Az oldalunkon eddig is voltak hosszabb beszélgetések a Fradi történelmének és jelenének szereplőivel, tevékeny alakítóival. Terveink szerint lesznek ezután is.

Ha azonban létezik hosszabb beszélgetés, akkor rövidebbnek is kell lennie. Ezt felismervén, egy új rovattal próbálkozunk. Telefonon felhívjuk a Fradi körül rég nem látott, hallott ismerőst és megkérdezzük, mi újság?

Az első ilyen telefont a mai nap fradista naptára szinte tálcán kínálta, hiszen ma ünnepli 46. születésnapját Topor Antal.

Kis szervezés után már meg is csörrenhetett az a telefon.

Természetes, hogy elsőként átadtam minden olyan Fradista születésnapi jókívánságait, aki még emlékszik rá, sőt szívében kedves emlékeket őriz lelkes, megalkuvást nem ismerő játékáról.

Aki nem emlékszik rá, annak röviden csak annyit, hogy 1987 és 1991 között mindösszesen 103 tétmérkőzésen lépett pályára a Ferencváros mezében, amely meccseken 7 gólt szerzett. Posztja szerint középpályás, mai nyelven amolyan szűrő középpályás volt, akinek nem volt ellenére az előre irányuló játék. Dalnoki Jenőnél kezdte, Nyilasi Tibornál fejezte be fradista pályafutását. Amúgy tősgyökeres szombathelyi, a Fradiba is a Haladásból igazolt, oda is tért vissza.

Topor Antal meghatódott, nem gondolt ilyen gesztusra és őszintén köszönte a megkeresést és a jókívánságokat.

Lehet, később egy hosszabb beszélgetés is következik vele, most azonban jöjjön a rövidebb, melyből megtudhatjuk, hogy mi újság van Topor Antalnál?

– Milyen emlékeid vannak a Ferencvárosban töltött évekről?
– Azt nem lehet röviden elmondani. Egy labdarúgónak az a legcsodálatosabb, ha rendszeresen 20-30 ezer néző előtt játszik, akik lelkesedésükkel, szurkolásukkal még nagyobb teljesítményre ösztönöznek. A Fradiban ez szinte minden héten adott volt.

– Máshol ezt nem is tapasztaltad?
– Maximum a Fradi ellen, mert amikor Szombathelyen a Haladás vendégei voltak, akkor összejött a teltház.

– Melyik meccsre vagy meccsekre emlékszel vissza a legszívesebben?
– Egyértelmű a válasz, az Antwerpen elleni UEFA-kupa meccsekre. Odakint egy 0:0-ás döntetlent értünk el. Idehaza pedig (ami akkor éppen Zalaegerszeget jelentette, hiszen az Üllői úti stadion be volt tiltva) a rendes játékidőben ugyancsak 0:0 volt, de a hosszabbítás maga volt a csoda. 3:1-re nyertünk, a második gólt én rúgtam, életem legemlékezetesebb gólja, életem legemlékezetesebb meccse volt. A Fradisták Zalaegerszegen is hazai pályát tudtak nekünk biztosítani.

– Mi történt veled a Fradi után?
– Visszamentem Szombathelyre, ahonnan bő egy év múltán Németországba igazoltam, az ottani harmadik osztályba. Hat esztendőt töltöttem el ott.

– És most? Most mi a kapcsolatod a focival?
– Ausztriában edzősködöm a sokadik osztályban. Lelkes amatőröket edzek, akik szívből, a labda szeretetéből fociznak, amúgy versenyszerűen is. Mindannyian dolgoznak, így az edzések is este vannak.

– Milyenek ezek a lelkes amatőrök?
– Csúsznak, másznak a pályán. Szeretnek nyerni, de ha nem sikerül, akkor sincs világvége, majd legközelebb.

– És a magyar foci?
– A helyszínen, testközelből nem figyelem az eseményeket, hisz a hétvégeken én is meccselek. Sok mindennek meg kéne változni, fent is, lent is.

– És a Fradi?
– Ha a Fradi öregfiúk a környékünkön játszik, akkor mindig szól Bánki Dodi barátom és én mindig megtalálom az alkalmat, hogy velük játsszam.

– Családi utánpótlás?
– Leányom 23 éves, fiam 19. Ő a Bük NB III-as csapatában játszik. Nagyon lelkes, nagyon odaadó kis középpályás, meglátjuk mi lesz belőle.

– Reméljük, megközelíti, sőt felülmúlja az apja sikereit. Köszönöm a beszélgetést, jó egészséget és sok sikert kívánok!
– Köszönöm szépen, tényleg nagyon örülök, hogy eszetekbe jutottam.

Simon Sándor

(A cikkben közölt kép és a játékospályafutásra vonatkozó statisztikai adatok a www.ftcbk.eu oldalról valók.)