2024. december 22. vasárnap

Pápán játszik a Fradi, bemutatjuk ellenfelünket

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. november 7.

logo_lombardSenki sem lehet pápább a pápánál, tartja a mondás. Úgy tűnik, mindez a magyar futballban is igaz. Legalábbis erre jutottam, mikor soros ellenfelünk múltja után kutattam.

Eddig kialakult szokásaim szerint úgy gondoltam, bemutatom ellenfelünk, ezen keresztül egy kicsit a városi, adott esetben a pápai futball történetét. Ehhez eddig mindig hatásos segítségnek bizonyult, ha megnéztem ellenfelünk hivatalos honlapját, illetve a wikipedia rá vonatkozó bejegyzéseit.

Eddig az volt, de a Lombard Pápa Termál FC esetében, mert ez mai ellenfelünk hivatalos neve, nem az.

A Lombard Pápa Termál FC hivatalos honlapjának is van olyan fejezete, hogy klubtörténet. Ez azonban a Lombard FC tulajdonosának, Bíró Péternek a futballtörténetét sorolja fel, azt lehet belőle megismerni.

Nézzük röviden ezt a történetet!

Bíró Péter a Lombard cégcsoport tulajdonosa először 1996 novemberében jelent meg a magyar futballpályákon, egészen pontosan a tatabányai stadionban. Az egykor szebb napokat látott tatabányai csapat akkoriban a másodosztály végén kullogott, messze leszakadva a még bennmaradást jelentő pozíciótól. A klub vezetői Bíró Péterben látták a megoldás lehetőségét, rá szerették volna venni, hogy szponzorálja a Tatabányai Futball Clubot. Első lépcsőben vendégségbe hívták, mégpedig Agárdra, ahol a Gázszer – Tatabánya mérkőzés volt a műsor. A Gázszer gálázott, 7:1-re verte a tatabányaiakat. Bíró Péter ezek után szponzorként nem kívánt a csapat mellé állni, ám vételi ajánlatot tett, mivel úgy gondolta, tulajdonosként tud segíteni.

Az üzlet megköttetett, ám a csapat abban az évben menthetetlen volt, az újjáépítés a harmadik vonalban kezdődött, ahonnan egy év után visszajutott a második osztályba. Ott pedig elkezdődött a Lombard-csoda, amihez olyan régi tatabányai játékosok asszisztáltak a visszatérésükkel, mint Kiprich József, Vincze István, Szalma József vagy Gelei Károly. A csapat ebben a bajnokságban (1998/99) bámulatos teljesítményt nyújtva toronymagasan nyerte meg a bajnokságot és bekerült a Magyar Kupa döntőjébe is úgy, hogy útközben elbúcsúztatta az előző évi első osztályú bajnokcsapatot (MTK Hungáriát) és a Magyar Kupagyõztest (Újpest FC) is. A döntőbe jutásért a Csank János vezette Vác FC Samsungot ütötte ki 8.000 lelkes tatabányai szurkoló előtt 3-0-ra. A kupadöntőre Vácott került sor teltház előtt (12.000 néző), ahol a Lombard FC erősen vitatott körülmények között szenvedett vereséget a Debrecen csapatától.

Az 1999-2000-es bajnokságban, az első osztályban a Lombard FC 8 fordulón keresztül idegenben szerepelt, mert a stadion használati jogáról nem tudtak megegyezni a várossal. A tatabányaiak akarata végül diadalmaskodott, hazaköltözhettek. Ebben az idõszakban a Lombard FC rendszeresen 6-8.000 néző elõtt szerepelt és szárnyalt. A visszafogottabb kezdést követően tavaszra összeállt egy nagyszerű csapat, amely azzal dicsekedhetett, hogy beállította a Tatabányai Bányász „Aranycsapatának” feledhetetlen csúcsát, 18 mérkőzésen keresztül nem talált legyőzőre (többek között 5:2-re verte az aktuális bajnok Dunaferrt idegenben). 2000 őszén a 2×8 csapatos bajnokságban az alapszakaszt megnyerte a csapat, ám a rájátszásban minden a visszájára fordult, a csapat zuhanórepülést bemutatva kiesett az élvonalból. Ez olyan trauma volt, ami megrengette az együttest, amelynek állománya kicserélődött.

Vélhetően a tatabányai városvezetés azonnali visszajutást várt el a csapattól, ami nem sikerült. A város és a tulajdonos között annyira megromlott a viszony, hogy Bíró Péter 2002-ben Szombathelyre költöztette csapatát és Lombard FC Haladás néven indult a másodosztályban. Itt harcolta ki a következő évben az NB I-be jutást, amely csapat a régi szombathelyiekből (Somfalvi, Jagodics, Kaj) és a Lombardistákból (Balogh, Nagy N, Lőrincz, Árki) állt.

A 2003-2004-as bajnokságban roppant nagy erőfeszítések, osztályozók árán sikerült megkapaszkodniuk az NB I-ben. Ennek ellenére a tulajdonos ismét költöztette a csapatát, ismét vitája volt a város vezetésével. Az új állomás 2004-ben Pápa lett, ahol a város tárt karokkal fogadta a „lombardistákat”.

A tárt karok oda vezettek, hogy 2004-ben Pápán új klub alakult, a Lombard Pápa Termál FC, amely történetét innen eredezteti. Igaz, hogy Pápán korábban is volt labdarúgás, a Pápai ELC csapata az NB I/B-ben is játszott, ám azzal az új egylet semmiféle jogfolytonosságban nincs, így nincs sok értelme ennek múltja után kutakodni. Pápa városa nagyon szeretett volna élvonalbeli labdarúgóklubot. Eredetileg a Balaton FC költözött volna Pápára, azonban az utolsó pillanatban Diósgyőrbe költözött a siófoki csapat. Helyettük érkezett a Bíró Péter által fémjelzett Lombard Kft. A csapatot egyrészt a volt Balaton FC játékosok alkották, aki nem követték volt csapatukat Diósgyőrbe, valamint a volt Haladás játékosok. Az edző is az ex-Haladás tréner, Tóth Bálint lett.

Aztán az első bajnokin pont a Diósgyőri Balaton FC ellen játszották, s az idegenbeli összecsapáson, 8.000 néző előtt győztek a pápaiak 3:1-re. Az év közben edzőt cseréltek, a korábban a DVSC-vel az UEFA Kupában menetelő Szentes Lázár érkezett. A csapat legemlékezetesebb győzelmét a Fáy utcában aratta, a Vasast 6:0-ra verték, A szezon végén az utolsó bennmaradó helyet csípték meg, 14. helyen végeztek, négy ponttal megelőzve a Nyíregyházát.

Aztán 2005 nyarán a nemzetközi porondra is kiléptek, hiszen vállalták a részvételt az Intertotó Kupában, ahol az első körben a WIT Tbilisit ki is ejtették, majd a svéd IFK Göteborg már túl nagy falatnak bizonyult, bár végig partiban voltak velük. Az új bajnokságban, szinte szokás szerint, nagy átalakításon ment keresztül a gárda, 14 labdarúgó távozott és 13 érkezett. Az újak nem tudták pótolni a távozókat, ami a szereplésen is meglátszott. Kiesőhelyen teleltek és Bíró Péter megint mindent bedobott. Megint 16 új játékos érkezett, élükön, nagy meglepetésre Szűcs Lajossal. Hiába az új játékosok, hiába az új edzők, a csapat 2006-ban kiesett.

Három NB II-es év után idén jutottak vissza, eléggé emlékezetes körülmények között az élvonalba. Hiába produkáltak szinte hihetetlen tavaszt (14 győzelem, 1 döntetlen) csak a második helyen végeztek a Gyirmót mögött, amely csapatnak azonban az MLSZ nem adott licenszet. Így 2009 őszétől újra NB I-es meccseket lehet nézni Pápán, a Perutz-stadionban, ahová ma kora este a Fradi látogat.

Perutz-stadionAz a Fradi, aki a Pápával egyidejűleg köszönt el, igaz nem saját jogán, hanem az MLSZ jogszerűtlen döntésének következtében az élvonaltól és aki ugyanúgy három évig ette a másodosztály keserű kenyerét. Az utolsó még NB I-es pápai meccsük zöld-fehér szíveknek igen kedvesre sikeredett, hiszen 2006.03.10-én Lipcsei Petiék ötöt rúgtak Szűcs Lajos hálójába és csak egyet kaptak. Ez is a Perutz-stadionban történt, amelynek mai befogadóképessége 4.061 fő (2.661 ülőhely – melyből fedett: 652 – és 1.400 állóhely).

Perutz_szov_gyarA stadion névadói Pápa híres szülöttei, a Perutz testvérek, akik szövőgyárat létesítettek és üzemeltettek a városban, több mint 3.000 embernek munkát adva.

Azt meg mindannyian látjuk, hogy az idei szezonkezdetük ragyogóan sikerült, mondhatjuk, nincs olyan Fradista, aki per pillanat nem cserélné ki a csapatuk eredményeit. Ez azonban nem lehetséges, a pápaiak megharcoltak jelenlegi helyezéskért, egyebek mellett ellentmondást nem tűrő támadójátékukkal. Nincs mese! A hosszú idő után, szerdán újra győztes csapatunknak ma Pápán kell bizonyítani és folytatni a felzárkózást.

HAJRÁ FRADI!

Az összeállítást a Lombard Pápa Termál FC hivatalos honlapjának (www.lombardfcpapa.hu) felhasználásával készítette:
Simon Sándor

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. Franto írta:

    nemrég ez egy sima meccs volt, reméljük most sem lesz másképp…

    Hozzászólás ideje: 2009. november 7. 12:28

HOZZÁSZÓLÁS