2024. november 25. hétfő

Ki igazol a Fradiba?

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. november 22.

Fradi_igazolasA címben feltett kérdés mindig izgatja a szurkolót, átigazolási szezonban különösképp. Igaz ugyan, hogy még nincs átigazolási szezon, csupán a bajnoki ősz ért véget, ezért ez a kis cikk ezzel a témával foglalkozik…

… persze egy kicsit másképp. Másképp, mert az FTC Baráti Kör csak a baráti társaságokban, étellel, itallal terített asztalok mellett foglalkozik átigazolási pletykákkal. Ugyanis, mint minden Fradiért szurkolót, a tagjait is élénken foglalkoztatja a téma. Ám ezen érdekfeszítő, sokszor aggódó, sokszor humoros beszélgetések nem szolgálhatnak a saját honlapján, egy átigazolással fogalkozó cikk alapjául.

Tekintsük az alábbiakat egy szubjektív eszmefuttatásnak, egy Fradiért aggódó szurkoló gondolatainak. A kérdés ugyanis felettébb érdekes: Ki igazol 2009 végén, 2010 elején a Fradiba? Ki és miért? Mik lehetnek ezzel a céljai?

A mai globalizált futballvilágban célszerű kettéválasztani a kérdést. Magyar és külhoni játékosokra. A külföldiek táborát további két részre osztanám, a már kis hazánkban játszókra és az eleve az országhatáron túlról érkezőkre. Az utóbbiakra sok szót nem érdemes vesztegetni, ők a pénzért igazolnak a Fradiba. Ha megkapják azt, amire a nemzetközi piacon taksálják őket, akkor van esélye annak, hogy költöznek. Hisz ebben az esetben számbavesznek olyan tényezőket, mint Budapest gyönyörű város, az ételek, italok, a lányok nemkülönben. Sajnos, azonban azt is tudjuk, az a realitás, hogy mint a magyar csapatok mindegyike, úgy a Fradi sem képes versenyre kelni a külföldi bajnokságok anyagi lehetőségeivel. És itt már a nyugati jelzőt sem lehet használni, hiszen nagyot változott a világ, Oroszországban, Ukrajnában, de még Romániában és Bulgáriában is többet képes fizetni egy-egy élcsapat, a nyugati bajnokságok esetében pedig az alsóbb osztályú csapatok is.

A fenti kategóriában csupán egyetlen kivétel lehet, az ifjú tehetségek, a tizenéves korukban járó titánok, akik még nem kötöttek profiszerződést. Érdekes és ígéretes anyag az övék, ám azt figyelembe kell venni, hogy a legnagyobb sztárklubok a legígéretesebb tehetségekkel már tizenéves koruk elején előszerződést kötnek, a később érők felfedezéséhez pedig nagyon komoly játékosfigyelő hálózat kellene. Olyan, amelyik szakmai és nem menedzserszemmel figyel. Ennek jelét európai, afrikai vagy dél-amerikai régiókban egyelőre nem látom a Fradinál, sőt ha őszinték vagyunk magunkhoz, még itthon sem.

Itt az ideje a hazánkban játszókra térni, külföldiekre és magyarokra egyaránt. Közülük ki igazol a Fradiba?

A Fradi vezetői gyakran elmondják egy-egy létre nem jött szerződés kapcsán, ez is pénzkérdés volt. A jelölt nem fogadta el a Fradi feltételeit, illetve a Fradi számára vállalhatatlan anyagi igénnyel lépett fel. Itt egy kicsit érdemes elgondolkodni! Jól gondolkodnak, akik csak a pénz bűvöletében cselekszenek? Szerintem nem! Miért nem?

Mert azzal együtt, hogy mindannyiuk elsődleges vágya a továbblépés a magyar bajnokságból, egy sokkal jobb feltételeket kínáló külföldi szerződés, csak arra nem gondolnak, erre minden más magyar csapatot megelőzően a Fradiból lenne a legnagyobb esélyük. Egyrészt a Fradi tulajdonosi háttere miatt, amely a saját hálózatában is el tudja helyezni, ráadásul a magyarnál jobb feltételek mellett a delikvenst. Másrészt, jobban szem előtt vannak. A Fradi ugye minden meccsét a tévé nyilvánossága előtt játssza, ahol még a kényelmesebb menedzserek is állandóan figyelhetik őket, sok meccsből jó eséllyel tudnak referencia DVD-t összeállítani és házalni a játékossal. Aztán az is vitathatatlan szempont, hiszen minden ellenfelünk elmondja, a Fradi ellen mindenki az év mérkőzését játssza. Azaz, a Fradi egy bajnokságban 30 olyan meccset játszik, ahol egy magát eladni kívánó játékos nem tud alibizni, mert minden héten pörgés van, ráadásul futballhangulatban, hiszen minden helyen rekordnéző előtt (persze ez alól az MLSZ-nek köszönhetően az Üllői út lassan kivétel lesz). Az összes többi magyar csapatnál ez a szám a mezőny elejében végzőknél maximum 8-10, a lejjebb találhatóknál pedig 4-6, a többin lehet lazsálni, zártkapuk nélkül is gyakorlatilag szűk körben pihenni. Ez minden, csak nem felkészülés egy zsírosabb külföldi szerződésre. Talán az sem véletlen, hogy az utóbbi időben a Fradiból külföldre szerződők sokkal nagyobb százalékban állták meg a helyüket új állomáshelyükön, mint a többiek, akik nagy eséllyel hazajönnek, mert az edző nem kedvelte, a társak nem fogadták be őket, és még sorolhatnám a messziről jött emberek kifogásait.

Ráadásul, az előbbiekhez az is hozzátartozik, hogy a Fradi ma nem éhenkórász, ígérgető csapat. Amit a szerződéskötéskor vállal, azt pontosan teljesíti. Lehet, hogy ez racionális okokból valamivel kevesebb, mint a hazai vetélytársé, ám a továbblépés esélyeit nem lehet összehasonlítani.

Mindez a mai magyar „profikra” is igaz, hisz ők is külföldre kacsintgatnak, eleve azért kezdtek el futballozni. Esetükben azonban felvethető egy nem elhanyagolható szempont is. Nevezetesen, maga a Fradi! A múltja, dicsőséglistája, az hogy ebben a csapatban játszani más, mint bárhol másutt Magyarországon. Tessék erről nyugodtan megkérdezni azokat, akik valha itt játszottak. Jó lenne, de milyen jó, ha újra lehetne a nemzeti, a fradista érzelmekre hivatkozni egy-egy játékosnál, ami régen szinte természetes volt a Fradiba vágyódóknál. Gondoljunk csak bele, a múlt század ’50-es éveiben, amikor a Fradit lefejezték, csillogó klasszisait más egyesületekbe kényszerítették, gyakorlatilag halálra ítélték, akkor is voltak olyanok, akik újoncként a Fradit (akkor éppen Kinizsit) választották. Mátrai Sándor, Fenyvesi Máté, Gulyás Géza, Orosz Pál, Vilezsál Oszkár, Friedmanszky Zoltán, akik mind a Fradiba igazoltak a sokkal jobb feltételeket nyújtó, a rezsim által kedvelt klubok helyett. Vagy gondoljunk azokra, akik ifjújént a Fradiba jelentkeztek játékra (Albert Flórián, Rákosi Gyula, Varga Zoltán és még hosszan sorolhatnánk), a gyorsabb előrejutást kínáló Honvéd, Vasas, Dózsa, MTK helyett. Elmondható, nekik gyerekkoruktól zöld vér csörgedezett az ereikben, attól, hogy a Fradiban játsszanak, senki és semmi nem tudta volna őket eltéríteni.

De olyanok is voltak, akik nem voltak fradisták ideigazolásuk előtt, ám pontosan mérték fel a hazai lehetőségeket és megtiszteltetésnek vették az ideigazolást. Elegendő Lipcsei Péter nevét megemlíteni?

Minden régi, de a mai csapatban játszó játékos is elmondja, a Fradiban játszani semmi mással össze nem hasonlítható érzés. Itt van közönség, amely a mennybe képes emelni, igaz, a pokolba is taszítani, de az a játékos, aki bízik magában, van mentális tartása, az erre nem is gondolhat. Itt mindig igazi tétmeccset lehet játszani, itt a sikerek elfeledtetik a játékos múltját. Tessék megkérdezni Ferenczi Istvánt! Ő, korábban elképzelhetetlen körülmények között, az NB II-ben tudott a szurkolók kedvencévé válni. Meg különben is, ha valaki egy gyengébben szereplő csapatot a teljesítményével sikeresen felemel, az ott jobban kitűnik, az értékét sokkal határozattabban emeli, mint ha egy sikeres csapatba igazol, sikeres társak közé.

Idegen ajkú játékosokhoz nem tudok szólni. A magyarokat, kik értik szavaimat, kérhetem, egy-egy ajánlat mérlegelésénél foglalkozzanak az imént leírtakkal is. Ha a pénztárcát, a logikát és a szívet megfelelő súllyal teszik a mérlegre, akkor szerintem nem lehet kérdés, hogy ki igazol a Fradiba.

Simon Sándor

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. YSE írta:

    Gulyás Géza és Láng Károly volt az ötvenes évek két kivétele, akik NB I-es múlttal (ha nem is hosszúval) jöttek hozzánk. Az előbbi a Dózsából az utóbbi a Lobogóból. És aki – mint én is – látta őket játszani, az csodálhatta a Fradi-szívüket…

    Hozzászólás ideje: 2009. november 22. 07:37

HOZZÁSZÓLÁS