A futballt, mint olyant, a társadalmi érintkezés egyik lehetséges alternatívájaként általában nem, vagy csak érintőlegesen szokás megemlíteni. Emlékeim szerint az egykoron lévő futballplaccok mellett oly sokféle ember megfordult már, és ha mindannyiukat nem is a közvetlen játék, az abba való bekapcsolódás iránti vágy vezérelte oda, de mindenképpen az a különböző lélektani működés mentén létrejött szurkolói szenvedély, amelyről előző gondolatmenetemben már írtam.

Mi folyik a lelátón?

Nyaraimat többnyire barátok társaságában töltöttem, volt alkalmam megfigyelni tehát, hogy bandák, csapatok verbuválódtak, barátságok, szerelmek köttettek egy–egy hobbi-focimeccs alkalmával. Kis szurkolótáborok alakultak ki, így jöttek össze a nagy barátságok. Volt egy pár csapat, és amelyik a legjobbnak bizonyult a bajnokság végezetével, mi annak szurkoltunk. Volt olyan is, hogy vereséget szenvedett egy egész nyáron át a „Nagy Csapat”, de mi akkor is kitartottunk mellette, puszta elkötelezettségből. Akkor még mit sejtettem arról, hogy ezzel az erkölcsi normáinkat állítottuk be, a csapatszellem munkálkodó erejét az összetartozásért és az egy közös célért való kiállásunkért gyakoroltuk. A fiatal, amatőr focistáknak pedig roppant mód motiváló volt minél jobb eredményt elérni, egyrészt saját sikerük eléréséért, egyfajta önigazolásként, másrészt azért, hogy nekünk, szurkolóknak is ezáltal – önmagukon keresztül – ugyanilyen sikerélményeket szerezhessenek.

Azt gondolom, hogy ilyen módon elég intenzíven függünk egymástól, mi szurkolók a játékosainktól, és a játékosok a szurkolótáboruktól.

Ma ugyanez folyik kedvenc csapatunknál, csak nagyban. Sok embert hoz össze a futball, és az, hogy ki melyik szurkolótáborhoz tartozik, sok mindent meghatároz, hű tükröt ad az ember személyiségéről. Azonban nem csak a futballnál van ez így, hanem általában a sportnál. A futballnál talán azért másabb és erősebb a megítélés, mert a csapatsportok legjobban a köztudatba vésődött és legáltalánosabb küzdési formája a futball.

S, hogy nekünk miért pont a Ferencváros?

A válasz a legegyszerűbb: évtizedek óta kialakult, hogy a lelátókon azonos gondolkodású, hasonló mentalitásúval kerülsz testközelbe, és talán egy kicsit lélekközelbe is. Kedvenc csapatunknak szurkolva azonosak a céljaink: a győzelem, barátaink társaságában pár óra hosszára megértésre lelünk és ez felszabadító. Ezért szeretünk idejárni, nekünk ezért is fontos a Ferencváros.

Istenes Mónika