Ahány toll, annyi írás. Ma, ezt már modern korunkban úgy is mondhatjuk, ahány billentyűzet, annyi írás. Mert mindannyian más és más karizmával vagyunk megáldva, egyéniségünk, pedig még karizmáinknál is többrétegűbb dolog.

Én például szeretem a szavak és a képek játékát, el tud varázsolni egy-egy csilingelő szó, de távol áll tőlem minden száraz és nyers dokumentáció. Persze a muszáj nagy úr, ha úgy adódna, hogy nem köthetek lábamra nyúlcipőt, természetesen belevágnék és ahogy ismerem magam meg is oldanám a feladatot, de vért izzadnék mire elkészülnék a kért anyaggal. Csodálom azokat az embereket, akik az adatok és a számok bűvöletében élnek, szorgalmas munkával statisztikákat és adattárakat készítenek. Ráadásul számomra a legmegdöbbentőbb az egészben az, hogy ezt ők nem is büntetésként élik meg, hanem élvezettel ássák bele magukat az adatok gyűjtésébe és rendezésébe. Pedig, ha ezek a háttérben meghúzódó emberek nem lennének, miként maradna meg a múlt? Köddé válna megannyi szép siker.

A Fradiért dolgoztak sorozatban, eddig olyan emberekről írtam, akik fizetést kaptak munkájukért. Most viszont egy olyan emberről szeretnék megemlékezni, ki soha nem kapott pénzbeli juttatást munkájáért. Amit elvégzett, azt szolgálatként adta szeretett csapatának és persze az utókornak, nekünk.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy szerkesztőségünknek is van egy tagja, ki él-hal a statisztikákért. Bartók Ferenc (Limpi) fiatalos hévvel esik neki az adatok halmazának, rendszerezi és dokumentálja azokat. Számára különösen érdekes lehet, a most következő cikk, mely Kellner Istvánról, a Fradi egyik statisztikusáról szól. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak ő tud tanulni István egykori lelkesedéséből, hiszen az mindannyiunk számára példaértékű.

Olvassunk most a múlt egyik statisztikusáról, kit a hűség övezett.

Istenes Tibor