folyománya. Később ezen a fronton is stabilizálódott a helyzet, hiszen a Rába ETO és a Győri ETO nevek váltották egymást, attól függően, hogy éppen ki tartotta el a csapatot.

A csapat 1977-ig a vagongyári pályán játszott. Ekkor, 1977.06.22-én adták át az akkoriban legmodernebbnek számító új stadiont, amely a Rába ETO Stadion nevet viselte. Ezt, a magyar viszonylatban még 2005-ben is kiemelkedően jó állapotúnak mondható stadiont kezdék el 2005 nyarán bontani, hogy a romokon mára megépüljön a még modernebb ETO Park, amely multifunkcionális létesítmény, a futballpályákon kívül helyet ad szállodának, irodáknak és üzleteknek is. A stadion, mely ma kétségkívül a legkorszerűbb hazánkban, befogadóképessége jelenleg 16.000 fő, ám igény esetén 30.000 fősre bővíthető.

Befejezésül, lassan szokásunkká válóan, álljon itt néhány számsor a Győri ETO bajnoki történelméből:

A jelenlegi a 64. első osztályú bajnoki szezonja, eddig dobogós helyeinek száma 9, ebből 3 arany, 2 ezüst és 4 bronzérem.

1874 mérkőzést játszott, 703 győzelmet aratott, 498 döntetlen és 602 vereség mellett, gólkülönbsége 2911:2805, mindösszesen 2115 bajnoki pontot szerzett a megszerezhető 4302-ból, ami 49,16 %-os teljesítményt jelent.

A Fradi hasonló, ebben a bajnokságban romló mutatói az alábbiak:

105 bajnoki első osztályú szezon, 28 arany, 33 ezüst, 21 bronz, összesen 82 érem.

2706 mérkőzés, 1579 győzelem, 567 döntetlen, 560 vereség, 6367-3194 gólkülönbség, 3974 pont, ami 67,63 %-os teljesítmény.

Ma a lelátón nem zúghat (sajnos mostanság amúgy sem az zúgott), ide azért vastag és nagy betűkkel írjuk:
HAJRÁ FRADI! MINDENT BELE!

Az összeállítást a Győri ETO hivatalos honlapjának (www.eto.hu), a http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%91ri_ETO_FC wikipedia bejegyzések a felhasználásával készítette:
Simon Sándor