Oldalunk céljai között nem szerepel, hogy napi aktualitásban mi legyünk a leggyorsabbak. Ezen a továbbiakban sem szándékozunk változtatni, de vannak olyan események, melyek mellett mi sem mehetünk el szótlanul. Nem is tehetjük, hiszen egy ma is igazolt játékosunk hatalmas elismerést kapott a tegnapi napon. Grosics Gyula péntek este a Művészetek Palotájában átvehette a Prima Primissima díjat, a Sport kategóriában.

Grosics Gyula nevét, még az is ismeri, akit sem a labdarúgás, sem a Sport nem hat meg különösképpen.

1926. február 4-én született.

Tizenhárom évesen kezdett el futballozni Dorogon. A Budapesti Honvédhoz, 1950-ben került.

Olimpiai bajnokunk, hiszen 1952-ben, a helsinki olimpián a végső küzdelmet is megnyerő magyar válogatott tagja volt.

Nyocvanhatszoros magyar válogatott, háromszázkilencven magyar bajnoki mérkőzésen szerepelt, négyszeres magyar bajnok. 1999-ben beválasztották a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé és minden idők legjobb magyar kapusának választották.

Egész biztosan napokig lehetne ecsetelni a labdarúgáson belüli szerepét. Ahogy eddig, úgy ezután is több könyv meg fog jelenni még életéről és sportpályafutásáról. Előttem azonban mégsem mint kapus jelenik meg elsősorban, hanem mint sportvezető és mint ember.

Felvételekről láttam, hogy a „párduc” miként uralja kapuja légterét, de bármekkora csodálattal nézem az archív filmkockák pergő képeit, erősebb bennem a személyes tapasztalat. Mikor az ember még javában a gyermeki lét mindennapjaiban tölti életét, akkor egész más szemmel néz a világra. A felnőttek egy gyermek szemében még óriások, csodált és irigyelt személyek. Világuk felfoghatatlan, mégis vonzó és elérhető, lépésről lépésre haladva a tudás lépcsőin, egyszer csak elérjük mi is. Mikor felnövünk, már természetesen használjuk megszerzett tudásunk és jogaink. A régen csodált óriások, akkorák mint mi magunk, nem termet szerinti már értékítéletünk. Mégis vannak, kik óriások maradnak a felnőtt férfi szemében is, hiszen életművük vetíti őket óriásnak az idő filmvásznaira.

Grosics Gyula óriás maradt számomra ma is. Még gyermek voltam mikor megismertem személyesen. A Volán pálya mellett volt az otthonom. Egy mérkőzés után, mikor mindenki a csapat feljutását ünnepelte, én a nagy ünneplés közepén, az öltözőben találtam magam. Az élet úgy hozta, hogy a játékosok megkedveltek és mivel az edzéseket is folyamatosan látogattam, ott ragadtam a csapat mellett. Segítettem a szertárosnak, cipeltem mezeket és szódás üveget, s bár Fradistának születtem, a Volán is megfért szívem vitrinpolcain.

Kapcsolatom Grosics Gyulával, erre az időszakra datálódik. Néha elgondolkodom, ez vajon ma megtörténhetne-e velem? Vagy ez csak a kor pillanatnyi lehetősége volt? Úgy érzem ahhoz, hogy ez megtörténhessen, kellett egy Grosics Gyula. Egy nagybetűs EMBER, kinek nem zavarta a szemét egy buzgó gyermek, ki a csapat körül tengette szabad perceit. Majd gyermeki fejemből kipattant egy kósza gondolat, mivel születésnapom lesz, meghívom a csapat tagjait. Sorban szóltam mindenkinek. Végig sem gondoltam, hol lehetne erre megfelelő helyet találni, a bölcs vezető egyből tudta a választ, a székház dísztermében lesz ez a feledhetetlen pillanat. Az egész csapat előtt Grosics Gyula és Martos Győző adta át az ajándékokat.

A legnagyobb ajándék mégis ez a fantasztikus gyermekkor maga. Grosics Gyulának én személy szerint ezt köszönhetem. A Volán megszűnt, szívemben már csak egy csapat maradt. Egy csapat, mely Grosics Gyula szívében is örökké megmarad. Élete nagy vágya volt, hogy a Ferencvárosban bemutatkozhasson. Aktív pályafutása során, sajnos neki ez nem adatott meg, de 2008. március 25-én a kezdőcsapatban kapott helyet. A Fradi család, most együtt örül Grosics Gyulával, mert őt megillető díjat kapott.

Az FTC Baráti Kör nevében őszintén gratulálunk GROSICS GYULÁNAK!

Istenes Tibor