Hajdan volt hatalmas sikerek és sportemberek otthona: ÖKÖLVÍVÁS: 1910-1982
Dr. Springer Miklós, az FTC Elnökségének a tagja, az FTC Baráti Kör alelnöke 2009. május 8-án, a klub fennállásának 110-ik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen nagyformátumú beszédben méltatta a múltban elért sikereket. Igen informatív része volt a beszédnek, hogy sorjában megemlékezett az FTC összes valaha is működött szakosztályáról, azokról is, amelyek ma már a múlt homályába merülnek. Oda merülnek, de el nem veszhetnek!

Ez is indokolja, hogy sorozatunkban megemlékezzünk ezekről az egyszer volt szakosztályokról, hogy az internet adta nagyobb publicitást kihasználva minél több érdeklődőhöz eljuthassanak ezek az információk.

A sorozatban a sportágakat a fentebb idézett ünnepi beszéd elhangzási sorrendjében mutatjuk be, a lehetőségekhez mérten kiegészítve, további adatokkal, nevekkel, képekkel színesítve a szóban is elhangzottakat.

ÖKÖLVÍVÁS: 1910-1982

Az ökölvívó szakosztály 1910-ben alakult, ám az aktív versenyzésre még két évet vártak a sportolók. Ekkor új tréner érkezett a szakosztályhoz az angol Barney Gannon személyében (képünkön), akiről feltétlenül meg kell említeni, hogy ezen munkájával párhuzamosan a labdarúgók erőnléti edzője is volt. Jó munkát végzett itt is, ott is. A focisták a jó erőnlétükkel is kivívott bajnoki címeket, az ökölvívók pedig egy fényes szakosztály alapjainak lerakását köszönhetik neki. Ő fedezte fel Erdős Sándort, Rózsa Jenőt és a szakosztály első bajnokát Pakurár Szilárdot, aki 1921-ben váltósúlyban lett Magyarország bajnoka.

1924-ben megalakult az önálló Magyar Ökölvívó Szövetség, amelynek létrehozásában, csakúgy mint a korabeli összes szakági szövetségnél, az FTC vezetői komoly szerepet vállaltak.

Az 1925-ös év mérföldkő volt a szakosztály életében. Ekkor igazolt ugyanis a Fradiba a még nem egészen 20 esztendős Kocsis Antal és az egy esztendővel fiatalabb Szigeti-Sparing Lajos. A későbbiekben mindkettejüknek hosszabb bekezdést szentelünk.

1926-ban a Magyar Ökölvívó Szövetség kiírta az első országos csapatbajnokságot, ahol az FTC ezüstérmet szerzett. Kocsis és Szigeti mellett itt már mutogatta oroszlánkörmeit a hozzájuk hasonlóan később Európa-bajnoki címig jutó Széles János.

A kronológiát egy kissé megszakítva nézzük az FTC első olimpiai bajnokának, Kocsis Antalnak a pályafutását:

1905. november 17-én, azaz éppen ezen cikk megjelenése előtt 104 esztendővel született Kispesten. A MÁVAG-ban kezdett el az ökölvívással foglalkozni, ahonnan 1925 tavaszán igazolt a Fradiba. Még ugyanabban az évben elnyerte a Budapest Bajnoka címet és bekerült a magyar válogatottba. 1926-ban megismételte Budapest-bajnoki győzelmét, sőt az országos bajnokságot is megnyerte. Egy évvel később ugyancsak duplázott, ám ebben az évben (1927) már a nemzetközi porondon is bemutatkozott, a berlini Európa-bajnokságon ezüstérmes lett.

Következett 1928, a minden addigit felülmúló siker éve, amikor a Ferencvárosi Torna Club sportolói közül elsőként nyert olimpiai bajnokságot, a helyszín Amszterdam volt. Ez a siker egyben a magyar ökölvívósport első olimpiai aranyérémét is jelentette. És nem csak emiatt volt dupla a siker, hanem a kiírás értelmében az olimpia legjobb európai versenyzői Európa-bajnoki címet is kaptak. Kocsis Antal így Amszterdamban a magyar ökölvívás első Európa-bajnoka is lett. Íme az általa nyert aranyérem két oldala, igazi kuriózum:

Eddig említett sikereit mind légsúlyban aratta, 1929-ben azonban már harmatsúlyban lett újra országos bajnok. Ennek az évnek a nyarán azonban meghurcolták, mert az augusztus 11-én rendezett magyar-olasz válogatott csapatmérkőzést lemondta, öt hónapra eltiltották. Eltiltása után sikerrel tért vissza, hiszen győzelmével is hozzájárult ahhoz, hogy az FTC 1928 után másodszor is megszerezte a csapatbajnoki címet.

Nem sokkal ezután viszont sokkolta a magyar ökölvívás táborát azzal, hogy a gazdasági válság elől (milliónyi honfitársához hasonlóan) kivándorolt Amerikába. Először Dél-Amerikában, majd az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le és Tony Kocsis néven hivatásos ökölvívó lett. Súlycsoportja világranglistáján legjobb eredménye a negyedik helyezés volt. 1935-ben visszavonult.

Visszavonulása után Floridában, Titusville-ben élt családja körében, igen hosszú életet. 1994. október 25-én, nem sokkal 89. születésnapja előtt hunyt el. Kivándorlása után nem sokszor volt idehaza, ám arról, hogy milyen emlékeket ébresztett benne a Fradi, írt. Írt, mégpedig akkor, amikor az FTC 75. születésnapi ünnepségeire készülődvén megkeresték. Érdemes idézni a gondolatait, mit jelentett egy sportembernek, hogy öt esztendeig a Fradi zöld-fehér színeit viselhette, abban arathatott diadalt:

„Az FTC volt a második otthonom. Boldogan öltöttem magamra mindig a fradi-mezt. Nagyon büszke vagyok arra, hogy én lehettem az FTC első olimpiai bajnoka…”

„Most, távol a hazámtól is szeretettel gondolok a régi sportbarátokra és sohasem felejtem el azt a fogadtatást, amelyben budapesti látogatásomkor részesítettek. Jó érzés volt az a tudat, hogy még emlékeznek rám, nem felejtettek el. Most szerényen élem nyugdíjas éveimet és remélem, láthatom még egyszer a Fradi-pályát, az újat. Sok kellemes vasárnapot töltöttem a pályán és a klubházban. Élénken élnek még bennem a győztes mérkőzések utáni mulatságok, amikor táncoltunk és hallgattuk Woggenhuber Oszi fradi-nótáit…”

„De szép volna még egyszer az életben Veletek együtt énekelni. Talán… még ezt is megélem. Most, amikor ezeket a sorokat írom, kinézek az ablakon. Gyönyörű az idő, minden zöld, a bokor, a fű… Valóban zöld-fehér nemcsak a szívünk, hanem a lelkünk is…„

Ő volt Kocsis Antal, kinek emlékét a Fradisták emlékezete mindörökké megőrzi.

Térjünk azonban vissza a szakosztály múltjához.

A Kocsis-pályafutás közben is szó volt róla, két csapatbajnoki cím (1928 és 1930) is jelezte, ebben a sportágban is igazi élcsapat a Fradi. Olyannyira az volt, hogy emblematikus alakjának, Kocsis Antalnak a távozását is túlélte. Mi az, hogy túlélte, köszönhetően a kiváló utánpótlásnak, továbbra is sikeresen teljesített. Úgy egyéniben, mint csapatban.

Egyéniben Széles János (képünkön) vette át a stafétabotot, aki 1930-ban, a budapesti Európa-bajnokságon, harmatsúlyban Európa-bajnok lett. Ugyanitt Szigeti (Sparing) Lajos ezüstérmet szerzett, tevékenyen hozzájárulva ahhoz, hogy a magyar ökölvívók megnyerjék a Nemzetek Nagydíját. Széles Jánosnak ez a siker belépőt jelentett a hivatásos ökölvívók táborába.

1931-ben és 1932-ben Széles hiányát is sikeresen kompenzálták az ökölvívók, mindkét évben ezüstérmet szereztek a csapatbajnokságban. A vezéralakjuk Szigeti Lajos maradt, aki a csapat mellett egyéniben is jeleskedett. Az ő neve mellett is álljunk meg egy kis időre.

Már szó volt róla, Kocsissal egyszerre, 1925-ben, 19 esztendősen került a Fradihoz, amelyhez pályafutása befejezéséig hű maradt. Gyakran, csak egyszerűen „Hajrá Fradi”-val biztatták a szurkolói. Először 1929-ben, középsúlyban lett országos bajnok, aminek a történetéhez egy aprócska, de cseppet sem vidám közjáték is tartozik. Az eredményhirdetés után egyszerűen elájult, mint az hamarosan kiderült, semmi különösebb oka nem volt, csupán az éhezés miatt történt mindez. Két napja nem evett (se sokat se keveset) és nem súlyhozási problémák miatt, hanem puszta anyagi okokból. Magyarország középsúlyú bajnokáról ekkor annyit lehetett tudni, hogy 23 évesen, műbútorasztalosként éppen munkanélküli, nincs rendes ruhája és gyakran (a szó szoros értelmében) éhezik. 1930-ban megismételte bajnoki címét, a budapesti EB-n második lett.

1932-ben a Los Angelesi olimpián csúnyán lepontozták egy dél-afrikai bunyós ellen, amely meccs után a sportszerű dél-afrikaiak felkeresték Szigetit, és gratuláltak a teljesítményéhez, de a végeredményen ekkor már senki nem változtathatott. Szigeti számára mindezek ellenére sem volt teljesen hiába való az amerikai kitérő, mert ott tartózkodása alatt megmérkőzhetett a híres Mark Hought-tal. Miután meggyőző fölénnyel legyőzte Hought-t, állítólag Joe Jacobs óriási összegű profi szerződést ajánlott fel neki, amit elutasított. Ez is a Fradi-szív volt? Ki tudja? Ám a tény, az tény.

1934-ben újra Magyarország legjobb középsúlyú bunyósa, de ebben az évben EB is van, és újra hazánkban, amelyen Szigeti a csúcsra jutott, harmadik fradistaként Európa-bajnok lett. Kitűnő fizikumú, jó kondíciójú és fáradhatatlan öklöző volt. Szükség esetén a 3. menetre is tudott erősíteni. Nevezték őt a szorító királyának is.

1935-ben a változatosság kedvéért félnehézsúlyban lett az ország legjobbja. Majd 1936-ban következett a berlini olimpia, ahol nagy csalódást keltve az első fordulóban kiesett. 1937-ben ismét középsúlyban lett magyar bajnok, az Európa-bajnokságon pedig bronzérmes. 1938-ban még mindig középsúlyban lett az ország legjobbja, de 1939-ben már félnehézben ismétli meg ezt a sikerét.

1939-ben az EB-n negyedik helyezést szerzett. 1940-ben beválogatják az Európa-válogatottba, aminek már régen várományosa volt.

Még 1942-ben, 36 esztendősen is EB-résztvevő, félnehézsúlyban megint csak negyedik lett. Itthon „természetesen” félnehézsúlyú magyar bajnok, majd ezt a teljesítményét ismétli meg 1945-ben, amivel már a 9. bajnoki címét szerzi meg, immáron 39 évesen.

Érdekesség, hogy tíz év múltán, reaktiválva magát, 1955-ben „Lali bácsi” még szerez magának egy ezüstérmet az országos hadsereg-bajnokságon, és ezzel tényleg bevégzi aktív pályafutását. 49 évesen talán azért döntött így, mert ráunt arra, hogy olyan fiatalokat verjen laposra, akik gyerekei lehetnének… Inkább elkezdte őket edzeni, főleg az egészen ifjú bunyós nemzedéket, de nem sokáig folytatta, mert elképzeléseivel és véleményével magára maradt. Ahhoz pedig túlságosan makacs ember volt, hogy másokhoz alkalmazkodjon. Sajnos az országos vezetés sem fogadta be, ezért nem jutott a továbbiakban szerephez a honi ökölvívásban. Az utánpótlás nevelés pedig nagyon érdekelte…

Összefoglalva: Kilencszeres országos bajnok. Európa-bajnok, európa-bajnoki ezüstérmes, illetve bronzérmes. Kétszer negyedik helyezett. Tagja volt az Európa-válogatottnak. 59 alkalommal vehette fel a nemzeti válogatott mezt.

Ők voltak a Fradi-ökölvívás nagyjai, akik köré minden időben sikeresen szerveződött egy-egy generáció. A csapatbajnokságban egy év kisiklástól eltekintve mindig az élmezőnyben végeztek. Az az egy év viszont elég fájdalmas volt, hiszen 1932-ben kiestek az első osztályból. A kisiklást korrigálták, hiszen azonnal visszajutottak, mi több, 1934-ben ismét bronzérmesek lettek. Aztán ezek a harmadik, negyedik helyek követték egymást, mígnem 1940-ben és 1941-ben újra sikerült elhódítani a bajnoki aranyérmet. Az új generáció jeles alakjai (természeteen az elnyűhetetlen Szigeti Lajos mellett) Hámori, Kubinyi, Mándi, Csontos, Homolya, Fellegi, Szumega, Selmeczi és Barinka voltak.

A II. világháború után a szakosztály legeredményesebb versenyzője Erdei János volt, aki súlycsoportja élmezőnyéhez tartozott. Nemzetközileg az 1951-es Európa-bajnoki bronzérme a legfigyelemreméltóbb eredménye. Ő volt az utolsó mohikán! Az ő visszavonulását a szakosztály nagyon megérezte. Bár, még tartott a korábbi sikerek okozta lendület, új csillagok híján a fokozatos visszaesést már nem tudták megállítani. Egyre kevesebben kerültek a válogatott közelébe, a Fradi utolsó válogatott ökölvívói Kisfalvi és Gáli voltak. A ’60-as évek már stabilan az NB II-ben érik a csapatot. Az eredménytelenség okán az egyesület közgyűlése 1970-ben a szakosztályt megszüntette. Később történtek próbálkozások az újjáélesztésre, azok azonban sikertelennek bizonyultak, így a szakosztályt 1982-ben végleg megszüntették.

Simon Sándor

Felhasznált irodalom és weblapok:
Nagy Béla: Zöld-fehérben

http://www.ftcbaratikor.hu/2009/05/03/drspringer-miklos-unnepi-beszede/#more-6827

http://www.ftc.hu/index.php?action=main&nid=12068&sact=news

http://www.profiboksz.hu/cikk.php?id=693

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kocsis_Antal