Ma is működő szakosztályok: ATLÉTIKA

1. rész: 1900-tól 1919-ig

Mondják, az atlétika a sportok királynője. Tudjuk, az FTC a legnépszerűbb magyar sportegyesület. Elképzelhető, hogy pont itt ne foglalkoznának az atlétikával?

Természetesen, nem! Olyan szakosztályról van szó, mely már a klub alapításának idején komolyan foglalkoztatta a vezetőket és a sportolókat.

Magának az atlétikának már jóval az FTC megalakulása előtt szép hagyományai voltak Magyarországon. Gróf Esterházy Miksa volt az, aki meghonosította, amikor 1875-ben megalakította a Magyar Atlétikai Clubot (MAC), és még abban az évben versenyt is szervezett. Az atlétika gyűjtősport jellegének megfelelően a futó-, ugró- és dobószámokon kívül bokszban és birkózásban is versenyeztek. A sportág gyors fejlődésnek indult, 1895-ben már külföldi kapcsolatokkal is rendelkezett.

Ilyen körülmények közt nem csoda, hogy az újonnan alakult sportklub, az FTC sportolói is bekapcsolódtak az atlétikai életbe, már 1900 nyarán elindultak különböző versenyeken. Ebben az időben elsősorban a labdarúgók atletizáltak, ami akkoriban szinte természetes volt. Közülük meg kell említeni Borbás Gáspár, Berán József, Gabrovitz Emil és mindenekelőtt Manglitz Ferenc nevét, akik atlétikában is kiváló eredményeket értek el.

A sportolók a különböző versenyeken 1901-ben már hat győzelmet könyvelhettek el, aztán 1903-ban már bajnoki helyezést is szereztek, amikor Manglitz Ferenc az 1 mérföldes síkfutásban második lett. Ugyanebben az évben alakult meg hivatalosan is az FTC atlétikai szakosztálya, amely azonnal felvételt nyert a Magyar Atlétikai Szövetségbe.

Már kétszer leírtam Manglitz Ferenc nevét. Nem véletlenül, hiszen ő volt a hőskor egyik nagy alakja. A labdarúgó krónikákból tudjuk, hogy 1903 és 1913 között 221 mérkőzésen szerepelt az FTC első csapatában (110 bajnoki, 58 nemzetközi, 53 hazai díjmérkőzés), négy alaklommal a válogatottban. Ezen idő alatt nyolcszoros magyar bajnok a csapattal, sőt hét alkalommal kupagyőztes csapat (Ezüstlabda, Challenge Cup, Magyar Kupa) tagja is volt. Ilyen labdarúgó eredménysort nem lehetett véletlenül elérni.

Mindemellett lett háromszoros magyar bajnok atléta, mindháromszor 30 km-es gyaloglásban (1906, 1907, 1908), Ő volt a magyar gyaloglósport úttörője, külön iskolát teremtett. Pedig, ahogy feljebb már említettem, futni kezdett, később „lassult le”. A mellékelt kép 1906 augusztusában készült valahol a fehérvári országúton, amikor elrajtolt egy gyaloglómezőny (Manglitz a kép jobb szélén látható fehér mezben), a végén Manglitz 120 méteres előnnyel győzött.

A labdarúgók közül Gabrovitz Emil súlylökésben győzött egy FTC háziversenyen 1906-ban,
majd 1907-ben az FTC által rendezett első országos méretű viadalon, ahol 17 egyesület 130 atlétája vett részt Braun Ferenc távolugrásban győzedelmeskedett.

Persze győztek olyanok is, akik a futballcsapatban nem játszottak. Közülük meg kell említeni Maros József, Szablár Péter(gyaloglók), Ladányi Miksa (440 yardos futás) vagy Palotai Ottó (1 mérföldes futás) nevét.

Ezek a sikerek pedig csak a hőskort jelentették, mert a szakosztály igazi fellendülése akkor következett be, amikor 1911-ben átadták az Üllői úti stadiont, ahol az atléták is igazi otthonra leltek. Már ebben az évben több nagyszabású versenyt rendeztek itt, így a magyar atlétikai élet központja lett, átvéve ezt a szerepet a MAC margitszigeti pályájától.

Itt teljesedett ki az egy évvel korábban, 1910-ben az FTC-be igazolt Kóczán Mór pályafutása, aki nem mellesleg református lelkész volt. Már pápai diákként kiváló eredményeket ért el magas- és távolugrásban, majd Pestre kerülve ismerkedett meg a diszkosszal és mindenekelőtt a gerellyel. Első pesti egyesülete a BTC volt, innen igazolt 1910-ben az FTC-be, immáron gerelyhajító bajnokként. Az akkoriban kedvelt „végén fogásos” stílussal 1911-ben nem hivatalos világcsúcsot dobott (60,64 m), ami csak azért nem lehetett hivatalos, mert a nemzetközi szövetség csak egy évvel később hagyta jóvá először a világcsúcs-listát. Akkor pedig már bevezették a „középen fogást”. Így utazott ki Kóczán Mór a stockholmi olimpiára, ahol az FTC történetében megszerezte az első atlétikai érmet, harmadik lett 55,5 méterrel. Ráadásul úgy, hogy két alkalommal is túldobta a svéd győztest, ám a svéd bírák szerint mindkétszer kilépett.

Később is sorra aratta sikereit. 1914-ben a nagy esélyes finn bajnok előtt 58,72 méteres teljesítménnyel angol bajnok lett. Az szinte természetes, hogy 1911-től 1914-ig, majd 1918-ban itthon is legyőzhetetlennek bizonyult.

Egyházi felettesei kezdetben nem nézték jó szemmel a sportpályafutását, kifogásolták, hogy „pőrére vetkőzve dárdát hajigál a vásári nép szórakoztatására”. Az eredmények hatására azonban ők is megenyhültek, a hívei pedig kifejezetten büszkék voltak a lelkészükre.

Az I.világháború után a Csallóközben telepedett le, sportkört alapított és fiatalokat nevelt, közben a Sparta Praha színeiben még aktívan sportolt. Még 1931-ben (46 évesen!) is 52 méteren felül dobott. A II.világháború után hazatelepült, Alsógöd lelkésze lett, itt élt 1972-ben bekövetkezett haláláig. A gödiek őrzik emlékét, hiszen 1999-ben Kóczán Mór vándordíjat alapítottak, reméljük, a Fradisták sem felejtik el.

Az új pálya birtokbavételéig a legtöbb FTC atléta gyalogló volt. Ez nyilván Manglitz Ferenc munkásságának és eredményeinek volt köszönhető. A mellékelt, 1919-ben készült képen balról jobbra: Szablár Péter, Patak János, Paskál Ignác, Róna Sándor, Ladányi Miksa.

Az Üllői úton azonban beérett Fazekas Dezső áldozatos szervezőmunkája, aminek révén egyre több atléta jelentkezett az FTC-be. Olyannyira, hogy ebben az évben a BAK komplett atlétaszakosztálya beolvadt, mivel a sportolók itt látták biztosítva a további fejlődésüket. Ez a fejlődés el is indult, hiszen 1913-ban az FTC atlétái már nem kevesebb, mint 112 győzelmet arattak. A „húzóemberek” ekkoriban Palotai Ottó, Kovács Nándor, Toldi Sándor és Stolmár Károly voltak.

Stolmár (Solymár) Károly 1912-től 1922-ig hat alkalommal nyerte meg a 110 méteres gátfutás magyar bajnokságát, és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő gátfutónak számított. Ő volt az első magyar, aki 16 mp alatt futotta le a távot, Stockholmban már 15,4 mp-et futott az előfutamban, aztán a középfutamot sérülés miatt fel kellett adnia. Ez a rekord amolyan „szakállas rekord” lett a magyar atlétikában.

Toldi Sándor diszkoszvető volt. 1912-ben, mint teológiai hallgató kezdett el versenyezni, egy év múlva már a legjobb magyar diszkoszvető lett. 1913-ban Bécsben 46,86 méterrel érte el a legjobb eredményét, amelyet aztán 15 évig egyetlen magyar sem tudott túlszárnyalni.

A szakosztály fejlődésének még az I. világháború sem tudott megálljt parancsolni, sorban tűntek fel a tehetségek, mint Némethy Jenő (középtávfutás), Brausz Mihály (magas- és rúdugrás) vagy Grósz István (hosszútávfutás).

Folytatás hamarosan …

Simon Sándor

Felhasznált irodalom és weblapok:
Nagy Béla: Zöld-fehérben
Nagy Béla: Fradisták futballmezben 1.

Wikipedia bejegyzés Kóczán Mórról