2024. december 3. kedd

Magyar bajnoki múlt, 10.rész. Az első ötven év (összesítés)

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. november 14.

NBI_1901-50Az első ötven év (1901-1950) összesített adatai. Nem kevés évről van szó, immár fél évszázadról! Érdemes tallózni a számok birodalmában ….

Az eddig tárgyalt négy évtizedből kettőt a Fradi, kettőt az MTK nyert. Ehhez képest az ötödik évtized felforgatta az erőviszonyokat, hiszen a Fradi „csupán” a harmadik, míg az MTK „csak” a negyedik lett. Olyan új nevek kerültek, legalábbis ezen a tabellán előtérbe, mint az Újpest, vagy a Nagyvárad csapata. Mai szemmel az is egyre érdekesebb, hogy a ma is játszó NB I-es csapatok elődei egyre inkább kezdik mutatni magukat, elkezdődött az ő jelenésük is, így nem csak a történelem homályába veszett együttesek nevét kell olvasnunk, miközben a sorrendet böngésszük.

A közölt tabella önmagában is érdekes, ám aki az előzményekre, az eredmény időbeli alakulására is kíváncsi, az nyugodtan lapozzon vissza. Akár a fejléc alatti sáv „Történelem” pontjából kattinthat a „Magyar bajnoki múlt” pontra, akár az oldalsávban megtalálhatja a „Kategóriák” menüben a „Magyar bajnoki múlt” sorozatot.

Lássuk a medvét!

Tabella_1901-50

A sorozat eddig bevezetett szokásainak megfelelően továbbra is csak azokat a csapatokat tüntettük fel, akik az eltelt idő összesített bajnoki mérkőzéseinek legalább a tizedén játszottak. 1901-től 1950-ig 1059 mérkőzés a maximum, tehát csak a minimum 106 meccset játszó csapatokat rangsoroltuk.

Ahogy haladunk előre az időben, úgy lett egyre nagyobb az NB I-ben valaha is játszott csapatok száma. 1901-től 1950-ig mindösszesen 69 csapat játszott az első vonalban, ezekből azonban 35-en nem érték el a 10 %-os határt.

A rangsor alapja továbbra is a pont-százalék (a csapat által megszerzett összpontok aránya az általa megszerezhető maximális ponthoz), hisz ez fejezi ki a legobjektívebben a csapatok teljesítményét.

A tabellában vastagabb betűvel jelöltük a ma is NB I-ben játszó csapatokat A zárójeles nevek azt jelzik, hogy az adott csapat jogfolytonosan milyen neveken játszott.

Ebben az időszakban a bajnoki aranyak és dobogós helyezések száma a következőképp alakult:

FTC: 17 arany, 17 ezüst, 9 bronz, összesen 43 érem
MTK: 15 arany, 11 ezüst, 10 bronz, összesen 36 érem
Újpest: 8 arany, 9 ezüst, 9 bronz, összesen 26 érem
Kispest: 2 arany, 2 ezüst, 1 bronz, összesen 5 érem
Vasas: 0 arany, 2 ezüst, 3 bronz, összesen 5 érem

Folytatás hamarosan, a hatodik évtized (1951-től 1960-ig) eredményeivel.

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Internetes forrás:
http://www.nemzetisport.hu/lexikon/20020729/bajnoki_mult/
http://hu.wikipedia.org (magyar labdarúgó bajnokságok)

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS